2015. augusztus 31., hétfő

Rettegő szívvel élni….



(Bemásolom az egészet, mert hirtelenjében nem is tudom, mit kellene belőle "kiemelnem".)

„A teljes magyar lakosság arcképének nyilvántartását és profilozását tervezi a kormány. Az adatbázis a hivatalos, okmányirodákban rögzített igazolványképekből épülne és gyakorlatilag bármelyik állami szerv hozzáférhetne, amelynek rendészeti jogosítványa van – írta meg a napi.hu.
A lap a kormány.hu-n vette észre, mit terjesztett elő a Belügyminisztérium. Az adatbázis elvben olyan technikai megoldásokkal épülne ki, amelyek réven nem alakulna ki egy személyi mappa minden polgárról, vagyis az arcképen kívül más természetes azonosítót – nevet, lakcímet – nem, csak egy kapcsolati kódot tárolnának. De természetesen szükség esetén ezek az adatok is hozzáférhetők lennének.
A Belügyminisztérium a törvény szükségességét többek közt a bűncselekmények megelőzésével, illetve felderítésével indokolja, de példának hozzák a személyvédelmet és a titkosszolgálatok titkos adatszerző tevékenységét is.
Emellett a törvény azt is megengedné, hogy a hatóságok egyszerre akár több tízezer polgár mobiltelefon- és internetforgalmát online ellenőrizzék, lehallgassák. Például az egymillió előfizetővel rendelkező szolgáltatóknak olyan csatlakozási pontot kellene kialakítani, amely lehetővé teszi az előfizetők 0,1 százalékának online lehallgatását, követését, ami minimum 3000 ember jelent. Igaz, a parlamenti szakbizottságban elhangzott beszámolók szerint a lehallgatások javát végző szakszolgálat komoly technikai kihívásokkal küzd – tette hozzá az újság.
A törvénytervezettel kapcsolatos társadalmi vitára mindössze 5 napot adott a belügy, tehát szeptember 1-jéig lehet véleményezni a javaslatot.”
 
Ehhez add hozzá az alábbi hírt:
És ne felejtsd el, mi is EU tagok vagyunk, vagyis a mi légterünk az ő légterük….

Ma reggel virágokat szedtem a gyükési réten. A már őszillatú csendben egyszer csak fölöttem zúgtak el – láthatatlanul ugyan, hiszen nagy magasságban közlekednek – a gépek az Eu határig oda-meg vissza.

Csak álltam és  muszáj volt sírnom. És kivételesen nem a gyükés-réti emlékeim miatt….
Tele vagyok félelemmel...
(Kép az index.hu-ról)



2015. augusztus 30., vasárnap

Hol van az már…



Fogalmam nincs, van-e manapság ilyesmi, hogy t.i. egyes foglalkozásokkal gyakorlatban ismertetik meg az általános iskolásokat úgy, hogy bizonyos munkahelyekre elviszik őket pár napra „dolgozni”…. Nekem  nemrégiben, egy múltidéző beszélgetés kapcsán eszembe jutott, hogy nyolcadikos koromban 3 napig a pécsi nagy csemegében voltam „eladó”….

Aki régi pécsi, tudja miről beszélek, aki meg nem pécsi, annak elmondom, hogy valamikor az ötvenes évek végén (? bár a pontos dátumot nem tudom, de az én sztorim 1959-ben történt ) – nyílt a városban az első igazi „nagy” élelmiszer bolt, amit valami okból „nagy csemegének” neveztek el. Elég fantáziátlan név, de hát ez volt a neve, minden öreg pécsinek (szerintem) megdobban a szíve ettől a szótól.
Régebben is élelmiszer bolt volt itt, én úgy emlékszem, a már elhalt pécsiek csak „A Póli”-ként emlegették.
Ennek oka megtudható Pesti János: Baranya megye földrajzi nevei. I. köt. Baranya monográfiai sorozatából: „Nagy csemege: Csemege, Csemegébe: Póli, Pólihoz [Hiv.: Csemege élelmiszerbolt] élelmiszer-áruház. Pohly Henrik nevéről. Falait Gebauer Ernő freskói díszítik.”  Vagyis a bolt eredeti, vagy régi tulajdonosa volt ez a Pohly s emiatt hívták így a boltot.





Freskók  innen: http://regipecs.blog.hu/2016/10/12/a_pecsi_nagycsemege


Amúgy meg az akkori viszonyokhoz képest „fogalom” volt...Csak pultos kiszolgálás volt, az „önkiszolgálónak” akkor még a nevét se ismertük. Bal oldalon voltak a húsáruk, (én itt, közvetlenül az ajtó melletti pultnál voltam) jobb oldalon  az édesség - itt kávét is lehetett inni, afféle régimódi, hatalmas, csodás illatot árasztó  kávéfőző gépekből – s tán hátul volt az egyéb élelmiszer, meg az italok. Emlékeim szerint zöldségfélét nem tartottak, akkoriban azt a piacon vásároltuk meg.

Szóval ebben a boltban dolgoztam én fehér köténykében és főkötőben 3 napot. NEM volt szeletelő gép, legnagyobb nehézség suta kis gyerekkezemnek a parizer egyenletes vastagságúra vágása volt az éles késsel. Meg kitalálni, hogy a 10 dekához hiányzó 3 deka az milyen vastagságú szelet ?  Nem emlékszem, milyen áruk voltak még, de biztos nem volt semmilyen előre csomagolt és nyilván nem volt tizedakkora választék sem, mint manapság. Talán volt néhány „felvágott” – és biztos volt kolbász, szalonna, májas- és véres-hurka, meg valami sonka-féleség.  Sokkal több nem hinném, hogy volt. Ja, és ha kimérte az eladó  az árút, neki kellett kiszámolni és a  blokkra ráírni az árat,  amit aztán a középen lévő kasszánál kifizettek a kedves vevők, majd e cetlivel visszajöttek a pulthoz, s akkor vihették a parizerüket.

Nem mondanám, hogy valami nagy örömmel emlékezem vissza erre a három napra,  sose vágytam arra, hogy boltos-néni legyek, de letudtam, mert kötelező volt.
Aztán később, mint vásárló sokszor megfordultam a boltban, végig asszisztáltam átalakulásait, szomorúan vettem tudomásul, hogy ez is „zabáldává” alakult. Egyetlen szerencse, hogy a bent lévő híres-neves Gebauer Ernő freskókat nem vakarták /takarták le… Bevallom, nem merek bemenni, s megkérdezni, lefotózhatom-e, a neten ezeket is csak jóval később találtam.
Az én emlékezetemben nem ez a kép él… de nem baj… Azt látok a fejem mozijában, amit akarok.
 
Ez egy 1959-es kép, ugyancsak a fenti linkről.


Ilyen volt 2015-ben



Ez pedig a ráadás, ha már nosztalgiáztam :


2015. augusztus 28., péntek

Erzsébet




Vannak csendes örömmel teli napok – és az olyan jó….annyira kell az embernek.
Nem szükséges feltétlenül égig-ugrálós boldogság, elég egy  békés látogatás egy kis faluban, egy kedves barát meghívására.
Pompás időben autóztunk ki a közeli Erzsébetre/(be?). Jártam én már errefelé nem is egyszer, a Máriakéméndre vezető út megy rajta keresztül. Egyszer már írtam is a holland csempegyűjtőről, akinek itt van a kiállító-tere. http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2011/10/ajandek-nap-ujra-iresz.html

Valójában a kint-lét alatt semmit se csináltunk. Beszélgettünk, elsétáltunk a  rétre, ahol szedtem egy szatyor katángot, hogy majd teát főzzek belőle, néztük a felhőket, a lassan érő-sárguló kukoricást. Megsimogattam egy kiskutyát, örömmel lefotóztam egy viseletes szép kislányt, meg a sütkérező hajnalkavirágot, találtam egy négylevelűt. Megettem a finom ebédet, elgyönyörködtem egy szomszéd kiskertjében a rogyásig megrakott paradicsomtöveken és óriás-pattiszonokon.  Lefényképeztem egy magasan repülő gólyát ( ami persze nem sokat érő, mint fénykép…) …és nem történt semmi. Olyan jó üres volt a fejem és valami csendes békével teli a szívem.
Köszönöm kedves barátném a meghívást !!



Ezt a gyönyörű mezei csokrot pedig másnap a gyükés-beli sétámon szedtem. Ugye milyen szép ?


 

2015. augusztus 27., csütörtök

Kalandozás a messzi múltban - - egy fura szó okán….



Pár nappal ezelőtt a „Halk és hangos reklámok”-ról írt szövegemnél „A lélekajtós” barátnőmnek a kommentje így szólt:
„Régen, nagyon régen németajkú falvakban a pindljúddal ijesztgették a gyerekeket. Majd jön a pindljúd és elvisz a zsákjában!... Még emlékszem, ahogy a szomszéd néni kántálta a pindljúd szövegét, ahogy kiabált a faluban:"Gyűrű, gyűszű, gombostű! Kis tű, nagy tű, szentjánoskenyér!" Ennek dallama volt, nem ám csak úgy!...”
Mire Pipulka azt írta, ő kíváncsi lenne mit jelent ez a szó, hogy „pindljúd” ?
Mire én: Ehhez kell tudni kicsit németül, kell tudni, hogy a régi zsidók milyen németre hajazó nyelvet (jiddis) használtak és persze kell tudni, hogy a svábok is valamilyen spéci német nyelvet beszélnek. Egyik sem igazán hochdeutsch.
pidl = pendlizni = két hely között ingázni
júd = ezek után gondolom már egyértelmű - zsidó embert jelent.
Tehát a pindljúd - afféle zsidó vándorkereskedő volt
A neten persze ennek semmi nyoma - de talán most így, hogy beszélünk itt róla, mégis bekerül a "nagy világszótárba".
Itt ígértem meg, hogy egy másik, hasonló mondókáról is be fogok számolni.

Nos akkor íme, következzen az, amire utaltam a fenti kommentben. Nagyon nagyon régen hallottam valakitől ezt:  

Parafine rabe
eckerhaus enstikol
után svasszer ofoszfor.
Enda enda
Monsplaran plan
nem gyullad meg
máshol csak a skatulyán.

Hát szerfelett örülnék, ha csak egyetlen kommentelőm is akadna, aki ismeri ezt a szöveget, avagy tud az enyémnél jobb magyarázatot adni rá.
Hellyel közzel „le is fordítottam” a magam nyelvére ezt a pár vicces(nek tűnő)  sort.
Kb. arról szól, hogy a zsidó vándorkereskedőtől kérdezik tréfásan, (vagy ő mondja ?) van-e, kapható nála  biztonsági gyújtó (=gyufa), olyan, ami nem gyullad meg máshol, csak a skatulyán.

Javasolnám elolvasni a gyufa történetét, ahol kiderül, hogy ez a „csak a skatulyán” meggyulladó gyufa azért nem volt mindig természetes !
És esetleg Irinyi Jánosról is érdemes elolvasni ezt: https://hu.wikipedia.org/wiki/Irinyi_J%C3%A1nos  vagy ezt: http://www.irinyi.eu/hires_irinyi_janos_ujsag.pdf
Nem kis büszkeséggel azt is idebiggyesztem, hogy „szegről-végről” Irinyi János (pontosabban az édesanyja) nekem rokonom volt, apai ágon, családfánkban szerepel ő is.

(Kissé szarkasztikus megjegyzésemet sem hagyhatom ki, ezt írja a wikipédia:
„Találmányát és a gyártási jogokat eladta Rómer István bécsi gyógyszerésznek, aki az Irinyi-féle biztonsági gyufa gyártásán meggazdagodott, míg Irinyi szegénységben halt meg 1895-ben.” 
Hát ha valami,  ez tipikus jellemzője a családomnak, le se tagadhatjuk, hogy rokonok vagyunk….:-) )



No de vissza a vershez: a fenti képen egy svédországi gyufásdoboz látható:
Säkerhets tändstickor  felirattal (=Biztonsági gyufa) – amit nyugodtan el lehet érteni ekerhausz enstikol-nak is… ha számításba vesszük, hogy akik ezt mondogatták, nem is biztos, hogy tudták, miről beszélnek pontosan. Svédül se beszélhettek túl sokan…akkoriban sem.
Ez egy vicces mondóka, ami a gyufáról szól….
Nos az én megfejtésem tehát ez. Van valakinek jobb ötlete ?



2015. augusztus 26., szerda

Fecnikről bemásolva



Nem tudom, más is csinál-e  még ma kézzel írt jegyzeteket, feljegyzéseket  magának. Én szoktam. Eszembe jut, hallom, megőrzésre méltónak találom. Leírom, van hogy eldobom, van, hogy elfelejtem-elveszítem, van hogy bemásolom ide:

Ha az ember nem mer/tud úgy élni, ahogy szeretne, akkor boldogtalan.
Legfeljebb még önmagának sem vallja be.
***
Akit csak a netről „ismersz”, azt nem ismered.
***
Papírforma szerint sok „rokonom” van.
Igazi meg kevés.
***



Könyörgés (ónémet ima)


Adj, Uram nyugalmat, hogy amin nem tudok változtatni elfogadjam!
Adj, Uram bátorságot, hogy amin változtatni tudok, megváltoztassam!
Adj, Uram bölcsességet, hogy egyiket a másiktól meg tudjam különböztetni.


...Ilyen volt a cseresznye virága - pár hónapja...Emlékszel-e rája ?

2015. augusztus 24., hétfő

Patchwork

FONTOS KIEGÉSZÍTÉS: A KIÁLLÍTÁS AUGUSZTUS 31-IG VAN NYITVA !!!
(Köszönöm Abile az infót !!!!)

 
Tudtam a programról, 'mmama' is ajánlotta, hogy látogassam meg, mégis húzódoztam magamban kissé, hogy menjek-e a Szamárfül fesztivál keretében megrendezett patchwork kiállításra – de végül elmentem. http://www.szamarfulfesztival.hu/szamarful_programok
Vegyes érzelmekkel jöttem haza. Mert a patchwork tetszett, de a fesztiválos tömegtől,  hát hogy is mondjam ?….idegenkedtem…(Nem szoktam, nem szeretek olyan helyekre járni, ahol emberek vannak.)

Végre utánanéztem, pontosan mi is a patchwork. Bizony meglepődtem, mert a jelentése ez:  tákolmány, fércmunka, kontármunka, fércmű…. Nos, ha valamit, hát ezt a szót, közönséges értelmezésében, ezekre az alkotásokra aztán nem lehet mondani. Micsoda fantázia, energia és főleg idő + akarás + kitartás volt itt ma kiállítva !!!

Gyönyörű és meglepő alkotásokat láttam. Nem is értem, miképp lehet embereknek  ennyi türelme, ami ezen csodás művek létrehozásához szükséges ? Nekem biztos egy börtönbüntetéssel érne fel, ha ilyesmit kellene csinálnom. Az alkotók fantáziája végtelen – igen sokféle „kép” volt látható. Mivel nem vagyok szakember, nem kezdeném felsorolni, mik, de nem egyformák a képek technikailag sem… Számomra legkülönösebb egy hátsó kis folyosón látható, majdhogynem „eldugott” három alkotás volt. Gombostűkből, biztonsági-tűkből  létrehozott „képek” – nem is tudom, miképp juthat embereknek ilyesmi eszébe ??? Csak csodálkoztam…
A kiállítás  aug.31-ig van nyitva. (Valami félreértés folytán eredetileg aug.23-at írtam.Bocsánat..)

Először néhány kép a Szamárfül fesztiválról, ami valójában a gyerekek fesztiválja - az ő érdeklődési köreiknek megfelelő minden program. Volt több evős-hely, de pl. gyerekwécét sehol nem láttam - pedig gyerek aztán volt rengeteg....és a kép tanúsága szerint volt, akinek sürgősen pisilni is kellett....









És akkor következzenek a patchwork-ös képek:




Ezek a különleges, tűkből készült képek




































2015. augusztus 23., vasárnap

Mint a testvérek...



Aki láttak Kavics blogjában  (http://bessyke.blogspot.hu/2015/08/chiemsee-vitorlas.html) a kicsiny, vitorlás formájú kavicsot, most csodálkozhat, mert íme, megmutatom én is az enyémet.
Ugye, szinte  hihetetlen, hogy ezer kilométerekre egymástól két ilyen ikerkavics létezhet, és tulajdonosaik mégis ismerik egymást ?
Márpedig vannak csodák.



Mosta, hordta, vitte a víz… 
Hegyoldalból zuhant valahonnan  ?
Fájt-e a sziklának ahonnan leszakadt ?
Megsiratta-e mit elveszíttet ?
Száguldott az árral, lökdösték másikak,
sokan voltak, ő mégis egyedül.
Csiszolták, tépték, lett egyre kevesebb,
míg tüskeit veszítve, 
kőből kaviccsá nemesülve, 
asztalom dísze lett.

2015. augusztus 21., péntek

Hallgatni arany (?)



Nem a Csernus idézeteket kellett volna tegnap betennem a blogba – node tegnap reggel ez a szöveg még csak félig volt a fejemben. Aztán mára elkészültem, egy nap késés még elfogadható.
Merthogy augusztus 20 kapcsán  - csoda lenne, ha nem így lett volna – mindig eszembe jut az a család, amibe én beleszülettem. A családomról meg aztán sok minden más is… 
A régi családom ezen nap környékén (ha máskor nem is nagyon), de Szentistvánkor mindig összejött. Aug. 18-án volt nagyapám születésnapja, 19-én volt nagyszüleim eljegyzése és esküvője, aug. 20-a pedig István nap, amiből eleinte kettő, majd három volt a családban.

Most mégse ezekről az ünnepekről írnék – hanem ennek kapcsán egy gondolatomról, ami napok óta motoszkál a fejemben…

Ómama 1943

A legelső képen látható az én ómamám – mi így hívtuk nagyapám édesanyját – a nagymamám édesanyja volt a dédi. (A második képen ő is látható, az asztalon csücsülő édesanyám bal oldalán…)

Családi fotó 1923
István nap  1953
7 éves koromig éltem ómamával egy fedél alatt, és mostanság igen sokszor gondolok vissza arra az időre. Nem is másért, csak mert úgy alakult, hogy én jutottam ómama korba és mellettem is van picike gyerek – még ha nagyon nagyon kevésszer is.

Folyton  az jár az eszemben, milyen volt nekem a viszonyom ómamához ? És őszintén mondom, túl sok nem jut eszembe róla – hiszen inkább a nagymama volt az, aki minket felnevelt – mivelhogy anyánk dolgozni járt, hát a mindig otthon tartózkodó nagymamám volt a legfontosabb személy számomra.

És igen, az ómamától valahogy idegenkedtem. A képen is látható, sovány néni volt, és magam sem tudom, miért emlékezem arra (vagy csak gondolom?) hogy vékonybőrű, ráncos kezei voltak, kéklő erekkel  (milyen is lehetett volna más ??) és valahogy olyan emlékem sincs, hogy ölbevett, vagy simogatott volna. Se a hangjára, se egyetlen mondatára sem emlékszem. Egyszerűen úgy tűnik, mintha az ómama néma lett volna…. (persze nem az volt.)

És emiatt gondolok mostanában  sokszor rá: feleslegesen sokat beszélek. Az most teljesen mindegy, hogy megszakad a szívem, ha látom, hogy valamelyik gyereknek gondjai vannak, hát persze, hogy mondom a véleményemet, a kéretlen tanácsaimat. És máskor is, szoktam beszélni, elmondani a gondolataimat erről-arról, netán még a véleményemet is… De valahogy mostanában olyan rosszul sülnek el a dolgok. Majd szétvet a szeretet – annyira segíteném őket – pénzzel ugyan nem tudom – de legalább tanáccsal. Ami persze teljesen helytelen – mert ezáltal  talán olyan mindentudónak tűnök fel. Tudálékosnak ? Bersszervisszernek ? Pedig igazán nem azt akarom, hogy azt és úgy tegyék, amit és ahogy én mondok, egyszerűen csak példákat sorolok a saját életemből, vagy elmondom a véleményemet, hogy ezt így is, meg úgy is lehetne csinálni. De sosem vagyok se erőszakos, se tolakodó, talán túlzottan terhes se, hiszen annyira keveset vagyok együtt velük. Sokszor inkább mégse mondom el a gondolataimat, hanem inkább kérdezem őket – amire csak csordogálnak a válaszok. Hát persze, van nekik anyjuk-apjuk-apósuk-anyósuk, nagyszüleik és legfőképp hasonkorú barátaik – nyilván velük van több közös téma, mint egy el/leszakadófélbe lévő nagynénivel. S bár az utóbbi időben azt vettem észre magamon, hogy egyre többet hallgatok, mégis lehet, hogy még többet kellene....

Hát emiatt jutott eszembe az ómamám. Mert amit adtál, azt mindig visszakapod. A baj csak az, hogy erre többnyire túl későn ébredsz rá…

*******
                                                        
„A szeretet mindenekelőtt a csendben való figyelem. Szeretni azt jelenti, hogy figyelsz. A bölcs nem vitatkozik. Hallgat, és csendben halad az útján. Jobb csendben maradni, és hagyni, hogy azt gondolják, buták vagyunk, mint megszólalni, és minden kétséget eloszlatni efelől. A legnagyobb dolgok (...) a csendben történnek velünk. A csend nem csupán a természet hangja, hanem az ember legbelső szükséglete. Minden bajra két orvosság van: az idő és a csend. Csodaország nem jön el azoknak, akik kikotyogják; csak azoknak jön el, akik csendben maradnak és várnak. Sokan azt hiszik, hogy az csend az olyan űr, amit mindenképpen ki kell tölteni. Vannak, akik csak azért beszélnek, mert úgy vélik, a hang könnyebben kezelhető, mint a csend. Tégy minden jót, amire képes vagy és tedd olyan csendben, ahogy csak lehetséges. Ha az élet nagy pillanataiban olyasmit akarunk közölni, amire szavunk sincs, akkor elhallgatunk. S a lelkek e csendben oly mélységesen megértik egymást, mint egyébként soha. Amikor a szív túlcsordul, csak a csend közvetíthet. Sok ember fél a csendtől, a magánytól. Fél a tükörtől, amelyet a csend és a magány tart elé. Mert az ember sohasem az, akinek társaságban látszik, akinek emberek között mutatja magát. Az ember mindig az, aki a csendben, magányban szembenéz önmagával. Aki ismeri a csend legyőzhetetlen békéjét, azt nem lehet megbántani, és az nem is bánt meg senkit. Tanulj meg csendben maradni. A lehetőség néha igen halkan kopogtat. A szív üzenete nem a dobbanás, hanem a dobbanások közti időtlen csend. Lelked igazi otthona a Csend. Rejtelmek szentélye, melyben készen vár az üzenet. A bölcsek némán hallgatják, de a balgák elűzik, s locsogva tovább matatnak a hírek ócskapiacán.”

"Nem kell mindent kimondani.
Nem kell mindent megkérdezni.
Nem kell mindenre válaszolni."