2016. július 8., péntek

Egy érdekes müncheni templom




STATIONEN Sommeranfang am Brombachsee - Schäferwagen und andere Kirchen

Rettentően  sajnálom, hogy aki nem beszél németül, az ezt a rövid kis filmet nem tudja megnézni…. mert nagyon érdekes. (Vagyis megnézheti, és talán az utolsó 5-6 percet még szövegértés nélkül is ajánlom !)

Gyakorlatilag arról szól, hogy a hívők száma az európai vallásoknál (katolikus, evangélikus, református) mindenhol csökken, alig vannak hívők a miséken. A templomok egy része pedig gyakran már kihasználatlanul áll.

Németországban  nem az történik, mint ami Magyarországon, hogy   t.i. focipályák épülnek a világ végén, amit aztán senki se használ, miközben a templomok összedőlnek, hanem ezeket a már meglévő értékes, szép míves épületeket próbálják a mai igényekhez alakítani. Kétségtelen, a riportokból kiderül, hogy a templomból nem mindig templom lesz, de többnyire valamiféle közösségi térként hasznosul.  Ezen kívül az egyház szinte „házhoz megy”  adott esetben lakókocsi méretű kápolnával keresi fel a híveket, pl. nyaralás közben.

Az, amiért valójában ez a videó ide bekerült, az az utolsó riport – mely egy müncheni kórház kápolnáját mutatja be.

Kápolna: http://www.mri.tum.de/node/200  Maria Heil der Kranken (München) Sajnos nincs róla több kép....Pont az nem látszik belőle, ami a lényege.....


Kép: http://www.pfarrverband-haidhausen.de/typo3temp/pics/9d72594ebb.jpg

Megható és rendkívüli módon megérintett, hogy ebben a helyiségben ott lakik mindenki „Istene” imádkozhat itt  tájoló segítségével a muzulmán, siratófalába kérést dughat a zsidó, a kereszt Krisztusa a görögkeleti vallásúaknak lehet ismerős… egyszóval aki ide belép „otthon” kell érezze magát. Én ezt egy figyelemre és követésre méltó gesztusnak tartom.


Tudom, hogy a felújított pécsi (volt 400 ágyas, ma valami más neve van) új kórházban is épült kápolna – még nem volt módom látni, de el fogok menni, megnézem, van-e, volt-e a magyar tervezőkben ennyi tolerancia és világbékére  irányuló tervező akarat ? Hogy őszinte legyek, nem lepne meg, ha a Szűz Mária nemzetiszínű ruhában állna – mert ma Magyarország nem képes másra, csak „befelé” nézésre.
Szerintem ilyesmikben lehet lemérni, hogy „világpolgárok” élnek-e valahol, vagy se….

Egyébként a téma után keresgélve, találtam ezt: http://oroszok.reblog.hu/minden-vallas-temploma Függetlenül attól, hogy miképp az ismertetőből megtudható, ezt a templomot igazán vallási célra nem használták - szerintem ebbe az irányba kellene a világnak elindulni.
 

6 megjegyzés:

  1. Igen, állítólag 367 ágyas és a neve lett Janus Pannonius Klinikai Tömb (vagy mi) - bocs, épp' torkig vagyok én az itthoni eü.témákkal ?- (vagy csak lassan lábadozom...) Örömmel olvasom (...) micsoda újdonságok várnak ránk pl. az. eü-ben ( törzslap a háziorvosnál ) -és ilyesmik.
    (2) Sajnos, megint csak azt mondhatom : a "szomszéd fűje mindig zöldebb ?" - meg az információhiány (?) "focipályák a világ végén ?"... ill. ne említsem, hogy van az a "tao-pénz" történet is. ( megjegyzem : erre a kis időre...már nem különösebben érdekel, hogy "merre kellene elindulnia a világnak"... ( igaz, különösebben nem érdekel pl. a pécsi cédrus ültetése sem... :-) (amihez esetleg az szóljon hozzá, aki elolvasta az önkormányzat előterjesztését is. Na, de mindez - megint - más történet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, amiket itt felsoroltál, az mind, mind más történet, semmi köze ahhoz, amit írtam.

      Törlés
  2. Igaz, délelőtt nem találtam azt a hírt (MTI ) hogy "A szerzetesrendek 13 milliárd forintot kapnak a kormánytól."( Budapest,Székesfehérvár ( 1-1 plébániatemplom felújítás) - Miskolc és Győr. Hogy' mi,hogyan történik Németországban,azt nem tudom. Sajnos azt sem pontosan,hogy mennyi egyház és felekezet van kies hazánkban és ők mennyi állami támogatást kapnak a költségvetésből.. ill. a szem.jövedelemadó 1%-át is lehet(ne) nekik fizetni. (Az egyházi fenntartású intézmények (óvoda,iskola,ill. hajléktalanok, stb.) állami támogatását se feledjük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bevallom, lenne egy másik jó kis témám is ami a (magyarországi) egyházzal kapcsolatos - de pillanatnyilag annyira dühít az ügy, hogy azt hiszem képtelen lennék róla tárgyilagosan írni....
      Nem tudok/ismerek én már itt semmit... Néha gondolom: nem is érdekel, mert ha megtudom a dolgokat, csak értetlenkedek és bosszankodom rajta.

      Törlés
  3. Valóban Németország ilyen! Mi Landsberg után - hazafelé jövet - egyszer véletlenül találtunk az autópálya mellett egy nagyon helyes templomot, amit - ha arra járunk - mindig felkeresünk. Csak "autós" templomnak hívjuk - Peti fiam után szabadon, aki 3 éves korában gyújtotta ott első gyertyáját.
    A harkányi kórházban is van egy kis félreeső zug imádkozás céljára, de nem elég intim ahhoz, hogy használják is...
    Az új 400 ágyasban - ügyeleten kívül - nem voltam. Még sokat kell fejlődnünk...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolom (és remélem) van mindenki életében legalább egy olyan templom, ahol megérintette őt valami (?) különös, megmagyarázhatatlan érzés. Én rettentően sajnálom (ma már), hogy egy bizonyos thesszaloniki templomnak nem tudom a nevét, de az a nagyszombat esti látogatásom, ott, mindörökre felejthetetlen marad.

      Törlés