2020. június 25., csütörtök

Az eltűnt lovak története

Mára ezt ajánlom elolvasásra és dühöngésre - mert e kettőn kívül mást nem tehetsz:

http://baranyaidombsag.ucoz.hu/news/2020-06-25-1592


https://www.kozterkep.hu/1649/mencsikok#

2020. június 23., kedd

Én csak újfent dokumentálom Eszterág puszta szégyenét....


Úgy adódott, hogy mostanában többször is mentem - ha nem is látogatóba, de mégis, (mert ugye a rohadék corona miatt ez is tilos) a harkányi kórházba - csomaggal. Legutóbb gondoltam egyet (én öreg mazochista), hogy benézek Eszterág pusztára. Aki olvas, halálira unhatja, épp ezért rövid leszek. Semmi sem változott. A Zsolnay kápolna és harangtorony továbbra is omladozóban.

(Csak érdekességként említem, hogy a http://siklosihirek.hu/alairtak-kezdodik-a-pecsig-huzodo-kerekparut-tervezese/   2019.dec.11.-i száma oly mértékben titkos, világméretűen fontos híreket közöl, hogy egyetlen betűt sem lehet le/kimásolni belőle…de hát rajtam azért nem fognak ki….)

„….A program egy műemléki rekonstrukció erejéig érinti Szalánta-Eszterágpuszta épületegyüttesét, ahol egy Zsolnay kerámiaburkolattal díszített kápolna  és harangláb fog megújulni. Ez a munkálat azonban nem része a mostani szerződésnek, ugyanis azt a pécsi egyházmegye – mint konzorciumi partner -  önáll projektelemként fogja megvalósítani….”


Tartok tőle, hogy nem lesz itt egyhamar semmiféle megújulás. És nem a Corona lesz az oka.

Igazán mondom, nem is tudom mit vártam... Ezek csak dokumentum-fotók 2020-ból.




(Ez a kép csak azért került ide, mert a Pécs-Harkány-Pécs útvonalon mindössze egy öreg cigányasszonyt láttam biciklit tolni, erdőben összeszedett gallyakkal. Gondoltam is, még eljöhet az idő, hogy ezért is megbüntetik...De a bicikliút most a legfontosabb. Igaz a vonatot már megszüntették, buszok még járnak, hát lehet, hogy tényleg az emberek a harkányi strandra Pécsről biciklivel fognak menni - mert csak arra lesz pénzük...
Ja, de nem.... hát ha biciklit vesznek, akkor már nem marad a fürdő-belépőre.)











Megnézheted, 9 évvel ezelőtt is így nézett ki. Sőt!


Ez az utolsó kép azért került ide, mert ilyen csodát még sosem láttam. A Zsolnay cserepeken a napsugár valami olyan fantasztikusan  módon tündökölt - amit természetesen a kép a legkisebb mértékben sem ad vissza - hogy én ilyent még nem láttam. Mintha arany tallérokkal lett volna a zöld csempés tető beszórva. Gyönyörű volt....

Ezek itt alább régebbi anyagok - habár a képek ugyanilyenek, mint itt....

https://aranyosfodorka.blogspot.com/2011/10/szalanta-szegyene-eszteragon-fotoztam.html
https://aranyosfodorka.blogspot.com/2014/10/korut-orommel-bosszusaggal.html
https://aranyosfodorka.blogspot.com/2015/10/a-masodik-nap-villany-nagyharsany.html

2020. június 22., hétfő

Élt: 101 évet

Aki tudja ki volt, az siratja. Aki nem...   hát van olyan ?

https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1lint_Gy%C3%B6rgy_(kert%C3%A9szm%C3%A9rn%C3%B6k)

kép: Facebook/Bálint gazda

2020. június 21., vasárnap

Jön ! Jön! Jön!




Nem is fűzök hozzá semmit. Ezt olvastam az időkép oldalán:

Új szibériai melegrekord született szombaton, méghozzá az északi félteke egyik leghidegebb pontján, Verhojanszkban, ahol 38 fokot mértek.
Már napok óta 30 fokos kánikula tombol Kelet-Szibériában, az északi sarkkör környékén, szombaton pedig rekord méreteket öltött a rendkívüli meleg a térségben. A csúcshőmérséklet helyenként elérte a 35 fokot, de az északi félteke egyik leghidegebb pontjának tartott Verhojanszkban 38 fokos maximumot mértek, ami új melegrekordnak számít nemcsak ezen a településen, de Szibériában is. Az északi sarkkörtől északra sem mértek még soha ilyen magas hőmérsékletet.

Verhojanszk főleg a kemény telek miatt lehet ismerős sokak számára, hiszen itt mérték az északi félteke legalacsonyabb hőmérsékletét, -67,8 fokot. A kontinentális éghajlatnak köszönhetően azonban olykor előfordulnak melegebb nyarak, amikor a maximum-hőmérséklet a 30 fokot is megközelítheti. A mostani 38 fokos csúcshőmérséklet viszont majdnem 18 fokkal haladja meg júniusi maximum hőmérsékleti átlagot (19,9 fok).
Az új melegrekorddal a bolygónk egy adott pontján mért legnagyobb hőmérséklet ingadozás (abszolút minimum és maximum különbsége) is növekedett: 105,8 fok az új érték.






Magyarországi történet - 2020 május-június



Öreg vagyok. Félek. Nem szégyellem egyiket se. Vélhetően mások is így vannak vele, csak nem beszélnek róla, pláne nem írják le  és kürtölik szét hülye kis blogban, vagy imádott fb-jukon a világba. Csak kussolnak. Csak befelé reszketnek, csak akkor sírnak, amikor senki se látja őket.

Az én  félelmem oka nem az, hogy meghalok – hiszen ezzel már megbarátkoztam. Hanem az, hogy a magyar egészségügy öl meg – sőt egy lépéssel előrébb vagyok: a magyar egészségügy titkos parancsra és készakarva öl meg. Mert a 130 ezer Ft nyugdíjam is jó lenne valaki másnak a 130 milliárdja mellé. Tényleg lassan oda jutok, hogy nem tudom mi a jobb: orvoshoz nem menni és azért meghalni, vagy orvoshoz menni és azért meghalni.

Fentiek megírásának oka a következő történet.

Adva van egy 95 éves hölgy. Csodalény. Mondom, higgyétek el, és az alábbiakban nem az életét fogom elmesélni,  mert az egy fantasztikus regény is lehetne, hanem csak a mostani, vagyis két hónappal ezelőtti hétköznapjait.
Tisztább az agya, mint az én 75 éves velőm, naprakész a politikában, bárkivel, bármitől beszélget, még fizikailag is viszonylag jól bírja magát, igaz a lépcsőzés az már nehezen megy. Van ugyan egy segítője, aki a takarítást és bevásárlást elintézi, de a mosást, teregetést nem engedi át – minek, nem nehéz az – de főzni se kell a segítőnek, azt is jobban tud, a születésnapi csoda-tortákról  meg már szó se essen.
Internetet használ, tévét néz és maradék idejében imád keresztrejtvényt fejteni.

És akkor elesik.

És akkor combnyak-csont törése lesz.

És akkor bekerül a kórházba. Tudjátok hol lakom, az itten legnagyobba.
Jó, két napig gondolkodnak, hogy mit csináljanak vele – háthamégiscsakmeghal közben – kár lenne itt feleslegesen erőlködni. Aztán eldöntik, hogy nem altatják, hanem gerincbe adott érzéstelenítés mellet csinálják meg a műtétet.
A műtét prímán sikerül. Pár napig még itt tartják, aztán sipirc, irány a „szanatórium” – a vársomhoz közeli termál rehabilitációs centrum.

Azt ugye tudja mindenki, hogy Magyarországon a kórházakban nincs gyógyszer-ellátás – mindenkinek be kell vinni a szedett gyógyszereit. Sőt, le kell adni, majd a kedvesnővérke kiosztja (ha eszébe jut). Szóval bekerül ebbe az intézménybe, pár napig pihen, majd elkezdik a gyógytornát, és egyfajta fizioterápiás kezelését. A helyzet úgy néz ki, kicsit mintha javulna.
Sajnos ugye látogatni itt sem lehet,  telefonon MINDEN nap tarja a család több tagja is vele a kapcsolatot.
Egyszer azt kezdjük észrevenni, hogy mintha valami „megváltozott volna”…Lassabban, kevesebbet beszél, hamarabb mondja, hogy „jó, akkor most leteszem”(a telefont). Aztán úgy a negyedeik hét után már nem mindig veszi fel a telefont, a hangja kásás, érthetetlen, azt se érti amit a hívó fél mond…

És egy nap, amikor a családtag sehogy se tudja elérni, hívja az adott helyet, ahol közlik, hogy éjjel bevitték a városi ügyeletre mert rosszul  (?) lett.
A bevittékhez: valami nagy pánikban történhetett az elszállítás, vagy netán már nem is kórházba, hanem a kórház alagsorába szánták ?  Mert egy szál hálóingben, MINDEN nélkül hozták el, – remélem a mentősök azért legalább egy rohadt takarót tettek rá – ezt nem tudjuk – de mindene abban a „gyógyhelyen” lévő betegellátó intézményben maradt – derült ki másnap, amikor a cuccaiért lement egy családtagja.
Igen a sürgősségire hozták, azonnal, infúzió, dögivel folyamatosan. Aztán kiderül, hogy komoly nátriumhiánya van. És sajnos kiderül, hogy a rehab.centrum  „orvosa” – aki lehet, hogy a kisujjam reumájához ért, de máshoz valószínű nem sokat – szóval ez az „orvos” érthetetlen okból a 95 éves gyógyszerezését „csak úgy” felülbírálja, s kijelenti, hogy ez meg ez nem is kell. És nem adják neki. És a kedves beteg majdnem belehal.

Ma még nem tudjuk, hogy belehal-e, csak reménykedünk, hogy még vissza lehet hozni az életbe. 
Nem először gondolok arra, hogy a  magyar egészségügynek ki van adva a titkosított rendelet, tegyétek már el a sok nyugdíjast láb alól, ha módotokban áll ezt feltűnés nélkül megtenni – mert még arra a kosz, szar kis nyugdíjukra is nagy nagy szüksége van ennek meg annak.
Ne hozza most nekem szóba senki ezt a mocskos húzást a 13. havival - mert vagy szétdurranok, vagy hányok….)


Ezt pedig azért írtam le, mert nem bírtam magamban tartani. Szétfeszít a düh, a tehetetlenség, a gyűlölet, az utálat, az elkeseredés. Ugyan semmin és senkin nem segítettem ezzel. Nem változik meg holnapról az idősekkel való törődés menete, nem lesznek jobbak az ápolók és az orvosok. (Mindig hozzáteszem, bizonyára vannak kivételek..) De őszintén mondom, nem a haláltól félek, hanem attól, hogy orvosok keze közé kell kerülnöm, és ők, nem a Jóisten fog dönteni arról, hogy mikor és hogyan legyen vége az életemnek.



2020. június 20., szombat

Görögországi gondolatok



Takarítom a könyvespolcokat. Könyvek le, portörlés, polctörlés, könyvek vissza. Nem mondanám, hogy a legkedvesebb tevékenységem, de néha muszájjjj.
És akkor váratlanul kiesik egy képeslap az egyik könyvből, rajta az Akropolisz....
És akkor azonnal eszembe jut, honnan is hoztam  ezt a képeslapot. 

Írtam én már a görögországi utamról, nem ismétlem most.
Csak ennek kapcsán arra gondoltam, milyen szerencsés is vagyok, hogy Európának jó néhány pontján, híres, vagy szép helyszínén megfordulhattam. És ezeket az utazásokat szép emlékként őrzöm a mai napig. Még úgy is, hogy fényképem nagyon kevés van – mert bár volt fényképezőm, de akkor még nem digitális, és  a papírképek előhívása pénzbe került. Volt idő, amikor a munkahelyem fotólaborjában magam kísérleteztem  az előhívásukkal….
Néha sajnálom, hogy nincs több belőlük, máskor meg azt gondolom, milyen jó, hogy egy-egy képet látva, még ma is fel tudok idézni eseményeket…
Most lehet rajtam nevetni, (bár már megírtam) de most se tudok mást mondani: nekem az Akropoliszról legelőször, a sok, rágógumival összeköpködött lépcső képe jut eszembe. Persze, hát volt ott más is, szép is, érdekes/értékes is  – de milyen az emberi agy… megmagyarázhatatlan, mire, mikor, miért gondol….


 Hegeso síremléke



De mondok szebbet: a régészeti múzeumban Hegeso síremléke előtt az idegenvezetőnk elmondta ezt a verset:


Hegeso sírja
Egy görög emlékre

A kedvesem kétezer éve alszik,
kétezer éve meghalt s vár reám.
A neve Hegeso. - Lábhegytől arcig
márványszinű - s komoly görög leány.
Élő, habár lehellete se hallszik
keble átduzzad ráncos khítonán
Fürtös fejében ki tudja mi rajzik?
Ül meghajolva. Méla. Halovány.
Előtte állva szolgálója tartja
rabszolgalány, a drága ládikát,
amelyből ékszereit válogatja.
Talán azt nézi (lelkem bús reménye!)
melyikkel ékesítse föl magát,
ha megjövök majd én, a vőlegénye.

Nem, nem emlékeztem már rá, most csak bemásoltam ide. De maga a tény (a vers elmondása a megfelelő helyen) úgy látszik örökre megmaradt. 
Amikor ilyesmik – váratlanul eszembe jutnak – akkor szoktam hálát mondani – utólag azért a sok jóért és szépért, amit az élettől kaptam…
Görögországért is.




2020. június 18., csütörtök

Velencei diplomaták Magyarországról....





Kaptam egy elolvasásra, de legalábbis itt-ott belenézésre érdemes anyagot:
VELENCZEI DIPLOMATÁK MAGYARORSZÁGRÓL
BALOGH ISTVÁN (1500—1526)
(FORRÁSTANULMÁNY)




Alább néhány „kedves” sort olvashatsz kicsi hazánkról, s népünkről:
(Figyelem, a sorok az 1500-as években íródtak, nem ma.)  

…A  magyarok  mind kapzsiak, szeretnék  a  pénzt  felfalni  és  e  tekintetben nem  ismernek  kíméletet; még  az  apa  a  fiával  szemben és megfordítva  sem. Nagy képmutatók….

…. a  pécsi   püspök,   62  éves, nagy hatalmú  ember  és mindazt, amit akar a   királyságban,  keresztülviszi.    Származására  nézve  német   (Kassára   való)  alacsony   származású,   egy szabó  fia  volt,  jövedelme  ....  arany, csak  200 gyalogostól  kísérve  lovagol   Budára.    Igen hatalmas    úr, jól  ismeri   az  államügyeket  és  László király korában,  a jelenlegi király  apjának   udvarában  mindig  ott  volt.  Hű, de  élelmes   ember  s  vagyona, ahogyan  mondják, megér 800.000   tallért. Szívesen ázik el, szokása ez a magyaroknak,   akik   igen   gyakran    lesznek    részegek.    Utána   négy   órát  alszanak   ebéd   után,   hogy   a   bor   hatását  eltüntessék.  Itt  nem  szégyen  részegnek  lenni,  mert  itt  reggel dolgoznak  és  nem   ebéd  után.

A  magyarok  általában  a  világ  legrosszabb    fajtája.    Nem    szeretnek    és   nem   becsülnek  egyetlen nemzetet  sem  a  világon  s  egymást  sem  szeretik.  Mindenki  a  maga  kényelmére  gondol,  lopják  a  közt   és   kevesen  törődnek    vele.   Egymás  közt    oly    titkos gyűlöletet  és  ellenségeskedést    táplálnak, hogy szinte  hihetetlen és  dacára  ennek  minden  nap  váltakozva  együtt   étkeznek  s  testvéreknek  hinné  őket   az  ember.  Nincs  náluk  igazság    és   nincsen  igazságtalanság,  amit    ha  hárman  négyen  fizetnek    ne    lehessen    kieszközölni.   Nincs   semmi  engedelmesség   közöttük,   büszkék   és    arrogánsak,  s   nem  tudnak  sem   uralkodni,  sem  kormányozni,  sem  nem  fogadnak   el  tanácsot   olyantól,  aki   ért   hozzá.   Mindig  dicsekednek  saját dolgaikkal,  mindjárt  készek  valamit  megfogadni,    de   igen   késedelmesek    a   végrehajtásban.     Kevés  dologgal  foglalkoznak,  kivéve  a   dőzsölést   és    a  köznek   meglopását.    Ebben   nagyon   serények;  az  urak  az okai  minden  bajnak,  a  nemesek,  akiknek  száma  43.000    tartják  kezükben  az  állami  hatalmat.  Azonban  mindig   viszálykodnak  egymássál,   ravaszsággal,  tettetéssel   és   csalással  járnak   el.   A  velük  való  tárgyalásokban   igen   óvatosaknak    kell  lenni,  „et ut multa in unum Colligam", a  magyarok a  világnak  salakja.  Ha nem volna a  királynak  nagy  ártatlansága  és  jósága,  az isteni igazságszolgáltatás    nem  késhetnék  a  magyaroknak  elpusztításával.

A magyarok azonban ellenségeink, mert  ők  a  világ  minden  nemzetét gyűlölik…"

Van e könyvben sok érdekesség, akinek van türelme, lessen bele !
(Szorgalmi házifeladat: keressétek és írjátok meg nekem, vagy kommentben azokat a mondatrészeket, melyek mára megváltoztak, akarom mondani, megjavultak.... 😉😊)



2020. június 16., kedd

Borús az idő, semmi se történik...

….arról meg, hogy milyen házimunkákat végzetem, minek írnék ?  Az ilyen napokon  megnézegetem az időjárás előrejelzőimet és csak csodálkozom, hogy onnan fentről mi minden látható. (No nem mintha nem tudtam volna, hogy még a földre esett kiskanalat is észreveszik bizonyos műholdak.)



Ha mernék, ha alkalmas lennék még rá, szívesen repülnék egy-két  kört az ISS-sel – ezért aztán az ilyen témájú híreket is figyelemmel követem.
Barangolok ezen az oldalon:
Az űrállomás aktuális pozíciója:

Aztán majd csak eloszlanak a felhők …..

(Ámbár a földnek nem ártana 3-4 nap ilyen szép, csendes  eső, mint amilyen a mai….) 




2020. június 15., hétfő

Bródy + E.Knight

Nemrégiben egy Bródy számot mellékeltem a szövegemhez, ez egy másik kedvencem:







"Mostanában annyi ajtó csukódik be mögöttem... És én néha szeretném, ha ez egy kicsit lassabban menne. Visszamenni nem akarok, hiszen az ajtók csakugyan bezáródnak, és az ember nem is mehetne vissza. És én csakugyan a magam útján akarok továbbmenni. De hát néha kifulladok egy kicsit, és olyankor szeretném azt mondani, hogy - állj... csak egy pillanatra... csak egy percre állítsuk meg, kérem, a világot... csak addig, míg hozzászokom egy kissé, hogy ott legyek, ahol vagyok."



2020. június 14., vasárnap

Egyszerűen úgy adódott, hogy mára ezt találtam...




Nem volt lehetőségem feltenni a kérdést, hogy "Tessék mondani, hogyan 'engedjem el' akit szeretek ?" 



2020. június 13., szombat

Egy napot késtem…



Valamikor régesrég egész véletlenül az én (német) tv-mben láttam először a műsorát, aztán írtam róla a blogban, és azóta többször is eszembe jutott, s akkor megnéztem/hallgattam azt a kedvesen szomorú dalt, amivel a szívembe lopta magát.
Azt gondolom, olvasóim közül senki se ismeri, nem baj.
Tegnap volt a 70. születésnapja.

Most végre találtam róla, vagyis életéről egy magyar nyelvű ismertetőt is:
Polunyin a Bolondok Nemzetközi Akadémiájának elnöke, H.C. Andersen oroszországi nagykövete, a Delfinek Követségének hivatalos képviselője.
Szlava Polunyin 1950 június 12-én született Oroszország Orlovszk megyéjében, egy Novoszil nevű kisvárosban. Iskolái elvégzése után Leningrádba költözött, ahol autodidakta módon kezdte el a pantomim művészetét elsajátítani, miközben a Leningrádi Állami Kulturális Főiskolán tanult tovább. Az alkotótársával, A. Szkvorcovval létrehozott komikus mozgásszínházi és vizuális darabjai révén Szlava Polunyin rövid idő alatt az orosz kulturális élet ikonikus alakjává vált.

A 80-as évek elején Polunyin megalapította saját legendás színházi társulatát, a „Licegyei”-t (Alakoskodók). Ez idő alatt született meg a sárga bohóc – ASISSAI – karakterének ötlete. 1991-ben Polunyin otthagyta a Licegyei színházat és új szólóprojektekbe kezdett.

A SnowShow 1993-ban született és azóta folyamatosan járja a világot. Több száz városban, több ezer előadását tekintették meg a nézők milliói. Az évek során maga az előadás és létrehozója is legalább húsz, a legnagyobb elismerést jelentő díjat nyert el, köztük a Lawrence Olivier, a Drama Desk, a Triumph és a Golden Nose díjakat.

Szlava Polunyin több mint színész és színházigazgató. Mindenre kiterjedő, elképesztő léptékű események és fesztiválok művészeti igazgatója, aki folyamatosan művészek százait gyűjti össze és egyesíti többféle területről, hogy közösen hatalmas kollektív eseményeket és ünnepségeket hozzanak létre.

2013 elején Szlava Polunyin lett Oroszország legrégibb és legnagyobb cirkuszának, a Szentpétervári Állami Nagycirkusznak a művészeti igazgatója. Miután évekig tanulmányozta a színészet minden válfaját, Szlava munkássága meglepő fordulatot vesz. A színpadi előadások helyett figyelmének középpontjába maga az élet kerül. A Moulin Jaune (Sárga Malom) Szlava Polunyin kreatív laboratóriuma, a mindennapi élet, a természet és a művészet határok nélküli ötvözése. Álmaink színes kertjei, egy visszafelé futó folyó, egy kulcscsomó, mely nem tartozik egyetlen ajtóhoz sem, egy éneklő hold… Ebben az álomszerű környezetben milliónyi bolondos találkozás és kísérlet születik. 
Számos rangos díjat nyert, köztük a Gold Angle (Skócia), a Gold Nose (Spanyolország), a Triumph (Oroszország) és a Laurence Olivier díjat a legjobb szórakozásért (1998).
2019-ben Budapesten vendégszerepelt: https://nagylatoszog.hu/2019/04/14/slava-polunin-csudaja-cirkuszban/  (érdemes megnézni sok fotó van itt.)
És – bár egyszer már szerepelt a blogban – de beteszem újra a kedvencemet:





Víz - ügyek

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előzetes elemzése szerint a 2020-as a harmadik legszárazabb tavasz volt a mérések 1901-es kezdete óta. Országos átlagban mindössze 82,7 mm csapadék hullott a három tavaszi hónap alatt. A sokéves átlag nagyjából 140 mm. Mint írják, ennél szárazabbnak csak 1934 és 2003 tavasza bizonyult.

A március még átlagosan csapadékos volt, ezt egy rendkívül száraz április követte, ami szintén a harmadik legszárazabb volt 1901 óta. Májusban is csupán a szokásos csapadékmennyiség 54%-a hullott le országos átlagban.

És tessék, itt a június-júliusi előrejelzés.



Hát aki ezek után is kételkedik abban, hogy lassan, de biztosan közeledik a Szahara – akkor azon csodálkozom….

A baj csak az, hogy véleményem szerint ez ellen semmit sem tudunk tenni. Kell és lehet spórolni a vízfogyasztással - de ha egyszer elfogy a készlet ? 
Kéretik engem itt most nem megcáfolni, mert tudom, NEM holnapra fogy el a víz - és mindig írom, ezek a távoli dolgok személy szerint engem nem érintenek - de azért itt hagyok embereket akiket szeretek, itt hagyom ezt a gyönyörű Földet - és igencsak sajnálni fogom, hogy a felhő szélén csücsülve, egy élettelen  sivatagot nézegethetek csak.
És tudom, igen tudom, épp elég csillagászati filmet nézek (majdnem azt mondom 50 %-ban csak azt), tehát tudom, hogy egyszer lejár a naprendszerünk szavatossága - nem véletlenül keresgélik okos emberek a menekülés lehetőségeit, az esetleg élhető távolabbi bolygókat. De engem ma, most mégiscsak az érdekel, ami itt a közeljövőben történik. A menekülés a Földről legyen az utódok gondja...

Ez egy tavalyi cikk - ugyanis EZ lesz a folytatása jelenlegi helyzetnek:

„…A szakértő nem tartja kizártnak, -  annak ellenére, hogy Magyarország köztudottan gazdag vízkészletekben -  hogy egy-két évtizeden belül, még hogyha időlegesen, és csak bizonyos területeken is,  de feszültség léphet föl azzal kapcsolatban, hogy ki használhatja föl a helyileg elérhető édesvízkészletet….”



És az okos emberek ezt a szituációt már jó előre tudták.
1974-ben hozták Magyarországon az első olyan törvényt, mely szerint a saját tulajdonú kutakból kivett víz  és a  felszíni vízkészlet használata után vízdíjat kell fizetni. Akkor még a kicsi, pár méteres ásott kutak után nem kellett fizetni – most hallom, már azokat is összeírják – s ki tudja, nem egészítik-e ki a rendeletet hamarosan úgy, hogy a felszín-közeli víz használata után is fizetni kell. Elvégre jogos, miért csak az fizessen, aki mélyebb kútból használ vizet ?

És csak példának írom – mert nem biztos, hogy minden olvasómnak van halastava és ismeri a szabályokat. A halastó esetében (ha nincs leeresztés), akkor egy bonyolult módon kiszámított egyenlet alapján a tó felületéről elpárolgott víz után kell fizetni - igaz, ezt ugye az átfolyó vízzel pótolni kell - de hát akkor is, most is őrületnek tartottam, hogy a vízpárolgás miatt kell fizetni. Ez épp olyan, mintha azért is fizetni kellene, hogy a területeden hány cm-es hó esett. Ha sok, akkor fizess, ha kevés, akkor ne… Végülis a hó is víz csak megfagyva és a te földedbe, vízadó rétegedbe szivárog  be. Jajistenem, csak nehogy kiderüljön, hogy ez az agymenésem már valamelyik íróasztal fiókjában félkész ügyiratként fekszik…


Na jó, ez csak egy kis „vízügyes kitérő” volt…bocsánat a szószátyárkodásomért…




2020. június 12., péntek

A ruhákról....



Az elmúlt évek alatt emlegettem többször a „maritasz”-t  - aki nem tudja mi az, magára vessen…
Tegnap újra üzembe léptem, egy háromszintes hatalmas családi ház felszámolása, kiürítése volt napirenden, aholis én a ruhabegyűjtő szerepére vállalkoztam.
A képen hat zsák látszik, a másik három kint van már az autóban….
Ugyan ma már kevesebb azoknak a családoknak a száma ahová el tudom vinni a használt, de jó minőségű és tiszta ruhát, de bizony még mindig akad.
A mai napom a szétválogatással fog eltelni.



Nem is nagyon akarok erről mást írni, csak annyit hogy örömmel csinálom, hálás vagyok mindenkinek, aki nem a szemétbe dobja, hanem szól nekem és odaadja, vagy megengedi kiválogatni az általam használhatónak ítélt dolgokat.
De azért egy-egy ilyen életvégi selejtezésnél elgondolkodom.
Aztán itthon én is kinyitom a szekrényajtót és sokszor van, hogy tőlem is kerülnek a zsákba már nem hordott ruhafélék.
Mire is kellene ……….. (ez meg az) ?  Már semmire. Csak akasztgatom melléjük, közéjük a levendulát, pakolom ki-be, ….teljesen felesleges…
Nos, csak arról szól ez a mai híradás, hogy nem fogok unatkozni ! De örülök is ennek, mert szeretem, ha egy napnak van valami értelmes célja.
Ma lesz.



2020. június 11., csütörtök

Szomorú sorok

Madárvilágot veszélyeztető mezőgazdaság:


Régebben

Napjainkban


Lehetséges megoldások és amit együtt tehetünk:




 (A ha-ha ha az az én "megjegyzésem" a szöveghez... ha nem értené valaki....)                                                                                                                                                      
Támogatom s ezért rendszeresen kapom a MME hírleveleit. Igaz ugyan, hogy a fenti 3 "segítő javaslatból" mindössze a helyi termék vásárlására van módom, mert más ügyekbe nincs beleszólásom és sajnos nem tudom, hogy akik a hatalommal rendelkeznek, mennyit adnak az ilyen felszólító levélkékre....
Igen, sajnos látom, fájdalmasan tapasztalom, hogy micsoda drasztikus változások történtek az utóbbi években.
Itt sírtam el a bánatomat nem egyszer, hogy eltűntek a tücskeim. Még a boltban vásároltak se maradtak meg - bár lehet ennek én vagyok az oka, hiszen ki tudja, ezek az "evésre tenyésztett" tücskök talán nem is alkalmasak a szabadban élésre.
Panaszoltam a madarak hiányát - most vettem egy gyönyörű új kis madáretetőt, tele van maggal... Három hete fent van: senki még csak a közelébe sem repül. Csináltam méhecskehotelt - légy se szállt rá.










ÉS...

és a szívem majd megszakad, de az én kertemben, ahol NINCS vegyszerezés, ahol szemöldökcsipesszel etettem a pókokat éveken át- egyetlen egy kis keresztespók sincs idén. Pedig - aki olvas, láthatta, még a szerelmi románcukat is lefotóztam tavaly. Hát hová lettek ? 


Könyörgöm,  mi van itt ? 
Rendben van, a macskáim 11 évesek - lassan talán elhagynak ők is. Rendben van én is elmúltam 75, lassan ideje készülődnöm. De hogy egy üres, lepusztult kert marad csak utánunk - elvadult virágokkal - hát azt rettentően sajnálom. 






2020. június 9., kedd

Árak

Eredetileg takarítani akartam(volna) - de elcsúszott a délelőtti program, így hát halasztottam a témát holnapra. Viszont leültem a gép elé és ide-oda cikázgattam. 
Nem is annyira a ma délutánra bejósolt esetleges "óriási vihar" - netán jégesővel kísérve - ijesztett, hanem az alábbi cikk:
https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/brutalis-arrobbanas-a-hazai-boltokban-ez-kerul-75-szazalekkal-tobbe.1097252.html?
Nem mintha boltba-járva nem éreztem volna én ezt, de  egészen megdöbbentő számokat látok néha, kétszer is oda kell néznem, mert nem akarom elhinni, hogy van már 63 Ft-os tojás is. Jó hát nem nekem tojta azt a tyúk, de akkor is...
Nem fogom részletezni, aki ide téved, az jár a boltba, nyilván velem együtt látja a változást. De ettől én még meg vagyok döbbenve...
Sőt.
Kezdek igazán félni....
És nem a Coronától.

https://magyarmezogazdasag.hu/2019/09/02/tovabbra-sem-csokken-friss-zoldsegek-ara