2013. december 31., kedd

Vallomás




Gondolkodtam, mivel is búcsúztassam én az évet ? Nem szeretek értékelgetni. Olyan volt, amilyen és kész. Persze azért voltak ám szép napok, jó emlékek is a sok bosszúság mellett és gyakori nyavalygásaim, fortyogásaim dacára….

(Valami szépet szántam erre a napra, amiről úgy gondoltam, annak is ad valamennyi élményt, aki a helyszínt nem ismeri. Jubilálós év volt az idei, a Triglav-mászásomnak 25. évfordulója, s ezzel kapcsolatban azért az is szép szám, hogy 10-szer jártam végig ezt a csodás vidéket – amit az ég különös kegyének tartok. Továbbá úgy ügyeskedtem, hogy valami másféle, nem hétköznapi  dolog is jusson mára. Pl. az, hogy a blogírás kezdete óta ez a 3000. bejegyzésem....)

Kb. 3 héttel ezelőtt, a 3SAT tévécsatornámon volt egy álomszép film a Júlia Alpokról s ebben külön hangsúlyt kapott a Bohinji tó, a Vogel felvonó és minden, ami onnan látható. Gondoltam, no, ezzel fogom búcsúztatni én az óévet s köszönteni az újat – még akkor is, ha a téma nem passzol az ünnephez, s ha kedves olvasóim meg már unják az én Szlovénia-mániámat…

És amikor ma reggel újra meg akartam nézni a videót, s megdöbbenve láttam, hogy már levették és akárhogy kerestem, hasonló szépségűt sehol, de sehol nem találtam.

Nem számoltam, de 20-szor biztos végignéztem azt a filmet az elmúlt hetekben. Még ha nem is az egészet, de azokat a részeket, ahol a kedvenc helyszíneim láthatók. Nem is tudom igazán leírni, mit érzek, ha ottani képet/filmet látok. Olyasmi ez, mint amikor valaki szerelmes és az imádottjáról akar mesélni. Hogy a csudába is érthetné meg más, hogy neki még a csúnyasága is csodaszép ? Hogy nincs olyan része, amit ne  szeretne az ember….

Rengeteg ismerős kép/helyszín volt a filmben, mégis a  15.12 percnél sokáig és sokszor megállítottam a képet.
Pontosan tudtam, hol állt az operatőr, amikor ezt a képsort készítette (a Vogelre felvivő  lanovka teraszán!) és természetesen azt is tudtam, hogy hol van Uskovnica, s ott az a turistaház ahol aludtam, ahonnan a csúcsra indultam.  Tudtam mi van a filmet készítő háta mögött, tudtam, hol van lent a parkoló és fent az étterem, hogy hol kell jegyet váltani, vagy ha  lenézek a Bohinji tóra, tudom, hol van az a része, ahol a sziklák olyan fantasztikusan visszatükröződnek a vízben. Tudom, hol a híd, alatta a pisztrángok, hol áll a régi kicsi templom, hogy honnan indul felfelé a turistaházhoz a földes kocsiút, hogy ne kelljen a makadámon hosszasan körbetekeregni….

Minden, minden képkocka „élőben” előttem volt – s ha nagyon elhagyom magam, tán még a szél susogását is hallottam, mert én itt fent még nem voltam úgy, hogy ne járt volna a csúcsok közt a levegő.

És szemben, szemben ott áll a hatalmas,  csodálatos „3 fejű” óriásom (=Triglav) és én ott is jártam, és én ott olyan, de olyan boldog voltam, hogy az a boldogság engem már soha többé nem fog elhagyni. Bármi történjen velem, ha erre vissza tudok gondolni, el fog múlni minden bajom/bánatom.

Tudom, ezek a lelkesült szavak nektek nem sokat mondanak, bocsánat, ha untattam valakit.
De überelni nálam egy valamit nem lehet. Én ha csak meghallom a szót: „Szlovénia” elvesztem a fejem, és elfelejtek mindent, ami rossz volt. Nincs nap, hogy ne adnék hálát a Teremtőmnek azért, mert megmutatta nekem a Földnek ezt a  darabkáját.

Azt kívánom magamnak, hogy életem legutolsó percéig képes legyek megőrizni ezt az érzést, ezeket a képeket.
Nektek pedig azt kívánom, hogy legalább egy ilyen „szerelmet” megéljetek az életben !

Továbbá a „szokásost”: jó egészséget, boldogságot, gondtalanságot, megértő szeretetet és mindenféle jókat a következő esztendőre !





Ezek saját fotók:





A film készítői is ezzel a lanovkával mentek fel


Erről a teraszról készültek a felvételek a filmben













A Stara Fuzina-i völgy a tó K-i végével és Uskovnica
Észak felé tekintve épp szemben látszik a Triglav

A híres tükör-panoráma...




Végezetül:


József Attila: Isten

Láttam Uram, a hegyeidet
S olyan kicsike vagyok én.
Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,
Hogy küszöbödre ülhessek, Uram.
Odatenném a szivemet,
De apró szivem hogy tetszene néked?
Roppant hegyeid dobogásában
Elvész ő gyönge dadogása
S ágyam alatt hál meg a bánat:
Mért nem tudom hát sokkal szebben?
Mint a hegyek és mint a füvek
Szivükben szép zöld tüzek égnek
Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik
S te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
Ott állsz az utjuk végén -
Meg nem zavarlak, én Uram,

Elnézel kis virágaink fölött.





6 megjegyzés:

  1. Nagyon szép írással búcsúztattad a óévet és bizony kiderül, hogy a folyamatos elégedetlenségbe - ami valós!!! - mindig talál magának az ember egy kis szépet, vigasztalót is, amiért már megérte túlélni ezt az évet! :) Reméljük, a következő is lesz minimum ilyen!!! Legfeljebb többet nézegetjük a régi fotókat, videókat... gyenge vigasz, csak végveszélyre! ;)
    BÚÉK és köszönöm az összes idei posztodat mindkét blogodon!!! Puszi :)

    VálaszTörlés
  2. Nem hogy értékel(get)ni,de pl. fogadalmakat tenni sem szokásom. Azt,hogy melyik újság,stb. (médiumok) mit tartanak említésre méltónak 2013-ról- azt se' minősítsem. Majd senkit ne tévesszen meg a cikk címe, mert (szerintem) nem az erőszak a leglényegesebb benne - (esetünkben, gondolom még nem verjük egymást...)-de attól még ajánlom.
    Nyugdíjaserőszak [ Bár épp' hallom,hogy újabb pénzt kapnak a kórházak,csökkenjen a várólista... attól még én kívánom, hogy az erő legyen velünk!-és csak egészség legyen ! ]

    VálaszTörlés
  3. Gratulalok a 3000.-hez!! Nagyon szep es melto osszeallitas lett!
    Boldog Uj Evet kivanok mindenfele joval!Egeszsegben,szeretetben,vidamsagban,bekessegben teljenek a napjaid 2014-ben! meg nagyon sok otletet,gondolatot,blogbeirast kivanok Neked es magunknak,az olvasoidnak! :)
    BUEK 2014!
    sok szeretettel: Judit

    VálaszTörlés
  4. Nagyon Boldog Új Évet kívánok!!Én 2014-ben is várom az írásaidat.A.

    VálaszTörlés
  5. Csudajó, hogy ennyi bejegyzést írtál. Nagyon jó olvasni a blogjaidat. Remélem jövőre több lesz a derűs írás, és a kálváriák bemutatása is teljes lesz, aztán folytathatod a megújult kálváriák újralátogatásával, és fotózásával.

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm a jókívánságokat - és igyekezni fogok jövőre érdekes, szép dolgokról írni, s kerülni a bántó, bosszantó témákat...Reménykedem nagyon, hogy a kálváriákkal is haladni fogok !

    VálaszTörlés