2017. június 26., hétfő

Csokonai 1773-1805=32






Néha belebotlik az ember keresgélés közben dolgokba,  melyeket valójában se nem tudott, se nem azt kereste…
No, nem tegnap tanultam Csokonai Vitéz Mihályról – szeretném tudni, ha most őszintén kellene nagy-hirtelen válaszolnotok, ki, mit tudna róla mondani – én túl sokat nem tudtam volna. A  „Lilla versek” jutottak eszembe, ezen belül meg  konkrétan a „Reményhez” című  (el is meditáltam, milyen fura, több, mint 50 éve kellett ezt megtanulni, s mégis majd az egészre emlékeztem…)  Aztán felrémlett a „Tartózkodó kérelem” „Egy tulipánthoz’”  és a „Szegény Zsuzsi a táborozáskor” (amiről aztán azonnal egy kedves eset is eszembe jutott) – de más aztán semmi.

Akinek kedve van, olvassa itt el az életrajzát:
érdemes/érdekes. Nem tudnám megmondani,  hogy ezeket az iskolában anno tanították-e nekünk ilyen részletesen….
32 (!!!) évet élt, s mi minden belefért ebbe a három évtizedbe. Megdöbbentő. (Ma egy harminc éves még az anyja szoknyáján csücsül és jó esetben egyetemre jár…. vagy munkanélküliként tengeti napjait.)

Csak egy pici részlet az indulásról: „Apja Csokonai Vitéz József borbély és seborvos, anyja Diószegi Sára volt, Diószegi Mihály szűcsmester lánya, a magyar irodalom iránt érdeklődő asszony ….” Kalandos volt az ifjúsága, de azért „menet közben”  megtanulta a görög, latin, német, francia és olasz nyelvet.
Merő kíváncsiságból összeírtam a településeket, ahol rövidebb-hosszabb ideig élt/megfordult. Nem sorolom fel, 21-et említ az életrajza… Nem mondhatom, hogy nyugodt volt az a pár évtized, amit itt töltött.
És milyen tragikusan szomorú, hogy egy „egyszerű kis tüdőgyulladásba” halt bele….

Közel kétszáz év – ami elválaszt tőle - rettentő nagy idő, nem tartom szégyennek, hogy a versei „annyira” nem tetszenek nekem most, ahogy beleolvasgattam. De egyet mégis bemásolok, bizonyságául annak, hogy nem csak most és nem csak mi  szenvedünk a forró nyártól, viharoktól.    

Csokonai Vitéz Mihály: A nyár

A nap kettőztetvén hév tüzét a Rákon,
     Magossan tűndöklik a hideg klímákon.
Hevűl a Neméa sárga oroszlányja,
     Mert súgárit a nap rá közelről hányja.
Vévén a Szírius tőle melegséget,
     Tüzes csillagával minden határt éget.

Mihelyt dögleletes fényű csillagzatja
     Magát a csillagos égen kimutatja,
Azonnal a tavasz szépségi hervadnak,
     A nyájas ligetek s mezők elfonnyadnak.
A tőle megaszalt természetnek szomja
     A rétek haldokló virágit lenyomja.

Lekonyúl a beteg liliom s tulipánt,
     Melyeket belől egy száraz hektika bánt.
Illatos kebelek Flórához temjénez,
     Hogy könyörűljön már beteg seregén ez.
Neki alázatos szárát meghajlítja,
     Az újító essőt nyílt szájjal áhítja.

El is jön az esső néha nagy felhővel,
     De széllel, dörgéssel, villámmal s mennykővel.
A forgószél öszvetördeli a fákat,
     Elsodorja a szép vetést és palántákat.
A rohanó zápor a rétet elmossa,
     A virágok nemző részit lecsapdossa.

A tüzes mennydörgés minden szívet gyötör,
     A langozó mennykő mindenfelé ront, tör.
Kopog a jégesső, tördel mindeneket,
     Agyonveri a szép virágos füveket.
De mihelyt a setét felhők elrepűlnek,
     A haragos egek ismét kiderűlnek.

A mosdott nap egy fél felhőre könyököl,
     A megszűrt áerben vídámon tűndököl.
Büszkén mutogatja a szagos rétekben
     Apró képecskéit a kristály cseppekben.

A megéledt barmok s vadak ugrándoznak,
     A víg madarakkal a mezők hangoznak.
Egy Ily hűs essőért mennyit sohajtozott,
     Akit az izzadság és por besározott.
Aki lankadt karral vonta már kaszáját,
     Be édes örömmel kezdi most munkáját.

2017. június 24., szombat

Próbálta esetleg valaki ?




Találtam egy érdekes, részletes és értelmes(nek tűnő)  cikket itt:
Keresgéltem is a témához a neten. Ha nincs minden olvasóm a melegtől elájulva, avagy nem a strandok/Balaton/tenger habjaiban ringatózva tölti idejét – kérem írjátok meg a véleményeteket, netán tapasztalatotokat.
Meglehetősen szkeptikus vagyok minden ”új és csodának” minősített szerrel és kiráz a hideg a „Föld anya” kifejezéstől   – de ez esetleg érdekelne – már ha igaz az a sok érdekesség, amit olvasni lehet róla.

('Kissé' zavar, hogy a cikk írója – vagy fordítója? – töménytelen helyesírási hibát követett el, és eddig egyetlen olvasója sem javította ezeket. Az ilyesmi a számomra mindig gyanússá teszi a dolgot. Magyarországon akarja eladni és még annyi fáradságot sem vesz, hogy egy magyarul beszélővel írassa meg a reklámját ? Fura ! Nem ?)

Kár, hogy ebből "kimaradtunk"....

2017. június 22., csütörtök

Hattusa



Sokszor leírtam, nagyon szívesen nézem a történelmi témájú és azon belül a régészettel foglalkozó filmeket (is). Most egy csodásat láttam megint – olyan birodalomba vitt el, hogy két napig kutattam utána a neten, mert gyakorlatilag szinte semmit nem tudtam, vagy alig valamit tudtam róla.
Hattusáról van szó, amit – látom – többféleképp ejtenek/írnak, de én hadd maradjak ennél a változatnál….

Gondolom, nem túlságosan sok olvasómat fogja érdekelni ez a mai téma – azonban bevallom, ezt most azért (is) írtam le/meg, hogy én ne felejtsem el, vagy ha mégis, itt vissza tudjam keresni.

Továbbá: minden olyan téma, mely nagy hatalmak/nagy állatok, és mindenféle „nagy” váratlan hirtelen és érthetetlen „eltűnéséről” szól, az engem elgondolkodtat. Mulandóságunkra, saját mulandóságomra és kicsinységemre figyelmeztet.
Szeretek és szoktam megállni a legszebb erdőben is, és elismétlem magamban az alábbi kis történetet:
„Egyszer egy indiai hercegnő az édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan  bölcsességet, mely a szomorú napokon  vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakban pedig óvatosságra inti.
A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt.
Egyetlen szót vésett bele: "elmúlik"

Tehát következzen röviden kis mese Hattusa történetéről, mely anyagot innen hoztam:  



„Az ezredfordulóig az volt a közvélekedés, hogy Hattusát, az ókori Kelet egyik nagyhatalmának, a Hettita Birodalomnak a fővárosát, barbár hódítók gyújtották fel, rombolták le és fosztották ki valamikor a Kr. e. 12. század kezdetén, halálos csapást mérve egyúttal a Hettita Birodalomra is. Ma már tudjuk, hogy a Hettita Birodalom valójában széthullott, ahogy a hatalmi centrumok délre, illetve délkeletre tevődtek át, töretlenül folytatva a Birodalom kulturális hagyományait...

A régi nyelv és az ahhoz kapcsolódó írás is eltűnt: az új államok hivatalos nyelve ugyanis már nem a hettita volt (melynek lejegyzésére az ékírást használták), hanem a rokon luvi, amely már a Hettita Birodalomban is a köznyelv szerepét töltötte be. Még fontosabb azonban, hogy az is kiderült, Hattusa nem erőszakos véget ért, hanem fokozatosan alakult át fővárosból – faluvá.




 
A Hettita Birodalom központja Anatólia középső részén, a mai Boğazkale nevű település közelében helyezkedett el. Ma látható épületeinek nagy része az i. e. 14. és 13. században épült, abban az időben, amikor a nagyhatalmú hettita uralkodók, főleg III. Hattuszilisz és III. (IV.) Tudhalijasz monumentális épületeket emeltettek a városban és kiterjesztették annak külső határait. Hattusa egy hegyes, völgyekkel és vízfolyásokkal tagolt vidéken épült egy még korábbi település helyére....

Hattuša  fénykorában  járunk, egy kiterjedt, valódi birodalmi fővárosban. A több kilométer hosszúságú erődítménnyel körülvett város szíve a királyi palotakomplexum,  tőle  északnyugatra  az  ún. Alsóváros terül el, benne a monumentális ún. Nagy Templommal, az adminisztrációs ügyek egyik központjával és a körülötte levő lakónegyeddel,továbbá az ún. Házzal a Domboldalban, amely az egyik írnoki központ. A város fölé északon a ma Büyükkayának hívott hegy magasodik, amely főképp gabonatározóknak ad helyet.
A palotakomplexumtól délre terül el az ún. Felsőváros, mely hatalmas víztározóknak, egy több mint két tucat templomból álló templom-negyednek és az elit házainak ad otthont.
A város lakosságát tehát elsősorban a birodalmi elit alkotja, az uralkodócsalád és a magas rangú tisztviselők (melybe hettita felfogás szerint a papság is beletartozott) és a hozzájuk tartozó udvartartás, illetve kíséret.

Az első törés a város életében a Kr. e. 13. század folyamán következik be. Ekkortájt a templom-negyed legtöbb templomát elhagyják, és helyükön fazekasműhelyek létesülnek.
Kr. e. 13. század első felében történt  az  a  példátlan  esemény  is,  hogy  egy  hettita  nagykirály (II. Muwattalli) áthelyezte a fővárost, mégpedig délre, Tarhuntaššába. A szövegek szerint az isteneket is magával vitte, amely így rögtön magyarázatot is nyújtana a változásra.
Fia, III. Muršili azonban visszaköltöztette a fővárost Hattušába
– amely ott is maradt a Birodalom végéig –, és a templomokat részben újra használatba vették.
 

Úgy tűnik, a város egy ideig „működő-képessé válik” – aztán egyszer csak elhagyják lakói. Megmagyarázhatatlan máig miért történt mindez – nem természeti katasztrófa volt az elhagyás oka - hiszen az épületeket tudatosan felhagyták és felszámolták (sokat közülük felgyújtottak)  s egykori tulajdonosaik elvittek magukkal mindent, amire az új helyen szükségük lehetett.

Az adminisztratív és vallási elit s kíséretük elvonulásával a város nagy része elnéptelenedett. A lakosság itt maradt része folytatta hétköznapi életét, de nem voltak eszközei a kifinomult rendszerek - mint a gabonatározók vagy a víztározók - folyamatos működtetésére és karbantartására, így idővel azok is beomlottak, összedőltek, feltöltődtek. Mindez gyorsan lejátszódott,  így  az  ettől  az  infrastruktúrától  függő  lakosság életszínvonala rövid idő alatt meghökkentő mértékben zuhant, ráadásul az állami ünnepek valószínűleg szintén eltűntek, mivel átkerültek az új fővárosba.
Hattuša, az ókori Kelet egyik nagyhatalmának  fővárosa  egy  unalmas,  poros  vidéki  faluvá változott, ahol már csak az impozáns romok emlékeztettek az egykori dicsőségre.



Egy már említett sajátossága azonban alapvetően megkülönböztette Hattusát a többi várostól: a határ közelsége. A Hettita Birodalom északi határát ne úgy képzeljük el, mint a vasfüggönyt. Nemcsak politikailag volt felettébb változékony, hanem társadalmilag is igen könnyen átjárható volt. Így nem csodálkozhatunk azon, hogy a messzire eltávozott és amúgy is meggyengült központi hatalom nem tudta megakadályozni (ha egyáltalán tudott róla), hogy egyre több bevándorló szivárogjon be és telepedjen le az egykori fővárosban… Számukra a romos Hattusa kifejezetten csábító volt, számos forrásával, kőbányaként hasznosítható elhagyott épületeivel, málladozó, de még kitartó és ezért használható erődítményeivel…  Végül nem tudjuk pontosan, mi lett az utolsó hettiták sorsa Hattusában. Vagy beolvadtak az újdonsült jövevények közé, vagy maguk is délre költöztek. Mindenesetre néhány évtizeden belül teljesen eltűnt a hettita anyagi kultúra az egykori hettita fővárosból. Az utolsó hettitákkal eltűnt a nyelvük is.”

TANULSÁGOS TÖRTÉNET. Akinek van ideje-türelme elgondolkodhat rajta.
Találtam egy ehhez passzoló idézetet Mark Twaintól: „A történelem nem ismétli önmagát, de rímel.”




Képek:

2017. június 21., szerda

Svájci csodák



Nem, kivételesen nem az irigyelt hegyeikről írnék, mutatnék valamit – bár végülis amit látni fogtok, az mégiscsak a hegyeikkel van összefüggésben.

A film – számomra – igencsak meglepő dolgokat mutatott…. A természettudományos és a történelmi témák érdekelnek engem a tv-filmek közül leginkább. Majdnem mindegy, hogy Hatsepszut, vagy Hitler, tengermélyi sosem-látott medúza, vagy óriásfenyő…

Sajnálom, hogy német nyelvű, de főképp az elejét, a svájci, csodálatosan álcázott  erődöket még annak is érdemes megnézni, aki egy kukkot nem ért a szövegből. Hogy ezek a svájciak milyen rafináltak voltak (és mennyi pénzük volt) már akkor is ! Mert nem két Frankba kerültek ezek, az biztos. A filmben később német bunkerek is láthatók, de számomra a svájciak csalafintasága és a csodás tájat nem romboló, mégis tökéletes védelmi rendszere volt a döbbenet.




És mint mindig, nekem ha egy filmet megnézek, nekilódulnak a gondolataim: vajon vannak-e még manapság "üzemelő" ilyesféle bunkerek ? Mondjuk pl. Magyarországon ? Vagy bárhol. És ha igen, ki hisz abban, hogy oda igazán jól el lehet bújni egy atomtámadás/meteorbecsapódás stb. elől ? És: mennyi, de mennyi pénzt, erőt pazarlunk ilyen és ehhez hasonló  dolgokra, melyeket a békés egymás-mellett élés teljesen feleslegessé tehetne....