2015. január 31., szombat

Képek-színek-gondolatok



Elgondolkodom néha, milyen furcsán működik is az agyam…Kifejezetten konzervatív vagyok bizonyos dolgokban, másokban meg… Mondjuk, maradjunk
a festőknél/festményeknél/képeknél  - meg nem annyira…
Kétségtelen,  - ezt előre kell bocsátanom -  én a világot színesnek látom, nem szeretem a most olyan divatos fekete-fehér variációkat semmiben. Sem gondolatokban, sem alkotásokban.
Nemrégiben – egészen véletlenül, már megint egy reklám ide-oda kapcsolásnyi ideje alatt – rákattantam egy olyan műsorra, melyben sérült emberek különféle – normál-ember-normál-dolgainál kiemelkedőbb teljesítményeiről volt szó.
http://www.mdr.de/selbstbestimmt/artikel31714.html 

Többek között pl. Holger Frischkorn-ról, aki egy /szerintem/ fantasztikus festő, mellesleg autista német fiatalember.
(Persze soha életemben nem hallottam a nevét...)  Kétségtelen, ezek a képek abszolút modernek, és a klasszikus festészethez semmi köze (?)  mégis valami miatt egem megfogtak ezek a képek. Vagy a színek. Nem is tudom.
 
Már régebbi postjaimból is kiderülhetett, szeretem az ilyesféle „primitív” alkotásokat. Szeretem az afrikai művészetet is, vagy hogy is fogalmazzak. Talán épp az egyszerűségük, ami meglódítja a fantáziámat – egy egyenes vonal mögé bármit oda tudok képzelni, míg egy csipkefodor az csak csipkefodor… Itt élnek/lángolnak, táncolnak a színek és ezt tetszik nekem. 
Képeiből   "atelier goldstein holger frischkorn" szöveget beírva a Google keresőbe láthattok néhányat.



2015. január 30., péntek

No, még egyszer kedvenc témámról !



Nem bírom ki, NEM bírom ki, hogy ezt is meg ne osszam olvasóimmal. Köszönöm @x-nek, hogy felhívta rá a figyelmemet – lelkemet hájjal kenegette minden sora !
Annyira boldog vagyok, amikor tudatára ébredek: nem vagyok egyedül az érzéssel: rondák, majdhogynem nevetségesek/vagy/és/gyűlöletesek ezek a mostanában utcákra kerülő förmedvények. Jó lenne tudni, hány milliót pukkantottak el rájuk, olyan milliót, amit bizonyára lehetett volna másra is fordítani ebben a nyomorult országban.



De hogy e cikk olvasta után feldobjalak kissé benneteket, nem  csak a ronda-szobrokat-kritizáló cikkekkel örvendeztet meg @x, hanem ma ezt is kaptam:


Itt ki tudod választani azt a madarat, akinek útvonalára kíváncsi vagy, majd a következő oldalon felül „Ugrás a térképre” sorra klikkelsz, és táthatod a szádat !
Sehol se vagyunk ám hozzájuk képest – legalábbis bizonyos tekintetben….

2015. január 29., csütörtök

:-(

http://www.origo.hu/gazdasag/20150128-angliaban-dolgozo-magyar-orvosok-a-guardianban.html

Legalább az eutanáziát engedélyeznék, hogy ne kelljen  sokáig szenvedni  ebben a .... országban....

2015. január 28., szerda

Hó+fenyő+ember(ke)





Hó nincs Pécsett és a Mecsekről lassan eltűnnek a fenyők. Gondoltam, akinek e kettő hiányzik, láthasson valami csodát. Itt olvashatsz a világ leghatalmasabb fájáról:
http://offline.hu/kikapcs/2014/03/lenyugozo-kepek-a-3200-eves-oriasfarol 

(Látom én, hogy tavalyi ez a cikk, de - mivel ki sem lépek a lakásból - nem nagyon tudok beszámolni velem történt érdekes eseményekről...Lehet, hogy kicsit hallgatni is fogok az elkövetkező időben...)

2015. január 27., kedd

Demis Roussos

Mondom, hogy szaporodnak eltávozó kortársaim !!!
Most Demis Roussos !!!!!
Elviszik magukkal ifjúságom emlékeit.....
http://hu.wikipedia.org/wiki/Demis_Roussos


2015. január 26., hétfő

Filmajánló

 

Fred Raymes és  Menachem Mayer


Előre is bocsánat, de ez most megint csak a németül is beszélőknek szóló ajánlat. Láttam tegnap egy filmet, szívszorító...
Nagyon röviden a történet: egy elhurcolt zsidó család két gyermeke - bár először közös nevelőotthonba kerülnek, - később mégis szétválnak útjaik, az egyik Izraelbe a másik Amerikába megy. Majd 60 év után találkoznak  és felkeresik gyermekkoruk helyszíneit, visszaemlékezve a történésekre, végül megrendeznek egy családi találkozót, ahol végre,  több mint fél évszázad elteltével újra egyesül - legalábbis kis időre - a család. A legkülönösebb pedig az egészben, hogy egy hajdani SS tiszt (aki a két gyermek falujában a zsidó közösség elüldözéséért, a zsinagóga lerombolásáért volt felelős) fia Dietmar Hopp volt az, aki alapítványa segítségével lehetővé tette ennek a filmnek az elkészülését.
Megrázó dokumentumfilm, 2005-ben készült, nagyon sajnálom, hogy magyar nyelven nem érhető el....



2015. január 25., vasárnap

Két kép - néhány gondolat



A diasorok ideje – úgy tűnik – még nem járt le. Naponta kapok 8-10 db-ot, néha többet is. Nagyon megrostálom, csak a nívósabbakat küldöm tovább.  Van, aminek örülök, van, ami bosszant. Van, amin elcsodálkozom, van, amin elgyönyörködöm.  Néha morgolódok, hogy  terv és cél nélkül egymás mellé rakott képek sorozatát kapom, ám most épp ez volt, ami megfogott. (Ez most Kanadából érkezett, jutott is eszembe, hogy milyen "világban szétszórt" netes kapcsolataim vannak. Ha nem lenne E-mail, nem győzném már bélyeggel. Bár igaz, ha nem lenne net, akkor ezek a kapcsolatok se lennének....)
Szóval érkezett egy diasor, sok képpel, benne több szép/érdekes. És közülük kettőt azonnal ”kiszúrtam” gondolva, hogy na, igen, ezeket kell(ene) egymás mellé tenni   és elmeditálni, hogy miért van ez így és jól van-e ez így ?






Mert kétpólusú a világ, de a pólusok miért vannak ilyen eszméletlen messzeségben egymástól  ?? A jin és jang elmélete ezt mondja:
„A szimbólum kettős koncepciója leírja azokat az ősidőktől fennálló, egymással szemben álló, de mégis egymást kiegészítő kozmikus erőket, amelyek megtalálhatóak a világegyetem összes jelenségében….A világon minden magában hordozza a változás lehetőségét. Így a világ a jin és a jang jellegű erők állandó változásából áll. Normális körülmények között az erők rendezettségre törekednek, kiegyenlítik egymást és egyensúlyban vannak. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Jin-jang)

Az lenne a magoldás kulcsa, hogy  aki az afrikai nyomorba születik, annak ott, aki amerikai milliomosnak, annak meg ott kell(ene) boldognak lennie ? De hát tudjuk, hogy ez többnyire nem így van. Mindenki törekszik a „jóra”, a jobb-ra (ámbár ezen is lehetne gondolkodni, mi is a „jó” az embernek ???) – de vajon hányan érzik  hogy maradéktalanul el is érték céljukat, megvalósultak vágyai ? Van olyan ember, akinek nincsenek akár bevallott, akár eltitkolt vágyai, melyek elérése majdnem lehetetlen ? Persze, igaz, ettől még nem kell feltétlenül boldogtalannak lenni, hiszen célok nélkül nem érdemes élni, de tudomásul kell venni, hogy nem mindig és nem minden vágyunk teljesülhet.
Na jó, abbahagyom a filozofálást – kár, hogy nincs körülöttem ember, akivel erről beszélgetni lehetne. 


 


2015. január 24., szombat

Csikéria Bukti sor



Tapasztaltatok már olyant, hogy az agyatok legmélyéről egyszer csak felbukkan egy szó (netán kép) – évtizedekkel ezelőttről és olyan üde és friss, mintha tegnap történt volna ?

Az égadta világon semmi okát nem találom, hogy miért „jelent meg” az agyamban ez a három szó: „Csikéria, Bukti sor”
Persze azt nagyon is jól tudom, hogy kb. 50 évvel ezelőtt a barátnőmmel a könyvelésben egymás mellett ülve, napokig kacagtunk, mert ez az egyik fizikai munkás alkalmazottunk lakáscíme volt. Soha életemben nem hallottam, hogy létezik ilyen település, és ráadásul ilyen fura utcanév. Most aztán hála a csodálatos Internetnek rá is kerestem. És tényleg! Van ilyen.




A tál-lapos Alföldön, Bácsalmástól nem messze, az országhatárhoz viszont közel, megtaláltam. A községet vasúton a Szabadka–Baja-vasútvonalon lehetett megközelíteni, de a forgalom 1960-ban megszűnt. A sínek még megvannak, de a pálya már járhatatlan. Így a legközelebbi vasútállomás Bácsalmás.

A község nevét a Csík-érről kapta, melynek medre a mai napig megtalálható. Közvetlenül határos Szerbiával, igen közel van Szabadka. Lakosainak száma 977 fő.
Épp ezért volt meglepő számomra, hogy 8 osztályos iskolája, óvodája van. A rendszerváltás és az évek óta húzódó délszláv válság negatív hatással volt a térségre és a falura is. A nagyüzemi mezőgazdaság megszűnésével a falu aktív korú lakosságának több mint fele sajnos munkanélkülivé vált, ami a mai napig súlyos teherként nehezedik az itt élők vállára  – olvasom weblapjukon. http://www.csikeria.koznet.hu
Nos, bizonyára nem lehet egy élmény itt, a világ végén élni – mégis, mégis vannak, akik kitartanak. Az én történetem szerint már 50 évvel ezelőtt is volt, aki innen elvándorolt, munkát keresve... Ki tudja hányan fogják most követni őt ? 

Ilyenkor szoktam arra gondolni, hogy szidom, hordom ezt a várost néha, ahol élek, aztán ha máshová születtem volna ? Mondjuk Csikériába ????

Ajánlom ennek a cikknek elolvasását is:
A képet is innen hoztam.



2015. január 23., péntek

A kéményseprés bizalmi munka. Akárki NE csinálhassa !



Vigyázat, ebben az országban tényleg elszabadultak az őrültek !!!

Egy biztos, az utcáinkat kiskéssel gyomtalanító barna sárgamellényeseket én SOHA nem fogom beengedni a házba, a lakásba, a padlásomra.
Üzenem a kéményseprőknek, legyenek kisiparosok, (hacsak azt is be nem tiltják, vagy lehetetlenné nem teszik az országunkat vezérlő megőrült agyatlanok) lesz megrendelőjük, bizonyára nem csak én.
Meddig fogjuk/kell még ezt az őrületet tűrni, ami itt megy ?????
Mi lesz a következő ? Mi fog még meghibbant agyú milliomos vezéreinknek eszébe jutni ? A szarszippantást is a katasztrófavédők fogják csinálni ????

A képet a fenti nol cikkből hoztam.

2015. január 22., csütörtök

Szendó



Egy filmet akartam estefelé nézni a tévében – gondoltam, csinálok  egy szendvicset és majd bent a szobában eszem meg, mozizás közben.
Persze nem szendvicset mondtam magamban, hanem a gyerekektől eltanult „szendó”-t… Ugyan nem tetszik a szó, de valami miatt mégis ezt használom.
(Megérne egy kis kutatást, hogy bizonyos szavak miért tűnnek el, s fogadjuk el helyettük az újabbakat ? Egyszerűbbek ? Rövidebbek? Jobb hangzásúak ? Vagy csak „megyünk a fiatalok szlengje után” ? Ki tudja….)

És miközben ettem a kis vajas-sonkás-uborkás szendómat, valahogy eszembe jutott, egyszer régen olvastam a szendvics-témában egy jó cikket a neten. (Többről van benne szó, mint a kártyázás közben megéhezett grófról...) 
Megkerestem.
Íme, ha érdekelne mást is, itt olvashat róla:





2015. január 21., szerda

Szobor ügy



http://cultura.hu/wp-content/uploads/2013/10/weores.jpg















Létezik az Interneten egy   https://www.kozterkep.hu/  oldal.  Bárki, bármilyen szobrot és művészinek vélt alkotást feltehet oda – úgy tudom/látom különösebb ízlésbeli korlátozások nincsenek. Ez, a valaha csak szobrokat bemutató lap  kissé káoszossá vált, van ott már minden  a…tól  z…ig…
Persze ettől még tiszteletre méltó a törekvés, hogy a virtuális világban is megmutassák, ill. megőrizzék a szobrokat az érdeklődők számára. Mindegy, hogy milyen „szobor” – hiszen ízlések és pofonok – ugye különbözőek. A szobros lap pedig nem ízlés-nevelő célzattal létesült.
Valójában az alábbi cikk oda kívánkozna, mégis inkább itt mutatom meg – talán több, velem egyetértő olvasóra találok. (Köszönöm @x-nek a figyelem-felhívást.)

Itt olvasható:


2015. január 20., kedd

Kórházban Magyarországon 2015-ben. Utószó



(Megígérem, utoljára számolok be a magyar egészségügyben szerzett tapasztalataimról…)

Az úgy volt, hogy az operáló orvosom, amikor elváltunk, mondta, hogy mikor kell varratszedésre jönnöm, s egyben azt is bejelentette, hogy ő akkor nem lesz, keresem XY doktort. Fél 8-kor ott voltam – már öten voltak előttem a recepciónál, kivártam a sort, hiszen senki se mondta, hogy varratszedés miatt NEM KELL a recepción bejelentkezni.  A múltkori szövegemben emlegetett, (barátnőjének gyógyszert-ajándékozós) kis nő ült ma ott és mondta, hogy a varratszedéshez nem kell jelentkezni, menjek a 3. ajtó elé. Ez kb. 8-kor történt. Kijött onnan ugyan egy nővér, akinek mondtam, kit keresek, kissé elcsodálkozott, és mondta, hogy jó, majd megkérdezi….de aztán nem szólt nekem a kérdezés eredményéről.

És ültem és ültem és ültem…egy óra, két óra, mire a harmadik órának a vége felé kezdtem érni, éreztem, hogy hovatovább valamiféle vérnyomáscsökkentőre, vagy egy kancsó hideg vízre lesz hamarosan szükségem….
Közben többször is kijött a nővér – kétszer még kérdeztem, hogy jön-e a doktor, mondta, hogy nem tudja… 
Aztán egyszer csak jött egy kedves fiatal orvos, akihez most már én léptem oda (nem láttam a zsebén lévő névkártyáját) és kérdeztem, hogy ő-e XY - akire már reggel óta várok varratkiszedés miatt ? Mondta, nem ő az….
Hát eléggé el voltam keseredve – de ti mit csináltatok volna a helyemben ??? Kihez kell menni segítséget kérni, avagy panaszra ? Ugye ilyen nincs, a kórházban CSAK kiszolgáltatott emberek/betegek vannak és az „uralkodó osztály” orvosok és nővérek, akik azt és úgy tesznek, ahogy és amit kedvük tart, illetve a lehetőségük megenged.

Lényeg, hogy talán a fiatal orvosnak (? biztosra ezt se fogom soha megtudni) – szóval valakinek a szíve megesett rajtam és csak csak behívtak fél 11 után. Lecserélték a kötésemet és kiszedték a varratot. De !!!!
És itt jön a csoda !! Ez a fiatal orvos kérdezett tőlem és elmondott bizonyos dolgokat, melyeknek ismerete egy ilyen műtét után meglehetősen fontos, de eddig senkitől ezeket az infókat nem kaptam meg… Mondjuk pl. hogy mikortól szabad fürdeni, hogyan kell kötözni, és meddig, és a legfontosabb, hogy elmondta, a talpam alatti „kis kötszer-párnácskára” azért van szükség, hogy az elfűrészelt ujjaim jó helyzetben nőjenek össze. Hát meglepetésemben felültem a kezelőasztalon : El-fű-rész-szelt ????  - kérdeztem kerekre nyílt szemmel… Igen ! Hát a doktor úr, aki operálta nem mondta el, hogy három ujját elfűrészelte ? Nem, nem, nem… A doktor úr nekem semmit se mondott. De most legalább megértettem, hogy azt a bizonyos „flexelés”-t  nem álmodtam. Igen, bizony flex-szel elfűrészelték három ujjamat…

Nos, végezetül ellátva jó tanácsokkal, a kedves doktor elbúcsúzott tőlem, s KEZETFOGTUNK !!! Most csak nevessetek nyugodtan, de tényleg ! Mintha lovaggá ütöttek volna, amikor azt mondta, hogy „Hát további gyógyulást" – és nyújtotta a kezét… teljesen meghatódtam, és kórházi tartózkodásom alatt először éreztem, hogy valaki EMBERNEK tekintett.

Nos, ezzel a szép és pozitív képpel befejezem a mai magyar egészségügyről készített kis rajzomat. Egy darabig fogok imádkozni ezért az orvosért, hogy ne romoljon meg úgy, mint a többiek. De sajna, volt már, hogy kérésem az égieknél nem talált meghallgatásra…
Nem tudom, ha öt év múlva találkozunk, ilyen emberséges ember lesz-e még ? 


Utószó: 
1. Ne menjetek úgy orvoshoz (műtétre) , hogy nincs jó előre, egyértelműen  "letisztázva" a dolog.... (magyarul: hogy fizetni fogtok) - mert ha ez nem történik meg, úgy jártok, mint én - bármennyire  szomorú is ez, de tény....
2. Leírásomból kihagytam egy mellettem várakozó ismerősöm sztorijait, az orvos-haverokról, akikkel pl. közös a hobbijuk, és vannak vannak egyéb "közös dolgaik" is. Ő csak 10 percig tudott mesélni, mert amint nyílt az ajtó, s észrevették, hogy megérkezett,  már be is hívták...



2015. január 18., vasárnap

I love Mainau + Bernadotte


Ne kérdezzétek, miért fektettem igen sok energiát abba, hogy egy Magyarországon különösebben nem ismert, svéd nemesi családdal foglalkozzam. Talán a látott filmek, ill. a filmben látott emberi sorsok különlegessége az, ami megfogott, és mert nem találok részletes leírást a neten, talán azért próbálom elmondani a gondolataimat, összeszedni, magyar nyelven megjelentetni néhány adatot. Ha senki nem olvassa el, számomra akkor is kellemes időtöltés lesz a megírása és majd később a vissza-olvasása ennek az anyagnak.

Nemrégiben láttam a mainaui Bernadotte-okról ismét egy filmet, és másfél órán át csak csodálkoztam…
A film sajnos csak 2015. dec. 29-ig itt látható a neten, – és aki nem tudja megnézni, bizony sajnálhatja, hiszen minden érdekes részletet nem tudok leírni majd, ami a filmből kiderült. Német nyelvű a film, ezért igyekezni fogok összeszedni minden látott/hallott érdekességet, mert ezekről a dolgokról magyar nyelven nem nagyon találtam hasznos anyagot. Pedig milyen érdekesek – legalábbis nekem nagyon !

De ide is be lehet nézni: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:Bernadotte-h%C3%A1z  ha valakinek rengeteg ideje van és alaposabban el akar merülni a svéd királyi ház történetében, böngészhet ezeken az oldalakon.
Sajnos azonban, hogy a Bernadotte  család anyagai zömében csak német nyelven vannak meg a wikiben….De azért majd hivatkozom ezekre a helyekre is menet-közben.(Aki mégis nekiveselkedne az olvasásnak, használja a gugli-fordítót, a semminél jobb....)

Amiért én most másodszor is írásba kezdtem, az a fenti filmben látottak miatt történik.
2007-ben és 2012 nyarán írtam már a Bernadotte családról
annyit, amennyit tudtam és be kell valljam, talán ésszerű lett volna már korábban kicsit jobban utánajárni a történetnek.
Azonban – különösen a 2012-es film után - én Lennart Bernadotte grófnak csak a „mainaui életére” koncentráltam, pedig jó lett volna sorsát kezdetektől megismerni.

 
Íme:
1909-ben Stockholmban született a svéd Vilmos herceg és az orosz Maria Pavlovna   nagyhercegnő gyermekeként, csak öt éves volt, amikor szülei elváltak. Innen kezdve nagymamája, Viktória svéd királynő nevelte a kisfiút. Kisgyerek korában jár először Mainau szigetén, de a nagymamát a távoli moszkvai rokonokhoz is elkísérte. Életéről részletesen itt olvashatsz (németül):

A szigetnek régi története van:
„A legendák szerint a Szentföldről hazatérő skandináv kereszteslovagok hosszú útjuk után Mainau szigetén pihentek meg, s ajándékként keleti virágmagvakat hoztak, melyek az első elvetett magok voltak a szigeten. A történelem folyamán e sziget a népek közötti viszálykodásnak volt kitéve. Számtalan tulajdonos a szigetet feldúlva, rendetlen összevisszaságban hagyta.
1827-ben Eszterházy Miklós vette meg a szigetet, majd tisztította ki és ritka növények sokaságát, sőt délszaki fákat is ültetett. 1856-ban már I. Frigyes bádeni nagyherceg a sziget tulajdonosa. Majd fia II. Frigyes örökli, aki megegyezik testvérével Viktóriával, hogy unokájáé, Lennart Bernadotte hercegé lesz.” (http://hu.wikipedia.org/wiki/Mainau)

A fiatal herceg egy polgárlányba lesz szerelmes és 23 évesen – hercegi címéről és trónöröklési jogáról lemondva – el is veszi feleségül Karin Nissvandt-ot.
(Csak megjegyzem, milyen  szerencse, hogy mostanra változtak a szokások, hiszen a jövendő királynő, Viktória is egy "egyszerű polgárral" házasodott össze és nem kellet emiatt lemondania a trónról...) 
1932-ben Mainauban kezdi a fiatal pár az életét – gazdálkodni próbálnak – gyümölcsösük, szőlejük, zöldségeskertjük van, teheneket, birkát, disznót, baromfit tartanak – majd az egzotikus fákkal beültetett hatalmas parkot is rendbehozzák, s ekkor kezdenek érkezni az első kíváncsi látogatók. A szigeten már ekkor is sok virág volt,  de egyéb „kiszolgáló-egység” még semmi. Az igények miatt azonban kávézót, sörözőt, éttermet és egyéb létesítményeket is üzemeltetni kezdtek – valójában a „Virág-sziget” ekkor kezd önálló életet élni.

1939-ben a náci uralom elől Svédországba menekülnek ( Lennart gróf halála napjáig svéd állampolgár maradt !). A  Hitleri uralom a szigetre tiszti pihenő- és gyógyulóhelyet tervezett német tisztek számára, ám a háború végéhez közeledvén ennek megvalósulására már nem került sor. 1944-után Dachauból kihozott francia hadirokkantakat ápoltak itt. Többen itt is haltak meg, pár éve emlékművet – három feliratos gránitoszlopot - állítottak tiszteletükre.

Lennart gróf nagy fotós, filmes volt már mainaui éveiben is. "Munkahelye, havi fixe" nem lévén, Svédországban  fotós-munkájával/ból tartotta el családját. Egyébként fotói világhírnévre tettek szert, makrói csodásak, hatalmas gyűjteményét Mainauban őrzik. Egyszerű körülmények között egy magánházban éltek, s eléggé bizonytalannak tűnt akkoriban a jövőjük.
1946-ban  azonban  feleségével és a négy gyerekkel visszajönnek Mainauba. Ezt, vagyis az első házasságot és az abból született négy gyereket, előző leírásomban nem említettem, hiszen nem is tudtam róla… (Feltehetőleg az a bizonyos első film, amit róluk láttam, nem említette ezt a szálat....én meg bizony, nem voltam elég alapos a dolgok "kikutatásában"...)

Most pótolom:
1. Birgitta Bernadotte (sz.1933 Stockholm)  Férje 1955-től  Friedrich Otto Straehl (sz.1922) öt gyermekük van.
2. Maria Lovisa Bernadotte (sz.1935 Stockholm, † 1988),  Férje 1956-tól  Rudolf Adolf Kautz (sz.1930) három gyermekük van.
3. Jan Bernadotte (Carl Johan, sz.1941 Stockholm),
Házastársai:
1965-1967  Gunilla Stampe (sz. 1941),
1967-1970  Anna Skarne (sz.1944),
1972-1974  Annegret Thomssen (sz.1938),
1974-1987 Maritta Berg (sz.1953),
2004-        Christiane Grandmontagne (sz.1944).
Különböző házasságaiból négy gyermeke van. (Kicsapongó élete miatt Mainauból kitiltották.)
4. Cecilie Bernadotte (sz.1944  Stockholm), Férje 1967-től 1974-ig volt  Hans Jörg Baenkler (sz. 1939)
(Csak érdekességként említem meg - mert ez aztán sehonnan nem derült ki, hogy bár Mainauban éltek amikor az első két gyermekük született, azok születési helye mégis Stockholm..... Szeretek elgondolkodni ilyesmiken. Vajon miért történt ez így ?...)

Épül és terjeszkedik közben Mainau szigete is, a 45 hektárnyi területen van bőven tennivaló. 1951-ben,  amikor Thor Heyerdahl a Kon-Tikivel átkelt a Csendes óceánon, s filmfelvételei nem túl jól sikerültek, Lennart Bernadotte volt, aki Oscar-díjas filmet csinált az anyagból. 1951-ben ő rendezte meg Mainauban a világ Nobel-díjasainak találkozóját is. 1955-ben a Német kertészeti Társaság elnöke lett, alapítója a német Tájvédelmi Tanácsnak és több más, a természet védelmével foglalkozó egyesületnek. Sokat tett a Bádeni tó tisztaságának visszaállítása érdekében is. S hogy a terv sikerült, mindenki szeme láttára egy pohár vizet merített a tóból, s megitta, bizonyítandó a megfelelő vízminőséget. Egy alkalommal köztársasági elnöknek is jelölték, de svéd állampolgárságáról se akart lemondani, meg egyébként is úgy érezte, nem neki való feladat lenne az - nem fogadta el a megtisztelő címet.

A sokfelé-szakadás, a sziget gondjai és feladatai eltávolították első feleségétől, aki nem lelkesedett a nyilvánosságért és a sziget békéjének megbomlásáért. Ő a négy gyerekkel visszaköltözött Svédországba, Lennart gróf pedig (közben visszakapta címét) – ismét házasságot kötött, a nála 35 évvel  fiatalabb személyi asszisztensével Sonja Haunz-zal,
(1944-2008) http://de.wikipedia.org/wiki/Sonja_Bernadotte  akinek szülei már régóta a sziget alkalmazottai voltak.

Mondhatnám, hogy ez után boldogan éltek, míg meg nem haltak – a sziget működött, a grófnak voltak utódai, talán nem is akart már több gyereket.  De a  dolgok mégsem így alakultak.

Újabb öt gyermek látott napvilágot: (Róluk egyszer már beszámoltam, csak nem ilyen részletesen.)
1. Bettina Bernadotte (sz. 1974  Scherzingen), Ő jelenleg Mainau „főnöke” vezetője a Mainau GmbH-nak.  Férje 1973 óta Philipp Haug aghrármérnök, három közös gyermekük van.
2. Björn Wilhelm Bernadotte (sz.13. Juni 1975  Scherzingen), Lennart-Bernadotte-Stiftung  vezetője. Felesége 2009 óta Sandra Angerer (sz.1977)   
3. Catherina Ruffing-Bernadotte (sz. 1977 in Scherzingen), tájépítő mérnök. Férje 2007 óta Romuald Ruffing (sz.1966)   
Christian Wolfgang Bernadotte (sz. 1979 in Scherzingen), a Konstanzi egyetemen filozófiát és szociológiát tanult. Felesége 2010 óta Christine Stoltmann (sz.1977) ápolónő. Egy fiúgyermekük van.
Diana Bernadotte (sz. 1982 in Scherzingen), kalapos, 2003-2007 között férje Bernd Grawe (sz.1966) kéményseprő volt. Egy közös lánygyermekük született. 2010-ben Diana egy fiúgyermeket is szült.

Három gyermekről a wikiben részletes leírás található (németül) :
(Ezekből a szövegekből megtudhatók még egyéb érdekes részletek, de nem akartam már ennyire részletekbe menni.)

És Mainau egyre népszerűbbé vált. Orchidea-ház, lepkeház, pálmaház, vakok kertje, rózsakert, virágos vízlépcső is létesült. 1974-ben Lennart Bernadotte gróf és Sonja grófnő kezdeményezésére létrehozták a „Blumeninsel Mainau” kereskedelmi társaságot, amelynek fő részvényese a Lennart Bernadotte Jótékonysági Alapítvány lett. (Főként azért, hogy elkerüljék a gyermekek közti jogi vitákat.)

Az idő pedig nem állt meg, a gyerekek felnőttek, a szülők megöregedtek – Lennart gróf már csak nehezen tudta bejárni szigetét, sőt a végén már csak tolókocsival tudott közlekedni. (Nem derült ki számomra, hogy végülis - a korán kívül - mi volt a "baja".) De derűs jókedvét mindvégig megtartotta.  Élete mottója volt, amit sokszor hangoztatott: "Humor nélkül nem tudok élni" - és érdemes megnézni fényképeit, többnyire mosolygósnak láthatjuk.

2004. december 21-én 95 évesen halt meg, csendben a sziget Vártemplomában temették  el, megemlékezés haláláról csak  később volt. Négy év múlva 2008-ban, jóval fiatalabb felesége is követte.

A sziget azonban most is a Bernadotte-oké és a virágoké. És azé a sok ide látogató gyereké-felnőtté-öregé, akik örömüket lelik e virágok szépségében.
A programokról árakról itt lehet olvasni: http://www.mainau.de/graefliche-familie.html

Még egy megjegyzést kell ide beszúrnom, a sok mese végére:
Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy a főnemesi címeket jól értelmezem, de annyi összevisszaság van a témában a neten, hogy lehet, nem a legjobb megoldást választottam:
Zavarban voltam ugyanis Lennart Bernadotte rangjával. Hol grófnak, hol hercegnek említik a neten lévő szövegek. Életrajzában a legelső sorban  (wikipedia) grófként szerepel, majd kicsit lejjebb mint Svédország és Hollandia hercege.

Aztán itt, a heraldikai lexikonban találtam az alábbi szöveget:     
A fejedelem (németül: Fürst)
Felesége fejedelemné (németül: Fürstin),
Fia herceg (németül: Prinz  azaz a fejedelmi házak nem uralkodó tagjai) vagy gróf.
A hajadon lányok hercegnők vagy grófnők.
A fejedelmi cím örököse a legidősebb fiú, akinek utódai örökös hercegi címmel (németül: Erbprinz), néha örökös grófi címmel (németül: Erbgraf) rendelkeznek.

Így aztán – mivel nem vált Lennart svédországi uralkodóvá, - én a fent írtak miatt úgy értelmezem, hogy a gróf és a herceg rang is jó meghatározás.

 
Elolvasásra ajánlom ezt  is - annyira jellemző Lennart grófra az egész történet:
http://balintgazda.hu/igy-lattam/mainau-grofja.html
és ezt is - annyira jellemző Magyarországra az egész történet: 
http://www.fntudosito.hu/riport/4715 
(Bár talán okosabb lett volna, ha ezt a szép anyagot nem rondítom el ezzel az utolsó ajánlattal....)

2015. január 17., szombat

Szent Rókus



Kifejezetten örömmel tölt el, ha valakitől kapok egy kisebb (általam még megoldható) feladatot. No nem sok ilyen van mostanában már – de épp tegnap érkezett egy kérdés:
„Miért nyalogatja a mohácsi Szt.Rókus szobron a kutya a szent térdét ?”

Bár az ominózus szoborról nincs képem és a neten sem találtam, azonnal rábuktam a témára, mint kacsa a nokedlire. Késő estig szörföltem a neten és több helyen elolvasva a történetet, összeállt a kép. Bocsánat attól, akit az efféle dolog nem érdekel – én sem vallásos buzgalomból derítettem ki, egyszerűen csak érdekelt. Én még mindig kíváncsi vagyok a világ dolgaira…

Viszonylag jó összefoglaló olvasható itt: http://www.sztrokus.hu/main.html#this4  „Szent Rókus az orvosok és kórházak védőszentje. Ifjú zarándokként, bottal a kezében, kenyeret hozó kutyával, lábán pestises keléssel, a vállán vörös kereszttel ábrázolják. Rozáliával és Sebestyénnel együtt ők a "pestises szentek". Ünnepe: augusztus 16. A Rókus név a Roch- (erős) kezdetű germán nevek önállósult német becézője, latinosan: Rochus. Szent Rókus Franciaországban, Montpellier-ben született 1345 körül, és 1376 táján Angerában (Lombárdia) halt meg. Rövid élete szinte folytonos zarándoklat, úton-lét volt. Édesapja János, a város ura, édesanyja, Libera, fiukat már születése előtt Krisztus szolgálatára szánták. Mellkasának bal oldalán vörös, keresz-talakú anyajegy látszott. A szülők csodálkoztak a dolgon és áldották érte az Urat. 
Már nagyobb gyermek volt, mikor édesapja meghalt. A végrendeletét szóban hagyta fiára: "Először: miként tanultad, szüntelenül Jézus Krisztusnak szolgálj. Másodszor: ne feledkezz meg a szegényekről, az özvegyekről és az árvákról. Harmadszor: rád bízom vagyonomat, hogy jó célra használd. Negyedszer: adj otthont a nyomorultaknak és a szegényeknek." S ő, atyja végrendeletét szó szerint végrehajtotta. 

Ezután, már a ferences harmadrend tagjaként, elhagyta hazáját. Piacenzába érve látta, hogy a városban súlyos járvány tombol. Rókus a betegek között dolgozva mindent megáldott, és félelem nélkül gondozta a betegeket, akik szentként fogadták, mert tapasztalták, hogy gyógyulást hoz nekik. Házukban kereste fel a betegeket, megjelölte őket homlokukon a kereszt jelével, és így, érintéssel meggyógyította őket. Rómába is dögvész idején érkezett. Egy bíborost is meggyógyított keresztjelével, ám a bíborosnak a kereszt a homlokára vésődött, s haláláig láthatóan viselte azt.

Egyszer aztán, ismét Piacenzában, ő is megbetegedett. A "hálás" polgárok ezért kiűzték a városból. Egy közeli erdőben húzta meg magát, ahol egy kutya megtalálta, s a legenda szerint kenyeret vitt neki és a gazdáját is odavezette. Végül Isten segítségével Rókus meggyógyult, de később egy szerencsétlen véletlen folytán Angera város katonái elfogták, s mint kémet vitték uruk elé. Börtönbe vetettek, öt évig ott élt. Mikor közel érezte halálát, kérte a börtönőrt, hogy hívjon hozzá papot, aki meggyóntatja. Ez után ájtatos imádságban azt kérte Istentől, hogy azok a keresztények, akik Jézus nevében áhítattal megemlékeznek róla, szabaduljanak meg a betegségtől. Amikor imádságát befejezte, kilehelte lelkét. Már holtan találták börtönében, amely csodálatos fényben sugárzott. Fejénél és lábánál egy-egy nagy gyertya égett, feje alatt egy táblát találtak, melyen aranybetűkkel írva állt: Isten meghallgatta, amit a betegek számára kért. 
Az írásból kiderült Rókus neve és származása is. Amikor a város urának felesége meghallotta a hírt, felismerte, hogy az unokája volt. Amikor a temetésre előkészítették, ráismert a rokonság is a mellkasán látható kereszt-alakú, vörös anyajegyről. Fájdalommal és bűnbánattal telve temették el.”
Egyedül a http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/szent_rokus  oldal írja a sebek nyalogatását, máshol ezt nem találtam: „Előbb egy angyal, majd egy hozzászegődött kutya ápolta: kenyeret hordott neki, és sebeit nyalogatta.” Illetve az angyal ápolásáról se esik máshol szó – pedig találtam egy képet, ahol igenis, látható az angyal. A kutya – kenyérrel a szájában több alkotáson is látható.
Hát ennyit a Szt. Rókusról.   Ez volt a mai „ujjgyakorlatom”….





 
Képek innen:

Itt olvashatsz még róla:


2015. január 16., péntek

Bolti átverősó



Elolvasásra ajánlva kaptam az alábbi cikket @x-től: http://totalcar.hu/magazin/velemeny/2015/01/15/szelvedomoso_-19_fokig_atkuras./  (A szövegben említett első cikk elolvasását is ajánlom.) S azért került ez ma ide be, mert épp a napokban morgolódtam magamban a hihetetlenül sok üzleti átverés miatt – amit  igazán nem is tudom miért ? – de szó nélkül eltűrünk.
Csak pár példa:
- a papír zsebkendők vastagsága és „vízállósága” – van olyan, amibe egyszer SE lehet rendesen orrot fújni kellemetlen következmények nélkül.
- a műanyag vizes flakont – annyira elvékonyították, hogy már lassan félrelocsolás nélkül a vize ki se lehet önteni belőle. Mellesleg észrevettétek, hogy a kupakok is egy „csavarintásnyival” keskenyebbek, mint a régiek ?
- a  súly+csomagolás téma: számtalan olyan dolog van, aminek a csomagolása ugyanolyan, mint a régebbié, de a súlya kisebb (5 dk helyett a macskaeledel csak 3 dk) – vagy épp a téli szélvédő mosónál ért meglepetés, amikor alaposabban megnéztem, ugyanolyan, mint a tavalyi üveg, csak nem 5, hanem 4 literes.
- van csokoládé, ami 10 helyett 9 dk,  vaj, ami 25 dk helyett csak 20 dk,
- a mosogatószer valami varázslat folytán „meghígult”… és sorolhatnám estig…
A vonalkódok hottentotta nyelvéről, a nagyítóval sem látható címke-feliratokról, az összetevők nevének meghamisításáról, az akciók átverősójáról és egyéb mocsokságokról most nem is szólok….


Számomra többek között ezért is roppant idegesítő minden hó-eleji nagybevásárlás, mert „nincs idegem” minden egyes polcról levett árunál nézegetni a súlyt, épp elég, ha meg kell próbálnom felidézni, mennyi is volt egy hónappal ezelőtt az ára. (Bár túl sok értelme ennek sincs, mert mi van, ha most drágább ? Ugye, akkor is megveszem…)

 Ugyan, e témakörben nem keresgéltem most az interneten, de a nép „….az istenadta nép,… mint a barom…” szóval  a nép, ez ellen nem lázadozik ? Vagy annyira halkan, hogy a nagyhatalmú kereskedőkig/gyártókig nem jut  el ? Persze igazuk van. Tényleg a vacakabb minőséget, az átverős csomagolásút is megvesszük. Mert az ember mindig siet és mert szüksége van arra a valamire. Komolyan mondom, százszor eszembe jut  az a régi kis vegyesbolt a mi utcánk végében, ahol nem felfújt, de ehetetlen kenyeret és nem vizezett agyonkezelt tejet árultak anno. Hogy  választék  nem volt ? Na és ? Boldogtalanabb voltam, hogy csak egyféle vaj volt ? Nem ! Ezt határozottan állítom.
Ha nem lenne undorító és Magyarországra specifikusan jellemző következménye a nagy áruházak bezárásának, akkor (hú, most vessenek rám sokan követ) – én nem bánnám, ha kisebb boltok lennének csak. Jó, persze tudom, nagyon más világ volt az, az ötvenes-hatvanas években. PÉNZ SE volt és emiatt aztán vásárolni se nagyon akartunk/tudtunk. Az igényeink voltak kisebbek – és érdekes módon, azért valahogy csak átéltük, megéltük azt az időt is.


Az én életem a szegénységből, szűkös viszonyokból rakéta gyorsaságával tért át a modernebb kereskedelembe, új szó született: árubőség – és hová vezetett ? Hát ide, ahol vagyunk. A fogyasztói társadalomba. Ahol minden csak a pénzről szól.
De, miként valahol nem is olyan régen egyszer már leírtam, nekem nem lenne ismeretlen, ha visszatérne valamelyest a régi világ (legalábbis ezen a téren – ami ugye elképzelhetetlen, mert egyik dolog hozza magával a másikat és csak úgy kiszakítani valamit a nagy összességből nem lehetne) – szóval nekem nem lenne furcsa, de mit szólnának az utánam születettek ? Azok akiknek halványlila fogalmuk sincs arról, hogy másképp is lehet(ne) élni és még csak bele se kellene halniuk…

Áh, szóval nem vagyok én guru, hogy megmondjam, mi lenne jó. De ez, ami van, ahogy van, ez nem az igazi….