2023. május 30., kedd

Ez az 5215. bejegyzés 2007.03.07.óta

 

Kedvenceim veszélyben

https://greendex.hu/jelentosen-visszaszorulnak-a-hasznos-pokok-a-mezogazdasagi-teruleteken/ 

Olvasom ezt a cikket és mint mostanában már szinte naponta, megint összeszorul a szívem. Annyi figyelmeztető jel van földön, vízen, levegőben, hogy egészen biztos, valami "rossz felé" megyünk.  Nem is értem, az emberek miért nem kezdenek el hangosan fohászkodni a Teremtőhöz valami csodáért. De persze ennek nem is lenne értelme, mert nem a "Teremtő" tette tönkre a világot, hanem mi. Valószínű én is, még akkor is, ha a nagy átlaghoz képest azt hiszem viszonylag kevés a "bűnöm". 

De azért egyik este elalvás előtt elkezdtem számolni a "bűneimet". Nem akarom felsorolni. Ha képes vagy önmagaddal szemben őszinte lenni, szánj rá kis időt, meg fogsz döbbenni, hogy TE IS mennyi kárt csinálsz - egyszerűen csak azzal, hogy a mai világrendbe belekényszerítve élsz. Mert máshogy nem nagyon tudnál. Nem vonulhat mindenki egy lakatlan szigetre, hiszen akkor ott is hamarosan újra ugyanaz lenne a helyzet, mint bárhol másutt jelenleg is.

Minden ilyesféle gondolat-csavargás urán oda jutok, hogy SOKAN VAGYUNK.

Fogalmam nincs róla, mi lehetne itt a megoldás, egy kiadós világvégén és egy új teremtésen kívül... 


És ezt a kis gondolatsort pedig azért írtam ide, mert igen szomorú vagyok, hiszen a blogban olyan sokszor emlegetett pókjaim is fogyatkoznak. Valahol írtam is, tavaly már egyetlen igazi "pókmegfigyelő" helyem sem volt, pók híján...és idén sem láttam még egyetlen sárga kis baba-pók-csomót....

Ezek az alábbiak régi "emlék-képek" az "Ilyen volt" sorozatból:

Kicsinyke keresztespókok


Felnőtt keresztes 1. 

Felnőtt keresztes 2.

Felnőtt keresztes 3, aki mindig csak a hasát mutatta, a hátát soha !

Kaszás

És a legkülönlegesebb, csak egyszeri vendégem, a fehér karolópók

Ez pedig egy intim jelenet. A hím pók (bal)  nagyon óvatosan közelít a nőstény pók felé....


Hiába no, nem tagadom. Szeretem őket...jobban mint némely embert....



Űr-dolgok ismét....

Az Androméda galaxis távolsága tőlünk 2,5 millió fényév. Mérések szerint 270 km/sos sebességgel közeledik felénk, azaz közel 1 millió km/h  sebességgel.

Még nem tudjuk, hogy végül elér-e hozzánk (ez az Univerzum tágulásának részleteitől függ, ami talán kompenzálja a közeledést, mint sajátmozgást), ha igen, az kb. 3 milliárd év múlva lesz csak, így ettől még ükunokáinknak sem kell tartaniuk.

De mi lesz, ha mégis "összeütközünk"?

Első körben azt kell tisztáznunk, hogy a galaxisok méretéhez képest a bennük lévő csillagok (például a Tejútrendszerben úgy 300 milliárd csillag található) és bolygók az össztérfogatnak csak igen kis hányadát jelentik. Tehát annak a valószínűsége, hogy két csillag vagy bolygó a galaxisok találkozásakor összeütközik (mint két billiárdgolyó), az rendkívül kicsi.

Inkább olyasminek kell elképzelni a folyamatot, mintha 2 ember szemben állna mondjuk 10 méter távolságban, és egyszerre egymás felé dobnának 1-1 maréknyi cseresznyemagot. A két "cseresznyemag-felhő" jó eséllyel úgy haladna át egymáson, hogy egyetlen cseresznyemag sem ütközne egy másikkal.

Galaxisok összeütközésekor azonban a helyzet annyiban bonyolultabb, hogy a gravitáció szerepe (a cseresznyemagos példával ellentétben) igen jelentős: a gravitáció próbálja "egyesíteni" a két galaxist.

Namármost, akkor elő a fantáziával – lesz ami lesz, se látni, se megélni nem fogjuk, de jó kis műsor lesz….ha……..összeütközünk a közeledő szomszéddal……

További olvasnivalók a témához:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Az_Androm%C3%A9da-galaxis_%C3%A9s_a_Tej%C3%BAtrendszer_%C3%BCtk%C3%B6z%C3%A9se



Ő is a Földön él

Ugyan ez már egy régebbi hír a neten, de hozzám most jutott el. És nem győzök ámulni. Egyébként is mostanában a kicsi és különleges állatokra „fókuszálok” – döbbenet, hogy mik élnek velem együtt ezen a Földön. De amit ma találtam, az a csúcs… Itt egy magyar nyelvű cikk róla:
https://www.origo.hu/tudomany/20171024-verfagyaszto-kinezetu-eloleny-a-net-uj-horrorsztarja-lepke.html amihez különösebb hozzáfűznivalóm nincs is.
Íme néhány kép róla:



Ez egy Creatonotos Gangis, az arctiine lepke egyik faja."

Találtam egy rövidke videót is:

Hát nem fantasztikus, hogy a természet miféle csodákat tud(ott) teremteni ????



Vers - csak úgy - különösebb ok nélkül

Egy idézetet keresve találtam ezt a verset. 
Elgondolkodom néha, hogy mi minden megváltozott az életemben (bennem) a múló évek során. Valamikor nagyon szerettem és sokat olvastam verseket (is) - aztán ez valamiképp elmaradt. (Nem tagadom, az időmet elrabolja a "gép"...) De azért ha a véletlen elém sodor néhány rímelő sort, akkor azért felidéződnek a "régi szép emlékek"...
Nos most ezt találtam: 


https://sarti-info.hu/wp-content/uploads/2012/11/kagylo_a_kavicsok_kozott.jpg


Reményik Sándor:  Kagyló

Én itt vagyok, akarva, nem akarva,
A végtelen vetett a véges partra.
Fekszem aléltan a sivár fövenyben
És az óceán himnuszait zengem.
Anyám, a tenger apadt, s itthagyott,
Kinek mi köze hozzá, ki vagyok?
Gazdátlan, üres ház, mire se jó,
Csak eldobni, vagy eltörni való.
Apály s dagály közt, így, időm mulván,
Várom, míg értem visszatér a hullám.
Nekem nem hazám e kietlen part,
De aki titkon a füléhez tart,
Magányban, éjben, emberektől távol:
Annak mesélek egy más, szebb világról.




2023. május 29., hétfő

2023. május 27., szombat

Kelly újra és újra

Azt hiszem soha, soha nem unnám meg a Kelly Family számainak hallgatását. Jó régen írtam róluk:

https://aranyosfodorka.blogspot.com/2017/11/a-kelly-family.html  tény, hogy a blogban fent lévő 5212 !!!! bejegyzésből ez volt a legnépszerűbb, és ehhez kaptam a legtöbb kommentet.

Nagyon szeretem, szívesen hallgatom a számaikat, ezt az alábbi  videót nem is láttam, dacára, hogy 2021 szeptemberében került fel a netre, de persze magát a dalt ismerem.....

De ez nem lényeges. 

Egyszerűen csak nosztalgiából és mert szívesen hallgatom, most beteszem ide ezt a számot.

Istenem, hogy rohan az idő, ...és nem csak én öregszem, ők is....




2023. május 25., csütörtök

Ezüstvonalas, vagy kéklepke

A nagyokos wikiben magyar nyelvű leírást nem is találtam erről a teremtményről. Pedig már jó régóta ismert, leírt lepkefaj. Igaz, nem erre mifelénk, hanem Ázsiában.
https://en.wikipedia.org/wiki/Cigaritis_vulcanus

A Cigaritis vulcanus, a közönséges ezüstvonalas lepke, Ázsiában előforduló lycaenid vagy kék pillangófaj. Először Johan Christian Fabricius írta le 1775-ben. Wikipedia (angol) (Csak úgy megjegyzem, a "lycaenid" szóra sem találtam semmi magyarázatot.)
Elég mókás forma, első ránézésre azt hittem, a képen két szerelmeskedő pillangó látható - de nem, ez egy lepke, még ha kissé szokatlan formájú is. Csak azért mutatom meg, mert érdekesnek találom és esetleg még más se látott ilyent. És mennyivel jobb ilyesmit olvasni, mint a hírt a pedagógusok magyarországi helyzetéről....



Ha szeretnél még csodás lepkéket nézegetni, kattints ide:

2023. május 24., szerda

Hol van az Androméda ?

Szívesen és mindig érdeklődve olvasom a csillagászati híreket - még akkor is, ha tudom, az olyanok, mint az alábbi, nekem mindörökre már csak a mesék kategóriája marad.  De azért ha felnézek az égre - mert tudom, merre kell keresni az Andromedát - hát valahogy annyira hihetetlennek tűnik....Pedig nyilván igaz.....

"A Tejút és az Androméda galaxisok egyszer majd  összeolvadnak.Persze a galaxis közel sem ilyen fényes, mint ezen a képen. Sötét égre van szükséged, hogy lásd, és még akkor is alig látható homályos fényfolt. Ahhoz, hogy olyan fényesnek tűnjön, mint a lenti képen, az Androméda galaxisnak közelebb kellene lennie. Ha elég közel lenne ahhoz, hogy ilyen fényesen nézzen ki, még nagyobbnak tűnne az égi kupolánkon. Egyszer meg fog történni! Az Androméda galaxis körülbelül 70 mérföld per másodperces sebességgel száguld a Tejút felé. Végül a két galaxis össze fog ütközni és összeolvad."


Ezt most találtam, jó égi térkép: 


Ezt én szerkesztettem össze a https://heavens-above.com/  oldalról



Csak azért tettem ide, mert az Androméda a többi "hatalmas" csillagképhez képest és azokat látva az égen,  hát elég nehezen található meg...De legalább tudom hogy kb. hol kell keresni.....

(Bocsánat,  ez a bejegyzés ma megint saját örömömre készült, tudom hogy egy olvasót, vagy ide látogatót se érdekel, de nekem kedves és fontos a téma...és az ilyesmiket vigaszként írom, magamnak... figyelemelterelés végett....
Mert kell... az este felszakadt a cica egyik sebének a fele...Nem is értem.....hogy volt ez összevarrva ? Elég csúful nézett ki, de azért kitarthatott volna, míg összenő...Kirepülhet egy újabb tízezres a pénztárcámból...)

2023. május 23., kedd

Macskatányér

Ilyen ajándékkal leptem meg a cicáimat. Tetszik nekik. Állítólag ebből könnyebb/jobb enni. (Az egyik néha evés után kihányta, amit evett, azt olvastam azért, mert nem tudja rendesen lenyelni az ételt...)

Első pillanattól elfogadták, és szépen esznek belőle - bár kicsit tartottam attól, hogy majd idegenkednek - de nem....


(csak zárójelben:mondjuk az árával nem dicsekednék ....)

2023. május 22., hétfő

Ez nekem nagyon tetszett

 



Ezt a videót délután (is) hallgatva, keresgéltem az előadó után a neten. Nos, bizony összeszorult a szívem, amikor ezt találtam/olvastam:
https://www.life.hu/eletmod/20221025-patricia-jane-kova-masztektomia.html
Nos, az élet tényleg "nem habos-torta".....

2023. május 21., vasárnap

Figyelmedbe ajánlom

A  FB-n találtam, hátha nem olvasta mindenki:

Mikor kell vizet inni? Sokan azt mondják, hogy nem szeretnek vizet inni lefekvés előtt, így nem kell éjszaka felkelniük, hogy kimenjenek a fürdőszobába...
Megkérdeztem a kardiológusomat, miért kell az embereknek annyit pisilniük éjszaka. A válasza az volt:
Amikor egy ember ül, a gravitáció ereje tartja a vizet az altestében. Ezért duzzadnak meg a lábak. Amikor lefekszel, az altested a veséiddel egyensúlyt keres.
Így a vesék a hulladékkal együtt eltávolítják a vizet, mert ez a legelőnyösebb idő. A víz elengedhetetlen ahhoz, hogy eltávolítsd a hulladékot a szervezetedből.
Megkérdeztem a kardiológust, hogy mikor érdemes vizet inni. Azt válaszolta nekem: A legpontosabb pillanatokban kell vizet inni, hogy maximalizáld a szervezetben lévő hatékonyságát.

2 pohár víz nem sokkal az ébresztőóra után aktiválja a belső szerveket.
1 pohár víz 30 perccel minden étkezés előtt javítja az emésztést.
1 pohár víz (vagy kettő) fürdés előtt  csökkenti a vérnyomást.
1 pohár víz lefekvés előtt, megelőzi a stroke-ot vagy a szívrohamot
A lefekvés előtti vízivás megelőzi a lábgörcsöt az éjszaka folyamán. Amikor görcsöl a lábizmok vizet és nedvességet keresnek.
Oszd meg ezt a cikket az üzenőfaladon, hogy tanácsként szolgálj barátaidnak!
Nos, tessék, én szóltam..... (Magamnak meg egy cetlire felírtam az időpontokat és kiragasztottam a konyhaszekrény ajtajára...merthogy sosem vagyok szomjas és rettentően keveset iszom...)



2023. május 20., szombat

Cica-baleset

Nehogymá' egy hét elteljen baj, probléma nélkül.... Csütörtök reggel Zizi gyanúsan nyugodtan feküdt a szőnyegen - ahol egyébként nem szokott - s amikor Pisze közelített feléje, morogni kezdett. Már ez is feltűnő volt, s amikor megpróbáltam felemelni, kegyetlenül nyávogni kezdett, jelezve, hogy ez neki bizony fáj.

Nem nagyon akartam mozgatni, tudtam, ezt orvos nélkül nem ússzuk meg, és még örüljek, ha nem törött el semmije....

Felpakoltam, elvittem, s bizony kiderült, hogy komoly sérülései vannak, nem fogjuk tudni kideríteni, pontosan mi történt, de valami olyasmi, mintha egy szögesdrót kerítésre akadt volna fel. A mellkasán és a combján két nagy feltépett seb volt, több kisebb máshol is.

Ott kellett hagyjam az orvosnál, mert mondták, ezt csak altatásban lehet rendbe hozni. Így is történt, összevarrták szegénykémet két helyen is. 

Most egyelőre szobafogság pár napig, ami a mi viszonyaink között elég nehéz dolog. Valójában az egymásba nyíló szobák, helyiségek miatt a legbelsőbe zártam el - magammal együtt - hogy ne legyen egyedül. Éjszakára is beköltöztem oda, napközben meg úgyis ott a számítógép - felügyelet alatt lehet.  A gyógyszerbeadás egy borzalom (mindig az) - de egy hétig naponta kell gyötörnöm vele, a jobbulás érdekében. Amúgy a sebek szépek, nagyon remélem, hogy hamarosan rendbe jön.

(Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez az éjszakai kaland - eddig - nekem 40 ezerbe került....)

Nos, így zajlanak a mi kis unalmas hétköznapjaink... Fényképet képtelenség készíteni róla, de ha majd véletlenül mégis sikerülne, utólag - dokumentként - beteszem ide.

Nehezen, de valamelyest sikerültek a dokufotók:

A hátsó láb

Így néz ki a mellkasa....



2023. május 18., csütörtök

Gondolataim a zsemléről

Jön a szomszédasszonyom, maradt a vendégségből 8 zsemléje, kell-e nekem ? Nincs kedve "vacakolni vele"... Naná ! Nehogymá’ a 60.- vagy most már nem is tudom hány  Ft-os zsemlét kidobja !

Felkockáztam szépen és a sütőben megszárítottam. Készülhet belőle: (kicsit a grillezőben megpirítva)
- rongyosleves (tojáslevesnek is hívják) „betét”,
- extra rántotta ( a tojást felkockázott sült szalonnára ütjük és hozzákeverjük a zsemlekockát)
- zsemlegombóc (pl. vadashoz, vagy valami szószos húshoz)
- zsemlemorzsa – amit nem csak panírozáshoz, de akár pl. liszt helyett főzelékek sűrítéséhez is lehet használni. Fasírthoz is keverhető. (Bár most éppen nincs darálóm, mert miképp írtam pár napja, sajnos tönkrement.)
Ezeket a fenti tippeket én még otthonról hoztam és régóta alkalmazom (persze nem csak zsemlével, megmaradt kenyérrel is...) 
Azt viszont nem tudom, hogy a mai ifjúságot érdekli-e ez a téma ? Vagy csak a pizza, meg a hamburger jön számításba... az eldobós papír-szemetével együtt....

Nézem egyébként, a  gugliban is van rengeteg ötlet - de bizonyos extrém változatok nekem idegenek. 
Egy a lényeg: Ne dobd ki a megmaradt zsemlét ! SE.








2023. május 17., szerda

Orchideák

 Pihentetőül néhány szépséges kép, zenével:



Függetlenül attól, hogy az orchideák nem a legkedvesebb virágaim, azért azt elismerem, hogy gyönyörűek...

2023. május 15., hétfő

Kínos gondolatok

Lehet mondani rám bármit. Leginkább talán "bolond öregasszony" ...de vállalom, pláne így, hogy csak itt teszek "vallomást".

Az utcánkban szennyvízcsatorna csere folyik. Gyönyörű (?) narancssárga műanyagcsövek kerülnek a földbe. De nyilván nem tudnak pont annyit hozni, amennyi egy napra kell, tehát hoznak többet.
Jön a hét vége - természetesen nem szedik össze a múlt heti maradékot hiszen jönnek hétfőn és folytatják a munkát.

Vasárnap szakad az eső, ám du. egy fél órára mégis eláll. Állok az ablakban (csak úgy nézek ki a fejemből) - és látom leparkol egy kisebb teherautó, kipattan belőle 3 férfi, nézegetik, tologatják - válogatják - a műanyag csöveket, majd 4-5 db-ot gyorsan felpakolnak az autóba, bepattannak és elhajtanak.

Sajnos (?) én meg felírtam a rendszámot.
Ja...
....és akkor mi van ?

Nem merek szólni a munkásoknak, akik ma reggel megérkeztek, hiszen nem tudom, nem közülük volt-e az egyik "pakoló" - netán pont a főnök ? Ki tudja...

Eszem magam, és szégyenkezem. Hát ide jutottam. Hiszen FÉLEK megmondani az igazságot, mert ha a munkások közül volt valaki (amit nem tudok kizárni), akkor aztán nem merek többet kilépni se az utcára.

Hát ilyen világban élünk. Hát ilyen lettem. Szégyellem...

Május 15 : klímaváltozási akciónap

Kérlek, olvasd el:
https://zoldkovet.hu/2023/05/13/majus-15-nemzetkozi-klimavaltozasi-akcionap-hogy-ne-legyen-forro-a-talaj-a-labunk-alatt/?fbclid=IwAR1Zb4WPMciPBmwX_SkyxPiu6PqEB4Z6qaH69XXwmH2l9w3loIGtkl4FfX8

Egy kis részlet a cikkből:
A környezet fokozott védelméért....mi magunk is tehetünk, csökkentett energiafogyasztással, illetve az általános fogyasztási szokásaink megváltoztatásával.
Például:
zuhanyozzunk fürdés helyett
zárjuk el a csapot fogmosás közben és szappanozáskor is
ha csak lehet, tegyük le az autót, járjunk kerékpárral vagy gyalog
annyi élelmiszert vásároljunk, amennyit el is fogyasztunk
hagyjunk fel az impulzusvásárlásokkal
télen csökkentsük egy-két fokkal a lakás hőmérsékletét
felejtsük el a klímát, keressünk alternatív megoldásokat a hőmérséklet okos szabályozására..."

Bevallom, sajnos egy pontban nem vagyok ártatlan...de legalább a többit teljesítettnek tudhatom.
És: nem szeretem az "akció-napokat". Nem napok kellenek, hanem a szokások megváltoztatása - talán még nem késő....



2023. május 14., vasárnap

Kukuzsó és társai. (Hogy mik vannak...........)

Kóborolva a neten ezt találtam:
https://www.singaporegeographic.com/insects/beetle/emperor-click-beetle-pachyderes-apicalis

Percek múlva máris kutatni kezdtem a téma iránt...
https://www.google.com/search?q=Click%20beetle&tbm=isch&tbs=rimg:CedWlZK7uzjiYbIGIn4SFSGJsgIMCgIIABAAOgQIABAAwAIA&client=firefox-b-d&hl=hu&sa=X&ved=0CBoQuIIBahcKEwjglaCnsbH9AhUAAAAAHQAAAAAQBw&biw=1248&bih=851#imgrc=cxXPrJZuIMsLHM
Nos, döbbenet hogy már megint miket fedeztem fel....

Pattanó bogár

De van ilyen is :
https://hu.wikipedia.org/wiki/Vil%C3%A1g%C3%ADt%C3%B3_kukuzs%C3%B3

Világító kukuzsó


  "Pachyderes apicalis" beírod ezt a keresőbe, egyetlen magyar nyelvű leírást nem találsz róla...
Itt viszont táthatod a szád...miképp én is tettem:
https://www.inaturalist.org/taxa/53248-Elateridae

A pattanóbogár-félék (Elateridae) a rovarok (Insecta) osztályában a bogarak (Coleoptera) rendjébe, azon belül a mindenevő bogarak (Polyphaga) alrendjébe tartozó család. Mintegy 9000 fajukból Magyarországon körülbelül 170 él.


A világ telis-tele van csodákkal...leélsz egy életet és még csak nem is hallasz róla....

2023. május 13., szombat

Május 7. Máriakéménden

Nem tudnám szebben, részletesebben leírni az eseményt, mint ahogy az alábbi linken lévő cikkben olvashatjátok:
https://pecsiegyhazmegye.hu/hirarchivum/5760-puspoki-aldast-kapott-a-megujult-mariakemendi-nagyboldogasszony-kegytemplom
Hosszú, több éves eseménysorozat fűz engem Máriakéméndhez, ott voltam "az ügy" indulásánál és most (legalább) a templom-külső átadásánál (remélve, hogy egyszer lesz "belső felújítás" átadás is...). Láttam a zarándokházat félig romosan, és láttam gyönyörűen felújítva. Láttam a kertet a halódó öreg fákkal, a gaz benőtte kerítéseket és látom a mostani meseszép parkot.
Sok mindent láttam, sok mindent tudok.
Minden nagyon szép, minden nagyon jó - de nem vagyok mindennel megelégedve. Az, aki ezt az egészet mozgatja (még ha a pénzek egy részét nem is ő adta, de valamiképp ő kunyerálta ki - na szóval ) róla nem sok szó esik. Biki Endrének hívják, ő a templom gondnoka és én büszke vagyok arra hogy őt ismerem, még ha nem is testőrök vigyázta mercédesszel jár....

Mivel már sokszor, sok fotót tettem fel a blogba, és a fenti linken is sok kép van, most csak néhányat mutatok meg a sajátjaimból: