Fogalmam nincs tudja-e valaki, mi ez, azon kívül, hogy egy kis kendőcske, mindenféle varrással. Biztos vagyok, hogy manapság már ilyesmi nincs, én ha jól emlékszem, ötödikes koromban készítettem, akkor volt valami olyan óra, amin ilyent kellett mindenkinek „alkotni” – rajta a szegés, stoppolás, azsúrozás gomblyuk-varrás alapismeretei. Ez akkor valami olyan hatalmas nagy munkának számított, hogy érdemesnek tartottam hatvanakárhány évig őrizgetni.
(Csak zárójelben: ez egy érdekes iskolai év volt, pl. nagyhirtelen orosz helyett németet kezdtünk egy darabig tanulni, aztán persze visszajöttek az orosz órák, előtte nem volt ilyen kézimunkázgatás se, - szerintem utána se. Mi már akkor tanúi voltunk egy pár hetes "rendszerváltásnak"....)
Na de a lényeg ez:
(Csak zárójelben: ez egy érdekes iskolai év volt, pl. nagyhirtelen orosz helyett németet kezdtünk egy darabig tanulni, aztán persze visszajöttek az orosz órák, előtte nem volt ilyen kézimunkázgatás se, - szerintem utána se. Mi már akkor tanúi voltunk egy pár hetes "rendszerváltásnak"....)
Na de a lényeg ez:
És mivel tudom, hogy ez IS a szemétbe fog kerülni – hisz semmiféle értéket nem képvisel – hát legalább itt, a virtuális világban megörökítem, megérdemli….
Egyébként volt idő, amikor a Burda szabásmintája alapján egyszerűbb ruhákat meg tudtam varrni. Sose voltam "divatbolond" már csak anyagi okokból se, de a Burdából szabott ruha az "menő" volt a lányok között, és nagyon jó szabásmintái voltak. Volt hogy kis terítőket horgoltam, készítettem egy hatalmas faliszőnyeget azzal a bizonyos hurkolós technikával, aminek a neve eszembe se jut már...(suba?) Pulcsit is kötöttem magamnak és természetesen képes voltam egy elkopott férfiing-nyakat is megfordítva újjávarázsolni... Igen, sok mindent csináltam..... régen....
Aztán valahogy egyszerre már se kedvem, se időm, se türelmem nem volt ezekhez. Most ott vagyok, hogy „összevárom” a varrnivalót és „kötelező házifeladatként” megcsinálom ugyan, de a legkevesebb élvezet nélkül. Sőt…az utóbbi időben csak halogatom a dolgot, azt hiszem legalább fél éve már, hogy a varrógépemet elő se vettem….
Hja, változnak az idők….
A szomorkás gondolatokhoz mellékelek egy kis ide illő zenét is. Szeretem Bródyt !
Politechnika óra volt amiben tanultunk kézimunkázáson kívül kosárfonást , műanyag drótból kulcstartó fonást és még főztünk is néha . Milyen jó és hasznos volt az. Kézimunkázni mindig szerettem varrni is de valahogy ez már manapság nálam sem okoz felüdülést ami szükséges megcsinálom:) Szerettem a zenéjüket de a zenészek közül nekem Szörényi volt a kedvencem .
VálaszTörlésNem tudom - nem is érdeklődtem utána - manapság van-e még ehhez hasonló "tananyag" - vagy ebben az eldobós világban már egy gombot sem kell tudni felvarrni ?
TörlésA réi zenéket szívesen hallgatom - ha egyáltalán magyar zenét hallgatok, ugyanis van egy német népzenei rádió, nálam ha valami, hát az szól reggeltől estig.
https://www.radio.at/s/schwany3
Jól írta Éva, politechnika volt a tárgy neve, és felsőben volt. De a konkrét foglalkozás, az attól függött, mihez értett a tanár. Mi pl. varrtunk,kötöttünk, virágkarót faragunk és csengőt szereltünk (villany szerelés), meg főztünk finomakat, és szépen megterítettünk, meghívtuk a fiúkat. Én nagyon élveztem, olyasmiket főztünk, amit otthon nem, pl. húspástétomot pörköltből. És jó volt a hangulat.
VálaszTörlésÉn 58-ban kezdtem az általánost, de a 13 évvel idősebb nővéremtől tudom, hogy volt ez az orosz-német, majd újra orosz csere.
A hittant pedig valóban külön tanultuk, a szülők küldtek el, többnyire titokban. A háborúutáni rendszer nem támogatta a hittan tanulást.
Helga
Fogalmam nincs, ma milyenek, mit tanítanak és hogyan az (általános) iskolák. De ahogy hallom, a gyerekek "halálba" vannak terhelve, különösen ha "igényes" a szülő és a napi kötelezőre még rávállal különórákat is. Hát normális, hogy egy 8 (nyolc !!) éves este 7-kor "érjen haza az iskolából????
Törlés1991-ben nekünk még volt ilyen kis tarisznyánk, de nem mi varrtuk, kaptuk, utána már szerintem ez ki is ment a divatból.
VálaszTörlésA képen egy kis vászonkendő van, amin a varrások különféle változatait kellett - megtanulás után - bemutatni. "Tarisznyát" - ha jól emlékszem ballagásra kaptunk, bár már ebben sem vagyok biztos, ugyanis ilyen "emlékem" nincs megőrizve. (Vagy eldobtam volna ? - akár az is lehet....)
TörlésAz én gyerekkoromban gyakorlati órának hívták ezeket a foglalkozásokat. Azt hiszem jó alapot adtak a későbbiekre, legalábbis nekem. Igaz nekem volt egy igazi ezermester nagyapám is, Tőle is rengeteget tanultam. Visszatérve az órákra. Nálunk igyekeztek olyan feladatokat kiadni amit a fiúk és a lányok is csinálhattak. Így például nekünk is kellett hímezni. Egy egyszerű, kis tarisznyára kellett virágmotívumokat hímezni. Édesanyám megmutatta, majd aszerint megcsináltam én is. Egyedül, csak szóbeli instrukciók alapján. Nagyon jól sikerült. Máig emlékszem rá (több mint negyven éve történt), hogy az egyébként imádott tanárnőnk azt mondta, hogy ezt biztosan nem én készítettem. Ez bizony nagyon elkeserített akkor, még akkor is ha anyukámmal később tisztázták a dolgot.
VálaszTörlésUgye, milyen sokáig meg tud maradni egy-egy esemény emléke ? Ha rossz, ha jó, szinte mindegy, ma ha mélyen érintett, akkor nem felejted el. Ezért kell(ene) vigyázni(nunk) minden kimondott és leírt mondatunkra...
TörlésSzia! A "milyen az általános iskola napjainkban" felvetésedre tudok válaszolni. :) Speciális eset vagyunk. Az én kisfiam 11,5 éves. 4. osztályos. Napi 5 órája van minden nap, ebéd után megírják a leckét a napköziben, utána angol foglalkozás van (rohadt sok pénzért/év) egészen 5 óráig. Közben lemennek az udvarra is vadulni ha olyan az időjárás. 1/2 6-ra visszük tőrvívás edzésre (fővárosi klub patinás klub leigazolt versenyzője) kedd, szerda, csütörtök, pénteki napokon, ami tart 1/2 8ig. 8-8.15-re haza is ér. Pénteken előbb elhozzuk a napköziből, mert úszóedzésre is megy. Annyira le van terhelve, hogy ha hazaér,akkor még simán van kedve/ereje rúgni a focilabdát a szobájában (amitől én frászt kapok) Nem normális ez a helyzet, de ez van. Nem mi erőltetjük a külön sportot, örömmel megy, jó a társaság is. Technika órán tanultak gombot varrni, sőt idén a kokárdát is ők varrták. Az angol napköziben volt olyan tanára, aki szívesen tartott nekik "sütő-főző" foglalkozásokat. Sütöttek csokis kekszet, muffint, tortillát, csináltak turmixféléket is. Szerencse a suliban van "tankonyha".Én a nyolcvanas években jártam általános suliba. Nem tanultunk varrni, ellenben barkácsolni, tolómérővel mérni...Nem is nagyon jeleskedem a varrásban, talán egy gomb azért menne. A mostani digitális "oktatásról" is regényt lehetne írni, de nem akarnám ezzel untatni a nagyközönséget :) Berni
VálaszTörlésÖrülök Berni, hogy megírtad, az iskolában a könyvből tanuláson kívül is vannak másféle foglalatosságok, egyáltalán van "technika" óra. Azt, hogy a gyerekek ma mennyire vannak leterhelve, csak hallomásból ismerem, de nagyon nem értek vele egyet. Legyen az sport, vagy bármi. Persze most írjam azt, hogy játszani kellene nekik, de mi ma a játék ? A számítógép ? Akkor viszont tán mégis jobb, ha sportol.
TörlésÉn nem jártam semmiféle sportra, különórára - és mégis, úgy gondolom, elég jó kis életem volt. Nem cserélnék senkivel. Most se és a gyerekkoromra gondolva se. Kertes házban nőttem, sokat játszottunk kint - én nem is tudom, van-e a fiadnak lehetősége/igénye/kedve "játszani" ? Mit is érthet e szó alatt ?
Tény, tudom, rettenetesen nagyot változott a világ...és nem tudom, hogy melyik világ a jobb, a miénk volt-e az, vagy a mostani jobb ? Mégis valahogy úgy érzem, már gyerekkorban kezdődik a hajsza, a "többet-akarás", a "struggle for life" a folytonos megmérettetés.
Hát lehet, hogy ez a jövő útja, de bevallom, nem bánom, hogy én lassan elfele készülök ebből a világból.
Ja és hát kifelejtettem, írhatsz a digitális oktatásról is, arra nézve sincsenek - legalábbis nekem - tapasztalataim.
TörlésVéleményem viszont van: kényszer megoldás, és én nem tartom jónak.
A nagymamámé és testvéreié is megvan. Én úgy emlékszem, hogy ez egy olyan munka volt, amin be kellett mutatni, amit kézimunkával meg tud már csinálni - stoppolás, azsúrozás, gombvarrás stb. Kincsként őrzöm mindegyiket, mert egyet sem tudnék olyan gyönyörűen megcsinálni, van amit már nem is tudok, hogyan kellene...
VálaszTörlésÉn úgy tippelek, hogy talán mégis inkább Édesanyád kezemunkája lehet....
TörlésLehet :) Sajnos erről már senkit nem tudok megkérdezni :(
TörlésAhogy elolvastam a hozzászólásokat, lehet, hogy anyukám és nagynéném /nagybátyám műveit őrzöm kincsként? Nem tudom...
VálaszTörlésTegnap padlásbejárást tartottunk a szülőházamban és megtaláltam a technika órán készített ejtőernyőt a bábuval. De emlékszem, csináltunk szappantartót, vasból virágtartót lánccal,faragott virágtartót - a 80-as évek elején.
A gyerekeim technika órán játékokat, zsebkendőtartót készítenek, szövést, varrást is tanulnak. Nálunk volta anno tankonyha, de a családom valamiért nem akarta, hogy háztartási szakkörre járjak, pedig annyira irigyeltem azokat az osztálytársamat, akiket engedtek. Otthon persze megtanultam mindazt még jobban is, de kimaradtam a buliból.
Iskola: a nagy (6.) heti 3 röplabda edzésre jár, de legkésőbb 1/2 6-kor itthon van és még itthon is pattogtat az udvaron sötétedésig normál iskolaidőben (napi 6-7 órájuk van amúgy), most reggel 9-re, vagy 9.30-ra kész a leckével és operetteket néz, hímez, görkorcsolyázik vagy a barátaival chat-el. Le kellett vennünk a suli miatt a digitális korlátozást a gyerekek eszközeiről, kíváncsi leszek, mi lesz két hét múlva, amikor visszaáll a rend...
A kicsi (4.) napi 5-6 tanóra mellett nem mindig tudott a napköziben tanulni a zeneiskola (2 szolfézs, 2 zongora) és a heti 2x2óra Pannon Gyerekkar próba mellett, a sulis kórusban meg kb. muszáj volt énekelnie. Sokat vitte a tanítója versenyekre, így neki a nagyon nehéz napokon a kórus után este 7-kor kezdődött a leckeírás. Mivel tehetséges, egyelőre nem akarunk feladni semmit, aztán majd hosszú távon kiderül, hogy mi marad. Ő is maximum 2 óra alatt végez a leckével.
Mivel a könyvtárak zárva és az utolsó 15 kikölcsönzött könyvet másfél hét alatt elolvasták, most újraolvasnak dolgokat a házikönyvtárból, de az biztos, hogy többet vannak a neten, mint amit megengedtünk korábban. A kicsi inkább felhívja a barátait valamilyen ingyenes vonalon és magára csukja az ajtót... Vicces egyébként az online zongora óra, főleg úgy volt élmény, hogy a férjem közben matek órát tartott, nekem értekezlet volt, a nagynak meg egy negyedik dolog...
1. A padlás az egy csoda hely! Még jól emlékszem, abban a régi, nagy házban, ahol laktunk, a padlás a mesék világa volt. Hogy miket találtunk ott ! Na de mindegy is….veszett minden, a házzal együtt….
Törlés2. A hétköznapjaitok leírása számomra tényleg olyan, mint egy mese. NEM az én világom ez már, de tényleg...
Valahogy olyan érzésem van, hogy születése percétől mindenki, mint a versenyló, "edzve" lesz - minél több teljesítést várnak el tőle - mert (vajon igaz-e ez ?) különben "nem viszik semmire". Ez az őrületes tempó, hogy MINDIG KELL VALAMIT CSINÁLNI - még a gyereknek is, ez az, ami nekem furcsa. De bevallom, egyre óvatosabb vagyok az efféle "kinyilatkoztatásokkal" (az én egyszerű kis életem mesélésével is) mert gyorsan rám lehet mondani a maradi öregasszony jelzőt. Meg hogy ebben a rohanó életben....stb. Csak ismételni tudom, nincsenek körülöttem iskolás gyerekek, nem tudom/látom hogyan élnek, csak itt-ott hallok róluk. És amit hallok, az nem tetszik. Na de, mindegy is, ha lenne véleményem, az se változtatna semmin.
3. Viszont ahogy a múltba szeretnék valami varázslattal néha visszajutni, bevallom semmiképp nem kívánkozom a jövőbe. Amiket látok/hallok/gondolok a jövőről – az már nekem nem tetszene (mai eszemmel) – így hát marad az emlékezés a közelebbi és távolabbi múltra. Meg a szurkolás, hogy ezeknek a mai gyerekeknek is legyen annyi örömük, mint nekem volt.
Volt időszak, amikor a nagyhoz rendszeresen jött egy-egy barátnő tanulni, játszani délutánonként. De aztán a többiek különórái miatt ez szép lassan megszűnt. És a többtízezer oldalt olvasott gyerek már unatkozott és jött a kütyüzés és az azon való vita. Így jött a képbe a röplabda - szereti, ő választotta, jó a társaság és egészségileg sem árt neki.
TörlésA kicsi nem ebbe a világba való, teljesen másképp gondolkodik, az idő az ősellensége és legszívesebben csak alkotna vagy tespedne. Ez utóbbiba szintén bejöttek azok az átkozott kütyük, így ha énekel, zenél, alkot, "teszi a dolgát", akkor nem kütyüzik, de még mint feszültségkeltő faktor sem jelenik meg, hogy de bezzeg a másik ennyit meg annyit lehet ilyen meg olyan netes platformokon. Iszonyatosan nehéz árral szemben menni.
Én annyira jót játszottam gyerekkoromban a földdel meg a sárral, egész világokat építettem. Az én gyerekeim kreatívak, de ez a fajta játék már az ő világukban is elképzelhetetlen. Annak nagyon örülök, hogy a nagy most rákapott a kézimunkázásra...
A padlást pedig nagyon sajnálom, veszni fog, amikor kénytelen leszek eladni a házat. Hogy mi minden van ott, azt majd egyszer élőben elmesélem Neked, nem minden fog azért ott maradni ;)
Igen, érzem én, hogy ez már nem az én világom...(ami nem baj, mert nyilván mindig is így volt ez...)Egyébként részben ezért is nehéz számomra pl. gyerekekkel bármiféle beszélgetést kezdeményezni. Nincs "közös témánk". Tudok ugyan mesekönyvből olvasni, esetleg egy-két ötletem van, hogy mit lehet "játszani" - de túl nagy sikerem nincs semmivel. Hamar rám unnak. Gyakran jut eszembe mostanság a saját kisgyerek korom, mintha a dédanyámmal nekem se sok kapcsolatom lett volna. DE ! Ugyanakkor a nagymamám volt életem legfontosabb, meghatározó személyisége.
TörlésLehet, hogy "CSAK" én változom és a történések nagyjából mindig is hasonlóan játszódtak le az ókorban, a középkorban is ?
Szívesen meghallgatom a "padlás-mesédet" bármikor ! :-)