2013. július 13., szombat

Barcson jártam



Természetesen kálváriázni. Ám kivételesen vonattal !
Nem is tudom pontosan mikor ültem utoljára vonaton, tán már 2 éve is van. Az azonban biztos, hogy bár Barcson igen sokszor jártam, átutazóban főképp, de ide még egyetlen egyszer sem vonattal, hanem csak és kizárólag autóval érkeztem.
Hajnalban indultam a 6.15-ös szombathelyi sebessel, ami 1óra 10 perc alatt ér le. A pécsi állomáson volt pár percnyi zavarom, mert én úgy emlékeztem, hogy a 4-es szám után az 5-ös következik, nos nem, tévedés, a pécsi állomáson a negyedik vágány után jön a hatodik – innen indult a vonatom… Kevesen voltak, az én vonat-részemben senki, csak Szigetváron szállt fel  két fiatal srác, akik  Középrigócon leszálltak – habár a menetrendben ilyen állomás nem is szerepel…

Barcsra beérve tudtam, van a városon belül valami lehetőség, hogy a kb. 4 km-re lévő kálváriához ne kelljen végig gyalog mennem, így hát a vasút épületében lakozó buszirodában érdeklődtem. Mondták, hogy menjek oda az egyik buszhoz, melyben épp pakolászott a sofőr és kérdezzem meg, hogy hol is kell pontosan leszállnom.
Odamentem, megkérdeztem. És amilyen kis fecsegő vagyok, rögtön el is mondtam, hogy ugyan Barcson és a Dráva vidékén szakmámból kifolyólag sokszor megfordultam, de városi busszal itt még nem jártam. Mire a sofőr megkérdezte, hogy ismerem-e XY-t. Mondom, hogy hát persze, kollégám volt, na  jó, mert akkor ő meg A.B.  és akkor én kizárólagos alapon csak  C.D. lehetek és mi ismerjük is egymást, bár nagyon régen találkoztunk, még az 1972-es árvíznél !!!! Ő az én akkori drávasztárai szállásadóm rokona……..
Most mit lehet erre mondani….. Álltunk, vihogtunk, összeölelkeztünk és azonnal azt mondta, hogy úgyis tankolni megy, elvisz a temetőig. Addig meg is beszéltük gyorsan a családi események egy részét, kivel mi történt – aztán nagy mosolyogva elbúcsúztunk egymástól s én leszálltam.
A temetőnél…
…de nem annál, ahol a kálvária van, hanem épp a város másik felében lévőnél…

Hát ez elég kemény csapás volt, de kihevertem, és nem is estem kétségbe, mert itthon én kinyomtattam egy térképet Barcsnak arról a részéről, ahová készültem, s az alapján el is indultam a végcél felé, amitől úgy saccolom, úgy 3 km-re lehettem…

Végülis persze megtaláltam, lefotóztam, akit érdekel részleteiben,  a „csendhegyekben” megnézheti. 



Innen azonban újabb túra következett – egy másik buszállomásig – hát bevallom, addigra mire azt elértem, eléggé megfáradtak öreg lábaim. Itt ugyan várni kellett jó fél órát a buszra, de egyszerűen nem éreztem magamban lelki erőt, hogy begyalogoljak a központba, kicsit nézelődni. Túl sok érdekesség ebben a városban amúgy sincs. Andalogtam hát a megálló felé, és épp megállapítottam, hogy milyen falusias város ez, a Mező utcában fantasztikusan szép, modern, nagy kertes családi házak vannak, a rá merőleges, befelé tartó Munkácsy utcában meg hosszabb, befelé nyúló házak, egyértelmű tehén- és disznótrágya illatárral, kutyával, macskával, kakaskukorékolással.  Ja és ki ne feledjem, az útszéli fűben sok lóherével, melyek közt - idén először – végre két db. ötlevelűt találtam.

  
   A Pieta szobrot csak a buszból láttam, a képet a neten itt találtam: http://www.turizmusbarcs.hu/hosok-napja



 Az állomásra érve volt időm a vonat indulásig, gondoltam megkényeztetem magam egy kávéval. Kétségtelen, az állomás totál lepusztult, mondhatni félelmetes és este nem mernék ide kijönni, olyan kísértet-járta helynek tűnt – szóval itt semmiféle evő-ivó lehetőség nincs. Pisilni csak a kulcs elkunyerálásával lehet, mert a nyilvános WC is zárva van. Az állomással szemben volt azonban egy büfécske, terasz is volt, gondoltam, ott elücsörgöm az indulásig visszalévő ¾ órát. Könyvet vittem – anélkül sehová nem megyek, ahol várni kell. Nos belépek a bódéba, ahol a kiszolgálónő telefonál, és szerintem, ha svábbogár képében jöttem volna be, nagyobb undorral akkor  sem nézhetett volna rám. Félig abbahagyva a szövegelést „kiszól” nekem: „Tessék” – mondom kávét szeretnék, ha lehet, meg esetleg a wc-t használni. „A WC-t nem lehet, mert olyan ronda, azt férfiak használják. Kér azért kávét ?”  Most mit mondjak erre ? Majdnem visszakérdeztem, hogy miért ? A kávét is csak férfiak képesek itt meginni ??? Mindegy, gondoltam, megpróbálkozom legalább a kávéval, s ha olyan, mint a környezet, akkor legfeljebb otthagyom. Nos, a kávé iható volt. A hölgy – még mindig telefonnal a fülén – egyszerűen kisétált a boltból – engem meg a kávét ott hagyva. Kiszóltam utána, hogy „Mennyi ?”   „250.-„  …….hát mit mondjak, ilyen lepra helyen elég jól megkérték az árát.

 A krimó...meg a telefonos kiszolgáló, mobilját szorongatva...

Namármost ez egy határszéli és ezen felül állítólag fürdő-város. Én nem tudom, külföldről jön-e ide valaki vonattal (nem hiszem), de komolyan mondom, a nyolcvanas évek Bulgáriájának egy városperemi részén éreztem magam…

Mivel bent a városban nem volt lehetőségem fotózni, csak itt kint az állomásnál csináltam pár képet, ill. útközben ahol a hazajövő vonat megállt.
Siralom. Tényleg, komolyan mondom, ezek a helyet a 2.VH után biztos jobban karban voltak tartva. Egyáltalán az egész MÁV…katasztrófa…holott ugye, talán előbb utóbb mi is rá kell, hogy jöjjünk, nem járhat mindenki mindig és mindenhová autóval. Na de akkor mivel ? A vasutat megölték, ami van belőle, az már csak valami bűzlő hulla-maradék.




 A barcsi állomás, aminek lepusztulását a lila akác szemérmesen elrejti...

 Egy a sok kicsi haldokló közül...

Kéretik nem felemlegetni az internet-kapcsolatos halálba-fullasztó IC-ket. Azzal nem lehet Darányba elmenni…..


3 megjegyzés:

  1. Én egyszer Kecskeméten jártam így, elindultunk a nászommal a zsidó temetőt fotózni.Csak éppen egy másik irányba.... Mire a jó helyre értünk, jött a telefonja, menjen haza, én meg ott álltam hullafáradtan. Viszont találtam egy másik, régi temetőt, s később az eredetit is sikerült fotóznom. Ráadásul már ősz volt, akkor jobbak a fények.

    VálaszTörlés
  2. Állítólag egy 11,5 ezres lélekszámú kisváros.
    Bár még sosem jártam ott, azért vannak ilyesmik is.
    Barcs

    VálaszTörlés