2015. január 10., szombat

Kórházban Magyarországon 2015-ben 2.rész

Harmadik bejegyzés - szombat este


Jelentem épségben itt vagyok ! (Azért ez is valami, 70 évesen életben kijönni – műtét után – egy kórházból !)

Szóval az úgy volt….
Úgy volt, hogy valami miatt, én hülye, reménykedtem, hogy a kicsi műtétemet hátha mégis átteszik esetleg péntek  reggelre, vagy délelőttre – hogy gyorsan meglegyenek és aztán ráérnek szöszmötölni az órákig tartó nagyobbakkal. (Hiszen ugye, a volt szobatársam ezt csak csak ki tudta bulizni magának…..) Hát pont fordítva működik a dolog, délutánra, mikorra már jól elfáradtak az orvosok, akkorra tettek minden hozzám hasonló „kis” műtétet. Jó, ők tudják az okát….Mi voltunk a levezető kör….

Megjegyzem nagy élmény volt. (A műtét.)
Már csak maga az új épületszárny is, én ebben még nem jártam. (Hála Istennek 30 éve nem jártam műtőben….) Ugyan nem voltam külföldön kórházban, de egészen biztos vagyok benne hogy ez a műtő (és nyilván a többi is) nyugati színvonalat képvisel. Már attól is elájultam (félig), hogy a műtősnők pont úgy néztek ki, mint az űrhajósok, épp csak a szkafander sisakja hiányzott a fejükről. Valamiképp az egész testük be volt bugyolálva s csak a szemük látszott ki. Azt nem tudom, hogy az az orvos műtött-e, akivel a dolog meg volt beszélve, mert semmit se láttam belőle. Ezen az emberen szemüveg volt – „az én orvosomnak” – legalábbis nem láttam még, hogy szemüvege lenne – a hangját meg nem ismerem, ugyanis nem mondhatnám, hogy elkényeztetett és sokat beszélt volna velem. Szóval csak gondolom, hogy az az orvos műtött, akire gondolok…

15.00-kor tettek fel a műtőasztalra, 15.10-kor már le voltam szíjazva és fátyolozva. Mondtam is az egyik ilyen segéderőnek, hogy jaj de kár, hogy nincs a plafonon monitor, mennyivel jobban telne az időm… Ekkor kaptam a bokámba az első injekciót – ami pont olyan volt, mintha izzó parazsat görgettek volna végig a lábfejemen – azután innen kezdve ugyan érzékeltem, hogy még párszor megböktek, de már nem éreztem fájdalmat. Pedig még valamit flex-szel fűrészeltek is…nem tudom mit, mert emberfia ezt nekem meg nem mondta. Az orvos se. Senki se….
15.30-kor leszedték a kötelékeket, fátylakat és már toltak is kifelé. Az egész művelet cakk und pakk 20 percig tartott.  Az orvos(om?) egy jó félóra múlva bejött a szobába (először találkoztam vele ilyeténképp személyesen, mert különben ugye csak a vizitelőkkel járt ott) – kérdezte, hogy minden rendben van-e?
Mondtam igen, erre azt mondta, hogy akkor estefelé akár már ki is sétálhatok a WC-re. Az a folyosó túlsó végén van (6 szobával arrébb, nem is tudom megsaccolni, de mondjuk kb. 30 m) szóval odáig meg vissza már a műtét után azonnal elmehettem. Nagyon óvatos voltam, (hiszen azt hittem még akkor ) kímélni kell a talpamat – hiszen ott vágtak….
(Másnap, a kötözés cseréjekor derült ki, hogy nem, nem a talpamat vágták fel, hanem a lábfej felső részén a 4 ujjam előtti kb. 5-6 cm-es részt. Most aztán vagyok frászban, hogy egyáltalán azzal a bajjal operáltak-e, amivel odamentem ? Nehogymár kiderüljön, hogy tévedésből valami mást csináltak, mint amit kellett volna.)

Amikor a műtőből visszaértem, a nővérke, - felmelegítve !!! - már hozta is az ebédemet. Hát életemben rég esett ilyen jól étel, már majdnem kilukadt a gyomrom…Akkor már 16 órája nem ettem-ittam….Ez is finom volt és NEM csak azért mert éhes voltam. Gyümölcsleves, resztelt máj, tarhonya, savanyú uborka, alma. Bőséges - és miután itthonról bevittem a sótartót és használtam is - jó ízű volt. Nemsokára aztán már a vacsora is jött: 2 hatalmas szelt (fehér) friss kenyér, 1 kicsi vaj (1 dk) és 2 szép nagy szelet sajt (Trappista-féle)

(Itt teszek még egy kis kitérőt a 16 órás – nem könnyű - koplalás miatt. Előző nap du. 3-kor jön a nővér, s kérdezi: Ebédeltem-e ? D.u. 3-kor ??? Hát persze… Miért ? Mert ha nem evett volna, akkor most megcsinálták volna a műtétet… Ezt én nem értem. Akkor most kell éjféltől a koplalás vagy se ??? Mindegy. Ettem, tehát várhattam még egy napot…)

Eljött az este és eljött a második vérhígító injekció beadásának ideje. Kértem a nővért engedje meg, hogy kipróbáljam magam. És sikerült. Elsőre. Életemben először ! Nagyon büszke voltam magamra – ugyanis ezt még 8 napig itthon is kell alkalmaznom.

Valójában örültem, hogy pénteken már nincs betegfelvétel, mert ez azt jelentette, hogy egyedül maradok a kétágyas szobában. Tiszta haváj. A radiátort teljesen elzártam, jól kiszellőztettem. Nem mentem zuhanyozni, csak bent a szobában mosdottam és rövid kis olvasás után leoltottam a villanyt – sok volt nekem ennyi esemény egy napra. El is aludtam valószínű perceken belül, de aztán felébredtem, mert olyan hangoskodás volt a folyosón, hogy azt hittem, valami baj történt. Hát nem, semmi baj, de megjött az éjszakai műszak. Nos, a délelőttös és a délutános lányokra csak jót tudok mondani – de ezek ketten akkora ricsajt csináltak, hogy a csukott ajtón keresztül hallottam, hogy két szobával odább mit mondanak a betegeknek. Én ezt nem is értem – erre a bunkóság szó nem is alkalmazható, ez lelketlenség…
Berobban az egyik a szobámba, „Megmérem a vérnyomását” – de se jónapot, jóestét, nénikérem – szóval kissé zordan néztem erre a kis bunkócskára, de hát jól van – nem lehet mindenki kultúrlény. Csak azt nem értem, a másik két műszakban dolgozók miért nem ordibáltak ? Holott nappal akár ezt is tehették volna… No, mindegy, a villanyt égve hagyta, az ajtót nyitva… Feltápászkodtam, ajtót becsuktam, villanyt leoltottam és visszaaludtam perceken belül.

4-kor ébredtem, kimentem (? vánszorogtam) a világvégi mosdóba – olyan halkan, mint egy pók – láttam a lányok alszanak bent a nővérszobában – vagy legalábbis az ágyon fekszenek. Nem hinném, hogy észrevettek. Szép csendben aztán megmosakodtam – már a szobámban, ettem a kis elemózsiámból pár falatot, bevettem, az illegálisan kiváltott fájdalomcsillapítóból egyet – és visszatértem ahhoz a tevékenységhez, amit egész bent-létem alatt csináltam: vagyis olvastam. Öt után jöttek meghint a kápólányok, felverték az egész folyosót,  megint felgyújtották a villanyt, megmérték a vérnyomásomat és nyitva hagyták az ajtót. Megint becsuktam, megint leoltottam és olvastam tovább.

8 körül vizit. Az osztályvezető főorvos úr (róla majd a végén még írok egy szépet) – szóval nézi az ágy végében lévő szinte semmiféle adatot nem tartalmazó lapot – és kérdezi, hogy vagyok, de meg se várva a választ már hadarja tovább, hogy akkor hétfőn hazamehet. Hát majd leestem az ágyról, mert nekem szilárd meggyőződésem volt, hogy már ma (szombat) hazajöhetek. Mondom is neki, hogy de…. mire közbevág, hogy hétfőnél előbb nem engedhetjük el.
Belémfagyott a szó. Szerintem látta az az orvos, aki műtött, a megdöbbenésemet, és mondta, hogy majd visszajön átkötözni… És ugyan nem mondta, de sejteni engedte, hogy majd ezt még megbeszéljük. Jó. Vizit el. Várom kötözésre az orvosomat. Múlnak a percek, félórák, majd órák. 11 után kérdem a nővért, hogy egyáltalán meg tudja nézni, itt van-e az orvos, aki operált, nem feledkezett meg rólam ? Mindjárt utánanéz – és próbálja hívni telefonon. Kb. negyed óra múlva (már dél van) meg is jelenik az orvos, meg a nővér a tolókocsijával, leszedi a kötést, döbbenten látom, nem a talpamat, hanem felül a lábfejemet, közvetlenül az ujjaim alatt vágták el, varrták össze. Naivan megkérdezem: Hát felül is elvágták, nem csak alul ? Mire az orvos: csak felül vágtuk el… De se szó, se magyarázat több….Itt állok(ülök) tehát ebben a pillanatban (is) és lila gőzöm nincs róla, hogy mivel is műtöttek ? Azzal amivel oda mentem ? Vagy netán pár hónap múlva kiderül, hogy mégse ? És ugyanúgy fog fájni a lábam mint eddig ? De hogy egy magyarázó, megnyugtató, mondatot mondott volna az öregasszonynak (=nekem) – nem, no nem, az már túlórába ment volna.

Átkötött és azt mondta, hazamehetek most, de hétfő reggelre legyek itt.

Kezdek öltözni, jön be a nővér: kérdezem, hogy akkor most hagyjam itt a cuccaimat „álcának” ? - a nővér mondja: á, dehogy, vigyen haza nyugodtan mindent. És hová jöjjek vissza hétfőn ? Ide, vagy az ambuláns rendelőbe ? A nővér: hát az ambulanciára menjen, minek jönne ide fel ? Igaz is. Minek, ha minden cuccot hazaviszek….
Becsomagolok, szólok a sógoromnak, jöhet értem. Már felöltözve ülök az ágyamon, kávésbögrével kezében beront az orvos, aki operált, hogy „Hát megbeszéltük, hogy ide jöjjön hétfőn, ne az ambulanciára menjen!” – mintha én találtam volna ki… Jó, mondtam, ide fogok visszajönni. Aztán kiviharzott az ajtón …

Még hétfőn fogunk találkozni – sőt talán még a varratokat is ő fogja kiszedni – de ezek után még a nevét is elfelejtem. És megnyugtatok mindenkit egy rohadt fillér parát tőlem nem kap ezek után.
                                                    *****************
Kedves olvasó ! Itt a mese vége. Remélem túlzottan nem unatkoztál, remélem nem lesz szükséged mostanában az eddig olvasott  ismeretekre, vagyis nem kerülsz Magyarországon kórházba. Avagy ha mégis, jó alaposan járd körül, zsírozd le a témát, hogy ki, hogyan, miként(mennyiért) áll veled szóba – és a műtét napjáig szorgalmasan imádkozz, hogy a dolgok úgy is sikerüljenek, amint azt eltervezted.
Csak a mennyeiekben bízhatsz.

És a végére a beígért kis sztori: Remélem nem ismert fel az osztályos főorvos. Ugyanis ő az, aki három évvel ezelőtt a képembe vágta: „Én már magát nem vállalnám műtétre”…..
És ehhez talán különösebb kommentárt már nem is fűznék.

Jó éjszakát gyerekek ! Álmodjatok szépeket!

                                                        ***********************

És ezúton köszönöm mindenkinek, aki írt, telefonált, kommentelt, E-mailozott és SMS-ezett, hogy lélekben velem volt. 
Tán ezért sikerült a műtétem, tán ezért vagyok ma itt a gép előtt. 

12 megjegyzés:

  1. Ez meg igy a vegere is dobbenetes maradt,de orulok,hogy tul vagy rajta,biztonsagban otthon vagy es jol erzed magad! :)

    VálaszTörlés
  2. Most már csak gyógyulgass!A többit felejtesd el.

    VálaszTörlés
  3. Laikus vagyok... ahogy elnéztem a régebbi bejegyzésednél a "képet" (lábról) - juthatott volna eszedbe (?)-hogy 2 oldala van a lábfejnek és minden bizonnyal ők tudják (sebészek ?) jobban,hogy mit-hogyan célszerű csinálni és nem a páciens. (Talán megoldódott az is,hogy hiányoltad,kapsz-e valamilyen papucsot... - stb.) Lehet,kicsit megnyugodtam ?- nekem mindkét tenyeremben vannak "hasonló csomók" (?) - bár nem hinném,hogy megműtetném...lehet,azt is "megoldanák" nem a kézfejem belső feléről ? (...)
    Írtam, (műtét miatt) én is több évtizede voltam kórházban,- hogy az ajtó sosem volt becsukva (!) hagyján... de még a folyosón is feküdtek (!) - folyamatosan hordták a "súlyos sérülteket"- és -mivel a folyosó ablakából látható volt egy szemközti műtő... még éjjel is műtöttek. Bár csak 6 napot töltöttem bent,- azért napközben lehetett aludni is. Más : később jó párszor voltam szanatóriumokban... ismerjem el, nem nagyon értettem a hajnali "sorakozót"... pl. a társalgóban mérték a vérnyomást,testsúlyt...és ilyesmiket ! (05-06 óra környékén... bár engem az sem zavart, örök életemben ( ...) koránkelő voltam,- bár...hogy hajnalban takarították a szobát... (hypós vízzel ?) - (anno) - azt is kissé furcsállottam,- de sebaj.
    Kifelejtettem : inkább az legyen a fontosabb, hogy azt a lábadat kellet-e a műteni,- amelyiket műtötték... (?) :-) - mert nekem pl. már "keverték össze" a bal és jobb lábamat... Más : nem biztos,hogy az orvoson "szemüveg" volt...mert pl. a fogorvosom is felrak magára valamilyen "nagyítós szemüveg-félét"...amikor foglakozik velem. Na, de talán nem többet... igyekezz gyógyulni... ( lehetőleg az orvos(ok) tanácsa(i) alapján.

    VálaszTörlés
  4. Örülök hogy jól vagy , gyógyulgass , kíméld magad .
    A humor és az irónia átsegít sok minden kellemetlenségen, ezekből pedig van nálad raktáron sok :-)

    Ölellek: mmama

    VálaszTörlés
  5. Csakhogy túl vagy az egészen!!! Spongyát rá! Most már rajtad múlik, hogy milyen gyorsan épülsz fel, ha vigyázol, szerintem gyorsan. :)
    Az jutott eszembe, hogy talán praktikusabb is a lábfej felől műteni, mert nem kell a seben járni, hamarabb gyógyul! Ne izgulj, biztos azt műtötték, amit kell, csak hát "magyar módra"!:) Vigyázz magadra!

    VálaszTörlés
  6. Örülök, hogy újra itt vagy és, hogy a körülményekhez képest "minden rendben".
    Nekem is az volt az első gondolatom, hogy praktikus oka lehet, hogy felülről vágták a lábad (könnyebb hozzáférni, nem kell a seben járni, hamarabb gyógyul)
    Gyógyulást és türelmet! :-)
    (Örülök, hogy átgondoltad a borítékolást..!)

    VálaszTörlés
  7. én is örülök, hogy rendben ment. döbbentes amiket írsz de sajnos nem lepett meg teljesen. azért tájékoztass minket, hogy jó helyen vágtak-e fel egyáltalán?!!nagyin remélem!!

    VálaszTörlés
  8. Jobbulást kívánok teljes szívemből...most már pihenj sokat. Az meg ne zavarjon hol műtöttem , mert nagy általánosságban az a műtőben dől el.
    Sajnos engem több mint 10x műtöttek, volt ami nem úgy sült el ahogy kellett volna, de mégis hálás vagyok a sorsnak.

    A másik dolog, túl sok doki megy külföldre dolgozni, mert jobban megbecsülik a munkáját, és nem kell mondjuk 48 órát a kórházban lennie, amikor már alig áll a lábán szegény.

    VálaszTörlés
  9. Érdekes és megdöbbentö volt olvasni a "mütét regényt" és én is azt mondom, jobb ha nem kell M.-országon kórházba menni.
    Mielöbbi gyógyúlást kivánok és sok szép sétálást a most már egészséges lábaddal.

    VálaszTörlés
  10. Elolvastam kálváriádat sajnos hogy ilyen az egészségügy! Pedig ezekhez nem is a sok pénz hiányzik bár az is, csak egy kis emberség! Mielőbb gyógyuljál meg bár most még pihenjél sokat!

    VálaszTörlés
  11. Én csak azért nem vagyok megdöbbenve mert voltam mostanában kórházban. Én azt a taktikát követtem (mert már velem is többször előfordult, hogy olyan gyorsan történtek a dolgok az orvosnál, ahol amúgy is meg van az ember egy kicsit illetődve, hogy semmit sem tudtam megkérdezni), hogy előre megpróbáltam végiggondolni, hogy mit akarok tudni és kifejezetten koncentráltam, hogy azokat a dolgokat meg is kérdezzem. Volt olyan felülvizsgálat is, amire úgy mentem, hogy vittem cédulán az összeírt kérdéseimet. Szerintem nyugodtam mond meg az orvosnak, hogy magyarázza el, hogy miért felülről kellett vágni! Sokkal jobban fogod érezni magad utána. Nálunk a szűkebb tágabb családban nagyon sokféle betegség előfordult az elmúlt pár évben és egyre inkább azt szűrtem le az összesből tanulságként, hogy kérdezni kell, mert ha az ember érti, hogy mi történik akkor ha esetleg nem is tud tenni ellene/mellette de egészen máshogy áll hozzá. Nekem tudatlanul minden sokkal félelmetesebb.
    Jobbulást és várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  12. Mindenki "vigasztaló" bátorító sorát köszönöm - valójában úgy érzem, ebből az esetből tanultam, bár adja az ég, hogy ne kelljen kórházba mennem mostanában. Igen bk. igazad van, fel kell készülni előre - és nem azt várni, hogy majd a doktor szépen elmagyaráz mindent. Se ideje, se kedve, se türelme és leginkább tán az se fordul meg a fejében, hogy engem ilyesféle "apróságok" érdekelhetnek.
    Egyébként egész tűrhetően megvagyok, járni is tudok, bár kímélem a lában és nagyon várom a hétfői varratszedést !
    Már tervezem a tavaszi túrákat....

    VálaszTörlés