2015. január 6., kedd

Kályha-mese….

Bár igencsak hűvösek a hajnalok - de szavunk nem lehet, eddig még megkímélt bennünket a tél a nagy hótól, nagy hidegtől.

Azt ne kérdezze senki, hogy miért pattant ki épp most a fejemből ez a mai téma – ugyanis nem tudom pontosan megmondani. Az se kizárt, hogy, láttam, vagy olvastam valamit, amiről a kalorkályha eszembe jutott, aztán ha már eszembe jutott, a következő kérdésként az merült fel, mit is jelent a „Kalor”. Hála a mindentudó internetnek – vénségemre ezt is megtudtam:  a „Calor” melegedést, meleg tapintást  jelent. Én – ha valaki megkérdezte volna – a kalóriával hoztam volna összefüggésbe bár hát végülis azt hiszem összefüggenek ezek a szavak. (A kalória (cal) az energia mértékegysége: egy kalória egy gramm víz hőmérsékletét egy °C-kal emeli meg. Gyanús nekem, hogy ezt mintha tanultuk volna még a suliban is....)

A szén-fafűtéses kályhák végigkísérték gyerek-és ifjú koromat. 20 éves voltam, amikor 3 hónapra központi fűtéses lakásba kerültem, (nagyon utáltam, s utálom azóta is) aztán olyan helyen laktam, ahol olajkályha volt, 74-87 között koksz tüzelésű kazánnal fűtöttem, és csak ez után kerültem gázkonvektoros lakásba. Ami – bevallom nagyon kényelmes, de itt áll a szobám sarkában a mai napig, a széntüzelésre is alkalmas kályha, amit semmi pénzért oda nem adnék senkinek, mert ugye ki tudja ? Ha egyszer elzárják a gázcsapot, akkor nekem lesz hol megfőznöm a rántott levesemet. Emiatt a kéményt is rendben tartom és bár sosem használom, fizetem a kéményseprő díjat….

  
Ugyanilyen volt a mi öreg kalor kályhánk is. Kép innen: http://img31.olx.hu/images_aprodhu/14910263_2_1000x700_kalyha-tolts-fel-fenykepeket.jpg
„A Wamsler ZRt. a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár jogutódjaként 1992-től a németországi (müncheni) Wamsler GmbH-val egyesülve több mint 100 éve (1894-óta) gyárt háztartási sütő-, főző-, fűtőkészülékeket. Az elmúlt években az Iparfém Kft.-vel és a Mátrafűtőber Kft.-vel kibővülve ma Közép Európa legnagyobb, 100%-ban magyar magántulajdonban lévő "tűzhelygyára". Termékeik nagyobb részét exportálják főleg német, osztrák, holland piacra, de jelentős részesedést foglalnak el a magyar piacon is.” (http://gravitacio.hu/termekek/reszletek/79_svt-wamsler ) Azt hiszem, aki központi– olaj- vagy gázfűtéses lakásba született, valami olyasféle élménnyel szegényebb, amilyentől én náluk gazdagabbnak érzem magam.  A tűz „létrehozása” valami atavisztikus dolog. Az ősemberrel köt össze engem, a 21. szd. gyermekét. Aki nem rakott tüzet (akár szabadban, akár kályhában) az bizony valami nagyon fontosat nem tud, nem tapasztalt meg.

A gyerekkorom téli napjai ekörül a kalorkályha körül teltek, vagyis pontosítok, a délutánjaim teltek „vele”.  Délelőtt a ház földszintjén voltunk, s 11 óra előtt fönt sosem gyújtották be a kályhát. Aztán már jó meleg volt, és rakták is rendesen estig, de este hagyták elaludni a tüzet – s bizony hidegebb téli reggeleken nem volt kellemes a jó meleg ágyból kikelni, s lemenni a konyhába. Igaz, ott már ismét meleg várt minket.
Sosem fogom elfelejteni azokat a téli estéket, melyeken nem gyújtottunk lámpát, csak kinyitottuk picit a  kalor alsó ajtaját – s ott varázslott–parázslott ki a fény, a meleg. Ilyen helyzetben a mese  minden szava igaz lett, azzá varázsolódhattam, amivé/akivé akartam. Hányszor csináltunk forgó papírkígyót is ! Csinál-e ma valaki is ?  Egy almát félbevágtunk, beletűztünk egy kötőtűt, s ennek hegyére kellett ügyesen rászúrni egy kígyó módon felvágott papírkört – ami kissé a súlyától megnyúlt, s a tűz felfelé áradó melegétől lassan forogni kezdett. Istenem, és az a csodás sült almaillat ! Betöltötte az egész szobát…

Persze a kályha nem csak örömteli perceket adott – azt minden áldott nap ki kellett hamuzni, a hamut lehordani a szemetesbe – vagy télen ki az utcára – a szenet (értsd slamm!!! - Tudja-e mindenki, mi az ?) először a kaputól a fáskamráig ( 12+8+17 lépcső – nem semmiség ám!) fel kellett cipelni – azt hiszem ehhez néha volt segítségünk - később egy szinttel lejjebb került a fáskamra, de akkor is maradt még 20 megmászandó lépcső…. (A hegyoldalba épült ház nagy hátránya…)
A reggeli kihamuzást követően meg kellett rakni ügyesen a kályhát – persze ehhez kellett a gyújtós (=aprófa) meg vastagabb fák is, és csak amikor már jól égett a fa, akkor lehetett a szenet rátenni. Aztán volt olyan is, hogy „Nem kell papír, nem kell gyújtós, itt a TÜKER alágyújtós”…Ismerős-e ez a név?  Pár évvel ezelőtt  még lehetett kapni akkor már  „pirolux” volt a neve…. (Megnéztem a neten, most is van !)

Néha rossz volt a szén, összetapadt, nehéz volt szétturkálni, füstölt alul-fölül… Nem mindig szerettem ezt a kalort… bár hát nem a kályha, hanem a silány minőségű szén volt a hibás. Na és a kormolás… Hát aki ilyent nem csinált, annak miképp magyarázzam el ? Aki még életében kormot nem látott/tapintott, hogy is tudhatná, hogy milyen egy szörnyűséges anyag ez ?! Zsíros, tapadós, de mégis porszerű – és a kéménypucoló seprővel, a kisebb és nagyobb kefékkel  milyen nehéz volt rendesen kitisztítani a csöveket ?? Volt valami libaszárnyunk (vagy mi) amivel eredetileg  a kislapátra sepertük fel a szemetet/port, de aztán valami miatt „más besorolásba került” és a kályhacsövek finom-pucolására használtuk. Amikor jött a kéményseprő, fel kellett vele menni  a padlásra, megnézni, hogy rendesen pucolt-e, lent a kályhánál az alsó kis kormoló-szekrényt kinyitni, alá a vödör, s óvatosan – hogy ne terítse be az ember a szobai bútorokat – kiszedni az oda lehullott kormot….
Igen, bizony a kályhával fűtés egy tudomány – aki nem ismeri csínját-bínját – annak meg kell tanulni, mert „csak úgy magától” ez se megy…

A kétszintes családi házban ahol laktunk, napközben a földszinti konyhában (ma lakókonyhának mondanám) voltunk – itt zajlott minden. Itt varrt anyu az öreg (de általam most is használt) Singer varrógépén, itt játszottunk, itt szerelt öregapám, itt olvasott apu, de talán fáradhatatlan drága nagymamámat kellett volna legislegelőször említenem, ő itt főzött az egész családra. Itt gyúrta a hajszálvékony tésztákat, itt darálta tekerős darálóban az árpakávét, itt sült a rétes, a palacsinta. Volt itt lent egy u.n. sparhelt-ünk itt lehet olvasni róla: http://magyarno.com/sparherd-a-mult-visszahozhatatlan-resze  a képet is innen hoztam, pontosan ilyen volt a miénk is. 
 
Ősztől tavaszig a főzést-fűtést egyaránt szolgálta ez a sparhelt. Nyáron azonban – hogy ne melegedjen a konyha – a gáztűzhelyet használtuk – ami nagyon sok szempontból praktikusabb volt. (Nem tudom pontosan mikor vezették be a gázt, de 1945-ben nálunk már vezetékes gáz volt.) Mivel  azonban az emeleten a kalorral fűtöttünk, hát mindig volt tűzifa és szén (=slamm) is – bár emlékeim szerint  a konyhában csak fát használtunk.
Úgy emlékszem a hatalmas, vagy 20 literes nagy bádogfazékra, ebben forralták a vizet a kéthetenkénti nagymosáshoz, és ebben melegítették az esti mosdáshoz vizet, mert az ugyancsak fatüzeléses rézhengeres fürdőkályhába csak szombaton gyújtottak be. 
Érdekes, hogy gáz milyen korán volt az utcánkban, a vizet-csatornát meg csak jóval később, a hatvanas évek elején csinálták meg. (Talán a Tüdőszanatórium építésével egyidejűleg, mert a mi utcánkon vitték fel a vizet és le a szennyvizet....)

Hej, de más világ is volt az…
Akkor egy nap 24 órájába olyan sok minden belefért – most meg szinte úgy tűnik, megrövidültek a napok…
Persze nem a kályhák tehetnek erről….
                                                    ***************************

Ezt meg most találtam:
http://www.sokszinuvidek.hu/Kiemelt-cikkeink/4240-%C3%9Ajra-megszerett%C3%BCk-a-sparheltet-Vajon-mi%C3%A9rt


10 megjegyzés:

  1. Veled emlékeztem, jólesett olvasni .
    Mi hétközben a sparhelt mellett éltünk , a szobába innét beengedett meleggel. Hétvégén a szobai kályhába is raktunk tüzet, ha jutott szénre is.
    Az első gyerekem születésekor az albérletbe már olaj kályha volt .
    A többiek gázfűtésbe születtek bele.
    Ma is ezt használjuk, de ha az idő engedi, a szabadban bográcsolunk és grillezünk. A tűz gyújtás mindig szinte egy szertartás , és a család férfitagjai végzik.

    Bevallom ha elzárnák a gázcsapot bajban lennénk .

    VálaszTörlés
  2. Évek óta foglalkoztat egy kis kályha beszerzése, de mindig elriaszt a drága fa és szén kifizetése. No meg a rozoga térdeim nem biztos, hogy a 8 lépcsőn való cipekedést díjaznák. Pedig a tűz rakás és annak melege valóban valami leírhatatlan érzés. Köszönöm az emlékeid megosztását, sikerült a
    "fázós-melegedős" gyermekkoromat felidézni

    VálaszTörlés
  3. Milyen jó is a "régi öregek" tapasztalata, hogy megtartottad a kályhádat. Én is gazdagabb lettem az új évben egy tapasztalattal. Mikor máskor, új év napján, január 1.-én du. 5 óra körül elromlott a hiper-szuper turbo gázkazánunk. Kb.20-30 gázszerelőt hívtam, de senkit nem hatott meg, hogy a mínusz 10 fokos hidegben nincs fűtésünk. Közölték: ünnepekkor? Ők nem dolgoznak,csak január 5.-én legközelebb. Addig? meg lehet fagyni. Kit érdekel. (Pedig ilyen szorult helyzetben az ember akár 2-3-szor többet is kifizetne). Úgyhogy itt az ideje, egy jó kis kályha beszerzésének, a régi kémények még megvannak. Hát így lesz okosabb és tapasztaltabb az ember, ahogy telik-múlik az idő.

    VálaszTörlés
  4. Örülök, hogy egyikőtök se írta azt, hogy na, az öreglány nosztalgiázik itt, a mai, modern korban már erre semmi szükség.:-)
    Ugyanis tényleg van egy olyan félelmem, hogy ha az én életemben tán nem is, de előbb-utóbb ez a gázfűtéses kényelem meg fog szűnni és akkor igen sokan bajban lesznek...
    Szilvi, jó ötletnek tartom a tartalék-kályha vételt !
    Kyba és kedves Névtelen, ugye, jó visszaemlékezni ? - és amilyen csodás az emberi agy, többnyire a meleg szobát őriztük meg, nem a széngázt, a kihamuzást - pedig azok is együtt jártak azzal a régimódi fűtéssel.

    VálaszTörlés
  5. Én már nem fűtöttem ilyen "Kalor" kályhában, mégis nagyon tetszett ez a részletes beszámoló.
    Amire gyerekkoromból emlékszem az iskolában mindig füstszag volt és sokszor kabátban ültünk, mert a fűtéssel valami gond volt.
    Odahaza a "régi" házban amikor lavórban mosdattak ilyen (?) kályha melegítette be a fürdőt.
    A tűzzel "játszani" tényleg valami különleges ősi erő. Avarégetést gyerekként sosem hagytam volna ki, a tábortűz mellett tényleg életre kelnek történetek, mesék, dalok...
    Az új házban, ahol már központi lett a fűtés később én is megtanultam, hogy kell begyújtani. Volt, hogy nem éledt fel a tűz, de amikor teljesen egyedül sikerült, akkor az nagyon jó érzés volt. Igen, volt olyan rossz minőségű szén, hogy képtelenség volt vele meleget varázsolni. A slamm-ot mi salaknak hívtuk. Szerettem kisalakolni, kitisztítani a kazánt... és igen nekünk még akkor is megvolt a libaszárny tollseprű... azzal olyan jól hozzá tudtunk férni. :-) A kormot is jóóól megismertem, beette magát az ujjak recéibe!
    Egy hasonló sparhelt (ami ugye egy Herd) nekünk még most is jó szolgálatot tesz a szőlős pincében. De régen gyújtottam be benne. Nagyon jókat lehet rajta főzni!
    Sok-sok emlék, de nem hiányolom, hogy a hideg házban ébredjek és először salakoljak, majd fűtsek be, hogy szenet lapátoljak és hordjam le a pincébe (mindig kormos volt az orrunk alatt) a salakot meg ki.
    A tűz szeretete megmarad egy gyertya gyakran pislákol esténként. Egy lángra mindig szükség van.

    VálaszTörlés
  6. Szokásom mondani,hogy az idő múlása megszépíti az emlékeket... ill. nem mindenre emlékezik pontosan a visszagondoló. Ha nem is sorrendben,-ez a pár dolog jut(ott) eszembe: pl. víz az több lakóházba is be volt vezetve, (az utcában is voltak "közkutak.") Az igaz, hogy voltak olyan családok,akik itták a saját kútjuk vizét. (Való igaz,a csatornázás csak akkor történt meg,amikor a Tüdőszanatórium megépült,- (majd eldugult a csatorna...és az egész utcát fertőtleníteni kellett)
    (2) Ha elzárnák a gázt (valaha) - akkor még villannyal is tudnál főzni. Nekünk 2 kéményünk van, az egyik tartalékkémény csak- mégis fizetni kell érte,igaz valamivel kevesebbet,mint azért,amelyiket használjuk. (3) Emlékezetem szerint nem csak iszapszénnel (slam) fűtöttetek, nem egyszer volt tojásszén (brikett) is - és néha aknaszén is. (Akkor még "nem pénzben váltották meg" - (mint jelenleg is)- a "szénjárandóságot.!Viszont én (sok volt munkatársammal együtt)-szerencsére még mindig kapjuk az évi 10 q szén árát. :-)
    (3) Vagy nem tudtunk róla, vagy a rossz nyílászárók miatt (?) - nem volt annyi szénmonoxid ,mérgezés mint napjainkban. (Szerencsére én is túléltem... (gyerekágyban fekve) - mikor a fejem fölött a kályha csöve kilazult...és mindenféle más bonyodalmak keletkeztek.(?) - bár ezek már több mint 60 éves történetek...

    VálaszTörlés
  7. Azok akik most ismerkednének a (szén) fűtéssel,- természetesen 2 féle begyújtási mód van,- lehet felülről - és alulról is,- de nincs időm részletezni ezt sem. (A vasasi külszíni szénnel meg majd vigyázni !- ( magas kéntartalom - stb.)

    VálaszTörlés
  8. Jó volt olvasni, minden szót értek, érzek és sok mindent ma is átélek ezekből, ami megszépíti az életünket! A tűz, a kályha melege tartja össze a családot...:) Mi már csak fával tüzelünk, ami nem olyan piszkos és nem olyan körülményes, mint a slam, egyebek és a behordás sem fárasztó - egyelőre. Remélem mindig lesz kéznél egy unoka, vagy valaki, aki behoz egy kis fát és életünk végéig nézhetjük a lángot, amit aztán tovább adunk!:)
    A halászléhez az udvaron rakunk tüzet, a dunai zátonyon mindent azon főzünk, sütünk hetekig! Sosem alhat ki!!!;)
    Köszönöm a posztot.

    VálaszTörlés
  9. Tiff: ez is egy jó mondás: "Minden szót értek"... igen, bizony elképzelhető, hogy egy fiatalnak bizonyos dolgokat el kelleme magyarázni - oly idegennek, távolinak tűnhetnek, pedig hát egy emberöltőn belüliek....

    VálaszTörlés
  10. Kavics: jót mosolyogtam, hogy még a libaszárny seprű sem volt ismeretlen...Igen, az ember elkényelmesedett, őszintén szólva annyira én se kívánom, hogy a pincéből kelljen felhordanom a szenet, vagy favágással kelljen izmosítani a karomat. De örülök, hogy azért ezt megtapasztaltam, a rosszból a jó felé haladva. Kérdés mi vár a mai fiatalokra ? nem fordul-e visszájára a dolog, s a mai jóból kiszakadva nem kell-e majd megtapasztalniuk a rosszat ? Nem kívánom nekik, csak elmeditálok rajta, mit csinálnának ?

    VálaszTörlés