2020. április 30., csütörtök

Egyszer volt hol nem volt…



75 évvel ezelőtt egy tavaszi napon, erre  - az akkor még szörnyű, háborús - világra érkezett egy kislány. Nagy nagy bizonytalanságba, hiszen a család összes férfija a háborúban volt, az édesapja meg ráadásul még fogságban is. Senki sem tudott biztosat, csak remélte, hogy  előbb utóbb hazaér. Erre másfél évet kellett várni még…

De ebben a kórházban három nappal később született egy kisfiú is.  A mamák talán beszélgettek is egymással, akár egy kórteremben is fekhettek…
Aztán mindenki hazavitte a kisbabáját.

És az évek – jól bevált szokásuk szerint rohanni kezdtek. A gyerekek iskolába kerültek – nem egy általánosba, de a lány általános iskolája a fiú lakásához közel volt. Akár találkozhattak volna iskolába jövet-menet.
Később középiskola következett. Nem egy középiskolába jártak, de a fiú iskolájának egyik osztálya lett a kislány tánciskolai partner-osztálya (régen volt ilyen). Akár találkozhattak volna ott is.
A fiú is, a lány is sokat ücsörgött a Széchenyi téren, az akkor még megvolt „kerítés lépcsőn”. A fiúk nyilván a lányokat, a lányok nyilván a fiúkat lesték, titokban persze, mert hát 1959-60-ban kissé mások voltak az erkölcsök és a viselkedési szabályok. És igen, akár találkozhattak volna a híres "pécsi köpködőn" (Széchenyi tér alsó sarkán) is....

Az érettségi, az életbe való kilépés már eltávolította őket. És pár évvel később mindegyik megházasodott. Egy városban éltek továbbra is és semmit nem tudtak egymásról.
Aztán – mint később kiderült – a fiú megunva a hazai viszonyokat, elhagyta a szülővárosát és a hazáját is. A lány itt maradt.

És az évek megint csak múltak  és múltak, feltartóztathatatlanul.
Egyszer jött egy olyan „játékszer” – amivel felnőttek is játszani kezdtek. Mindkettőnek lett számítógépe, Internetet is használtak. A lány már nem füzetbe írta a „naplóját” – hanem blogot kezdett írni – amiben a városáról, az életéről, csillagokról, állatokról, virágokról is gyakorta szó esett.

Egyszer kapott egy Email-t egy fotóval.  Az ismeretlen levélíró azt kérdezte – hogy ha már a blogjában mindenféle virágokat mutat, meg tudja-e mondani, hogy a mellékelt képen lévő piros bogyó milyen bokornak a termése? Mert ő naponta egy parkban sétál a kutyájával, s ott egy ilyen bokor van, amiről nem tudja mi a neve.
Igen, én „véletlenül” tudtam mi a bokor neve…

És akkor levelezni kezdtünk.
Nagyon rövid idő után kiderült, hogy kik vagyunk, hogy egy városban, sőt tán egymás melletti ágyon születtünk. Itt éltünk – ill. én még most is – csak ő él sokszáz km-re.
De !!! De néha haza szokott jönni..... 
Már terveztük is, hogy mikor, hol, hogyan találkozunk ha legközelebb hazajön.

Jöttek-mentek a levelek. Aztán tényleg találkoztunk. És az első perctől kezdve a testvéremnek éreztem. Csak beszéltünk, beszéltünk, egy presszó teraszán – alig tudtuk abbahagyni.  Csordultig voltunk a múltunkkal. Hatvanakárhány évnyi bepótolandó megbeszélnivalónk volt. 

Majd visszautazott a külföldjére, de a levelezés maradt. Félévente visszajött Magyarországra és akkor lejött Pécsre is. Ilyenkor mindig találkoztunk, egy kávé mellett képesek voltunk órákon át beszélni. Valami csoda volt…. Máig nem értem, mitől, hogyan, de tényleg, a testvéremnek éreztem…

A kedves Jóisten azonban megirigyelte a mi vidám óráinkat vagy valaki elirigyelte az örömünket – mert egyszer szomorú hír érkezett: menthetetlen beteg. És ez a betegség nem egész egy év alatt el is vitte.

Régen a neten voltak fent róla fotók, sőt néhány írása is. Én nem tudom, hogy működik ez a dolog, de most vele együtt ezek is eltűntek. Figyel valaki „fentről” és aki meghal,  az eltűnik a netről? Nem véletlenül kérdezem ám ezt, két másik „barátom” is halálával egyidejűleg a net világában is megszűnt létezni. Jó, lehet, hogy valami – számomra érthetetlen okból a hozzátartozói tüntetik el a nyomát, mint a  „jászlány” csodás naplóját…. (Ne tudom van-e olvasóim közt még bárki is, aki emlékszik rá…) De ami tény, az tény. Meghaltak a valóságban  és meghaltak a neten is....

Egyszóval találtam és elvesztettem egy barátot.
Ma lenne 75 éves.
Nem tudom, eszébe jut-e valakinek – rajtam kívül - a születésnapja.
Kedves Barátom én nem foglak elfelejteni. Máskor is, de legalább minden április 30-án fogok rád gondolni – míg itt vagyok.
S ha elmentem, akkor tán még jobb lesz, mert ha kis szerencsém van, akkor találkozunk újra.




2020. április 29., szerda

Ajánlom mindenkinek !

Ez egy normális gyakorlat-sorozat, hetven fölött is vígan elvégezhető!
Kipróbáltam !






2020. április 27., hétfő

Még egy meglepetés

....magamnak, magamtól.....




EZ drávasztárai sós túrós rétes.....

(mind megettem...húdefinomvolt...)


Már tegnap este ideért az ajándékom

Jókor mentem ki.....


A Hold és a Vénusz


(Tudom, tudom, hogy foto-technikailag mínusz nulla. De nekem nagy öröm... igen:  ilyen igénytelen vagyok....Vagy... igen:  megtanított az élet, hogy a kicsinek is örülni kell.) 
Ma 2020.április 27. van.

2020. április 25., szombat

Ijesztő hírek



Mintha a Corona nem lenne elég…

Megnéztem a 30 napos meteorológiai előrejelzést. Ijesztő. Több, mint egy hónapja nem volt itt eső és nem is lesz az elkövetkező hónapban sem.
Bizony  van, ahol máris betiltották a locsolást.
Tartós vízhiány várható.
„Az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb adatai szerint már az egész országban kialakult az aszály, ezért az Agrárminisztérium a tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál. Az intézkedés értelmében a gazdálkodók többek között élhetnek a rendkívüli öntözési vízhasználat lehetőségével is. A jelenlegi előrejelzések szerint egyébként a közeljövőben sem várható nagyobb mennyiségű csapadék az ország területén.”



Most izgulhatok azon, nehogy nálunk is bekövetkezzen ez... Mert ugye, semmi sem lehetetlen és ha valaki "kitalál" valamit, azt sokan leutánozzák - különösen ebben a mai helyzetben. Így is sok ( 750.- Ft/m3) amit fizetek, hát ha még ezt is megemelik....
És akkor annyi a kis virágaimnak, meg a növögető palántáknak.


Nehéz lesz ez az év….

Visszakerestem egy évekkel ezelőtti bejegyzésemet. Talán érdemes újra-olvasni...
https://aranyosfodorka.blogspot.com/2014/12/mikor-lesz-milyen-lesz.html

2020. április 22., szerda

Újra a Gyükésben - nosztalgia-út



Megpróbálom kicsit "felturbózni" magam, mert teljesen eltespedtem már ebben a folytonos itthon-ülésben. Ezért aztán a héten kétszer is voltam sétálni, a másodikra (ma) sajnos nem vittem fényképezőt, de talán majd még egyszer bejárom a terepet és akkor fotózok is.

Az alábbi képek a kedves gyükési rétem "felső (Ny-i) oldalán" még hétfőn készültek. Nagyon meg kellett erősítenem a lelkemet/szívemet, mert bár az alsó rét is kedves, de a házam itt, a felső réten volt és leírni nem tudnám, mennyi minden szépséget, boldogságot éltem meg itt a kutyákkal. Az életemnek tényleg nagyon fontos részévé vált ez az amúgy nem túl látványos, elhanyagolt rét.... Úgy emlékszem, nem is írtam még meg a történetét. Akkor röviden:

Amikor a lámpásvölgyi külfejtésbe belekezdtek, próbálkoztak a megkezdett bányagödörtől D-re is, de itt aztán már végképp nem volt szén. S bár házakat bontottak le, gyümölcsöskerteket, szőlőket irtottak ki, valójában ez a terület egy teljesen magára-hagyott, elvadult rét lett. Nekem szerencsémre! Sokszor gondoltam arra, hogy ha egy ilyen terület mondjuk Németországban, vagy Ausztriában lenne, milyen csodás város-peremi kis parkot lehetne ide varázsolni. Igaz,  ha az lett volna, akkor én nem élhetem volna meg azt a sok önfeledt, boldog órát, amit itt, ezen az elvadult területen, majd két évtizedig a kutyasétáltatós éveimben kaptam a Jóistentől.

Tehát először a térkép, ahol a fotók készültek:



A piros körös a múlt heti út, a kék körös a hétfői. (Kattints rá, nagyobb méretben jobb a kép.) Ezen a térképen jól látszik a külfejtés még meglévő "táj-sebe". A bánya ill. a városszéli házak (Borbála, Rigóder)  közti terület művelése is tervbe volt véve. Ez maradt el - szerencsémre. Ez volt a mi birodalmunk.
A pici kék csillag jelöli az én kertem hajdani helyét....



A rét, illetve a feltárni kívánt rész a képen nem látszik, a kép jobb oldalán "folytatódna". A fotó a Dömör-kapui Flóra pihenőtől készült. (Háttérben a hajdani Széchenyi, István I és II aknák, ill. a Hármas hegy és a Zengő látszik.) 


És akkor jöjjenek a nosztalgiás (valószínű rajtam kívül másnak nem sokat  mondó) és a "szokásos" virág-képek: 


Hihetetlen ugye, hogy itt művelt kert volt 11 éve? A képen látható fenyőt én ültettem, alatta egy gazember által félig agyonvert kutya nyugszik, akit én vittem el orvoshoz, kértem, hogy altassák el és temettem el, majd ültettem egy pici fenyőt a sírjára. Kb. 25 éve... Mögötte az ősöreg  tölgy.

A hármas útelágazóból a középső vezet a kerthez

A nagy tölgynél volt a kert bejárata

Az orgonát is én ültettem. A mogyoróról is szüreteltem....

A bal oldalon látszik egy nagy kő. Mennyit kínlódtam, míg ide vonszoltam! Ez volt a legfölső lépcső a kerthez

Egy ősöreg tölgy, nem is tudom, miért nem szerepel sehol, mint "védett" fa. Biztos több, mint 100 éves.

Ebbe a mai bejegyzésembe nem teszek "szemét-fotókat". Nem akarom elrondítani vele a szép emlékeimet, pedig sajnos (változatlanul most is és itt is) rengeteg szemét van...

Az utakról ösvényekről sem mutatok képet, pedig sokat csináltam. Talán egyet mégis...
A "kígyós ösvény"
Igen, nem elírás, ez az az ösvény, ahol  egy ugró siklóval találkoztam. Nem hiszem, hogy életemben valaha is volt, amitől jobban megijedtem, mint tőle - amikor andalgó sétám közben egyszer csak a szó szoros értelmében felugrott előttem egy kígyó... "Feledhetetlen" élmény.
Hogy nagy ritkaság, arról itt lehet olvasni: 
https://docplayer.hu/24774844-A-csikos-vagy-ugro-siklo-coluber-caspius-gmelin-1789-magyarorszagi-elifordulasarol.html

Nos, nekem itt ez is megadatott, mint ahogy a csoda-madaram...Itt írtam róla: 
Néha,  komolyan mondom, arra gondolok, ezeket a dolgokat csak álmodtam - olyan hihetetlenek és csodásak és olyan mérhetetlenül hálás vagyok a Sorsnak érte, hogy ezek mégis valóságos történések voltak.
Igazán nem panaszkodhatom. (Mondogatom is mostanában magamnak épp eleget....) 

És akkor búcsúzóul jöjjön még pár kis virág: 

Kutyatejjel "terítve" a rét

Kerekrepkény özön

Árvacsalán és csillagvirág

Útszéli zsázsa
Pitypang   árvacsalánnal

Pitypang méhecskével

Vérehulló fecskefű

Az elátkozott japán keserűfű

Valami berkenye-féle (de ebben nem vagyok biztos)

Nekik jó - ketten vannak....

És akkor itt a mese vége. Remélem mindenki talált magának olyan kis virágot, vagy történetet, ami megtetszett...Én szeretettel, örömmel írtam/adom.





Ma csak egy kép







Ez két aranyos süni. Nem több és nem akarok semmit mondani velük. Rájuk találtam, elmosolyodtam. Ez kincset ér manapság...

Nem vagyok képes utolérni magam a betervezett feladataimmal... Készül az újabb képes "útleírás" - de lassan  :-( 

2020. április 20., hétfő

120 éve

1965-ben

Nem múlhat el április 20 úgy, hogy róla ne emlékeznék meg. Róla, aki nincs bent egyik webkeresőben sem, nekem mégis életem legfontosabb személye/személyisége volt. Leírni is sok, 34 éve, hogy nincs...

Ma 120 éve született a Nagymamám. Az életem legmeghatározóbb részét vele töltöttem, tőle láttam tennivalókat, cselekedeteket, melyeket ma is alkalmazok/használok. Úgy főzök, úgy vasalok, ahogy tőle láttam. Volt benne valami angyali türelem és jóság. Nem ismertem hozzá hasonló embert. Legalább addig, amíg én élek, éljen tovább az emléke!

Nem emlékszem, hogy ölbe tett kézzel láttam volna. Mint itt ezen a képen is, ha mást nem, hát varrogatta a lyukas harisnyáinkat. S ha az sem volt, akkor az imakönyvét vette elő…

És igen, tudom, ez nem valami jó felvétel… de 1965-ben készült, elbújtam a buxusok mögé, „titokban” fotóztam…És láthatod a kép szélén, elkopott az igazolványtárcámban hurcolástól az elmúlt 55 év alatt…


Ilyen szép volt 18 évesen....

2020. április 19., vasárnap

Medvehagymám

Remélem - hogy a blog-kép-eltűnés nem folytatódik...... de biztonság okából  ma csak két-képes  szöveget teszek ide be, lesz elég munkám, mert ebből a blogból is, ill. a kálváriásból is eltűnt rengeteg kép. Rakhatom fel újra....  :-(


Végre helyükre kerültek az eddig szobában teleltetett kerti, nagy cserepes virágok, és elvetettem már minden virágmagot. Hogy mi lesz belőlük, az ilyenkor mindig csak egy nagy kérdőjel. Mert ugyan én megteszek értük mindent, de a magok néha önálló életet akarnak élni / avagy nem akarnak élni.... 
Mindenesetre sokfélét szórtam el a tenyérnyi kicsi kertemben, a kint élők közül volt, akit át is telepítettem (évelő őszirózsa)  és egy eddig cserépben, letört hajtásból nevelgetett bokrocskát most végleges helyére ültettem - szóval  meg vagyok elégedve magammal. Jöhet(ne) végre az eső !!!

És mi lesz a vacsorám ?  A kertemben szedtem... 
Nos ez: 



Még évekkel ezelőtt hoztam a Mecsekről pár tő medvehagymát, ami szépen kezd elszaporodni. Mindenesetre annyi van, amennyi nekem kell. Régebben tettem el a fagyasztóba is, de az az igazság, hogy legjobban ilyenkor tavasszal, frissen leszedve a  vajas-pirítósomra, szeretem a legjobban. Hajlandó és képes vagyok két hétig is minden nap ezt enni.  :-)





2020. április 18., szombat

Erdőben 2.


Eredetileg úgy gondoltam, hogy a csütörtöki beszámoló után pénteken beteszem a másik felét - de tegnap délután  lehajoltam rendberakni/takarítani az előszobai szekrény alját - és úgy maradtam.... Aki tudja mi ez a leírhatatlan fájdalom a gerincében - hát annak nincs mit mondanom. Aki nem ismeri - annak szívből kívánom, ne is ismerje meg soha !
Na szóval tegnap örültem, hogy élek, hogy valami ennivalót összekaparjak magamnak fájdalom nélkül - bár tán egy nap koplalás sem ártott volna... És mivel MINDIG van itthon ilyen vészhelyzetre gyógyszerem ( gyakorló derékfájós vagyok kb. 50 éve), azonnal be is vettem... Felcsatoltam a "melegítő neoprén övemet", amit én a legjobb gyógyszernek tartok, s bár "fogyasztó övnek" ajánlják, de mivel melegen tartja a fájó részt - erre a bajra is igencsak alkalmas eszköz.  És egész nap pihentem, olvastam, tévéztem aludtam, gondolkodtam.

Így hát csak ma következik a tegnapelőtt megkezdett mese vége...

Azt kifelejtettem még a mese  elején, hogy engem „természetesen” nem csak a fák, a növények varázsolnak el és tesznek boldoggá, hanem a kövek is. (Ha valaki még nem tudná…)
Ez az út nekem azért kedves/fontos és sokat mesélő, mert  a Mecsek meglehetős magas részén kanyarog és mindezek dacára, ez a vidék tele van mosott, vízben kopott kavicsokkal. (Igen, fent a „tetőn” kavicsok vannak !)  És ha behunyom a szeme, akkor én legalább térdig vízben állok egy ősóceán partján, ahol lágyan loccsanó türelmes hullámok köveket görgetnek mindaddig, míg kerek, csoda-sima felületűvé nem válnak. (hogy x millió év után én örömmel kézbe-vehessem őket...) Egyszer próbáltam erről mesélni valakinek, aki azt mondta, ne beszélj hülyeségeket....  Azóta nem hirdetem ezt a "tudást" - de akit érdekel a téma nyugodtan utánanézhet. A Gyükésből csodálatos millióéves kagylókat gyűjtöttem, és a 6-os út mellett is van egy "titkos "kibúvása" ennek a tengerparti  rétegnek, onnan is hoztam már kavicsokat, amit nem a kisördög dörzsölt simára és kerekre...
Na, elég a szövegből, jöjjön a maradék képek közöl még néhány:





Vadcsapások keresztezik az utat több helyen

A távolban Komló látszik

A mohák még nem zöldültek ki igazán


Itt pedig kedvenceim, a mindenféle "mosott" kövek láthatók: 







Amit kis csillaggal jelöltem - hazahoztam. Messziről olyan volt, mint egy kis krumpli... 


Aztán megmosdatva:



.....és kicsit közelebbről: 


Hát nem csodálatos ? És ez "csak" egy közeli fotó, mit láthatnék nagyítóval ?
Mindig megborzongok, amikor egy ilyent kézbe-veszek. Hány millió évet tartok a markomban ? Miről tudnának mesélni a csillogó kövecskék, ha beszélni tudnának ?


Bocsánat, az érzékeny gyomrúak gyorsan tekerjenek lejjebb:


Vaddisznó koponya


Disznótúrás egy szúrós csodabogyó-bokor mellett. Még a patanyomok is látszanak...




Nem vagyok vadász. Őz, vagy szarvas láb...  (Nem tudom, a vadászok az ilyesmit nem viszik magukkal ? Vagy ezt nem lelőtték, hanem más valami történt vele ?)

De hogy valami  csodával búcsúzzam, hát mi történt az utazás legvégén ? Valahol berepült a nyitott ablakomon egy kis hőscincér, akit csak itthon vettem észre...
Óvatosan zsebkendővel kivettem az autóból és letettem a kertben... Pár perc múlva nyoma sem volt. Nagyon remélem, hogy valahogy megmarad, mert nem mondanám, (ahogy utána olvastam) hogy ez a városi vidék kifejezetten neki való hely.....





Itt a mese vége. Szent hely ez a Mecsek… Itt ujjá tudok születni.
Mindig.


2020. április 16., csütörtök

Erdőben 1.


Soha, soha meg nem tudnám unni…
Ha meg lehetne számolni, hogy hány órát töltöttem az erdő(k)ben, hány lépést tettem ösvényeiken – varázslatos számok jönnének ki. Nem tartom kizártnak, hogy már „körbejártam” a Földet. És az se lenne kevés, ha az ott készült fotókat egy helyen be tudnám mutatni…
Olyan még nem volt, hogy egy erdő nekem csalódást okozzon.
Természetesen most se….

Az én „titkos” utamon jártam, autó sehol, ember sehol. Állatból mindössze két szétrágott őzlábat és egy vaddisznófej maradékot találtam.
Változatlanul az a megállapításom, hogy tavasz ide, tavasz oda, valahogy nagyon kevés madárhangot lehet hallani. A mai eredmény (du. 3-5 között) fácán, cinke, feketerigó és egy számomra ismeretlen hang. Lehet, hogy nem jó időpontban voltam (megint) kint ?  
(Sajnálom, hogy a madárhangokkal nem vagyok ismeretségben jobban…bár akkor se hallottam volna többet, legfeljebb a negyediket meg tudtam volna határozni.)

Az erdő csodálatos. Olyan zöld, amit leírni se lehet, üde, friss, élettel-teli, zsenge, selymes, varázslatos…. kevés ennyi jelző…
Kicsit fújt a szél – hát a fényképen ez nem látszik pedig milyen kecsesen lengedezett valamilyen barkás (tán) nyírfa… Nem vagyok igazán jó a fák meghatározásában se, de azt tudom, hogy a szürke sima kérgű  az a bükk, a dorozmás meg valószínű tölgy. Nos a bükkök levelei már a napon sütkéreznek, de a tölgy még mintha el lenne maradva.
De lehet, hogy tévedek – viszont ennek  nincs jelentősége – mert ami zöld, mindegy, hogy mi – hát az gyönyörűséges ! Én tudom, a fényképek 10 %-ot se adnak vissza a látottakból, abból az érzésből pedig, hogy milyen egy ilyen ébredő erdőben egyedül sétálni – hát abból még annyit se. Mert a boldogságot nem lehet lefényképezni.
Nos, 132 kép készült ezekből következik néhány és mert örömmel nézegetem, holnap is képekkel fogom folytatni...

Először jöjjenek  képek az útról, melyen sétáltam:







Pár kép a virágokról, fákról:

Indás ínfű

Csillaghúr

Erdei ibolya

Elvirágzott illatos hunyor

Kerekrepkény

Nem tudom eleget fényképezni! IMMMádom! Portland kutyatej

Medvehagyma
Mindenfélék: szamóca, kutyatej, indás ínfű, giz-gaz
Hát nem csodálatos ?
És ez a kis fiatalos ?

Kicsit öregebb fákkal





Fák, rügyezve, virággal, virág nélkül....

Képek  repülőkről:





És végezetül a szomorú képek is ide kerülnek: 




A középső szám a 85 azt átmérőjét jelenti. Micsoda óriás volt, és mégis meg kellett halnia :-(


Ha valami fájt tegnap, akkor ezek a képek. De feléleszteni őket semmiféle varázslattal nem tudom....



Folytatás holnap.....