2013. július 18., csütörtök

Vega-kaja





Tegnap délelőtt piacon (is) jártam,  mert tejet kellett vennem a joghurtomhoz és már igencsak megkívántam egy jó kis nyári káposztás palacsintát is. Ám közben „elcsábultam” erre-arra, vettem cukkínit, karalábét, sárgarépát is. Délután aztán nekiálltam és megsütöttem a káposztás palacsintákat és közben kísérletet tettem egy vega-fasírtra is. A massza kész, ma a gyerekeknél megsütöm, de nagyon kíváncsi voltam, milyen is lesz, (nehogy má’  leégjek az újításommal !)  így hát két picit kisütöttem magamnak. Csináltam hozzá pompás nyári salátát, (káposzta-uborka-hagyma-paprika-paradicsom) -  nagyon jó ebédem lesz holnap !

Ha valakit érdekelne a vega-fasírtom, íme, a következőkből raktam össze: Lereszelt sárgarépa  és zsenge kis cukkíni (belestől,héjastól) zabpehely, napraforgó-, szezám- és lenmag, kevés fokhagyma, egy fej párolt, összeaprított vöröshagyma, grillcsirke fűszersó, és tojás.  ( minden méretlenül, "gondolom-formán") A tojás kivételével a dolgokat egy lefedett jénaiban betettem a mikróba, ráöntöttem 1 dl vizet, 20 percig megpörgettem, ugyanis attól tartottam, a répa kemény marad. Így azonban kissé megpárolódott minden. Ezután kevertem hozzá a tojást és formáztam belőle kis fasírtokat. (Nem könnyű a formázás, mert eléggé puha a massza.) Olajban kisütöttem. Pompás ! A salátámról már szó se essen !  Azt nem számoltam ki, hogy olcsóbb-e a fasírt, mintha húsból csinálom, de a változatosság állítólag gyönyörködtet – így hát néha ilyesmit is kell/lehet az asztalra tenni.



3 megjegyzés:

  1. Köszönöm a receptet! Nagyon jónak tűnik. Legutóbb dióval helyettesítettük a húst. Igaz, hogy töltött paprikánál, de nagyon finom lett. Minden más a szokásos, csak húsmentesen. A fasírthoz is ajánlották már a diót.

    VálaszTörlés
  2. Ki fogom próbálni a diós variációt. Ennek a családomban is sikere volt tehát nagy a valószínűsége, hogy bekerül a gyakran használt receptek közé.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a receptet, én is kipróbálom!

    VálaszTörlés