2024. február 29., csütörtök

Mese mára

Egyszer, egy idősebb Cherokee bennszülött amerikai így tanította az unokáit az élet dolgairól:

- Harc dúl bennem, szörnyű háborúskodás két farkas között.

Az egyik farkas képviseli a félelmet, a haragot, az irigységet, a bánatot, a sajnálkozást, a mohóságot és a kapzsiságot, az arroganciát, a gőgöt és az önteltséget, a fennhéjázást, az önsajnálatot, a bűntudatot és a bűnösséget, a neheztelést, a megbántódást, a kisebbrendűségi és a felsőbbrendűségi érzést egyaránt, a hazugságokat, a hamisságokat, a büszkeséget.

A másik farkas pedig a vidámságot, a jókedvet, a békességet, a szeretetet, a reményt, a megosztást és az együttérzést, a derűt és a nyugalmat, a higgadtságot, a szerénységet, a kedvességet, a jóakaratot és a jóindulatot, a barátságot, a bátorságot, a beleérző képességet, a nagylelkűséget, az igazságosságot, a könyörületet és a részvétet, a bizalmat, a becsületet, a hűséget és a hitet képviseli.

Ugyanez a harc folyik bennetek is és minden élő emberben.
A gyerekek pár pillanatig elgondolkoztak a hallottakon, majd az egyikük megkérdezte a nagyapját:
- Melyik farkas fog győzni?
Az öreg Cherokee egyszerűen ezt felelte:
- Az, amelyiket tápláljuk.



Te pedig kedves olvasó, vond le belőle a mai napra (is) érvényes következtetést. Én is ezt tettem - pedig nem volt könnyű.

2024. február 27., kedd

A kisbagoly én vagyok


 (Legalábbis ezt érzem néha,  amikor xy-nal beszélek.... Vagyis ő beszél velem...Jaj de nehezen viselem.)

2024. február 26., hétfő

Hangya

Hogy miket találok néha az Interneten....   
Néha utálom, néha szeretem, néha csodálom. Tegnapi "találmányom" pl. ez volt:





 

2024. február 25., vasárnap

Emlék

 Juhász Gyula: Emlék


A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.
Mi remény volt régen,
Emlék ma csupán,
De legalább sírhatsz
Tűnt szépek után!
Ami emlék, szebb is,
Mint az, ami él,
Romok is ragyognak
Hűs hold fényinél!



2024. február 24., szombat

Mi lehet a titok ?

(Legyen valami lazább téma, a mostanában nem túl vidám bejegyzéseim között - gondoltam....Aztán felettem magamnak a kérdést, ami itt alább olvasható, az vidám ? Hát nem vagyok biztos benne. Hétköznapi, de legalább talán nem szomorú...Vagy csak "hozzáállás" kérdése ?  Mert ugye, ha még hurkám se lenne, ami kidurran, akkor mire panaszkodhatnék ????? Bizony, bizony, minden relatív....) 

Képtelen vagyok úgy megsütni egy karika véres hurkát, hogy az ne durranjon szét...

Nem fogom felsorolni, hányféleképp próbálkoztam, de jó néhány ötletet kaptam már. Eddig egy se vált be - leszámítva a "szerencsét". Mert volt már szerencsém és akkor nem durrant ki...Mindig megszurkálom, a zsír mellé kis (kevés) vizet is öntök, először alufóliával letakarom, majd a végén leveszem róla...
Nem tudok rájönni, mi az oka, hogy az az átkozott véres hurka nekem mindig szétpattan ?  😠


....persze azért megeszem és nem a kutyának adom....


Eisvogel, lehet áldani fogom a nevedet, míg élek.Azon a linken, amit javasoltál a hozzászólásodban, a következő olvasható:

HURKASÜTÉS SÜTŐBEN LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE:

  1. A hurkát 30 percre hideg vízbe áztatjuk, majd letörölgetjük.
  2. A hurkát tepsibe tesszük úgy, hogy semmiképp ne érjenek egymáshoz a darabok, ugyanis ettől is kiszakadhatnak.
  3. A hurka alá öntünk 1 dl vizet.
  4. A hurkát hideg sütőbe tesszük, és 140 fokon 25-30 percig sütjük.
  5. Ezután két fakanál segítségével óvatosan megfordítjuk, meglocsoljuk a kifolyt zsírral és további 10 perc alatt készre sütjük. Ha piros és ropogós a bőre, tálalhatjuk!
Nos, meg fogom próbálni legközelebb így sütni és be fogok számolni az eredményről. Nagyon köszönöm a tippet - bevallom ilyen sütési módozatot még életemben nem hallottam...




2024. február 23., péntek

Gracián: Arról, aki nem remél és nem vágyakozik…

"Legyen kívánnivalód. Enélkül boldogságodban is szerencsétlen leszel. A test lélegzik, a lélek vágyakozik. Ha mindent megkapnál, kiábrándulnál a már megszerezettből, és még többre áhítanál. Mert  kell a léleknek, akár az értelemnek, egy kis megszerezni-való, ami élteti a vágyat és a reményt. A boldogság csömöre halálos. Az igazi boldogság éltet és reméltet. Amikor kiégnek a vágyak, velük pusztul el a boldogság ígérete is. Aki már nem remél, aki már nem kíván, annak félnivalója is akad. Boldogtalan boldogság az övé. Ahol a vágy végződik, ott kezdődik a félelem."

https://hu.wikipedia.org/wiki/Baltasar_Graci%C3%A1n



Pontosan...

2024. február 21., szerda

Behind Blue Eyes

Meglehet, hallottam már én ezt a dalt régebben mással/mástól, de most ez az előadás "érintette meg" igazán a szívemet. A német "szupertlent"  díjkiosztó, utolsó előadásán énekelte Anna Ermakova - akiről külön egy regényt lehetne írni -  és igencsak érdemes ennek kapcsán elgondolkodni, hogy a SORS miféle élet-utakat is jelöl ki egyeseknek, de nem teszem... Egyszerűen beillesztem ide az által énekelt dalt - mert nekem nagyon, nagyon tetszett...


2024. február 20., kedd

A tegnapi témához kapcsolódva

Itt olvasható még néhány gondolat, ami talán bizonyítja, hogy a túlsúly nem csak, vagy nem is elsősorban a táplálékon múlik. Nem találtam igazán jó, a témához  illő képet ..... így hát marad ma csak a szöveg.

„Az a zsírtöbblet, amelyet a testem (a belső világom) és a külvilág közé felhalmoztam, azt jelzi, hogy tudat alatt el akarom magam szigetelni, vagy belém szorultak, bennem rekedtek bizonyos érzelmek, amelyeket látni sem akarok. A kövérségemmel védelmet keresek, a súlytöbbletet a gondolataimmal fokozatosan halmozom fel. Szakadék van köztem és a külvilág között. Így akarom elrejteni magamban a sebezhetőségem miatt kialakult bizonytalanságot, és így akarom elkerülni, hogy megjegyzésekkel sértsenek meg, vagy olyan helyzetbe kerüljek, ami kellemetlen számomra.

Túlsúly annak is lehet a következménye, hogy mindent birtokolni akarok. Egoista vagyok, és bizonyos érzéseket nem vagyok hajlandó elengedni. Kövérség esetén lehet szó az egyensúly felborulásáról, vagy a környezetemmel szembeni lázadásról, esetleg olyan helyzetekre, mozzanatokra történő reagálásról, amelyeket látni sem akarok, vagy amelyekre nem szívesen emlékezem. Az élelmiszer érzelmi táplálékot jelképez számomra. Mértéktelenül eszem, hogy az érzelmi űrt betöltsem, vagy kompenzáljam a sikertelenséget, ami engem érzelmileg "elszigetel".

Valószínűleg mind érzelmi, mind anyagi téren bizonytalanságban élek, és tudat alatt arra van szükségem, hogy elraktározzak dolgokat, nehogy bármiben hiányt szenvedjek.

A hiányérzet eredetét valószínűleg a gyermekkoromban kell keresni. Főként az édesanyámmal lehet kapcsolatos, mivel ő jelképezi számomra a közvetlen kapcsolatot a táplálékkal és a túléléssel. A kövérség gyakran érzelmi sokk vagy nagy veszteség következménye, a megélt hiányt, ürességet, igen nehezen viselem. Gyakran előfordul, hogy egy szeretett személy eltávozása, elvesztése miatt érzem bűnösnek magamat. Keresem életem célját, valami jót szeretnék véghezvinni. Nehezen találom, foglalom el a helyemet a világban a szavaim vagy cselekedeteim által, ezért a testemmel akarok teret nyerni magam számára.

Kinézetemmel, külsőmmel kapcsolatosan is alul-értékelem magam. Egy kisebb "tökéletlenség", testi hiba vagy pár felszedett kiló számomra hatalmas jelentőséggel bír, és már nem vagyok képes meglátni és értékelni magamat. Mivel minden figyelmemet a hibákra összpontosítom, a testem erre csak még több hibával, előnytelenséggel és súlyfelesleggel fog reagálni, hogy ráébredjek arra, mennyire szigorú vagyok magammal szemben, és mennyire sokat ártok magamnak a negatív gondolatokkal.

A diétával kombinált testmozgás nem lesz elegendő, rá kell ébrednem a túlsúlyom valódi okára. Legyek akár gyermek, akár felnőtt, mindenképpen tudatosítanom kell magamban, hogy elutasítom saját magamat. Az is lehet a benyomásom, hogy korlátozott vagyok az életem bizonyos aspektusaival szemben, vagy azzal kapcsolatosan, amit el akarok érni. Ez a korlátozottság érzése lesz a testem "kiterjesztésének", és túlsúlyának az oka. Ha olyan ember vagyok, aki felhalmozza az érzelmeit vagy dolgait (tárgyak), akkor a testem szintén erre fog törekedni, zsírok formájában.”



Nos, el lehet gondolkodni ezeken a sorokon. Lehet(ne) vele vitatkozni, avagy egyes részeivel nagyonis egyetérteni....
Én érdekesnek találtam...


2024. február 19., hétfő

Gondolatok az étkezésről (is)

Bocsánat...ma egy kicsit hosszabbra sikerült a mesém....



Mióta jobban figyelemmel kísérem több blogban az újfajta étkezési szokásokat, divatokat, recepteket, többször is elgondolkodtam, hogy miféle változások is történtek körülöttem ezen a téren, mondjuk az elmúlt 50 évben. Mi az, amit régen nem ettem (nem is ismertem), vagy mi az, ami miatt ma lelkiismeret furdalásom lehet, vagy kellene, hogy legyen.

Nagy változás az én étkezési szokásaimban nem történt ennyi évtized alatt – legalábbis ez az érzésem.
Tény persze, hogy szinte minden alapjaiban változott meg, (természetesen negatív értelemben). A tej ma nem az, ami régen volt, gyanítom ugyanez a helyzet a hússal és a zöldségekkel is.
Mindent, de meggyőződésem, hogy tényleg mindent „megújítottak” az elmúlt évtizedekben, nem nagyon kapható ma már sehol olyan élelmiszer, aminek a génjeibe ne nyúltak volna bele. Én a „bio”-ban sem hiszek, mert messziről jött ember azt mond, amit akar….
Ám mivel nap mint nap látom/olvasom, hogy „az emberek” megpróbálnak változtatni hagyományos étkezési szokásaikon, hát elgondolkodtam, hogy nem kellene-e nekem is követnem a divatot ? A "rábeszélő" reklámokról meg szó se essen !
Először próbáltam egy listát csinálni, hogy az étrendembe miféle „új’” termékek kerültek be: mi az, amit gyerek- és ifjúkoromban nem ettem, most pedig szerepel az étrendemben.

Tejtermékek:
Tej, vaj, sajtok, túró, tejföl, tejszín hajdanában is szerepelt a hétköznapjaimban. Viszont régen nem ettem margarint, növényi „tejszín”habot, Túró Rudit, laktózmentes tejet, kitudja-miből-készült lapka sajtot.

Húsok:
Ebben semmi változás nincs, vagy szinte semmi.
Pulykát régen sem ettem és halat sem. Most sem eszem.
Marad csirke-, disznó-, marhahús.
Felvágottakat régen nem ettünk, csak házi készítésű disznóságot.
99 %-ban most is ezt eszem, a legritkább esetben veszek felvágottat,
éves fogyasztásom ezekből azt hiszem nem éri el a 3-4 kg-ot.

Tésztaféle:
Egyedül a pizza és a bolognai makaróni került az étlapomra, mint újdonság.
Csak a hagyományos tésztaféléket eszem, süteményt is nagy ritkán készítek új recept szerint. És nem mondanám, hogy a heti menümben túlteng a tésztaféle. Sokszor elmúlik egy hét is teljesen tészta nélkül.

Zöldségek:
Talán itt a legnagyobb a változás. Tekintve, hogy megjelentek olyan növények, melyek régen teljesen ismeretlenek voltak. Ezeket párolva, salátaként, rakottan, ilyen-olyan módon elkészítve szeretem. Pl.: kínai kel, cukkini, brokkoli, patiszon, padlizsán.
Nem igazán ide passzol, de: eszem rizst, ill. nagyon szeretem az árpagyöngyöt és néha ezzel helyettesítem a rizst, vagy újabban kölest, bulgurt is használok erre a célra.

Gyümölcsök:
Újdonság a narancs, grape fruit, kiwi, banán, áfonya.
A többi gyümölcsféle gyerekkoromban is elérhető volt. Tény, hogy a régi fajták eltűntek, az akkori ízeket ma már szinte nem lehet semmiben megtalálni. Kedvencem egyébként változatlanul az igazi, jó eper és a málna.

Kiegészítők, egyebek
Sütéshez-főzéshez nagyjából fele-fele arányban használok napraforgó olajat és disznózsírt.
Rendszeresen magam készítem a lekvárokat és ezeket cukorral teszem el, mint egyszer régen már megírtam, a külső két celofán közé teszem a Nabenzoát tartósítót, így bele a lekvárba semmi nem kerül.
Egyáltalán nem használok műédesítőt. Újabban egyszer-kétszer már vettem nádcukrot (Rohadt drága. Nem is tudom, miért vettem? Tán divatból….) Nem fogom ezt használni.
Teaédesítéshez többnyire mézet használok. Habár mióta én is tudok tökéletes méz-szerű cukorszirupot előállítani, sokszor felmerül bennem a gyanú, hogy némelyik mézet talán nem is a méhecskék csinálták.
Saját gyártmányú és nem konzerv dolgokat eszem, vagyis befőzök, savanyítok s.k.
Egy ideje magam gyűjtötte növényekből iszom többnyire teát, (citromfű, akác, bodza, kamilla) bár bevallom, nem vagyok nagy teakedvelő. De van itthon "rendes" tea is, Lipton márkájú.

Kenyér
Újdonság a kenyérsütés az én felnőtt-kori életemben, mert nálunk otthon ez nem volt szokás. Ehhez igen sokféle magot használok, ami régen teljesen hiányzott az értrendemből.

Ami miatt néha lelkiismeret furdalásom van: néha használok u.n. „húsleves” kockát, ill. Vegetát. (Bár ez utóbbit most megpróbáltam saját gyártmánnyal helyettesíteni és meglehetős sikerem van vele.)

Nassolás:
Ami régen nem volt: aszalt gyümölcs, ill. csak az étcsokit szeretem
(habár az ajándékba kapott egyéb csokikat is befalom…)
Igen ritka eset, hogy én magamnak csokit vegyek…viszont, ha nagyon rákívánok, egy kis kakaó+cukor+tej keverékével folyékony csokit bármikor tudok magamnak varázsolni.
Imádom a sótlan földimogyorót, de mértéktelen fogyasztása túl költséges, tehát óvatosan bánok vele, néha veszek csak 1 kilót (Metróban) - elég sokáig eltart.

Namármost, a nagymamám hasonló étrenddel 86 évig élt. (Igaz a nagyapám meg csak 68-ig...)

Nem tudom, akkor nekem miért kellene most áttérnem valami másféle étrendre. Az "újdonságokra" valahogy nem vagyok kíváncsi. Elég nekem amit egy élet alatt megismertem. Hol a garancia, hogy amit abszolút bio-nak, csodálatos hatásúnak tartanak, az valóban az/olyan. Nagyon sokszor az az érzésem, hogy a mindenféle étkezési divatirányzatok/akciók/ csak arra jók, hogy megtöltsék annak a zsebét, aki azokat kitalálta, előállítja, vagy forgalmazza. Mindig morgok magamban, ha látom, hogy valamit kétszeres áron bio-nak hirdetve próbálnak eladni. Először is semmi garanciám nincs arra, hogy az árut hirdető nem hazudik, hisz semmiképp sem tudom ellenőrizni, honnan való a termék, másodszor meg amit ma feldicsérnek valamiért, azt holnap sárba tapossák és szemétnek mondják. Emellett szemérmetlenül sokat kérnek azért a 3 betűért....
Hát igazodj el, akkor ebben a világban….

Hippokratész mondása ugye úgy szól, hogy: „Táplálékod legyen gyógyítód”
- ne legyen túl sok a kalória, ezen belül: cukor, állati eredetű zsiradék,
- ne legyen túl sok a só ill.
- legyen elégséges (bőséges) élelmi rostanyag.

Ha belegondolok, a fentiekből is össze lehet állítani egy ilyen irányelveket követő étkezési rendet. Az arányok a fontosak. Pl.: legyen többször rakott kelkáposzta és kevesebbszer diós-metélt. :-)
Szóval én maradok annál, amit évtizedek óta megszoktam. Nem utolsó sorban anyagi okokból is.

Nos, ennyi jutott eszembe az "étkezésről".






2024. február 17., szombat

Lapis - harmadszor is

Ma ismét fent jártam a hegyen a barátnőmmel, és örömmel láttam, hogy nyílik még a hóvirág. Találtam új követ a gyűjteményembe (lassan már építhetek belőlük egy kis házikót), és készültek új fotók: 






Hóvirágok, illatos hunyor és nyílófélben a som....

Bornemissza Endre: Hóvirág-köszöntő


Köszöntelek, hóvirág,
telet űző kisvirág.
Hópadkára könyökölsz,
hófehérben tündökölsz.
Figyeled, kék-e az ég,
s szól-e már a nyitnikék?
Érzed azt, hogy nyitni kell,
föld mélyéről jött a jel:
készülődik valami: a tavasz
szívdobogását föld szagából,
szél szavából, a levegő
illatából érezni és hallani.
 .



Máriakéméndet reklámozom

https://www.facebook.com/groups/733121794105678

Április 15-től már igénybe vehető a máriakéméndi zarándokszállás és a táborhely.

Jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek, felnőttnek, gyerekesnek, magánszemélynek és csoportoknak.



További képek a fenti címen láthatók.

2024. február 16., péntek

Öregasszony verse


Lát engem nővérke?
Amikor rám néz, azt gondolja:
mogorva öregasszony, lassú,
mindenben bizonytalan, zavart tekintetű,
aki mindent lepecsétel amikor eszik,
nem felel, amikor maga elégedetlenkedik,
aki nem veszi észre, hogy
fogytán a kedve, ereje.

Olyan, mintha nem tudná mit csinál,
minden lépcső magas neki,
és nem látja, hová-merre tart.
Aki akarat nélkül tűri,
hogy mindent, más csináljon vele,
etessék, fürdessék és egyebek.
Ilyennek lát?

Nyissa ki a szemét, nővérke, nézzen rám.
Szeretném elmesélni, ki vagyok én,
aki itt csendben ül, akkor eszik és iszik,
mikor maga nővérke, úgy akarja.
Nézzen rám!

Tízéves kislány vagyok,
akit a szülei úgy szeretnek!
Tizenhat éves, csinos lány,
aki arról álmodik, hogy majd egy férfié lesz ...
Húszéves menyasszony, akinek szíve meglódul
a gondolatra is, hogy hamarosan hűséget
esküszik, s azt kell is tartja.

Huszonöt éves: kisbabája van.
Harmincas: gyerekei cseperednek, önállósodnak.
Negyvenes: gyerekei felnőttek,
kirepültek a házból.
Itt a férjem, még mindig örülünk egymásnak.

Ötvenéves koromban? Jönnek az unokák,
kitöltik napjainkat,
gyerekzsivajtól hangos a ház,
újból vannak gyerekeink,
a szerelmemnek és nekem.

Sötét napok közelítettek,
meghalt a férjem.
Jövőm a magány, a szomorúság.
Az enyéim saját gondjukkal-bajukkal vívódnak,
emlékeimnek élek és a szeretet van velem.
Az ember elszürkül, ha öreg és beteg,
tán kicsit ütődöttnek is látszik.

De hát egy öreg asszony vagyok,
bája tűnt és ereje fogyott.
Ebben a testben mégis
egy fiatal lány lakik!
Emlékszem örömeimre.
Emlékszem fájdalmaimra!
Szeretem és újra átélem az életem,
mely olyan gyorsan elröpült.

Elfogadom a hideg tényt,
hogy semmivel sem tudok szembeszállni.
Ha felnyílna a szeme nővérke, sosem
csak egy mogorva öregasszonynak látna.
Jöjjön közelebb hozzám, nézzen rám!

Ezt a verset egy idős asszony írta, aki hosszú évekig Skóciában egy öregek otthonában élt. A nővérek, az ápolók, de még az orvosok is zavartnak tartották. Halála után találták meg ezeket a sorokat. (http://belsobekenkmegteremtese.network.hu/blog/a-beke-szigete-hirei/level-az-apolonohoz )

Akár igaz, hogy a néni írta, akár nem, én jónak, igaznak tartom ezeket a sorokat…Ennyi volt egy ember élete….

Nem vagyok vidám hangulatban - miképp ez a vers választásból is kiderül. És nem csak azért, mert Putyin megölette Navalnijt....
De majd igyexem "felturbózni" magam holnapra....





ABC terápia

"Az alvás fontos szerepet játszik az érzelmek szabályozásában és a pszichoszociális jólét maximalizálásában. Nemcsak a pszichiátriai rendellenességek zavarják az alvást, hanem az alvás hiánya is növeli a szorongásos zavarok, a major depresszió, a PTSD, a bipoláris személyiségzavar, a szerhasználati rendellenességek és az öngyilkosság kockázatát. Az idősebb embereknél, akik veszélyeztetettebbek a depresszió kialakulásában, a kognitív viselkedésterápia az álmatlanság kezelésére csökkentheti a depressziós tünetek hosszú távú előfordulását ami arra utal, hogy az alváshiány ok-okozati összefüggésben állhat a későbbi mentális állapottal.

https://www.abcterapia.hu/blog/item/59-mi-a-kognitiv-viselkedesterapia

A kognitív viselkedésterápia bizonyítottan ugyanolyan hatékony az otthon végezhető, Magyarországon ingyenesen elérhető online önsegítő terápiás programok esetében is, mint a személyes találkozások esetében.
https://www.abcterapia.hu/

https://www.abcterapia.hu/images/ingyenes-anyagok/ABC-Pszichoterapia-Heti-hala-naplo.pdf
- Írj le 3-7 napon keresztül három olyan dolgot, amiért hálás vagy. Legyen ez az esti rutinod része, például fogmosás előtt, közben vagy alatt.
- Írj egy levelet egy szeretett személynek, amelyben kifejezed háládat iránta, például így: „10 dolog, amiért hálás vagyok neked:”
- Töltsd le ajándékunkat, és oszd meg családoddal, barátaiddal is! (Na jó, ezt most kihagyom...)

Eddig tart a hivatalos, kimásolt szöveg... Gondoltam a kipróbálás n/sem kerül pénzbe, úgyis olyan vacakul, gyatrán (?) érzem magam napok óta.
(Itt megnéztem a "gyatra" szópontos jelentését:
"Gyengén, rosszul fejlett, erőtlen, satnya <élőlény>; élhetetlen, ügyetlen <ember, állat>; hitvány"..... hát igen, valahogy így....)
Kitöltöttem, aztán mégse másoltam be ide. Aki akarja, (?van itt egyáltalán valaki?) esetleg próbálja ki. Nekem ez a dolog "nem jön be"...

Amúgy meg február 16. van - áprilisi idő, süt a nap, bújnak a virágok...Akkor mégis mi bajom van nekem ?

Felhoztam a pincéből az amarilliszt. Kicseréltem a földjét, és várom, hogy pár hét múlva ilyen legyen:



2024. február 15., csütörtök

Várnai Zseni verse

Egy verset kerestem, a "kedvenceim" gyűjteményemben, és azt ugyan nem találtam meg, de ezt igen. Gondoltam, akkor legyen mára ez: 


Várnai Zseni:    Öreg nő sóhajt

Csak addig fájt, amíg harcoltam érte,
amíg a lelkem égőn rátapadt,
s egy reggelen rájöttem, hogy hiába:
az ifjúság már tőlem elszaladt.

Lemostam minden kendőzést magamról,
hajamat sem festettem újra már,
mint vert vezér, a fegyverem leraktam,
s olyan vagyok most, mint egy téli táj.

Mint a felhőkbe nyúló hegytetőkön,
fejemen, ím, örökös hó ragyog,
így hordozom ezüstös koronámat,
és hófehéren újra szép vagyok.

E szépség más, mint volt az ifjúságé,
nincs benne tűz, és nincsen küzdelem,
magas hegycsúcsra nem csap lenti lárma,
és ez a szépség nem lesz hűtelen.

Olvasgatok, sétálok, eltűnődöm
az életen, mely szép és változó,
hullámok jönnek, mennek, elsimulnak,
így hömpölyög a nagy és mély folyó.

Lassabban járok, fűszálat se sértsek,
mert minden élet mérhetetlen kincs,
napnyugtát, holdat, csillagokat nézek,
ó, mennyi nagyság, s vége soha sincs!




2024. február 14., szerda

Ez ANGLIÁBAN történt.....

Kincsek ezreire bukkantak amatőrök – van, ami a középkorból származik. A profi régészeket és a fémkeresőket összekötő projekt 2022-ben is igen sikeres volt.
A Portable Antiquities Scheme (PAS) közzétette éves, 2022-es jelentését az Egyesült Királyságban talált régészeti kincsekről – számol be a https://www.heritagedaily.com
...A PAS 119 országos és helyi partnerrel működik együtt, akik együttesen több mint 1,5 millió tárgyat dokumentáltak.


Az adatok egy online platformon keresztül a nyilvánosság számára is hozzáférhetők. A legújabb, 2022-re vonatkozó éves jelentésben a PAS 53 490 új bejelentést dokumentált, amelyek 94 százalékát fémkeresők adták be – olvasható a cikkben.
Mint írják, a bronzkorból 1210 leletet regisztráltak, a feltárt leletek között fegyverek és aranykincsek találhatóak. A vaskorból 1345 tárgyat jegyeztek, köztük egy rendkívül ritka maszk-brosst, valamint pénzérméket. A római korból elképesztő mennyiségű, 18 495 tárgyat jegyeztek fel.
A kora középkorból 2774, a középkor későbbi szakaszából pedig 13 200 leletet dokumentáltak, többek között egy miniatűr lakatot formázó arany medált.

Eredeti cikk itt: https://www.heritagedaily.com/2024/01/pas-reports-on-wealth-of-archaeological-treasures-found-in-uk/150402


Halk megjegyzésem: kis hazánkban nem tudom, megtörténne-e ilyen....és  nem azért, mert itt nem lehet(ne) kincseket találni...

2024. február 13., kedd

Én lassan öregszem.....

Találtam egy  nagyon jó weboldalt, https://www.felejtek.hu   ebből bemásolok ide egy részt. Korombelieknek ajánlom az oldalon való szörfölést, hátha más érdekességre is bukkantok....

Öregedés vs. demencia 

Az Alzheimer-kór, illetve az egyéb demenciák nem tekinthetők a természetes öregedés velejárójának. A 65 éven felüli emberek csaknem 40%-a tapasztalt már emlékezetkiesést. Amikor az emlékezetkiesés hátterében nem azonosítható konkrét betegség, akkor az életkorral összefüggő természetes folyamatról beszélünk. Az agyat érintő betegségek, az Alzheimer-kór, illetve a demenciát okozó betegségek ezzel szemben merőben mások. Az öregedéssel összefüggő memóriaváltozás és a demencia számos ponton elkülöníthető. A különbségeket mutatja be az alábbi táblázat. Az ebben bemutatott információk azonban nem elégségesek a diagnózis felállításához. 

 

Normális öregedési folyamat Demencia
Feledésbe merülhetnek egy esztendővel korábbi beszélgetések vagy események részletei. Feledésbe merülnek teljesen friss beszélgetések és események részletei.
Egy-egy ismerős neve nehezen felidézhető. Nem tudja a családtagok neveit, vagy nem ismeri fel őket.
Alkalmanként megfeledkezik dolgokról és eseményekről. Rendszeresen megfeledkezik dolgokról és eseményekről.
Alkalmanként nehezen találja a szavakat. Beszéd közben gyakran tart szüneteket és használ időnyerésre szolgáló szavakat és töltelékszavakat, így keresve a megfelelő kifejezést.
Miközben a családtagok nem érzékelnek állapotváltozást, az idősödő ember aggodalommal tekint az emlékezőképességében bekövetkezett változásokra. Miközben a családtagok aggodalommal szemlélik a memóriában bekövetkezett változásokat, az adott személy semminemű problémát nem érzékel.

Amennyiben memóriaváltozásokat érzékel, keresse fel háziorvosát!

Javaslatok a természetes öregedési folyamattal együtt-járó memóriaváltozások hatásainak kivédésére:

  • Építsen be minél több rutint a mindennapokba.
  • Rögzítse naptárban a fontos információkat, eseményeket, feladatokat.
  • Mindennek legyen meg a helye: például mindig ugyanarra a helyre tegye a kulcsait az ajtó mellett.
  • Ismételje meg az információkat: például ismételje meg többször azon emberek nevét, akikkel találkozott.
  • Ismételje el az abc-t fejben, akár naponta többször. Ez segíti a megfelelő szavak gyors felidézését.
  • A könnyebb megjegyezhetőség és a felidézhetőség érdekében az új információkat társítsa már ismert dolgokhoz.
  • Használja érzékszerveit. Erős vizuális képességek esetén éljen képtársítással. 
  • Segítsen másoknak a tanulásban, vagy meséljen történeteket.
  • Elengedhetetlen a nyugodt éjszakai alvás.
  • Ragadjon meg minden alkalmat, amely segítheti megőrizni szellemi frissességét és erősítheti memorizáló képességeit.

Kiemelten fontos felismerni azt az állapotot, amikor mindenképpen orvoshoz kell fordulni, de legalább annyira fontos tudni, hogy egy név elfelejtése önmagában nem feltétlenül jelzi azt, hogy demenciában szenvedünk.


Az első sorban jelzett weboldalon még sok más érdekesség is olvasható.


U.i. bevallom, azért némi örömmel töltött el a tudat, hogy "csak"  normálisan öregszem - bár azt nem mondanám, hogy kellemes élmény....


2024. február 12., hétfő

Harkány-Siklós és környéke

Egy kedves levelező-társamtól megnézésre ajánlva kaptam az alábbi videót. S mivel "hazám-és házam-tája" és jónak tartom, most tovább-ajánlom: 

https://mediaklikk.hu/video/itthon-vagy-harkany-es-siklos-videke/ 

Csak azt sajnálom, hogy a Szársomlyóról, meg a szoborparkról nem esik benne szó...Igaz, a szoborpark alkotásait megnézheted itt: 

https://www.kozterkep.hu/terkep#lat=45.86121380110232&lon=18.43693238454233&zoom=15&layer=google.hybrid  




Képek innen: 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1rsomly%C3%B3_Term%C3%A9szetv%C3%A9delmi_Ter%C3%BClet

2024. február 11., vasárnap

Felkészülni, vigyázz, kész, rajt !

A búza, rozs, rizs, stb lemarad, jön a cirok....(na meg a bulgur)

A CIROK FŐBB TULAJDONSÁGAI ÉS JELLEMZŐI

A cirok kb. 300 millió ember alapvető élelmiszerforrása, fontosságát tekintve ötödik a Földön.

Több mint 42 millió hektáron, Magyarországon 2022-es adatok szerint közel 40 ezer hektáron termesztett gabonaféle, mely kiemelkedő szárazságtűrő tulajdonságai miatta az aszályos években is kedvező mennyiségű terményt biztosít számunkra.

Legfontosabb tulajdonsága, hogy gluténmentes, így a lisztérzékeny emberek számára is korlátlanul fogyasztható, könnyen hozzárendelhető a diétákhoz.

Inzulinrezisztenciában szenvedők is bátran fogyaszthatják, magas rost-tartalmának és fehérjetartalmának köszönhetően lassabban szívódik fel a szervezetben. Glikémiás indexe 48.

A cirokhibridek tannin-mentesek, így kedvezőhatása van a fehérje emészthetőségére és az ásványi-anyag-tartalom hasznosulására. Jótékony hatása van az idegrendszerre, erősíti az immunrendszert, csökkenti a cukorbetegség kialakulásának esélyét, valamint emésztést segítő hatása is van.

  • A szemes cirok fehérjetartalma 10-12%, amely lényegesen meghaladja a kukoricáét
  • Számottevő mennyiségben tartalmaz antioxidáns hatású polifenolokat
  • Ásványi-anyagtartalma magas, főleg a magnézium (Mg), vas (Fe) és kálium (K) mennyisége kiemelkedő
  • E vitamit tartalmaz, ami szabad gyökök káros hatása ellen védheti szervezetünket

A C4-es fiziológiájú, meleg-igényes növény afrikai génállományának köszönhetően, kiválóan tűri a szárazságot, egységi szárazanyag előállításához fele annyi vízre van szüksége mint a kukoricának. Mivel a tömegteremlésben még nem használják alapanyagként, ezért a génmódosítása szükségtelen volt mindeddig, vagyis a cirok teljesen GMO mentes. A cirokszemek nyitottan teremnek, ezért a gombásodás kialakulása nem lehetséges. Ennek két nagy előnye van egyrészt kevesebb növényvédőszert alkalmaznak a termesztéskor, másrészt a szemtermés teljesen toxinmentes.

NÖVÉNY FELÉPÍTÉSE:
GYÖKÉRZET
A cirokfélék gyökérrendszere bojtos. A cirok szárazságtűrő képességét rendkívüli módon kifejlődött gyökérrendszerének is köszönheti. Kétszer annyi hajszálgyökere van, mint a kukoricának, ugyanakkor a ciroklevelek feleannyi vizet párologtatnak el, mint a kukorica levelei.
SZÁR
A száruk hengeres, belül tömött, szárcsomókra és csomók közötti részekre tagolt.
LEVÉLZET
Felületük viaszréteggel bevont, párologtatásuk ezáltal fékezett, így szárazabb években vízgazdálkozdásuk kiváló, aszálytúrő képességük kimagasló. Aszály után csapadék hatására a növény képes megújulni.

Magyarországon a szemes cirok kiváló beltartalma miatt jellemzően a takarmányipar kedvelt és keresett alapanyaga, de gluténmentességét és egyéb kiváló étrendi hatásait felismeve egyre népszerűbb az étkezési cirok fogyasztása is.

Hogy mit kell még megélnem... Gyerekkoromban a cirok szóról max. a söprű jutott eszembe. Sőt, szerintem még pár napja sem más...Most meg kiderül, lehetséges, hogy még meg is fogom enni...

2024. február 10., szombat

Lapis most már hóvirággal

A múlt hét végi lapisi kiránduláson még nem tudtam hóvirágot fotózni, és mert egy kedves kételkedő kommentelőmnek be akartam bizonyítani, hogy nem tévedek (t.i. hogy még nem nyílott a múlt héten...) hát ezért ma is felmentem a Lapisra...

És nagy nagy örömömre az erdő alja telis-tele volt aranyos kis hóvirágokkal - igen, pontosan úgy, ahogy szokott. És pontosan úgy, ahogy szokott történni - most se tudtam igazán jó fényképet készíteni erről, mert valahogy az avarból/ban nem igazán látszik az a számtalan icuri-picuri kis fehér kelyhecske...

De nem baj, nem fotó-versenyre készülök, csak "doku-fotókat" akartam ide betenni, hogy mindenki lássa, igenis február 10-én még/már van hóvirág a Lapison. A mai út jó volt abból a szempontból is, hogy ismét mindössze pár emberrel találkoztunk csak, s bár az idő nem volt olyan szép napos, mint a múlt héten (eső készülődött, és most estére már esik is) - azért jó idő volt. Örülök, hogy újra elmentem. Szeretem ezt a helyet.


Sajnos távolabbi képet, hogy sok hóvírág legyen látható - én valamiért nem tudok készíteni....






És nagy örömömre - ugyan letörve, - de megtaláltam a zuzmós faágat. Fantasztikus ez a teremtmény.... .








Zajlik az élet mindenütt....Angliában is.

Ez egy nagyon reális, az ismerhető helyzetet korrekten tárgyaló videó. Érdemes megnézni...


2024. február 9., péntek

Ne cipelj fölösleges terheket !

Másfél éve küzdök, vagy inkább küszködöm egy történéssel, eseménnyel és igeni megkeseríti az életemet. Egy apró butaság miatt másfél éve fizetem a "tandíjat." (Bocsássátok meg, hogy nem részletezem a történetet...) 

Találtam viszont egy megoldást ígérő olvasni-valót, ezen az oldalon: https://hasznaldfel.hu/ bemásolom ide, hátha más is hasznát veszi: 

Egy napon két szerzetes gyalogolt az erdei úton a kolostor felé. Egyikük már idősebb, tapasztaltabb volt, a másikuk még fiatal, aki csak néhány éve csatlakozott a rendhez. Ahogy haladtak útjukon, egy erős sodrású patakhoz érkeztek. Amint elindultak volna, hogy a patakon átgázolva a túlpartra jussanak, megláttak egy szép és fiatal nőt, aki szintén ezzel próbálkozott. Gyönyörű selyemruhában volt, és szeretett volna átjutni a patakon anélkül, hogy vizes és sáros legyen.

A két szerzetes egymásra nézett. A rendbe való belépésükkor fogadalmat kellett tenniük, hogy nem érintenek meg egyetlen nőt sem. A fiatal szerzetes ennek megfelelően indult is volna tovább a patakon keresztül, ekkor azonban valami olyat látott, amit maga sem akart elhinni: idősebb társa odalépett a fiatal nőhöz, felkapta őt, átvitte az erős sodrású patakon, majd finoman letette a túlparton. A fiatal nő nagyon megköszönte a szerzetes segítségét, majd elbúcsúzott.
A két szerzetes folytatta útját a kolostor felé, ám a fiatalabbik szemmel láthatóan emésztette magát a látottak miatt. Így haladtak tovább az erdei úton anélkül, hogy bármelyikük is megszólalt volna, azonban néhány óra elteltével a fiatal szerzetes már nem bírta magában tartani a dolgot. Idősebb társához fordult, majd felháborodva így szólt:
„Nekünk még csak megérinteni is tilos egy nőt! Hogy voltál képes a karodba venni azt a nőt a pataknál?!”
Az idősebb szerzetes ránézett, majd nyugodtan így felelt:
„Én már rég letettem a túlparton. Te még mindig cipeled?”
*****
Így működik ez a múltad terheivel is. Vannak dolgok, amik dühöt, elkeseredést, félelmet váltottak ki belőled akkor, amikor át kellett élned azokat. És ez teljesen természetes, hiszen érző emberi lény vagy, akire hatással vannak embertársai és a külvilág eseményei is. Ami viszont nem természetes, az az, ha tovább hurcolod a terheidet egész életeden át.
A lelked terheit nem tudod csak úgy letenni, mint egy zsákot a földre. Hiába próbálnád jó mélyre elásni a sérelmeidet, mert amit elásol, az előbb-utóbb úgyis előkerül, de mindent, ami a múltadban fájdalmat okozott, át tudsz alakítani valami értékessé. A tapasztalataidat – legyenek azok bármilyen fájdalmasak – fel tudod használni arra, hogy szebbé tedd a saját életedet, és segíts másoknak, hogy az övék is szebb legyen.
Keresd meg, mi volt az értelme annak, ami történt Veled, és ne cipelj tovább fölösleges terheket. Az élet egy egyszeri, csodálatos ajándék – jó, ha erre mindig emlékezteted Magad.


Azért annyit csendben még hozzáteszek, nem árt, ha valaki külön felhívja a figyelmedet arra, hogy az efféle terheket "engedd el !"  Néha ez "magától" nem jut az ember eszébe.