2020. április 5., vasárnap

Nos tegnap szakadt el.....

Nos, tegnap szakadt el a börtönlánc nálam...Ebéd után gondoltam, hogy ez az a pillanat, amikor nem bírom tovább, beültem az autóba és irány....na, hová menjek, ahol senki sincs, amit jól ismerek, szeretek ? Van azért pár ilyen helyem, de csacska módon a Gyükésbe mentem. Arra rétre, ahová évtizedeken át naponta jártam a kutyákkal - aki régóta olvas, annak a helyszín (és sajnos a téma is) ismerős lesz.
Azt kell mondjam, kissé megbántam, hogy nem valami messzibb, elhagyatottabb helyre mentem, de első próbálkozásnak ez jó ötletnek tűnt. 
126 fotót készítettem. Gondolkodtam is, hogy erről a közel másfél órás fotós sétáról én akár három posztot is tudnék írni - 1. virágok, 2. szemét, 3. vaddisznók  címszó alatt... (Aztán azon is töprengtem, érdekel-e ez rajtam kívül valakit, de újfent csak arra jutottam, hogy ez a blog elsősorban az én emlékeimet, élményeimet gyűjti össze és ha senki be nem néz, nekem évek múlva akkor is jó lesz erre-arra általa visszaemlékezni.)

Próbálkoztam egy térképpel is, de megdöbbenve konstatáltam, hogy már a Google map se úgy működik mint régen. Nem volt nekem problémám a térkép készítéssel/rajzolással, hát most nem lehet (vagy én nem tudok ?) "magántérképet" készíteni. De ezért nem olyan fából faragtak ám engem, aki "csak úgy" feladok valamit ! Azért megerőszakoltam a térképet és ezt hoztam ki belőle: 



Gondolom nem kell magyarázni, a kék köröcskés nyomvonalon mentem végig. (Fogalmam nincs, ez mekkora táv, és fotózva jó másfél óra alatt sétáltam körbe.) 

A képsort kezdjem mindjárt egy nosztalgiás fotó-montázzsal. Nem vagyok profi-fotós, én csak így tudtam összehozni:




Ez annak a pataknak egy része, mely keresztülfolyik a rét alján. 2008- áprilisában Lilike térdig gázolt itt a vízben. Most ugyanott, egy csepp sincs, de szemmel láthatóan jó régóta, mert porszáraz az egész meder. Döbbenve állapítottam meg, hogy a fák ennyi idő alatt mekkorát nőttek, és egyébként azt is konstatáltam, hogy a japán keserűfű (szerintem ez a legagresszívabb behurcolt invazív növény) és a medvehagyma a tíz évvel ezelőtti állapothoz képest több száz méterrel jött lejjebb. (Úgy értem, a hegy irányából a város felé....) A mindennapi kijárás miatt én tán még a fűszálak dőlésszögét is ismertem, nem csoda hát, ha meglepődve állapítottam meg a robbanás-szerű változást.




Ez a patak képe, a fenti helytől kb.300 m-rel feljebb. Ott még van kevéske víz, aztán eltűnik, beszivárog valahová. Hmmmm... ki tudja mi rejtőzik itt a föld alatt ? Csak nem valami kezdődő kis barlangrendszer ?


A japán keserűfűvel szegélyezett alsó út

Mivel folytassam a mesét ? Mondjuk az állatokkal. Először talán a madarak jöjjenek. Az egyenesen siralom, hogy mi van itt a madárvilágban. (nem csak itt a réten, otthon a lakásomnál is elképesztő a helyzet, már írtam valahol róla, csak verebek jönnek enni....) 
Rendben van, délután fél kettő, nem igazán a madárdalolás ideje. De hogy ne lássak, vagy szinte ne halljak szinte senkit, az azért ijesztő. Tehát mindösszesen két madarat láttam: az egyik a szajkó volt, (alias Mátyás madár) akit a felvillanó türkizes tolláról ismertem fel, amit repülés  közben láttam. 
Régebben egyszer jól kitolt velem: 
https://aranyosfodorka.blogspot.com/2007/08/boldogsag-kek-madarai.html?m=1


http://www.birdphotography.hu/node/15109
A másik pedig egy ölyv, akit a kellemes légáramlat pillanatok alatt számomra elérhetetlen magasba lökött föl, így hát csak egy gyenge fotóm van róla. A szajkóról persze nincs saját képem, nem vagyok sajnos madárfotós. (és türelmes)


Az ölyv - sajnos csak messziről
Csicsergett valahol egy csilp-csalp füzike (könnyen felismerhető a hangjáról, mert azt énekli, hogy "csilp-csalp"), és még énekelgetett valami, de azt a hangot nem ismertem. Nem dalolt egyetlen feketerigó se, meg senki más. Jó, mondom, kora délután volt... De azért keveslem a madarakat. 

Jaj, utólag jutott eszembe, s írtam még be ide: többször hallottam kakatolni fácánt ! Régen sok volt a réten, mint ahogy őzek, szarvasok is jártak ide rendszeresen és néhányszor a kutyák nyúl-űző versenyt is tartottak...
Volt itt élet anno.....

Még két másig "égi" képem van:



Itt egy repülő húz valamerre ÉNY-ra (Mindig arra gondolok, honnan jön, hová megy, kik ülnek benne ? És hogy egyikünk se tud a másikról, még akkor se, ha ők lefelé én pedig felfelé nézek....) 





                           Ezek meg "csak" felhők. Szeretem nézni őket....

Az állatok kategóriába tartoznak a picuri lepkécskék - hát tudom, hogy vacak fotó, na de nem tudtam belehasalni a sárba, ahová inni jöttek, hogy közelebbi képet csináljak róluk. Fogalmam nincs milyen lepkék, picik, kb. 2 cm-esek és hófehérek, kevés feketés mintával (Talán kis Apolló lepke ?) .




És még két "állatos" fotó:
Az első képen annak a lábnyoma látszik, aki a rét 70 %-t feltúrta...Nem szeretnék itt alkonyulatban sétálni. Ettől a réttől 200 m-re családi házak vannak...De úgy tűnik a vaddisznó-invázió senkit se zavar itt.






Ez itt csak két kép a 14-ből, amit készítettem. A felsőn az "erőszakos" (és valószínű eredménytelen) keresés látszik, az alsó kép pedig ott készült, ahol a mezőn a legnagyobb csicsókalelőhely van. Ott szoktam csokrot kötni  a szépséges sárga virágokból - hát idén valószínű virág se lesz....



A mai mesét a gyükési bányagödör képével zárom. Nem tudom, jól látszik-e (én persze látom...) - de az a bizonyos bányagödör előbb nő be "magától", minthogy valaki tenne a rekultiváció érdekében valamit.

Folyt. köv.


8 megjegyzés:

  1. Nálad börtönlánc.Nekem a régi öregek mondása jut eszembe arról,akinek nagy mehetnéke volt:"Ha szaros madzaggal kötnék meg,azt is elrágná..."Bocsánat a vulgáris kifejezésért,dehát így szól eredetileg.
    Én sem bírom sokáig,pedig olyan helyen lakom a hegyen,hogy más éppen idekívánkozna.Nekem is hiányzik az erdő és mező.Szóval,az a bizonyos madzag így vagy úgy,egyszer elszakad!
    Éppen most kaptam a drótot,hogy találtak kucsmagombát Pécsen.Ki köthet meg ilyenkor egy megszállott gombászt?
    Lélekajtós

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hurrá - ezek szerint "történt valami" - hogy tudtál kommentelni. :-)
      (Én nem csináltam semmit...)
      Igen, ez volt a helyzet, amíg bírtam, tűrtem, de muszáj volt kicsit kilépnem a "börtönből" - és nem bántam meg. Nem mondom, hogy minden nap elmegyek, de egyszer-egyszer muszáj lesz kicsit lazítani a rabláncon.
      Menj, nézd meg a kucsmagombás helyet (én is megnéztem az enyémet) - de lassan a réten már fű sem fog nőni, olyan szörnyű szárazság van már most....

      Törlés
  2. Úgy látszik mindnyájunknak viszket a talpa. Amiket mutattál, meggyőzik az embert, -ha már nem tudta volna- erről a nagy talpviszketésről. Ez vadon termő csicsóka vagy kivadult?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én úgy gondolom, vadon termő a csicsóka, mert ott se közel, se távol nincs semmi olyan hely, ahonnan bárki odavihette volna. És tényleg: nem lehet sokáig tűrni/bírni ezt a szobafogságot.

      Törlés
  3. Jó, hogy kimozdultál. A kevésbé frekventált helyeket célszerű most látogatni, és ebből van bőven a Mecsekben is. A Tubesen meg a Melegmányban csak tömörüljenek, akik nem bírnak magukkal...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már ki is gondoltam a következő helyszínt, remélem összejön és akkor beszámolok majd arról is.

      Törlés
  4. Nagyon elmaradtam a saját bloggal és a posztok olvasásával is. Ezt a bejegyzésedet olvasva gondoltam segítek gyorsan egy linkkel - az égi képeddel kapcsolatban. https://www.flightradar24.com/
    Ezen az oldalon tudod megnézni a világ teljes és aktuális légi forgalmát.
    A térkép kicsinyíthető-nagyítható. Megkeresheted a helyet az országban ahol éppen állsz és odafenn egy repülőgépet látsz. Rákattintva a kis sárga repülő ikonra a baloldali oldalsávban megjelenik a gép fotója, típusa, útvonala és az aktuális repülési adatok. Mi sokszor használjuk a munkánk során, de egyébként is egy jó kis szórakozás ezt nézegetni. Kellemes repülést! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a linket, de ezt nagyon régen ismerem/nézegetem az alábbiakkal együtt:
      Repülők
      http://www.flightradar24.com/47,20/7
      Hajók
      http://www.marinetraffic.com/en
      ISS
      http://users.atw.hu/iss/iss.html
      https://www.astroviewer.net/iss/de/

      És ha már repülés, hát én inkább az ISS-be szállnék be !


      Törlés