2013. március 7., csütörtök

Hangversenyen voltam



Kedves meghívást kaptam, hogy menjek már el ismételten, a Kodályba – a Pécsi Filharmonikusok hangversenyére. Csábítónak ott állt  Ránki Dezső neve, aki előadója volt az egyik bemutatásra kerülő darabnak, melyről a  PFZ lapja ezt írta: http://www.pfz.hu/rendezvenyeink/koncert/a-zongora-arca-ranki-dezso/2013-03-08/598 „Wolfgang Amadeus Mozart c-moll (K491) zongoraversenye közvetlenül a Figaro házassága című operája előtt készült. A színpadi mű pajkossága, életvidámsága és a koncert sötét tónusai egymás közelségében még inkább kiemelik alkotójuk pazarul sokszínű fantáziáját. A zongoraverseny a hangnemválasztás szempontján túl is mutat a megszokottól eltérő elemeket. Ilyen a szilaj 1. tétel ¾-es lejtése és a hagyományosan fináléknak fenntartott rondó megjelenése a közbülső tételben.”

http://www.gyfz.hu/uploads/images/cikkek/ranki(1).jpg  

Sosem tagadtam, nem vagyok én igazán művelt, vájt-fülü zeneértő. Olyan laikus vagyok, aki a szívével hallgatja a muzsikát, ha megérint, az jó, akkor tetszik, ha meg nem, akkor akár képes vagyok kijönni is a nézőtérről.
Ez a Mozart mű nagyon tetszett. Ha én zenehallgatás közben egyszer csak kint érzem magam a gyükési réten, és a reflektorfényes hangversenyterem helyett Isten kék egét látom magam fölött, a lábam alatt meg a zöld füveket – akkor jó úton vagyok, akkor jó a zene, akkor szeretem, akkor tetszik, s mint az őrült, tizedszer is visszatapsolom (a telt ház nézőközönségével együtt) Ránki Dezsőt. Pazar volt az első szám, nagyon élveztem.

Aztán jöve a második, Gustav Mahler szimfóniája…   „A 8. (Ezrek) szimfóniáját követően, a zenetörténetben zord jóslatú 9. szimfónia helyett Dal a Földről címmel látta el addigi szimfóniáihoz hasonló új művét….. nem feszegeti a műfaj határait: tradicionálisan 4 tételes, tisztán hangszeres alkotás.”
Az én béna, tudatlan, műveletlen agyamnak meg egy kínszenvedés…volt.
Vannak ilyen szituációban teljesíthetetlen vágyaim: pl. az, hogy aki hozzám hasonlóan érez, annak mondjuk jelenjen meg a feje fölött egy villogó piros lámpa…Azon gondolkodtam,  a kakofónikus, lelkemet-testemet néha összerántó, cintányér csattogás, dob-döngetés és mintha-hajam-tépnék-hegedűnyiszorgás  közepette, vajon hány lámpa égne most a teremben ? És hányan mernék – mint most én, ilyen nyíltan vállalni a véleményüket ? Mert sznobnak lenni sikk, amit én mellesleg amióta eszem tudom, mindig is gyűlöltem….

No, ennyi elég is. Erre a hétre visszavan még egy – jónak ígérkező – program, remélem arról csak szépet fogok tudni írni. Majd meglátjuk…

…mondta a vak is….

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése