2020. április 16., csütörtök

Erdőben 1.


Soha, soha meg nem tudnám unni…
Ha meg lehetne számolni, hogy hány órát töltöttem az erdő(k)ben, hány lépést tettem ösvényeiken – varázslatos számok jönnének ki. Nem tartom kizártnak, hogy már „körbejártam” a Földet. És az se lenne kevés, ha az ott készült fotókat egy helyen be tudnám mutatni…
Olyan még nem volt, hogy egy erdő nekem csalódást okozzon.
Természetesen most se….

Az én „titkos” utamon jártam, autó sehol, ember sehol. Állatból mindössze két szétrágott őzlábat és egy vaddisznófej maradékot találtam.
Változatlanul az a megállapításom, hogy tavasz ide, tavasz oda, valahogy nagyon kevés madárhangot lehet hallani. A mai eredmény (du. 3-5 között) fácán, cinke, feketerigó és egy számomra ismeretlen hang. Lehet, hogy nem jó időpontban voltam (megint) kint ?  
(Sajnálom, hogy a madárhangokkal nem vagyok ismeretségben jobban…bár akkor se hallottam volna többet, legfeljebb a negyediket meg tudtam volna határozni.)

Az erdő csodálatos. Olyan zöld, amit leírni se lehet, üde, friss, élettel-teli, zsenge, selymes, varázslatos…. kevés ennyi jelző…
Kicsit fújt a szél – hát a fényképen ez nem látszik pedig milyen kecsesen lengedezett valamilyen barkás (tán) nyírfa… Nem vagyok igazán jó a fák meghatározásában se, de azt tudom, hogy a szürke sima kérgű  az a bükk, a dorozmás meg valószínű tölgy. Nos a bükkök levelei már a napon sütkéreznek, de a tölgy még mintha el lenne maradva.
De lehet, hogy tévedek – viszont ennek  nincs jelentősége – mert ami zöld, mindegy, hogy mi – hát az gyönyörűséges ! Én tudom, a fényképek 10 %-ot se adnak vissza a látottakból, abból az érzésből pedig, hogy milyen egy ilyen ébredő erdőben egyedül sétálni – hát abból még annyit se. Mert a boldogságot nem lehet lefényképezni.
Nos, 132 kép készült ezekből következik néhány és mert örömmel nézegetem, holnap is képekkel fogom folytatni...

Először jöjjenek  képek az útról, melyen sétáltam:







Pár kép a virágokról, fákról:

Indás ínfű

Csillaghúr

Erdei ibolya

Elvirágzott illatos hunyor

Kerekrepkény

Nem tudom eleget fényképezni! IMMMádom! Portland kutyatej

Medvehagyma
Mindenfélék: szamóca, kutyatej, indás ínfű, giz-gaz
Hát nem csodálatos ?
És ez a kis fiatalos ?

Kicsit öregebb fákkal





Fák, rügyezve, virággal, virág nélkül....

Képek  repülőkről:





És végezetül a szomorú képek is ide kerülnek: 




A középső szám a 85 azt átmérőjét jelenti. Micsoda óriás volt, és mégis meg kellett halnia :-(


Ha valami fájt tegnap, akkor ezek a képek. De feléleszteni őket semmiféle varázslattal nem tudom....



Folytatás holnap.....



11 megjegyzés:

  1. A bevezető mondatoddal maximálisan egyetértek, én is pontosan így vagyok vele. Éppen egy hónapja, hogy a kialakult helyzet miatt itthonról dolgozom és ami itt feltűnt az a hihetetlenül gazdag és változatos madárhang koncert. Eddig is volt minden évben, de most valahogy hangosabb és több. A kerti itatónál korábban még nem láttam örvös galambokat most az is van - és egyből három. Visszajárnak már rendszeresen. Az innen úgy 20 percnyi járásra lévő szigeten minden évben látok tengeliceket, de a házunk előtti fán ezen a héten láttam először. Ezeket én most a sokkal nyugodtabb és csendesebb városi helyzetnek tudom be, bátrabbak a madarak is. Nem tudom felétek mi lehet a probléma, hiszen már télen is panaszkodtál a kis etető forgalomra.
    Amiben viszont jóval előrébb jártok, az a fák kizöldülése! Elképesztően szépek a fotókon. Itt is van már egy-két korán zöldülő lomb, de a legtöbb még éppen csak bontogatja a rügyeit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos, nincs madaras ismerősöm, akitől rákérdezhetnék, mi az oka mifelénk a madarak csökkenésének. A zöld valóban "lehengerlő" volt. Olyan intenzív, friss, olyan jó volt nézni, sétálni közötte, alatta....

      Törlés
  2. Csodás helyen voltál kicsit feltöltődtél. Nagyon szép az erdő de magányosan kicsit félelmetes lehet, jó tudom akkor mikor ott vagy elvarázsol a látvány:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, évtizedek óta magányosan járom a Mecseket. 20 éves koromban kezdtem - sosem féltem, bár amíg a kutyám velem volt, talán még csodásabb volt, de így is jó. Nem a "parkerdőben" sétálok. Oda valóban nem mennék egyedül szívesen.

      Törlés
  3. Nem tudom milyen irányba mentél, de mindenképp látszik a déli erdők üde zöldje és már LOMBJA! Mifelénk még nem ilyen levelesek a fák - kivétel a fűz -, gyönyörű, finom, zsenge zöld!:) Nagyon szép ilyenkor a természet, mikor ébred az új élet! Az aljnövényzet az nálunk is hasonló, mind megtalálható, ami a fotóidon van. Örülök, hogy útra keltél és fotóztál, köszönöm!!! Elég hosszú sétád lehetett. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony két óra volt, és nagyon, nagyon jólesett. El kell mennem legalább egy héten egyszer az erdőbe ! Feléledni...

      Törlés
  4. Itt nálunk a kertben legalább tízféle madár van végre idén. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor meg pláne nem értem ezt a mi helyzetünket.A szomszédban elvileg lenne fészkelőhely is, még ha nem is sok, mert itt zsebkendőnyi kertek vannak csak. Hát hová tűntek a madaraim ? Megmaradt idén is rengeteg napraforgó, most tettem ki az utolsó cinkegolyókat - amit egyébként a verebek zabáltak fel...Tényleg nem értem...

      Törlés
  5. Szép helyen jártál. Az erdőt sosem lehet megunni, minden évszakban, és napszakban más formáját mutatja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ebben igazad van. Ha ki tudsz kapcsolni minden "világi" gondolatot - akkor nagyon jó ott. Sőt. Csak ott jó.

      Törlés
  6. Amit zsályának véltél az infű. A zsálya kicsit később van.

    VálaszTörlés