Szobor fotók

A barlangozáson kívül volt nekem többféle "korszakom"...az egyik pl. a szobor-fotózás volt.

624 szobor képét töltöttem fel, (=kerestem fel), fotóztam le, derítettem ki a hozzá tartozó tudnivalókat.

A napokban épp felfedeztem, hogy egy szobor áthelyezésre került, s ha ilyesmi tudomásomra jut, természetes, hogy javítom a régi anyagot. Ma is elmentem József Attila szobrának új helyét dokumentálni, bár elég rosszak voltak a fényviszonyok, de azért megcsináltam, javítottam a helyszínt, betettem az új képeket.

Néha elgondolkodom, hogy ha valamiféle "listát" kellene csinálnom az életemről - hát lenne miről írnom.

Mindenesetre a szobrokat  (később ugye a kálváriákat) jó feladatnak tartottam. Kár, hogy mostanában már nincsenek ilyen jó ötleteim. Tán többet mennék, ha lennének...új célok. De nincsenek...

Nem mondanám, hogy túl jó képek, és maga a szobor is...hát mit mondjak, nem a kedvenceim közül való. De íme, a Tudásközpont elé áthelyezett József Attila szobor:  

Hogy ezek a színes, zománcozott kockák mi a csodát keresnek itt, ki az alkotójuk, miért tették ide - nem nyomoztam utána. Nekem nem tetszik. Amúgy meg a kockák melletti padok miatt a lépcsősornak csak igen kis része használható. Bevallom, ennek se értem a logikáját....

Szóval nekem nem tartozik a kedvenc szobraim közé...

És ha már a szobor témáját nézem, akkor beillesztek ide egy verset is - rég volt már vers a blogban...

Kosztolányi Dezső

Mint aki a sínek közé esett...

 

Mint aki a sínek közé esett...

És általérzi tűnő életét,

míg zúgva kattog a forró kerék,

cikázva lobban sok-sok ferde kép

és lát, ahogy nem látott sose még:

 

Mint aki a sínek közé esett...

a végtelent, a távol életet

búcsúztatom, mert messze mese lett,

mint aki a sínek közé esett:

 

Mint aki a sínek közé esett -

vad panoráma, rémes élvezet -

sínek között és kerekek között,

a bús idő robog fejem fölött

és a halál távolba mennydörög,

egy percre megfogom, ami örök,

lepkéket, álmot, rémest, édeset:

 

Mint aki a sínek közé esett.

 

1910

Hangya

József Attila: Hangya  

A bábok között elaludt a hangya.  

Szél, a bábokat most el ne fúdd!  

Különben jó az is.  

Kis, fáradt fejét csillámokra hajtja  

és alszik véle csöpp árnyéka is.

Egy szalmaszállal fölkelteni szépen!  

De jobb, ha már indulunk haza erősen beborult - -

A bábok között elaludt egy hangya  

és - hopp - egy csöpp már a kezemre  hullt.

Akit érdekelnének a hangyák, itt (is) olvashat róluk (kép  innen):

http://emf-kryon.blogspot.hu/2014/09/a-hangyak.html

Az egész meg csak azért jutott most eszembe, mert pár napja, amikor még tavasz volt (a most beköszöntött "tél" helyett) - akkor az udvarban láttam egy kupac hangyát - amit nem is értek egészen, mert valahogy így kora tavasszal ezek még nem nagyon szoktak mocorogni. Valószínű történt valami ott lent a titokzatos mélységben, ahol ők élnek.
Egyébként láttam filmet a várépítő (termesz) hangyák életéről - azt kell mondjam, lebilincselő. Mi emberek, annyira semmibe vesszük ezeket az apróságokat, pedig micsoda varázslatos és jól szervezett birodalomban élnek ! Tökéletesebb az ő világuk, mint a miénk.

Vallomás

Gondolkodtam, mivel is búcsúztassam én az évet ? Nem szeretek értékelgetni. Olyan volt, amilyen és kész. Persze azért voltak ám szép napok, jó emlékek is a sok bosszúság mellett és gyakori nyavalygásaim, fortyogásaim dacára….

(Valami szépet szántam erre a napra, amiről úgy gondoltam, annak is ad valamennyi élményt, aki a helyszínt nem ismeri. Jubilálós év volt az idei, a Triglav-mászásomnak 25. évfordulója, s ezzel kapcsolatban azért az is szép szám, hogy 10-szer jártam végig ezt a csodás vidéket – amit az ég különös kegyének tartok. Továbbá úgy ügyeskedtem, hogy valami másféle, nem hétköznapi  dolog is jusson mára. Pl. az, hogy a blogírás kezdete óta ez a 3000. bejegyzésem....)

Kb. 3 héttel ezelőtt, a 3SAT tévécsatornámon volt egy álomszép film a Júlia Alpokról s ebben külön hangsúlyt kapott a Bohinji tó, a Vogel felvonó és minden, ami onnan látható. Gondoltam, no, ezzel fogom búcsúztatni én az óévet s köszönteni az újat – még akkor is, ha a téma nem passzol az ünnephez, s ha kedves olvasóim meg már unják az én Szlovénia-mániámat…

És amikor ma reggel újra meg akartam nézni a videót, s megdöbbenve láttam, hogy már levették és akárhogy kerestem, hasonló szépségűt sehol, de sehol nem találtam.

Nem számoltam, de 20-szor biztos végignéztem azt a filmet az elmúlt hetekben. Még ha nem is az egészet, de azokat a részeket, ahol a kedvenc helyszíneim láthatók. Nem is tudom igazán leírni, mit érzek, ha ottani képet/filmet látok. Olyasmi ez, mint amikor valaki szerelmes és az imádottjáról akar mesélni. Hogy a csudába is érthetné meg más, hogy neki még a csúnyasága is csodaszép ? Hogy nincs olyan része, amit ne  szeretne az ember….

Rengeteg ismerős kép/helyszín volt a filmben, mégis a  15.12 percnél sokáig és sokszor megállítottam a képet.

Pontosan tudtam, hol állt az operatőr, amikor ezt a képsort készítette (a Vogelre felvivő  lanovka teraszán!) és természetesen azt is tudtam, hogy hol van Uskovnica, s ott az a turistaház ahol aludtam, ahonnan a csúcsra indultam.  Tudtam mi van a filmet készítő háta mögött, tudtam, hol van lent a parkoló és fent az étterem, hogy hol kell jegyet váltani, vagy ha  lenézek a Bohinji tóra, tudom, hol van az a része, ahol a sziklák olyan fantasztikusan visszatükröződnek a vízben. Tudom, hol a híd, alatta a pisztrángok, hol áll a régi kicsi templom, hogy honnan indul felfelé a turistaházhoz a földes kocsiút, hogy ne kelljen a makadámon hosszasan körbetekeregni….

Minden, minden képkocka „élőben” előttem volt – s ha nagyon elhagyom magam, tán még a szél susogását is hallottam, mert én itt fent még nem voltam úgy, hogy ne járt volna a csúcsok közt a levegő.

És szemben, szemben ott áll a hatalmas,  csodálatos „3 fejű” óriásom (=Triglav) és én ott is jártam, és én ott olyan, de olyan boldog voltam, hogy az a boldogság engem már soha többé nem fog elhagyni. Bármi történjen velem, ha erre vissza tudok gondolni, el fog múlni minden bajom/bánatom.

Tudom, ezek a lelkesült szavak nektek nem sokat mondanak, bocsánat, ha untattam valakit.

De überelni nálam egy valamit nem lehet. Én ha csak meghallom a szót: „Szlovénia” elvesztem a fejem, és elfelejtek mindent, ami rossz volt. Nincs nap, hogy ne adnék hálát a Teremtőmnek azért, mert megmutatta nekem a Földnek ezt a  darabkáját.

Azt kívánom magamnak, hogy életem legutolsó percéig képes legyek megőrizni ezt az érzést, ezeket a képeket.

Nektek pedig azt kívánom, hogy legalább egy ilyen „szerelmet” megéljetek az életben !

Továbbá a „szokásost”: jó egészséget, boldogságot, gondtalanságot, megértő szeretetet és mindenféle jókat a következő esztendőre !

Ezek saját fotók:

A film készítői is ezzel a lanovkával mentek fel

Erről a teraszról készültek a felvételek a filmben

A Stara Fuzina-i völgy a tó K-i végével és Uskovnica

Észak felé tekintve épp szemben látszik a Triglav

A híres tükör-panoráma...

Végezetül:

József Attila: Isten

Láttam Uram, a hegyeidet

S olyan kicsike vagyok én.

Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,

Hogy küszöbödre ülhessek, Uram.

Odatenném a szivemet,

De apró szivem hogy tetszene néked?

Roppant hegyeid dobogásában

Elvész ő gyönge dadogása

S ágyam alatt hál meg a bánat:

Mért nem tudom hát sokkal szebben?

Mint a hegyek és mint a füvek

Szivükben szép zöld tüzek égnek

Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik

S te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban

Ott állsz az utjuk végén -

Meg nem zavarlak, én Uram,

Elnézel kis virágaink fölött.

Meddig ?

75 éve íródtak e sorok! Bemásolom, kérlek olvasd el, lassan és figyelmesen, ha nem emlékeznél már rá – pedig anno tanultuk…Kérdezem: mi változott ? És kíváncsian kérdezem: vajon meddig közölhetek ilyen verseket? Mikor fogják ledönteni az országban a József Attila szobrokat ? Mikor jön a gondolat-kommandó, hogy engem is teljesen lehülyítsen, s az efféle rebellis verseket/írókat/költőket letiltsa a netről, helyette pedig „Uz Bence híres magyarerdélyi író” műveit fogja szerepeltetni  ?

Továbbá kérdezem: meddig lesz még  aktuális az alábbi vers ?  Magyarországon  mindörökre ?

József Attila: HAZÁM

1

Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellőzködő, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok,

nagy, álmos dzsungel volt a lelkem
s háltak az uccán. Rám csapott,
amiből eszméltem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,

a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor

munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.

2

Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár

bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!

S a hozzáértő dolgozó
nép gyülekezetében 

hányni-vetni meg száz bajunk.

Az erőszak bűvöletében
mint bánja sor törvényhozó,
hogy mint pusztul el szép fajunk!

3

A földesúr, akinek sérvig
emeltek tönköt, gabonát,
csákányosokkal puszta tért nyit,
szétveret falut és tanyát.

S a gondra bátor, okos férfit,
ki védte menthetlen honát,
mint állatot terelni értik,
hogy válasszon bölcs honatyát.

Cicáznak a szép csendőrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,

hisz „nyiltan” dönt, ki ezer éve
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ.

4

Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.

Szíve szorult, rezgett a lába,
acsargó habon tovatűnt,
emlékezően és okádva,
mint aki borba fojt be bűnt.

Volt, aki úgy vélte, kolomp szól
s társa, ki tudta, ily bolondtól
pénzt eztán se lát a család.

Multunk mind össze van torlódva
s mint szorongó kivándorlókra,
ránk is úgy vár az új világ.

5

A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.

Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyűlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.

Szövőlány cukros ételekről
álmodik, nem tud kartelekről.
S ha szombaton kezébe nyomják

a pénzt s a büntetést levonják:
kuncog a krajcár: ennyiért
dolgoztál, nem épp semmiért.

6

Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.

Nem adna jogot a parasztnak,
ki rág a paraszt kenyerén
s a summás sárgul, mint az asztag,
de követelni nem serény.

Ezer esztendő távolából,
hátán kis batyuval, kilábol
a népségből a nép fia.

Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia.

7

S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad -
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!

Totyogjon, aki buksi medve
láncon - nekem ezt nem szabad!
Költő vagyok - szólj ügyészedre,
ki ne tépje a tollamat!

Adtál földmívest a tengernek,
adj emberséget az embernek.
Adj magyarságot a magyarnak,

hogy mi ne legyünk német gyarmat.
Hadd írjak szépet, jót - nekem
add meg boldogabb énekem!

1937.május

"...be vagy zárva a Hét Toronyba..."

Napok óta „csak” olvasós hangulatban vagyok. (Addig sem kell a saját gondolataimmal foglalkoznom.)

Természetesen nem volt ismeretlen előttem ez a verse József Attilának, de (egész pontosan magam  se értem miért) most mégis ezt választottam, hogy beteszem ide a blogba:

Karóval jöttél, nem virággal,

feleseltél a másvilággal,

aranyat igértél nagy zsákkal

anyádnak és most itt csücsülsz,

mint fák tövén a bolondgomba

(igy van rád, akinek van, gondja),

be vagy zárva a Hét Toronyba

és már sohasem menekülsz.

Tejfoggal kõbe mért haraptál?

Mért siettél, ha elmaradtál?

Miért nem éjszaka álmodtál?

Végre mi kellett volna, mondd?

Magadat mindig kitakartad,

sebedet mindig elvakartad,

híres vagy, hogyha ezt akartad.

S hány hét a világ? Te bolond.

Szerettél? Magához ki fûzött?

Bujdokoltál? Vajjon ki ûzött?

Gyõzd, ami volt, ha ugyan gyõzöd,

se késed nincs, se kenyered.

Be vagy a Hét Toronyba zárva,

örülj, ha jut tüzelőfára,

örülj, itt van egy puha párna,

hajtsd le szépen a fejedet.

A „hét-toronyról” itt olvashatsz:  http://www.modemart.hu/?component=esemenynaptar&id=1986394981

József Attila

Reggelente elolvasom kedvelt blogjaimat, néha örmöt, néha egészen más találok a friss bejegyzésekben.

Mivel ma sincs sok időm, ajánlom, olvassátok el ezt (az én - esetleg - semmitmondó) szövegelésem helyett:

http://andrassew.blogspot.com/2011/11/versmaraton-titkos-tarsakkal.html 

Holt vidék

Füstöl a víz, lóg a káka
kókkadón a pusztaságba.
Dunnába bútt fönn a magas.
Sűrű csönd ropog a havas
mezőben.

Kövér homály, zsíros, csendes;
lapos lapály, kerek, rendes.
Csak egy ladik, mely hallhatón
kotyog még a kásás tavon
magában.

Jeges ágak között zörgő
időt vajudik az erdő.
Csattogó fagy itt lel mohát
s ideköti csontos lovát
pihenni.

És a szőlő. Közbül szilva.
A tőkéken nyirkos szalma.
Sorakozó sovány karók,
öreg parasztoknak valók
járkálni.

Tanya, - körülötte körbe
fordul e táj. A tél körme
oldaláról egy keveset
repesztgeti még a meszet;
eljátszik.

Az ól ajtaja kitárva.
Lóg, nyikorog, szél babrálja.
Hátha betéved egy malac
s kukoricatábla szalad
csövestül!

Kis szobában kis parasztok.
Egy pipázik, de harasztot.
Ezeken nem segít ima.
Gondolkodva ülnek im a
sötétben.

Uraságnak fagy a szőlő.
Neki durrog az az erdő.
Övé a tó s a jég alatt
neki bujnak a jó halak
iszapba.

Kép: http://meteo21.blogter.hu/tag/fagy 

Segíteni….

Ági barátnőm hívta fel a figyelmemet erre a blogra:  http://nyomorszele.blog.fn.hu

Most az elmúlt napokban volt időm beleolvasni…és bármily furcsa, jót tett nekem. (Amikor a magam bajánál nagyobbakkal találkozom, az megerősít engem.)

Rettenet, ami itt olvasható. A szegénység, a nyomor legmélye, ami persze nem ismeretlen előttem. Aki régóta olvas, tudja, volt nekem is egy pártfogolt családom…aztán egyszer csak nem bírtam tovább és elszakadtunk egymástól. Ők - ebben egészen biztos vagyok - most is ugyanúgy élnek, mint mielőtt én elkezdtem járni hozzájuk.  Életem nagy kudarca volt – tényleg nem is szívesen gondolok rá.

Persze teljesen nem hagytam fel a „mások segítése” tevékenységemmel,  valahogy elterjedt rólam, hogy vannak, akikhez közvetíteni tudom a kinőtt gyerekruhát, a (jólmenő családban csak megunt) felnőtt cuccokat, s néha költözködéskor a háztartás feleslegessé váló tárgyait. Több helyem van, ismerem a körülményeiket, tudom, hol, mire van/lenne szükség. Csak szólni kell,  elmegyek, és elviszem egyik helyről a másikra, és a megunt, felesleges holmiból fél óra alatt öröm, hasznos ajándék válik. Ez ám a varázslat…

Néha elgondolkodom, hogy kellene nyitnom nekem is egy maszek karitászt,  biztos volnának rászorulók, akik eljönnének, bár a magam részéről jobbnak tartom azt a megoldást, ha én  személyes, közvetlen kapcsolatban vagyok a rászorulókkal, hiszen akkor fel tudom mérni valós helyzetüket.

Az se lenne rossz megoldás, ha alkalmanként valaki – nagyobb autóval rendelkező -  végigjárná a házakat és átvenné a még használható, de az adott helyen feleslegessé vált dolgokat. Vagy lenne olyan központilag meghirdetett akció, (ahogy a veszélyes hulladék gyűjtését is időről időre megrendezik/szervezik) ahová adott napon a kisebb tárgyakat el lehetne vinni. Véleményem szerint sok minden megmenekülne így attól, hogy a pincében elrohadjon, majd az évi egy-kétszeri lomtalanításnál az utca szélére dobják, ahonnan az élelmesebbje a még használhatót kikukázza, míg a szerencsétlen, ügyetlennek soha, semmi nem jut.

Sajnos ezzel az ötlettel is úgy vagyok, hogy kigondolom, aztán ennél a szintnél nem hinném, hogy valaha is  továbbjutok. Csak egy újabb fejezet lesz, amiben arról van szó, hogy „nem tudom megváltani a világot”.

 Kép:  http://www.magyarhirlap.hu/belfold/celzott_politikaval_a_kirekesztes_ellen.html

 József Attila: Modern szonett

Az ember él, habár üres a kamra

s a dobozokban semmi élelem.

Életben tart a halálfélelem.

(E nehéz percben ismerek magamra.)

Most sajnálom (de ezt is lenyelem),

hogy nincs isten, ki gondoljon kinomra

és azok szemét ujjával kinyomja,

kik elnézik, hogy nincsen kenyerem.

Büszke nyomorúlt voltam én! Ma már

belátom, csak a csökönyös szamár

büszke, amikor szaggatja az ostor,

meg az ujonc, ki első ízben posztol,

meg a gyermek, kit dícsér a tanár

és otthon édes meggybefőttet kóstol.

Éjszakai kaland

Tudom, hogy némiképp felelőtlenség, de egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy ajtót-ablakot bezárva aludjak ebben a hőségben. A hálószobám nyitott ablaka előtt úgy engedem le a redőnyt, hogy maradjon alatta vagy 30 cm szabadon, egyrészt azért, hogy legalább itt picit mozoghasson a levegő(ha ugyan van kedve hozzá), no meg a macskák is szívesen járnak erre, hiszen ez a lakás legegyszerűbb megközelítési módja az utcáról.
Ha valami vész (=kutya) közeleg, s ők kint hűsölnek lustán elnyúlva a házfal mellett, csak egy lendület, s máris bentről nézhetik felborzolt szőrrel az ellent. Amikor napközben történik ez, nincs is különösebb probléma. Csakhogy az elmúlt éjszaka valami „nagyvad” járhatott erre mifelénk, mert hirtelen mindkét macska ezt a menekülési útvonalat választotta, egymásnak ütköztek, s a kicsi(a szürke, a Samu) az ijedelem és a lendület hevében egyenesen az ágyamon landolt.
Tán nem kell mondanom, majdnem frászt kaptam, ahogy – bár nem túl mély – álmomból, a nyakamba repült macska felijesztett. Elég nehezen tudtam elaludni, különös tekintettel arra, hogy az eset miatt eszembe jutott egy versrészlet : „Indiában, hol éjjel a vadak zöld szeme cikkan a dzsungelen át” - és se a többi rész nem jutott eszembe, se a cím, se a költő. Ettől aztán olyan ideges lettem, hogy jó ideig csak forgolódtam, és nagyon nehezen tudtam újra elaludni. Nem sokon múlt, hogy felkelek és bekapcsolom a gépet, hogy utánanézzek a rejtélyes idézetnek…
Ma reggel első dolgom volt ezt az átkozott verssort beírni a Googleba, s bár picit pontatlanul emlékeztem, de azért azonnal megtaláltam. Mivel jó korán ébredtem, úgy döntöttem, a mai kilométereimet tejesítem gyorsan reggel, fel is kaptam a nyúlcipőt és körbejártam ezt az u.n. budai külvárost. Majdnem egy óra kényelmes séta. Még elviselhető volt a hőmérséklet, ámbár a szél meg sem mozdult.
Felkerestem azokat a kutyákat, akiknél anno Lilivel is meg szoktunk állni. Nem mondom, hogy „olyan érdekes” – pedig az… Majd egy éve nem nagyon járok erre, de mindegyik megismert, vidám farok-lengetéssel, mosolygó pofácskával jöttek a kerítéshez egy kis simogatásra.
Aztán a délelőtt már csak kevéske munkával telt, mosott a mosógép és a tegnapi ebéd második részét megmelegítette a mikró – szóval nekem volt időm a könyveimmel, meg a nettel foglalkozni.
Holnap se lesz jobb – legalább is ezt ígéri a meteorológia….

És akkor a vers:

József Attila: Indiában, hol éjjel a vadak...

Indiában, hol éjjel a vadak

zöld szeme cikkan át a dzsungelen, -

mikor dédapa is kicsi volt még,

élt egy nagy fejedelem.

Parancsot adott, büszkét, szigorút:

"Fogjon mindenki szerszámot! Oda,

hol a lombzenére táncot lejt a hold,

épüljön hétszáz ékes palota!"

Hétszáz ékes palota közé

kincstárat vasból rakatott

s a napot akarta ráveretni,

mint óriás, tüzes lakatot.

Hiába szörnyedt el a nép

s kérlelték vének és papok:

"Ami égi, ne hozd a földre!"

A kapu pántja kérte a napot.

Feszült létra a felhő szélihez.

Megbillent az; a létra leszakadt.

Fogtak sasokat könnyü szekérbe.

A hámot szétszedték dalos madarak.

S míg sürgött irtózva, serénykedett

a dolgos népek megdöbbent zöme,

kisült a vetés, kigyult a város;

kicsordult a nap lángos özöne.

Mint a zuhatag, hullt alá a tűz.

Állva száradt el a fejedelem.

S a hétszáz palota helyét elfoglalta

az őserdő egy hűvös éjjelen.

Június 21 - az év leghosszabb napja után indulás a tél felé

Lehet/ne kalandozni rendesen annak a wikipediában, akit érdekel a mai csillagászati esemény, nevezetesen a nyári napforduló. http://hu.wikipedia.org/wiki/Nap http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89jf%C3%A9li_nap http://hu.wikipedia.org/wiki/Napfordul%C3%B3 Szent Iván-nap, Szent Iván-éj, Keresztelõ Szent János napja, "virágos" Szent János napja, nyári napforduló, Alban Hefin (druida), Alban Heruin ("A Part Fénye": a "Föld Fénye" és a "Víz Fénye" - azaz a két napforduló közti ünnep), verbéna-ünnep (spanyol), Tölgyünnep (kelta). Az év leghosszabb napja, a föld bõsége, szépsége, ereje teljében. Csúcspont. Ettõl kezdve rövidülnek a napok… E nap alkonyán, megnyílnak a világok közti kapuk, és a tündérnép átjön a mi világunkba. Fogadjuk õket szeretettel, lássuk õket vendégül, meghálálják! ;-) http://web.tvnetwork.hu/vidaa/wic/litha Stb… Szóval akárhogy is nézem, megint elmúlt egy év fele. S ugyanilyen gyorsan fog a másik fele is elmúlni.

Bár hangulata miatt csak az első versszakát idézem, de érdemes végigolvasni ezt a gyönyörű verset: József Attila: Óda 1 Itt ülök csillámló sziklafalon. Az ifju nyár könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege, száll. Szoktatom szívemet a csendhez. Nem oly nehéz - idesereglik, ami tovatűnt, a fej lehajlik és lecsüng a kéz. … http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/oda.htm

Az én ajándékom

A költészet napja alkalmából emlékezzünk meg József Attiláról! József Attila hatodik gyermekként született 1905. április 11-én, ekkor azonban már csak két nénje élt. Apja elhagyta családját. A kisfiú Öcsödön nevelkedett egy parasztcsaládnál, de később visszatért Budapestre. Édesanyja meghalt, gyámja egyik nővérének, Jolánnak férje, Makai Ödön lett. 
Makóra került gimnáziumba, nyaranta munkát vállalt. Kilencéves volt, mikor először öngyilkosságot kísérelt meg. Megismerkedett Juhász Gyulával, az ő segítségével megjelent első verseskötete (Szépség koldusa) Szegeden. A „Nyugat” is közölte verseit. Otthagyta a gimnáziumot, de később Budapesten leérettségizett. A szegedi egyetem hallgatója lett, magyar-francia szakra iratkozott be, innen azonban eltanácsolta Horger Antal nyelvészprofesszor a „Tiszta szívvel” című verse miatt. 
A költő ősszel a bécsi egyetemen hallgatott előadásokat; megismerkedett Németh Andorral, Kassák Lajossal, Hatvany Lajossal, Lukács Györggyel. Párizsban a Sorbonne egyetemre járt. 1927-ben hazatért Budapestre. Barátságot kötött Illyés Gyulával. Rövid ideig a pesti egyetemre is járt. Megismerkedett Kosztolányi Dezsővel. Szerelmes volt a jómódú polgárcsaládból származó Vágó Mártába, de a lány egyéves londoni tanulmányútra ment. Idegösszeomlással szanatóriumba került. 
1930-tól Szántó Judit volt az élettársa, nagy szegénységben éltek. Később szakítottak. 1935-ben beleszeretett pszichoanalitikus kezelőjébe, Gyömrői Editbe. A „Nagyon fáj” szerelmes verseinek ez a kapcsolat az ihletője. A „Szép Szó” egyik szerkesztője lett. „Nagyon fáj” (1936) c. kötete sem hozta meg a várt elismerést. A költő utolsó szerelme Kozmutza Flóra volt. Még az év nyarán a Siesta szanatóriumba került; november 4-én nénjei vették magukhoz balatonszárszói panziójukba. 
1937. december 3-án a szárszói állomáson egy tehervonat halálra gázolta. Máig vitatott, hogy a költő szándékos öngyilkosságot követett-e el, vagy véletlen balesetnek esett áldozatul. József Attila munkássága csak a költő halála után nyerte el méltó elismerését. József Attila életműve szerves része a magyar kultúrának, verseinek többsége semmit nem vesztett modernségéből, erejéből. 
A 20. század egyik legjelentősebb költőjének tekinthető, költészete nemcsak saját kora, hanem az egész század alapkérdéseit felölelte. Művészetében a kor lehetséges poétikai eljárásai keverednek. Költészete mindenkit képes megszólítani. A magyar költészet napját negyven évvel ezelőtt, 1964-ben ünnepelték meg először. /apaczai.elte.hu/

Nehezemre esik választani egyet számtalan kedvenc versem közül. Mégis / ki tudja miért ? tán mert tavasz van ? s a tavasz valamikor a szerelem ideje volt ? vagy tán még ma is az ? / hirtelen, most a 16 éves József Attila egyik verse jutott eszembe. A csatolt - gondolom nem túlságosan ismert fotón is - egy kedves, szép fiú látható.  

József Attila: Az én ajándékom  

A szívem hoztam el. Csinálj vele
Amit akarsz. Én nem tudok mást tenni
És nem fáj nekem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek.

Oly fényes az még, mint uj lakkcipő
És lábod biggyedt vonalára szabták,
De ruganyos, mint fürge gummi-lapdák
És mint a spongya, mely tengerbe' nő.

Két fájó karral nyujtom mostan néked
És fáradt barna szóval arra kérlek:
Ha eltiporsz is füvet, harmatost,

Ha elkopott a lakktopánka egyszer
S ki megfoltozza, nem terem oly mester,
Az uccasárba akkor se taposd.

Felkavar és összezavar....

Kedves olvasó, jelentem: csömöröm van ! Amilyen balga vagyok, ma megint bekapcsoltam a rádiót. Nem kellett volna. Felkavar és összezavar. Jobb, ha semmiről se tudok, amúgy pedig minden bizonytalan./Bár talán most meg épp ez jó ? – nem is tudom…./ Aztán az egész délelőttömet egy nyavalyás adatlap kitöltésével múlattam. Én, aki 40 évig voltam aktakukac, éppenséggel egy, az én volt hivatalom részére készítendő jelentéssel bajlódtam. Kénytelen kelletlen még segítséget is kellet kérnem. 
Persze, hogy ennek kapcsán is vad, hogy ne mondjam, a vége felé már gyilkos gondolatok kavarogtak az agyamban. „….Miért hagytuk, hogy így legyen ? …” Csillapítottam magam először a dallal, aztán egy verssel:  

József Attila: Mindent hagyok  

Nagyon útálkozhatott az Isten,
Hogy ilyen csúnya plánétát köpött -
Ó, szépség, jóság!... De már mindent hagyok.
Villámokból font kerités tövébe,
Ma lefekszem a szívem közepébe.
Egész nyáj leszek benne. Egyedül,
A nagy akolban egyedül vagyok.

Hittem, hogy a hitványabb lettem én,
Akin az idő csak tovább fut át
És úgy magasztaltam a minden-embert,
Mint akinek
Csak magyarázták a megvolt csudát.

Ha hitvány voltam, ezért voltam hitvány.
Ó, egy percre megláttam magam.
Ott álltam én a Napban! Ott a Napban!
Bordám szaggattam! A Nap suttogott:
Véredben állsz, te, ha bennem állsz!...
És lassan, lassan süllyedtem a Napban.

A szél sikoltott. Fölkapta a szívem
S egy csöpp vérem, ami még megmaradt,
Végiggurult lobogva az égen.
Utánaszaladt.
A földre ekkor tűzcsóva esett.

Mindent hagyok már. Bomolj meg magadban,
Világ, ó világ! Én szivemben alszom.
Tiszta mosolyom hideg víz hulláma,
Hogyha néha fölemelem arcom.

 

A Bánat köntösét ... Ki fölvette, azon marad ... És benne jár és nem szabad....

”…Kit anya szült, az mind csalódik végül, vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni. Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül, ebbe fog belehalni.” József Attila : Kései sirató .

Aki rájön, miért van itt épp ez a kép, attól megértést, aki nem, attól bocsánatot kérek.

József Attila: Köntösök

Remegni kell a vérsötét
Gyökérző Bánat köntösét
S tisztelni kell, ki hordja Ember
És ebfoggal nem tépi szét.

Csalán s tövisből jólszövött
És nem libeg a test fölött,
Tapad, szorul, ölel, fujt és mar,
Az emberrel szint' összenőtt.

És néha egyszerű, poros
És néha meg rózsás-piros
És néha szemszinű, meg barna,
De mindig egyformán szoros.

És néha pókhálós, avas
És néha súlyos, mint a vas
És néha meg aranyszegélyű
S csillog, mint messzi kék havas.

Rettegni kell a vérsötét
Gyökérző Bánat köntösét
S tisztelni kell, ki hordja Ember
És ebfoggal nem tépi szét.

Ki fölvette, azon marad
És benne jár és nem szabad.
Elhordja egész életén át,
Míg teljesen szét nem szakad.

Szomorú péntek

2008.02.08.péntek

Bocsánat, hogy ma is a „szobraim körül” kavarognak a gondolataim… A dolgok messze nem úgy haladnak, ahogy én szeretném. Több okból sem. Az egyik: megpróbáltam ma adatokat szerezni, és érdekes módon elutasításban volt részem. Jó. Tudomásul veszem, majd keresek másik /=nehezebb/ utat ahhoz, hogy a szükséges adatokat megtaláljam. Mint olyan sokszor már az életemben, most egymilliomodszor bizonyosodik be: mindenkinek a maga dolga/ügye a legfontosabb. Ja, hogy esetleg segíteni is lehetne a másiknak ? Nem divat az manapság…
Ettől függetlenül is szomorúra sikerült a mai napom, már a második blogtársam hagyta abba a blog írását. Nem akarom a gondolataimat itt most részletesebben kifejteni. Legyen elég annyi, hogy sajnálom - és nem is kicsit. Azt se mindegy /nekem/, hogy az összegyűjtött 149 békaképet is ki kell dobnom, hisz nem lesz rá már szükség… Persze néha tényleg elmegy az ember kedve sok mindentől /akár a blog írástól is/. Hát majd meglátjuk, nem jutok-e én is erre a sorsra…

 

József Attila: Egyedül  

Egyedül fogok én állni a világon. 

Egyedül, egyedül, nem lesz soha párom.  

Nem lesz soha párom, aki vigasztaljon,  

Aki szenvedésben csókot csókra adjon. 

Csókot csókra adjon s aki hű, nem álnok,  

Aki büszke arra, hogy mellette állok.  

Aki míg én alszom őrködik könnyezve,  

És, ha ébren vagyok, kacagó a kedve. 

Aki szeret engem, aki meghal értem  

S még akkor is szeret örök-visszatérten. 

S nem fog borulni le rám senkise sírva,  

Ha majd távozom az örök-néma sírba.

József Attila vers

2008.01.16.szerda

József Attila : Talán eltűnök hirtelen…  

Talán eltűnök hirtelen, akár az erdőben a vadnyom.  

Elpazaroltam mindenem, amiről számot kéne adnom.  

Már bimbós gyermek-testemet szem-maró füstön száritottam.  

Bánat szedi szét eszemet, ha megtudom, mire jutottam.  

Korán vájta belém fogát a vágy, mely idegenbe tévedt.  

Most rezge megbánás fog át: várhattam volna még tiz évet.  

Dacból se fogtam föl soha értelmét az anyai szónak.  

Majd árva lettem, mostoha s kiröhögtem az oktatómat.  

Ifjúságom, e zöld vadont szabadnak hittem és öröknek  

és most könnyezve hallgatom, a száraz ágak hogy zörögnek. .

Ezüst sötétség

2008.01.06.vasárnap

József Attila : Téli éjszaka

Légy fegyelmezett!

A nyár
ellobbant már.
A széles, szenes göröngyök felett
egy kevés könnyű hamu remeg.
Csendes vidék.
A lég
finom üvegét
megkarcolja pár hegyes cserjeág.
Szép embertelenség. Csak egy kis darab
vékony ezüstrongy - valami szalag -
csüng keményen a bokor oldalán,
mert annyi mosoly, ölelés fönnakad
a világ ág-bogán.

A távolban a bütykös vén hegyek,
mint elnehezült kezek,
meg-megrebbenve tartogatják
az alkonyi tüzet,
a párolgó tanyát,
völgy kerek csöndjét, pihegő mohát.

Hazatér a földmíves. Nehéz,
minden tagja a földre néz.
Cammog vállán a megrepedt kapa,
vérzik a nyele, vérzik a vasa.
Mintha a létből ballagna haza
egyre nehezebb tagjaival,
egyre nehezebb szerszámaival.

Már fölszáll az éj, mint kéményből a füst,
szikrázó csillagaival.

A kék, vas éjszakát már hozza hömpölyögve
lassudad harangkondulás.
És mintha a szív örökről-örökre
állna s valami más,
talán a táj lüktetne, nem az elmulás.
Mintha a téli éj, a téli ég, a téli érc
volna harang
s nyelve a föld, a kovácsolt föld, a lengő nehéz.
S a szív a hang.

Csengés emléke száll. Az elme hallja:
Üllőt csapott a tél, hogy megvasalja
a pántos égbolt lógó ajtaját,
melyen a gyümölcs, a búza, fény és szalma,
csak dőlt a nyáron át.

Tündöklik, mint a gondolat maga,
a téli éjszaka.

Ezüst sötétség némasága
holdat lakatol a világra.

A hideg űrön holló repül át
s a csönd kihűl. Hallod-e, csont, a csöndet?
Összekoccannak a molekulák.

Milyen vitrinben csillognak
ily téli éjszakák?

A fagyra tőrt emel az ág
s a pusztaság
fekete sóhaja lebben - -
varjucsapat ing-leng a ködben.

Téli éjszaka. Benne,
mint külön kis téli éj,
egy tehervonat a síkságra ér.
Füstjében, tengve
egy ölnyi végtelenbe,
keringenek, kihúnynak csillagok.

A teherkocsik fagyos tetején,
mint kis egérke, surran át a fény,
a téli éjszaka fénye.

A városok fölött
a tél még gőzölög.
De villogó vágányokon,
városba fut a kék fagyon
a sárga éjszaka fénye.

A városban felüti műhelyét,
gyártja a kínok szúró fegyverét
a merev éjszaka fénye.

A város peremén,
mint lucskos szalma, hull a lámpafény,
kissé odább
a sarkon reszket egy zörgő kabát,
egy ember, üldögél,
összehúzódik, mint a föld, hiába,
rálép a lábára a tél...

Hol a homályból előhajol
egy rozsdalevelű fa,
mérem a téli éjszakát.
Mint birtokát
a tulajdonosa.

1933. január

Lassan, tűnődve

2007.08.26.vasárnap

József Attila: Reménytelenül

 

Lassan, tünődve  

Az ember végül homokos,

szomorú, vizes síkra ér,  szétnéz merengve és 

okos fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok 

csalás nélkül szétnézni könnyedén.  

Ezüstös fejszesuhanás játszik a nyárfa levelén.  

A semmi ágán ül szivem, kis teste hangtalan vacog,  

köréje gyűlnek szeliden s nézik, nézik a csillagok.

 

Jön a darázs

2007.július 2. hétfő

József Attila: Nyár

Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és leng az ég.

Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol -
vörös, de karcsú még a nyár.

Ám egyre több lágy buggyanás.
Vérbő eper a homokon,
bóbiskol, zizzen a kalász.
Vihar gubbaszt a lombokon.

Ily gyorsan betelik nyaram.
Ördögszekéren hord a szél -
csattan a menny és megvillan
kék, tünde fénnyel fönn a tél.

1929 nyara / 1934

 

Vihar

2007.június 13.szerda

József Attila: Jön a vihar...

Jön a  vihar, tajtékja ében,
haragos bírák feketében,
villámok szelnek át az égen,
mint fájó fejen a kinok,
utánuk bársony nesz inog,
megremegnek a jázminok.

Almaszirmok - még ép a roncs ág -
igyekszenek, hogy szállni bontsák
kis lepkeszárnyuk - mily bolondság!
S ameddig ez a lanka nyúl,
a szegény fűszál lekonyúl,
fél, hogy örökre alkonyúl.

Borzongásuk a nem remélt vád -
így adnak e kicsinyek példát,
hogy fájdalmad szerényen éld át,
s legyen oly lágy a dallama
mint ha a fű is hallana,
s téged is fűnek vallana. 

Valami nagy nagy tüzet kéne rakni

2007.június 12.kedd

Nem tévedés, tudom én, hogy nyár van – legalábbis a hőmérséklet tekintetében - hiszen ma 31 fokos meleget hűtött le délben egy hatalmas, jéggel kísért felhőszakadás. Ám egy délutáni beszélgetés kapcsán mégis csak ide írtam ezt a verset. Átvitt értelemben ugyanis életbevágó nagy szüksége lenne ennek az országnak, az itt élő embereknek valamiféle nagy, nagy tűzre, ahol felmelegedhetnének és közben ócskaságaikat meg elégethetnék. Nem szeretnék én politikával foglalkozni, mert az aztán végképp nem tartozik a számomra örömöt okozó témák közé – csak érzem, ha valaki elkezdené a tűzrakást, rám is számíthatna, hogy hozok rőzsét. Ha a hőmérőt nézem: hőség van, tény. Mégis fázom. Fázik a lelkem ebben az országban.

József Attila: Tél

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,

Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,

Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,

Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -

S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla

S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,

Hisz zúzmarás a város, a berek...

Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni

És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,

Hogy fölengednének az emberek!