A kövek, a kövek, évek óta társaim....

...csak mert tegnap este a kövekről írtam.... és különben is rég tettem be a blogba verset.

http://akcsanoli.blogspot.com/2010/06/mint-eldobott-ko.html

Pilinszky János: Egy szenvedély margójára

A tengerpartot járó kisgyerek

mindíg talál a kavicsok közt egyre,

mely mindöröktől fogva az övé,

és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!

Egész szive a tenyerében lüktet,

oly egyetlen egy kezében a kő,

és vele ő is olyan egyedűl lett.

Nem szabadúl már soha többé tőle.

A víznek fordul, s messze elhajítja.

Hangot sem ad a néma szakitás,

egy egész tenger zúgja mégis vissza.

("Hangot sem ad a néma szakítás"....talán találok most végre új gazdát a köveimnek. Úgy szeretném... )

Vers.Sor(s)

Pilinszky János: Zárójelben

Apa, meghaltál. 

Anya, halott vagy. 

Tanítsatok meghalni engem is, 

ahogy beszélni, járni 

megtanultam valamikor. 

(Azt hiszem, tőletek.)

http://shelener2.blogspot.hu

Nem, nem vagyok depressziós, és valahogy annyira nem is szeretnék még meghalni - habár néha ilyennek érzem magam, mint amilyen ez az elhagyott ház. Kiszállt belőle minden és mindenki.  A falak még állnak, picinyke dísz is látszik. Ami mégis bent maradt, az a rácsok, vadszőlővel benőtt ablakok mögött csücsül és vár.....

Édesanyám és Édesapám a napokban lettek volna 95 évesek...
És egyikőjük sem érte meg az én koromat.

Csak gyertyát tudok gyújtani értük...

Őrült állatvilág – bizarr csaták

Hajnali filmélmény: Verrückte Tierwelt: Kuriose Kämpfe. A természetben  mindig  az erősebb nyer….és él tovább.  Ezért sok állat szokatlan taktikákat is alkalmaz. Láttam halat „beetető” vízimadarat, kígyót elásó földikutyákat, alattomosan terjeszkedő méheket, a tengerpart homokján (!) „vadászó” delfineket. És láttam, miként a szentjánosbogár lárvája cseles ragacs-gyöngyfüzérrel fogja áldozatát, majd kéjjel kiszívja belőle az életerőt/testnedveket: saját fejlődése, fennmaradása érdekében. (Nagyhirtelen fura párhuzamok is eszembe jutottak – de most nem erről akarok írni.) És még egy érdekesség: a kifejlett bogár már nem táplálkozik ! Nem tudtam.

Amiért most itten írok, az egy kérdés lenne:  mindenki tudja, miért szentjános bogár a neve ? Én ezt sem tudtam, de utánajártam. Ha téged is érdekel, kattints ide és olvasd/nézd végig:   http://www.termeszettar.hu/anyagok/szentjanosbogar/szentjanosbogar.html

 Képek: http://hallgatlak.blogspot.hu/2010/08/szentjanosbogar-torpeorszag-kerti.html

 

Mivel oly nagyon régen tettem be ide verset, most egy rövidkét adok a szövegemhez:

Pilinszky János: Átváltozás

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.

Pilinszky

Pilinszky János (Budapest, 1921. november 25. – Budapest, 1981. május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb, katolikus érzésű magyar költője.

Értelmiségi családban született Budapesten. Édesapja, Pilinszky János mérnök és jogász volt, aki harcolt az első világháborúban, majd annak befejeztével egy budapesti postán helyezkedett el, később posta-főfelügyelő lett, gyomorfekélyben halt meg 1937-ben. Édesanyja, Baitz Veronika is a postán dolgozott, és önkéntes ápolónőként vett rész a háborúban.
 A Cukor utcai elemi iskolában (1927–1931) kezdte tanulmányait, majd a budapesti piarista gimnáziumban (1931–1939) folytatta. Ott érettségizett 1939-ben. A középiskola befejeztével a Pázmány Péter Tudományegyetemen a jogon kezdte, majd a bölcsészkaron, magyar–olasz–művészettörténet szakon folytatta. Az egyetemet 1944-ben befejezte, de diplomát nem szerzett. Első versei 1938–1939-ben jelentek meg a Napkelet, az Élet és a Vigilia nevű lapokban. 1941–1944-ben az Élet segédszerkesztője volt. 1944 novemberében behívták katonának. 
1945 februárjában került a németországi Harbach faluba, ahol – itt és más lágerekben betegeskedve – megláthatta a koncentrációs táborok szörnyű világát, ami meghatározta egész életét és a költészetét. 1945 őszén térhetett vissza szülővárosába. 1946–1948-ban az Újhold társszerkesztője volt, de erős kötődések fűzték a Vigilia és a Válasz csoportulásaihoz. Az utóbbi és a Magyarok közölte verseit. Első verseskötetét a Szent István Társulat adta ki 1946-ban, mellyel a következő évben Baumgarten-díjat kapott. 1947–1948-ban római ösztöndíjjal több hónapot Olaszországban töltött. 
1949-től nem publikálhatott. Ez idő alatt verses meséket írt, és egy ilyen típusú könyvvel (Aranymadár) térhetett vissza az irodalmi életbe. 1955. október 12-én feleségül vette Márkus Anna színésznőt, de néhány hónap múlva el is váltak. (Anna az 56-os forradalom után Párizsba emigrált, ahol újból férjhez ment, de Pilinszkyvel mindvégig jó barátságban maradtak.) 1956-ban rövid ideig a Magvető Kiadó lektora. 1957-től az Új Ember katolikus hetilap belső munkatársa volt. Nagyrészt itt jelentek meg tárcái, vallásos és bölcseleti elmélkedései, művészeti kritikái. 
A hatvanas évek elejétől többször utazott Nyugat-Európába (Lengyelország, Svájc, Belgium, Újvidék, Bécs, London, Róma), főleg Párizsban töltött hosszabb időt, sőt még az USA-ba is eljutott. Nővérének 1975-ös öngyilkossága is talán hozzájárulhatott ahhoz, hogy nem írt több verset. A hetvenes évek végén ismerkedett meg Jutta Scherrer német vallástörténésszel. Szerelmük idejére esett utolsó költői korszaka. 1971-ben József Attila-díjjal, 1980-ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. 
1978-ban ismerkedett meg Párizsban Ingrid Ficheux-vel, akivel 1980 júniusában házasságot kötött. Második szívinfarktusának következtében hunyt el hatvanéves korában. A halál váratlanul érte, tele volt tervekkel. Június 4-én hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára a Farkasréti temetőben. Homoszexuális irányultságával élete végéig sem tudott megbékélni. Vallásos meggyőződése nem tette lehetővé számára, hogy megélje, de leküzdenie sem sikerült. /Wikipedia/  
Nehéz lenne "vidám" verset találni az ő versei közt. Ez csak azért került be, mert eddig még nem szerepelt a blogban:

Tilos csillagon

Én tiltott csillagon születtem,
a partra űzve ballagok,
az égi semmi habja elkap,
játszik velem és visszadob.

Nem is tudom, miért vezeklek?
Itt minden szisszenő talány,
ne fusson el, ki lenn a parton,
e süppedt parton rámtalál.

S ne félj te sem, ne fuss előlem,
inkább csittítsd a szenvedést,
csukott szemmel szoríts magadhoz,
szoríts merészen, mint a kést.

Légy vakmerő, itélj tiédnek,
mint holtak lenn az éjszakát,
vállad segítse gyenge vállam,
magam már nem birom tovább!

Én nem kivántam megszületni,
a semmi szült és szoptatott,
szeress sötéten és kegyetlen,

Március

2008.03.05.szerda
A hajnali 1/2 3-as ébredésemtől a 1/2 6-os felkelésig volt időm meditálni, de nem tudtam rájönni, miért van az, hogy nekem a márciusaim mindig valahogy gyengék/vacakok/ rosszak/fájdalmasak/nehezek ? Mi oka lehet, hogy csak negatív dolgok jutnak eszembe, csak a rosszat látom meg, veszem észre, még ami esetleges jó adódik, annak se tudok igazán örülni... Mindegy, "már" ötödike van, csak kitartás ! - mondom magamnak....Egy a baj, elég nehéz "minek-örültél-ma" témát találnom, de majd igyekszem, hátha sikerül pár nap múlva.

                                            Pilinszky János: Késő kegyelem

                                     Mit kezdjen, akit elitélt,
                                   de fölmentett később az ég,
                                   megvonva tőle a halált,
                                   mikor már megadta magát?
                                   Kit mindenétől üresen
                                   talált a szörnyű kegyelem,
                                   megsemmisülten, mielőtt
                                   a semmi habjaiba dőlt!
                                   Mit kezdjen itt! Közületek
                                   talányait ki fejti meg?
                                   Szorongva anyját kémleli:
                                   ha elzokoghatná neki!
                                   Fogódzanék akárkibe,
                                   de nem lesz soha senkije;
                                   szeméből, mint gazdátlan ág,
                                   kicsüng a pusztuló világ.

 

"Csak" egy vers

2008.02.18.hétfő
Őszintén szólva se időm, se erőm, se kedvem olvasnivalót keresgélni - kissé "túlvállaltam magam" ma, így hát meg kell elégedjetek egy verssel ...

Pilinszky János: Halak a hálóban  

 Csillaghálóban hányódunk 

partravont halak,
szánk a semmiségbe tátog,
száraz ûrt harap.
Suttogón hiába hív az
elveszett elem,
szúró kövek, kavicsok közt
fuldokolva kell
egymás ellen élnünk-halnunk!
Szívünk megremeg.

Vergõdésünk testvérünket
sebzi, fojtja meg.
Egymást túlkiáltó szónkra
visszhang sem felel;
öldökölnünk és csatáznunk
nincs miért, de kell.

Bûnhõdünk, de bûnhõdésünk
mégse büntetés,
nem válthat ki poklainkból
semmi szenvedés.
Roppant hálóban hányódunk
s éjfélkor talán
étek leszünk egy hatalmas
halász asztalán.

Bátran viseld magányodat

2008.01.07.hétfő

                                       Pilinszky János:

Magamhoz

Bátran viseld magányodat,

én számon tartlak téged,

ne hagyd a sorsod csillagokra,

benned érjen a végzet.

Vállad két éber sarka közt

ha sisteregve átcsap,

tudom, több vagy mindannyiunknál,

benned vakít a bánat.

Légy hát, akár az állatok,

oly nyersen szép és tiszta,

bátran figyelj, mint ők figyelnek

kegyetlen titkaikra.

S egy éjjel, magad sem tudod,

mint égig érő ének,

feljönnek benned napjaid,

a halhatatlan évek:

az este nem lel senki rád,

az este sírva, késve

hiába járják pitvarod:
csak én látlak. Vagy én se.

Őszi vázlat

2007.10.26.péntek

Pilinszky János : ŐSZI VÁZLAT  

A hallgatózó kert alól a fa az űrbe szimatol, 

a csend törékeny és üres, 

a rét határokat keres. 

Riadtan elszorul szived, 

az út lapulva elsiet, 

a rózsatő is ideges 

mosollyal önmagába les:

távoli, kétes tájakon 

készülődik a fájdalom. 

 

Mégis nehéz

2007.július 7.szombat

Mivel tegnapra meg mára valahogy nem igazán jutott örülni-valóm, ide másolok legalább egy verset.

Pilinszki János: Mégis nehéz  

Anya, anya ebben a sivatagban,  

miért hagytál itt ebben a sivatagban?  

Miért hagytál itt, hol minden oly kietlen,  

és mindent, mégis oly kiváncsian szemlélgetek?  

Tudod, hogy hány kísértés,  

a semmi és üresség késdobáló  

hány és hány pokla leskel itt reám?  

Persze a ruhák fodrát leeresztik,  

a kelme megfakúl, s a fű beteríti az utakat.  

Persze, persze, a feledés, az elmúlás 

- de hol is hagytam abba? 

- mégis élek, mégis nehéz, anya, mégis nehéz.