2020. december 16., szerda

Madaras

Egy picit régebbi hír az alábbi, eddig valahogy nem kerítettem sort rá, pedig itt lapult a blog közreadni tervezett írásai között...Néha bizonyos számoktól elámulok és nem értem, miképp "jöttek ki" ezek. Mondhatnám ezt persze C-os betegek számára is....(Már bocsánat, hogy az aranyos kis madarakat ezzel a mocsoksággal hasonlítom össze...) Az Európai Madármegfigyelő Napokat idén október 3-4-én bonyolították le az egyes országok madárvédelmi szervezetei - olvastam nemrég a madaras újságomban....

A programra a járványhelyzet ellenére is sok embert sikerült mozgósítani. A közel 24 ezer érdeklődő 1722 helyszínen számolta a madarakat, melynek eredményeként csaknem 6 millió példány előfordulását sikerült bizonyítani.

Magyarország a megfigyelők (3016 fő) és a helyszínek számát (194) tekintve is a második helyen, míg a megfigyelt madarak példányszámát (469 851) figyelembe véve a negyedik helyen végzett, tehát továbbra is ott vagyunk Európa legjobbjai között. (Ha jól számolom, ez 155 madár/fő/nap. Nem semmi.) 

Valójában ez - gondolom - csak azt jelenti, hogy a résztvevő személy látta a madarat.  Egy napi túra jó helyen, csendben, hát tényleg lehet, hogy lát valaki 155 madarat.....Bár én ha 2-3 madarat látok, esetleg 1-2-t hallok, a Mecsek elhagyott útján, az akkor már jó szám. Lehet, hogy én nem jó helyen mászkálok, vagy nem jó időben, mert azt azért tudom, hogy tavasszal sokkal hangosabb az erdő, mint ősszel. Bár a megfigyelés októberben történt. Tán vándormadarak is jártak erre. Rejtély marad ez már számomra...

Amúgy a madárfotózás is egy művészet, van egy ismerősöm, aki fantasztikus madárfotókat tud készíteni - én csak irigyelni tudom...

Nekem közeli még sose sikerült, igaz persze, hogy nem mindegy, milyen a fényképező, mert ugye olyannal, amin állítható a távolság (nem tudom a hivatalos nevét), meg ami akkora, mint egy fél koffer - azzal könnyű, vagy legalábbis nagyobb az esély. Az enyém az egy egyszerű kis gép és ilyenkor néha bosszankodom, hogy miért is nincs velem a jobbik, a többet tudó ajándék-masinám. Lehet, azzal én is tudnék másféle képeket készíteni. Bár... nem tudom, azért a madárfotózáshoz szerencse is kell, nem elég egy jó fényképezőgép.


                       Nem saját fotó, a gépemről kerestem ki most...de olyan aranyos.


2 megjegyzés:

  1. Ha jól értettem egy-két (futólag) megnézett cikket, akkor ez őszi madárvonulási megfigyelés volt.( mert van, hogy csak egy-egy fajta madarat számolnak meg.) Sejtettem, hogy ilyen (őszi) madármegfigyelést nem erdőben tartanak, ( -ahogy írtad,hogy ott nem látsz madarat)- hanem "víz" (halastó) mellett. pl. Sumony. ( ahol madárvonulás kutató állomás is van. ) Mellesleg a megfigyel madarak 13,5 %-a baranyai megfigyelőktől származott. Bővebben meg vannak hírek a... MME Baranya (?) Facebookon. ( vagy valami ilyesmi néven keressed,ha érdekel.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad lehet, egy tó partjáén, csak az égre nézve tényleg lehet ennyi madarat számolni - ámbár nem igazán tudom elképzelni gyakorlatilag a dolgot.

      Törlés