2020. május 21., csütörtök

Kis körút


Útvonalam:
Pécs-Bogád-Romonya-Ellend-Hásságy-Olasz-Pécs


Erre a felfedező útra azért mentem, mert a térképen mást keresve – véletlenül észrevettem, hogy Hásságy mellett van egy tározótó. Gondoltam,  ott még nem jártam, ideje meglátogatni.
Így is történt és bevallom csodálatos órát töltöttem ott, érdemes volt autóba ülnöm.
1. Sajnos semmi ismeretem a fényképezésnek ama technikájáról, hogy miképp is lehet repülő madarakat messziről fényképezni – hát én azt sehogy se tudtam…
2. Sajnos nem vagyok madár-szakértő sem, meglehetősen kevés madarat ismerek, vízimadarakat meg pláne nem – így hát nem fogom tudni jól elmondani, miket láttam, ill. csak néhányat tudok megnevezni.  Pedig rajtuk kívül voltak mások is…
De e két dologtól függetlenül nagyon jól éreztem magam a csendes, vagy csak madárdaltól „zajos”  napsütéses, szép délutánon, amit a halastó mellett ücsörögve töltöttem.

Na, de először ugye a térképek…..



A kis piros x-eknél ültem...

Ezen a kis hídon át lehet bejutni a parkba

Ez a patak is a tóba folyik, felette vezet át a híd

Szépen karban/rendben tartott játszótér

A kis park egy része padokkal, asztalokkal

"A szomszéd füve mindig zöldebb" - ez egy elkerített magánterület a tó partján.

Ennél a kis asztalnál ülve gyönyörködtem a szépségekben

A pad melletti szomorúfűz csodás törzse/kérge

A hattyúpár közelről, békésen....

...és távolodva, versenyt úszva, vagy veszekedve,  egymást hajszolva...

A rejtélyes madár a fán  (Sajnos nincs ennél élesebb képem)

És leszállt a madár a tóban egy nagy kőre...de ott is messze volt...

Elsősorban rengeteg fecske cikázott fölöttem, de láttam feketerigókat, hallottam burukkoló vadgerlét, az asztalom melletti nagy fűzfűn harkály kopácsolt, volt valahol „csíííííííz” is, hiszen az ő hangját is felismerem. Nyilván voltak verebek is, de őket nem láttam.
Utólag visszagondolva, érdekesnek tartom, hogy egyetlen béka-kuruttyolást se hallottam….Helyettük muzsikáltak nekem a tücskök.

A tavon - dokumentálva fotókkal - a két közeli hattyú, aki hamarosan egymást hajszoló vízen száguldó „rémek” lettek (ilyet se láttam még, vajon ez szerelmi tánc, vagy komoly viszály volt?) A messzebb úszókat képtelen voltam lefényképezni, csak valami kis fehér folt lett a képen. De többen is voltak. Két vagy három kormoránt láttam, na ezeket legalább felismerem és gólyát, meg ölyvet – és a „csoda madarat” – aki mozdulatlanul ült a fán, aztán amikor leszállt a tóban egy nagy kőre, akkor gondoltam, hogy tán szürke gém? vagy nem tudom mi…


Virágok nem voltak itt, a fenti kettőt kivéve

Hazafelé az Olasz nevű falun át vezetett az utam. A nagy templom ajtaja tárva-nyitva hívogatott, gondoltam benézek. Meg is lepődtem, mert senki, de még egy kis egér se volt bent. Hogy lehet manapság ilyen bátor valaki ? (Vagy volt valahol kamera - jutott utólag eszembe.... bár nem hinném).

Sajnos ez a templom is a romlás kezdeti jeleit mutatja, sok helyen meg van repedve a fal – remélhetőleg csak a vakolat. Szomorú, hogy ezek a régi templomok lassan kezdenek tönkremenni és nem tudom lesz-e akarat, ill. pénz a helyreállításukra, megóvásukra...













Itt a délutáni kalandozás vége…. Remélem lesz még mesélni-valóm jövő héten is.




11 megjegyzés:

  1. Fecskékhez : én előző nap egy filmet láttam a Duna-Dráva Nemzeti Parkról (?) - nem tudom,mennyire volt friss film... ott pl. igen sok partifecske volt. Nem tudom,te milyen fajtát láttál. - hangsúly azon van, hogy sokat. Mert tele a net azzal, hogy így mentsük meg, úgy mentsük meg,- stb. a fecskéket. (De részben ezt mondják a verebekre is,-bár mifelénk épp' elég van.)- Bizonyára más a városi emberek aggódása, mint azoké, akik egy kicsit kimozdulnak és láthatják őket a természetben. Játszótér/ park és a templom... szép... viszont úgy tele volt/van a puttonyom azzal, hogy mik voltak tiltva ott,- és (részben) miket szabad már ott tenni,- inkább nem is foglalkoznék velük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én igyekszem a mindennapi sok rosszból kiszemezgetni a kevés jót. Mondjuk pl. nem nézek tévét. (magyar tévéadást meg már 30 éve nem láttam....)

      Törlés
  2. Mennyi hely van/volna még kis hazánkban is, amit meg kellene nézni!!és mekkora élményt nyújtott Neked is ez a csendes kis világ ott.

    Nyitott templom... tavaly nyáron végigjàrtunk jó pár szatmári/beregi templomot. Egy sem volt zárva, sehol senkit nem láttunk, esetleg egy-két látogatót rajtunk kívül. Igaz, ezek a helyek mind rajta vannak a "Középkori temlomok útja" útvonalon, gondolom a látogatók miatt tartják nyitva.

    Nem tudom ki hogy van vele, de engem soha nem vinne rá a lélek, hogy bármihez is hozzányúlnék egy ilyen megszentelt helyen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A középkori templomok útja idegenforgalmi út. Gondolom azért bekamerázzák őket. Nem jellemző a nyitott templom, sok helyen telefonszámot írnak ki, hogy kinél található a kulcs. A Szatmár-beregi templomok szépen helyreállítottak, tán még annál is szebben, vigyázzák őket, egészen biztos.

      Törlés
    2. Bevallom, nem tudom, hogy ez az olaszi templom a jelentősebben között van-e nyilvántartva (nem hiszem) - de könnyen lehet, hogy azért valahol, valaki mégiscsak figyelni, bár nem a templomban ül....
      És igen: néha az ilyen eldugott kis helyeken is fel lehet fedezni sok szépséget.

      Törlés
  3. Gyerekkorom szép emlékei...
    Apám Hásságyon született,többször nyaraltam ott a rokonoknál.Ahogy a parkhoz vezető úton és a tóhoz vezető is egyben elindultál a főútról,hát az úttal szembeni ház volt a szülőháza a főúton.Apám 1913-ban született és akkor még német iskolába járt,gót betűkkel tanulta az ABC-t.Az imakönyve is gót betűs volt,azt kérte a koporsójába.
    Nagyon szorgalmas népek élnek itt.Rend és tisztaság jellemezte a falut mindig.
    Lélekajtós

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, nem azért, hogy "hazabeszéljek" felemlegetve sváb származásomat - de hát a sváb falvak még ma IS különbek a többieknél - pedig hát hol vannak már azok, akik eredetileg ide települtek, s megépítették az első szép házakat. Ha eltűntek belőle - leromlott a falu is (lásd Máriakéménd).Nekem nagyon tetszett ez a hely.

      Törlés
  4. Az olaszi templom valószínű világvégi, nem járnak arra illetéktelenek, akiktől félteni kellene. Ha "olyan" lenne már felújították volna, mint annyi sokat az országban. Kár érte, mert egy közösségnek nagyon fontos lehet, így is. Jól elindultál, de íy is kell tenni. menni, néni, látni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most és itt nem részletezendőn, de hadd mondjam, a helyben illetékes püspökség hozzáállásán rengeteg múlik. Van, ahol összejön az adomány valamire és amire gyűjtöttek, az esetleg ilyen-olyan ok miatt nem valósulhat meg.Ugyanakkor más helyekre kemény milliókat költenek talán nem is olyan létfontosságú dolgokra. A szemlélet, hogy ahol már elöregedett, kihalt a templomba-járó közösség - láthatóan befolyásolja a döntéseket. Pedig kár, mert sok templom így fog a közeljövőben megszűnni, összeomlani akár. Nincsenek hívők, dőljön össze a templom is !

      Törlés
  5. Szép is a Hásságyi-tó, már többször szerveztünk ide túrát. Érdemes még a tó melletti kis utcán felmenni, mert onnan páratlan kilátás nyílik a tóra, és fent is található egy, a Szent Rókus-kápolna. Nem sok templomot találni Baranyában, amin ne lennének repedések. Azt kell mondjam, az olaszi a legjobb állapotúakhoz tartozik, ezek a repedések, még csak hajszálrepedések ahhoz képest, ami sok templomban van, több már életveszélyes és be is zárták őket. A környék falvaiban Olaszon a legmagasabb a templomba-járó hívek száma, 8-10% körül van. A többi faluban jóval ez alatti a létszám. A kis közösségek nehezen vagy általában nem is tudnak ennyi pénzt összeszedni, ami ezeknek az épületeknek az alapos felújításához kellene. Vagy, ha össze is tudják szedni a pénzt, akkor sem biztos, hogy sikerül. Vannak még más tényezők is, és ha ezeken a buktatókon nem sikerül túljutni, akkor fújhatják az egészet...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy azt a másik kis templomot és a kis utcát a szép kilátással nem fedeztem fel, de nincs messze, lehet, még a nyáron elmegyek újra ide és jobban körülnézek.
      Az öreg templomokkal kapcsolatban megegyezik a véleményünk.

      Törlés