Energo Lux: 31 éves kincsem

1995 (Jól olvasod, ezerkilencszázkilencvenöt) karácsonyára vettem magamnak egy új mosógépet. Gondban voltam a választással, mert előtte egy egyszerű, kis "kerek" (Hajdu) mosógépem volt és most egy "igazi" automata mosógépet szerettem volna. És meg is vettem. Íme a blokkja: 

Eszméletlenül büszke voltam rá - hiszen nem volt akkor még mindenkinek ilyen gépe. Az ára is "csillagászati" volt - de apám tanítása szerint már akkor is az volt az elvem, hogy inkább veszem a drágát, de akkor az (remélhetőleg) tartós is lesz. Nos, ezt a reményt beváltotta az én csodálatos mosógépem.

Hiszen ma 2026-ot írunk és én még mindig ezt a gépet használom. Talán ha kétszer kellett benne valamit javítani, de nem lehetett "nagy dolog", mert itthon tudta elvégezni a "gyógyítást" a szerelő, nem kellett elvinnem sehová.

Bemutatom ŐT, már amilyen képeket tudtam készíteni róla - nem sztárfotók, de nagyjából látszik, hogy mekkora, milyen:

Remélem, kitart, míg élek...

Mosás végeztével szárazra törölgetem,  fedelét kinyitva megszárítom és minden áldott alkalommal, a munka befejezte után megsimogatom, megdicsérem. 

Megérdemli.

(Csak zárójelben: nem nyomozok utána, de kíváncsi lennék, hogy a 10-15-20 évvel ezelőtt gyártott mosógépek közül hány van még üzemben és hány a pár éve vettek közül ? Kedves régi gyári melósok, tervező mérnökök, és mindenki, akik ilyent tudtatok "alkotni" - hálás vagyok nektek és köszönöm a munkátokat ! ♥ ) 

Hogy mik vannak....

Itt egy újabb AI/MI/KI téma, ha már tegnap szóba került, akkor legyen ma is ez:

Nézd csak az AI/MI/KI is ismer már...sőt... a neten CSAK 3 (magyar nyelvű, öreg kávédaráló témájú) megjelenési helyet ismer...és az egyik én vagyok. (Igaz, hogy a "Történetek a kávézóból" c. könyvet nem ismerem, de lehet, abban is szóba kerül a kávédaráló...) 

Ismerősöm, aki rákeresett a "kávédaráló"-ra, Németországban él és lám, engem talált meg...Igaz, azt nem tudom, pontosan milyen keresőszót írt be, de öreg kávédarálóval kapcsolatban keresgélt. (És miközben ezt írom/gondolom, lassan azt érzem, hogy "megállazész"... "ezmárnemazénvilágom".... "nemértekittmárlassansemmitse"... ) Hogy a csodában választotta ki az AI/KI/MI pont az én jelentéktelen blogocskám szövegét, vagyis abban az ősöreg kávédarálómat....?

AI-alapú áttekintés rosszul látható, és a képen nincs is rajta a teljes szöveg, ezért bemásolom: 

Egy blogbejegyzés címe és témája egy régi, szovjet gyártmányú kávédaráló, amely nem feltétlenül már kávét, hanem inkább cukrot darál, de a gazdája számára értékes emléket és történetet hordoz, bemutatva, hogy a használati tárgyak is képesek meghitt kapcsolatot kialakítani velünk, generációkon át.

• A kávédaráló: Egy régi, valószínűleg szovjet (nem NDK) gyártású, robusztus darab.
• A történet: Nem egy nagyszabású narratíva, hanem a mindennapok apró története, az ember és tárgya közötti viszony, melyet az idő és a használat alakít.
• Használat: A szerző már nem kávé, hanem cukor darálására használja, ami mutatja, hogy a funkció változik, de az érték megmarad. 

Ez a történet a tárgyakhoz fűződő érzelmi kötődésről, a nosztalgiáról és a mindennapi tárgyak „lelkének” meglátásáról szól.

https://aranyosfodorka.blogspot.com/2014/12/oreg-kavedaralo-egy-oreg-tortenettel.html

És milyen az élet...én még nem is vagyok tag ebben a MI-ben...de mégiscsak "ott vagyok" valamiképp...😊

Üveggolyó meséje

Mese a tökéletes üveggolyóról

Volt egyszer egy tökéletes üveggolyó, sem egy repedés, sem egy kisebb hiány, horpadás nem volt rajta, gyönyörű gömbölyű volt, állandóan fényes... Vigyázott is magára nagyon, nehogy valami baja essen, állandóan tisztán tartotta magát és fényesen, de mégsem volt boldog.

Nem volt barátja, pedig a tökéletességét, még azzal is fokozta, hogy minden üveggolyónak segített, ahol és ahogyan csak tudott.

Kedves volt hozzájuk, ha valami hiányzott nekik, a sajátját is odaadta és mégis hiába iparkodott, csak csak nem akart senki barátkozni vele. Sokszor bánatosan nézte a többi üveggolyót, amint vidáman, néha-néha egymásnak koccanva, nagyokat kacagva csilingelésükkel, egymással játszadoztak, egyik másik, még a sárba is bele-bele gurult, nem törődve azzal, hogy elveszíti fényét.....

Ilyenkor ő készségesen szaladt oda, lemosni, szárazra törölni, hogy a másik visszanyerje csillogását, de alig kapott mást, mint egy köszönöm-öt, és a másik nem maradt vele barátkozni, játszani, hanem gyorsan visszagurult a többiekhez és a következő pillanatban, már nem is ragyogott olyan szépen.

Sehogyan sem tudta ezt megérteni a tökéletes üveggolyó..... és elgurult egy bölcs emberhez.

- Nocsak-nocsak, hát te mit keresel itt? - kérdezte.

- Szeretném, ha válaszolnál nekem. Miért nem szeret engem a többi üveggolyó? Tisztelnek, becsülnek, de nincs egy igazán jó barátom, pedig mindent megpróbáltam, hogy legyen legalább egy....!

Nézte, nézte az ember az üveggolyót, sehol egy karcolás, sehol egy horpadás és gyönyörűen csillogott.

- Tudod, kedves üveggolyó elárulom a titkot : Túl tökéletes vagy! Rajtad kívül, kevés ilyen van, a legtöbb üveggolyónak van valamilyen hibája, de nem törődik vele, mert tudja bármilyen ő, mégis csak egy üveggolyó. Még ha nem is tökéletes.

De! Ha téged meglát, meglátja tökéletességed és szépséged, eszébe juttatod, hogy ő nem tökéletes, pedig egyik, másik iparkodik, hogy ők is olyanok legyenek. Csakhogy ők akkor nem érzik jól magukat, csak feszengenek, eltűnik a vidámságuk, a természetességük, míg végül úgy döntenek, hogy nem baj, ha nem tökéletesek, de van barátjuk, hiszen a barátjuk sem tökéletes, de ők így szerették meg egymást....és eszükbe sincs emiatt szomorkodni.

Az üveggolyó sokáig hallgatott, legbelül nagyon szomorú lett, hiszen ő sem tehet arról, hogy tökéletesre formálták, ahogyan a többiek sem, hogy nem tökéletesek.

Megköszönte az embernek a választ, és kigurult az ajtón, miközben nedvesen csillogott, mintha sírna....

A napokban törölgetés közben kezembe kerültek az én üveggolyóim. Valamikor, valahol, nagyon régen olvastam én már ezt a történetet. Most rákerestem a neten, s meg is találtam...

Ezek az én saját üveggolyóim. Igaz, nem a gyerekkoriak, mert azok valahová, megtalálhatatlan messzeségbe, elgurultak már… Egyszer  a vásárban találtam ezekre, s - felnőtt fejjel - kicsit nosztalgiázva, megvettem. Hát őrzöm őket… már több, mint 40 éve….kinek? minek ? Ne kérdezd.....Csak.

Kaethe Kruse babák

U.I. - ami kivételesen az "elejére" került, bár utólag...

Ezek a babák csak az emlékemben élnek...Akárhogy is töröm a fejemet, nem tudom, mi lett a sorsuk. Ahogy magamat ismerem, amikor már nem játszottam velük és az ide-oda rakosgatást is untam, akkor elajándékoztam, mint oly sok  minden mást...amiket most már hiányolok, nem is kicsit...De hát "késő bánat...."

Régiségeimet pakolva a szekrényben, a napokban eszembe jutottak...Próbáltam visszakeresni, de nem találtam...Ugyanis emlékezetem szerint írtam az én „amerikai” babáimról már. Vagyis  - mint kiderült – csak  azt hittem éveken át, hogy amerikaiak…

Nem tudom, miképp lehetett anno ilyesféle csomaghoz hozzájutni, az amerikai hadifogságból hazatért apám tábori ismerőse révén, vagy valami más módon, de az biztos, hogy egyszer kaptunk mi egy csomagot  "Ámerikából", miben elég nagy mennyiségű kék és rózsaszínű anyag volt – olyasféle minőségű, ami alkalmas volt ágynemű készítésére. (Készültek is, és ezek a hatvanas évek végéig ki is tartottak !) De jött a csomagban két baba is. A fehér, meg a néger....

Egyszer régen olvastam a Hamerli család történetét (http://www.tte.hu/media/pdf/interjuk05-hamerli_antal.pdf )  Nos ebben  volt szó arról, hogy H. húgának „Kaethe Kruse” babái voltak. Rémlett valami, hogy azok ilyesfélék voltak, mint az én két "amerikai" babám. Mivel a dátum nagyjából egyezett, azonnal rákeresem a Google-ban, és láss csodát, ott virítottak az én babáim – habár nem egészen abban a viseletben, mint az enyémek, de hát az már egy lottó-ötösnyi mázli lenne, ha véletlenül azoknak a képét találtam volna meg.

Mint kiderült, a babák alkotója  Breslauban született 1883 szeptember 17-én mint  Katharina Simon.( http://de.wikipedia.org/wiki/K%C3%A4the_Kruse )

Ifjú éveiben Hedda Somin  néven színésznőként szerepelt  Varsóban, Moszkvában, majd Berlinben. Itt ismerkedett meg későbbi férjével (Max Kruse szobrásszal  http://de.wikipedia.org/wiki/Max_Kruse_%28Bildhauer%29  )

Házasságkötésük után idejének jó részét gyerekei számára játékok készítésével töltötte.

1910-ben egy berlini áruház kiállította a babáit, majd amerikai megrendelésre alapította meg első gyárát  Bad Kösen-ben. Hét gyermeke felnevelése mellett jó-nevű és ügyes kereskedőnek számított. 1913-ban a  Gent-i,  1937-ben  a párizsi világkiállításon is részt vettek a babái.

A II. vh. után Bad Köshen a szovjet zónába került, majd  az államosítást követően, a bajor Donauwörthben építette fel új üzemét, ahol a mai napig játékbabák készítése folyik.

1968-ben röviddel 85.születésnapja előtt halt meg.

Hogy mik ki nem derülnek az Internet segítségével…..

 Ez utóbbi kép csak a baba "felépítését" illusztrálandó került ide....Puha, ronggyal kitömött test és keményebb, valamilyen műanyag-szerű fej és végtagok.

https://www.museumnaumburg.de/sammlung_kaethe-kruse.html

http://www.flickriver.com/photos/tags/antiquedolls/interesting

A faliórám története

Ez az óra gyerekkorom óta hűséges kísérőm.

Bár eredetileg nálunk a (ma azt mondanám lakó-) konyhában lógott a falon, a két nagy tálalószekrény között, pont a varrógép fölött, de már régóta  a szobámban a helye.

Kezdettől fogva tudtam, hogy Nagymamám „családi öröksége” – és egész életemben nagy becsben tartottam. Mióta nálam van, csak a láncát kellett cserélni, illetve arra ügyelni, hogy egyenesen (függőlegesen) álljon. Egy ideje nem jár, mert a drágalátos macskáim a lelógó láncával kezdtek játszani és féltettem, hogy lerántják egy óvatlan pillanatban…De bármikor újraindítható lenne. Kellemes ketyegő hangjával  engem nem zavart, ütni félkor egyet szokott és egészkor annyit, ahány óra van.

Tudtam, hogy a hátán van valami évszám, de nem emlékeztem rá pontosan, milyen. Most, hogy lefotózzam szétszedtem,  eléggé meglepve számoltam utána, hogy bizony ez  biztos öregebb a dédapámnál is. Ő ugyanis 1873-ban született, ezt az órát pedig valószínű 1888-ban  javították,  a hátlapján található „jótállási dokumentum” tanúsága szerint. Márpedig dédpapa 15 évesen biztos se nem vett, se nem javíttatott faliórát.

Az 1888. 6/7 dátum mellett az szerepel, hogy „Egy évi jótálás” . A tisztességes órás, akinek elég nehézkesen olvasható ki a neve, meglehetősen eredeti módon írta meg a jótállási igazolását. (Töpisulka Golimár Mór  ? - én ezt a nevet olvasom ki, persze meglehet, nem ez a jó olvasat....)

Az óra hátlapján a felirat:  „Pete Ferencz 40…ko.  súly, inga, vám”  talán arra utal, hogy  ez az óra később, már amikor dédapám  tulajdonában volt, akkor is javításra szorult ? (P.F. dédapám neve) Talán a fent említett fém részeket kellett cserélni/javítani/netán pótolni ? Vagy talán utaztatták valahová, s mint törékeny árúért, vámot kellet fizetni ? És hogy nem csomagban utazott, csak kézen-közön hozta el valami vasutas annak oka lehetne az is, hogy dédapám a vasútnál dolgozott.... Vagy mint manapság, a csomagban belül, akkor is fel kell tüntetni, kinek, mit küld az ember ?  

Ez már mindörökre rejtély marad…

Bizony, ha  tudna beszélni ez az óra, lenne miről regéljen, a felette elmúlt százakárhány év alatti történésekről. Csoda, hogy ilyen épségben megmaradt.

Egyszer volt, hol nem volt....

Annyira értékelem, amikor valamit keresek és azt ugyan nem dobja fel a gép,  de valami mást  mutat, ami totál beindítja az agyamat…

Ma véletlenül régimódi szekrények bukkantak fel hirtelen – és mondhatnám ugyanilyen hirtelenséggel az agyam is bekattant, ugyanis én régi bútorok közé születtem, nem ilyen vacak, modern izék között éltem életem első két évtizedét, mint amilyenek ma vannak körülöttem. (Nem is szeretem igazán egyik darabot sem…)

Négy csoda-szekrényünk is volt…. Ebből három tükrös, és a negyedik az u.n. „ebédlő-szekrény” (vagy azt hiszem ezt hívják tálaló szekrénynek) – ez volt ugyanis a konyhában. De ennek nem volt tükre.

A másik három fent volt az emeleten. A két kisebb  csak olyan „piperézkedős” kisebb tükrös szekrény volt, a harmadik a nagy szobában állt, amit ebédlőnek hívtunk dacára, hogy  életemben valószínű tízszer nem ebédeltünk ott....Ezért ezt is "ebédlő szekrénynek" hívtuk, viszont mindig hozzá kellett tenni, hogy az "emeleti" - mert hát a másik lent a konyhában volt...

Ezek az emeletiek mindhárman tükrös szekrények voltak, próbáltam a neten keresgélni hasonlókat – hát „csak távoli rokonságot” fedeztem fel a mieinkkel, de azért a semminél ez is több…

Na, csak a játék kedvéért, és picikét visszaidézve megboldogult gyerekkoromat megmutatom ezeket a képeket, kiemelve, hogy NEM egészen ilyenek voltak a mi szekrényeink, csak hasonlók…

Szerettem őket….

Ez volt a konyhában:

Nem ! Nem ilyen csicsásan faragott volt, de nem is teljesen sima. Volt díszítése, de nagyon szolid.De az elrendezése pontosan ilyen volt. Fent 3 ajtós szekrényke, akkor alatt a tálaló-rész, majd két fiók és alul újabb két polcos-rakodós szekrényrész.(Istenem, még arra is emlékszem, miket tartottunk a fiókokban, szekrény-részekben....őrület...mire képes az agy...) 

Az emeleti ebédlőszekrény ilyesféle volt:

És a két másik  - sajnos nem tudom, mi a hivatalos neve, valami "piperéző-fésülködő" szekrény féleség lehetett, nem sok mindent lehetett abban tárolni, viszont elég nagy tükreik voltak...Egyik a szüleim, másik a nagyszüleim hálószobájában állt...

Eltűntek, elvesztek az életemből...mint olyan sok sok más is....

De voltak.

Két régiségem

Matattam valamit a kis kincses-ládámban, és egyszer csak valahogy lepottyant az iránytű a földre. Úgy megijedtem, hogy összetörtem, mintha valaha is szükségem lenne rá, vagy mintha valami nagy érték lenne. Szerencsére semmi baj nem történt.

Az viszont eszembe jutott, hogy nyomozok kicsit utána, kinek, mikor, hogyan jutott eszébe, hogy iránytűt készítsen. Az egész olyan valószínűtlennek tűnik a szememben, x ezer éve, az akkori „tudásszinten” „csak úgy” valakinek eszébe jut, hogy készítsen egy iránytűt, s azt azonnal arra használja, amire ma én is. Tipikus esete annak, amikor elkezdek kételkedni, hogy tényleg mindent mi „találtunk ki” ? Tényleg a kíváncsiság visz/vitt előre mindent, vagy voltak „segítőink” ? 

Itt van néhány leírás az iránytű történetéről, akinek van kedve, olvasgasson:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Ir%C3%A1nyt%C5%B1

https://maikurir.hu/a-negy-egtaj-tortenete-a-magneses-iranytu-es-a-vilag-tajolasanak-fejlodese/

Amúgy a barométer ugyanez a kategória. Nem győzőm csodálni  - pedig hát tudom, nem „angyal-kezek” mozgatják a kis mutatókat. Mindig elbűvöl, amikor  reggel ránézek és jobb-vagy bal oldalra kilendülve látom a mutatóit…

Kár lenne, ha ezek a dolgok kimennének a divatból.

Vagy már ki is mentek ?

Filléres emlékeim

Fogalmam nincs tudja-e valaki, mi ez, azon kívül, hogy egy kis kendőcske, mindenféle varrással.  Biztos vagyok, hogy manapság már ilyesmi nincs, én ha jól emlékszem, ötödikes koromban készítettem, akkor volt valami olyan óra, amin ilyent kellett mindenkinek „alkotni” – rajta a szegés, stoppolás, azsúrozás gomblyuk-varrás alapismeretei. Ez akkor valami olyan hatalmas nagy munkának számított, hogy érdemesnek tartottam hatvanakárhány évig őrizgetni.
(Csak zárójelben: ez egy érdekes iskolai év volt, pl. nagyhirtelen orosz helyett németet kezdtünk egy darabig tanulni, aztán persze visszajöttek az orosz órák, előtte nem volt ilyen kézimunkázgatás se, - szerintem utána se. Mi már akkor tanúi voltunk egy pár hetes "rendszerváltásnak"....)  
Na de a lényeg ez:

És mivel tudom, hogy ez IS a szemétbe fog kerülni – hisz semmiféle értéket nem képvisel – hát legalább itt, a virtuális világban megörökítem, megérdemli….  

Egyébként volt idő, amikor a Burda szabásmintája alapján egyszerűbb ruhákat meg tudtam varrni. Sose voltam "divatbolond" már csak anyagi okokból se, de a Burdából szabott ruha az "menő" volt a lányok között, és nagyon jó szabásmintái voltak. Volt hogy kis terítőket horgoltam, készítettem egy hatalmas faliszőnyeget azzal a bizonyos hurkolós technikával, aminek a neve eszembe se jut már...(suba?)  Pulcsit is kötöttem magamnak  és természetesen képes voltam egy elkopott férfiing-nyakat is megfordítva újjávarázsolni... Igen, sok mindent csináltam..... régen....

Aztán valahogy egyszerre már se kedvem, se időm, se türelmem nem volt ezekhez. Most ott vagyok, hogy „összevárom” a varrnivalót és „kötelező házifeladatként” megcsinálom ugyan, de a legkevesebb élvezet nélkül. Sőt…az utóbbi időben csak halogatom a dolgot, azt hiszem legalább fél éve már, hogy a varrógépemet elő se vettem….

Hja, változnak az idők….

A szomorkás gondolatokhoz mellékelek  egy kis ide illő zenét is. Szeretem Bródyt !

Mese az orfűi várról

Kiegészítve egy 2026-os cikkel:

https://telex.hu/karakter/kultura/2026/02/06/gigantikus-tulipan-az-erdei-volgy-melyen

Kiegészítve 2021. februárban a videóval !

Forrás:  https://varlexikon.hu/orfu-vara

Orfűn, a Vízfő forrás melletti erdős dombon egy várrom(?) maradványait ásták ki 2004-ben. Okleveles említés nincs róla, egy a "történelem nélküli" erődítményeink közül. 2019-ben tervásatás keretében további kutatást végeztek és az előzőleg feltárt falakat levédték és visszatemették.

Az ásatások eredményeként megállapítható, hogy az erősségnek két építési fázisa volt. Az első periódusban épült kőfalat visszabontották, ennek kora nem állapítható meg a leletek hiánya miatt. A második építési szakasz a 14. században lehetett az előkerült töredékek alapján. Az épületeket 1,1m vastag kőfal vette körbe. Pusztulásréteg a területen nem került elő, az épületeket elhagyták, azok összedőltek. A kőanyagot későbbi építkezésekre nem hordták el, így a falakat vastag omladékréteg takarja.

"A lelőhely tehát egy középkori erődített épületegyüttes, melynek pontos funkciója a feltárt jelenségek alapján nem határozható meg. Feltehetőleg vár, templom, vagy kolostor volt. Az elsőnek ellentmond a leletanyag csekély száma, utóbbiaknak pedig a temetkezések teljes hiánya a kerítőfalon belül." (2004) "Az előkerült jelenségek megerősítik, hogy a lelőhely egy kőfalakkal védett erődítés volt, melynek funkciója és kora a régészeti korú leletanyag teljes hiánya miatt egyelőre nem tisztázható. Támpontot pusztán a 2004-ben előkerült, 14-15. századi fazékmaradványai adnak. A lelőhely további feltárása szükséges ahhoz, hogy a felmerülő kérdésekre megnyugtató választ kapjunk." (2019)          Jelenleg a falak visszatemetve, kevés nyomuk látható a felszínen (2021. április).

Forrás: http://varak.hu

"A Vízfő-forrás mellett emelkedő erdős magaslaton található várrom kutatása 2004-ben mentő feltárás keretében, míg 2006-ban mikrodomborzati felméréssel történt.

A kutatások alapján a mintegy 1,1 méter vastag kerítőfallal körülvett vár két építési periódusa különíthető el.

A második periódus keltezése az építési rétegből előkerült csekély mennyiségű, 13-14. századra keltezhető kerámiával lehetséges, ellenben az első periódusból eddig még nem került elő keltező anyag.

Az első periódusból egy kőfal ismert, melyet a második periódus építése során visszabontottak.

A második periódushoz tartozó, mintegy 1 méter mély alapozással bíró két épületmaradvány közül egynek előkerült a bejárata (küszöbkővel és kidőlt kapubéllettel), a másiknak pedig a cementált járószintje.

Az Árpád-kori kővár pusztulásának időpontja egyelőre nem tisztázott, de a vastag köves omladékréteg, és az égésréteg hiánya arra utal, hogy a várat felhagyták, majd összedőlt. Egy 19. századi térképen még látható romként szerepel.

Tervben van további kutatása, esetleg bemutatása.(?)

Kovaliczky Gergely, régész-muzeológus"

(A kérdőjelet én tettem az utolsó mondat után. Ugyanis a terv - azt hiszem - már mindörökre csak terv marad. Focipálya épül helyette...)

Amikor felfedeztem a neten a hírt – először nem is akartam elhinni. Aztán arra gondoltam, én nézem/látom rosszul a helyszínt.

Mert Orfűről a Cigány hegyről volt szó, ahol nem egyszer jártam, ahová érdekes emlékek kötnek barlangász koromból....

Itt írtam róla:

http://aranyosfodorka.blogspot.com/2013/04/festes-lesz.html

Igen, láttam, hogyan készült ott a domb tetején az egyik házikó. Most, sok sok évvel később tudtam meg egy építészmérnök barátnőmtől, hogy ezt patics háznak (kunyhónak) hívják. És én csodálkozva bámultam, hogyan készül. Igencsak „megfoghatott” a látvány, ha még most, több mint fél évszázad távolából is jól emlékszem az eseményekre.

 

https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/romak/a_vilag_letra/pages/avl_10_telepleirasok.htm

 (Elkészülte után ilyesféle lett a Nikáék háza is.)

És igen, el/felmentem újra sok évtized múltával a Cigányhegyre ismét. Be kell valljam, dobogott erősen a szívem. Mert ugye természetesen egyedül mentem. Természetesen pár nappal eső után. Épp elgondoltam, felfelé lihegve a jó meredek ösvényen, hogy ha itt most elesem és mondjuk eltörik a lában – hát akkor valószínű a farkasok esznek meg…Mert rám nem talál senki, az biztos.

Na de én már csak olyan vagyok, hogy megcsinálom amit elhatározok.

Arra számítottam, hogy ott fenn a kunyhó helyén valami kis „vár-maradványt” vagy valami épületfélét találok – annak dacára gondoltam ezt, hogy láttam a fenti képeket. A fantáziám az tud száguldani, ha akar 😊

Én a vízműház melletti felvezető ösvényt ismertem...

Már a  felfelé vezető ösvény se volt egyértelmű, vadcsapás keresztezte, bokrosodott, s mint felérve kiderült, a régészek és egyéb későbbi érdeklődők már szélesítettek egy másik, kényelmesebb utat – lefelé már én is azon jöttem. Aztán felérve ért a nagy csalódás. Tény, 2004 ill. 2006 meglehetősen rég volt. De hogy az erdő ilyen gyorsan visszaveszi a hatalmat tizenpár év alatt, azon kissé elcsodálkoztam.

Nos én ennyit találtam az orfűi várból:

Töredelmesen bevallom, szomorú szívvel csúszkáltam lefelé a másik ösvényen, és végig azon töprengtem, miért van ez ebben a béna országban, hogy semmit, ami igazán régi, nem értékelünk ? (és használunk javunkra)  Meg vagyok győződve, hogy egy normális országban egy ilyen helyet azonnal „felplankolnak”  az érdeklődők, rendbehozzák, látványossá teszik, kialakítanak egy esőbeállót, egy kis alkalmi bűfét (szeméttárolóval), út-és hely-jelző táblákat tesznek ki, vagy mittudomén…

És akkor még azt nem mondtam, hogy körbekerítik, karbantartják, kigazolják és lemetszik a burjánzó bokrokat…Netán belépődíjat szednek és mesél a pénzért valaki arról, mi és hogyan zajlott itt pár évszázaddal ezelőtt.

Hát ehhez képest csak a csend, egy távoli harkálykopácsolás, és nagyon halkan zizegő, már őszülő falevelek zenéje ölelt körül.

Ahogy jöttem lefelé, láttam egy hatalmas kidőlt, magát már félig az enyészetnek megadó óriás fát. Olyan volt, mint egy halott bálna...

Hát így tűnik itt el minden. Kis vár, akármilyen emlékekkel, akár mondákkal, vagy csak kitalált mesékkel. Összeomlik, és betakarják a falevelek, majd lassan az eső-áztatta föld is.

Ír róla blogjában egy bolond öregasszony – aztán (vele együtt) a várat is szép lassan elfelejti a világ.

2020-as fejlemények: 

Reklámok a múltból

Régi újságokat lapozgattam.... A háborús/hazafias cikkek nem érdekelnek, annál nagyobb örömöt találok a reklámok olvasgatása közben. Nem sokat változott ám a világ !  Az elmúlt pár évtizedben legfeljebb a márkanevek  és a technika előre-haladtával, bizonyos eszközök kinézete változott. 
A hölgyek ma is vevők  telt keblekre, (ezt már az orvostudomány meg is oldotta a szilikoncicivel) netán olyan fésűre vágynak, mely hajat fest, (lehet, hogy ilyen is van már csak én nem tudok róla) no meg a sorvasztó-kúrára (ez utóbbival tele szinte minden újság). 

Stoppol ma még valaki ? nem hiszem....

Lassan a vasalás is kimegy a divatból...

Szerintem ez a legjobb szöveg  :-)

És ehhez mit szólna férjurad, vagy barátod ?

Több árú reklámja egy helyen...

Gondolj hozzá 10 cm-es tűsarkú cipőt

Már az elnevezéstől is nevetnem kellett: "sorvasztó kúra"... és csak 3 Korona...

Ezen elgondolkodtam, van ma fűthető fürdőkád ?

Aztán ez a családi kép is kiváltott bennem némi kis irigységet...

Hol van ma már ekkora, és ráadásul (legalább alkalmanként) összetartó/összejövő család ? Az én kisgyerek koromban az augusztus 20 volt nagy családi ünnep nálunk, ekkor volt nagyapám névnapja, születésnapja, nagyszüleim eljegyzésének és házasságának napja, a hivatalos ünnepről nem is szólva. Jó alkalom, hogy összejöjjön a család, az idő is alkalmas erre augusztusban, emlékszem is több ilyen nagy családi találkozóra.

Aztán kihaltak az öregek, mi fiatalok meg – vajh miért ? - nem vittük tovább ezt a szokást….Ma már sajnálom, de veszett fejsze nyele….

Végezetül itt van néhány kép a múlt század eleji divatról. Szerintem különös ünnepi alkalomra (=Oscar kiosztó ) bármelyiket felhúzhatná ma is egy híres színésznő, még ha  egyszerűbb összejövetelre (=buli) nem is alkalmasak. Érdekes, hogy akkor is, a ma ismét divatos, kórósan sovány alkat volt a menő….