2019. január 19., szombat

Szállnak a darvak



Nem tudom, darvak voltak-e, akik ma d.e.11 körül átrepültek fölöttem, de azt látom a meteorológiai előrejelzésben, hogy DNY felől hó közeledik... és ők onnan repültek É felé....Hogy ez tényleg a tél visszajövetelét jelezné -   azt se tudom, de azonnal ezt hallottam a fejemben:





Nézni nem nagyon érdemes a videót, mert a kép elég vacak - de a hang pontosan az, ami évtizedekkel ezelőttről a fejemben őrződött.
Jó volt hallgatni....

(Istenem, volt egyáltalán 1957 is ? Már történelem....)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1llnak_a_darvak
Itt a film:
https://videa.hu/videok/film-animacio/szallnak-a-darvak-1957-UmnmSKLPv7m3OPOL


Egy újszülöttnek minden vicc új....


Most tán azt kéne kezdetnek írnom, hogy az olvassa el mai kis firkálmányomat,  aki újszülöttnek érzi magát, mert a többieknek - valószínű - nem lesz ez újdonság... (Hacsak nem tartozik az illető a gyorsan felejtők táborába.)

Rendezgettem a régebbi anyagaimat, s rábukkantam a „Dibidabi”-ra. Talán van, aki most felkiált, hogy „jaj, csak azt ne!” Ha ez a cím olvastakor az első gondolatod, akkor most gyorsan csukd be a blogot és holnap olvashatod tovább. Ha viszont szereted /mint én/ és mosolyra akarsz fakadni, hát kérem tessék, hallgasd !

Röviden az alábbiakat lehet megtudni a netről, illetve a dalról:


 
A Loituma egy finn kvartett. A Kaustinen Folkmusic Festival az év együttesének választotta 1997-ben. 1989 őszén a Sibelius Akadémia népzenei tanszékén megalakult egy hét fős együttes „Jäykkä Leipä” (Szárazkenyér) néven, ennek a csapatnak lett az utódja a (négy tagú) Loituma.
Évekkel később, miután a csapat folyamatos zenei ívet írt le, különféle behatások alakították a zenéjüket. Ez volt az igazi fejesugrás a zenei áramlatok sokféleségébe. 



A Loituma Éva polkája  egy japán rajzfilmnek köszönheti világhírét. A 2006-ban készített japán mém-ben Orihime Inoue a mangasorozat egyik főszereplője póréhagymát lóbálva énekli el a dal egy részét.  Ezután beindult a Loituma-láz, ennek köszönhetően számtalan remix és videó született. Magyarországon is több rajongói portál alakult. A világméretű népszerűséget az „Ievan Polkka” (Éva polkája) című dal hozta a csapat számára.


     



Az én kedvenc variációm pedig ez:  






(A dal szövege is fent van a youtube-on, én azt hiszem száz éve alatt se lennék képes megtanulni  😁 )


2019. január 18., péntek

Hogy mik vannak !


Kaptam egy diasort, s azonnal rákerestem a neten  a témára. Meg is találtam, – bár nem tegnap jelent meg róla az első hír….de nem hosszú, bemásolom ide, hátha van még, aki nem olvasta. Az én fantáziámat az efféle hírek igencsak megmozgatják. Nagyon sokszor gondolok arra, hogy mi minden lehet mélyen elrejtve a földben (sőt a Földben) ami titkokat őriz, amiről semmit nem tudunk, egyszerűen csak azért, mert nem látjuk még csoda-műszerekkel se…

Kedvenc elméletem, hogy tán nem is mi vagyunk az első ember-formájúak itt… De hát ezekkel az elméletekkel az a baj hogy képtelenek vagyunk kilépni a „24órás” gondolkodás-módunkból. Nem hagyjuk (szerintem) az agyunkat száguldozni – bár tán ép elménk megőrzése érdekében készakarva vagyunk ilyenre „csinálva”….

Na, ennyi elmélkedés elég is. Ezt olvastam:

Derinkuyu, a földalatti szellemváros

1963-ban egy Derinkuyu-i lakos (Kappadókia tartomány, Anatólia közepén, Törökországban) egy falat bontott le otthonában és meghökkenve fedezett fel a fal mögött egy titokzatos szobát; ebből a szobából egy másikba lépett, innen még egy másikba és még egy másikba és így haladt előre.
Így fedezte fel véletlenül a titokzatos földalatti várost Derinkuyu-ban, amelynek az első emeletét Kr.e.1400 körül a hettiták áshatták.

Derinkuyu feltérképezése

A régészek elkezdték kutatni ezt a földalatti elbűvölő, elhagyott várost. Lehatoltak 40 métert, de feltételezik, hogy a mélysége eléri a 85 métert is. Jelenleg 20 szintet fedeztek fel. Csak az első 8 alsó szintet lehet látogatni; a többi félig meddig összeomlott vagy még a régészek és az antropológusok dolgoznak bennük.



A várost menedékként több ezer személy használta, akik az alagutakban éltek, hogy védjék magukat a gyakori inváziók ellen, amelyeken, különböző korokban Kappadókia átesett.
Az ellenség, tudva, hogy nagy veszélynek lesznek kitéve ha behatolnak az alagutakba, legtöbbször a kutakat mérgezték meg, hogy a lakosokat a felszínre kényszerítsék.


Derinkuyu lenyűgöző alagútrendszere

A derinkuyu-i alagutakat (amelyben elfért több mint 10.000 személy) három stratégiai helyen lehetett nagy kerek kőajtókkal zárni. Ezek a nagyon nehéz kőajtók megakadályozták az ellenség behatolását. Az ajtók magassága kb.1- 1,5 m, vastagságuk 50 cm és elérték az 500 kg-ot. A kőkapu az alagsorban a külvilágtól szigetelte el az embereket. Derinkuyu-ban van egy majdnem 8 km hosszú alagút, ami egy másik földalatti városba, Kaymakl-ba vezet.


Derinkuyu – minden igényt kielégítő lakásrendszerek

A földalatti városokat Jenofonte görög történész említette az Anabasis leírásában. Az emberek, akik Anatólia ezen részén éltek, föld alatti házakat ástak és elég nagy szobákban laktak, amelyekben elfért egy család, a házi állatokkal és tartalékkészletekkel együtt.


A helyrehozott emeleteken találtak: pajtákat, étkezdét, templomot (az alapja kereszt alakú a mérete 20×9 m. és a mennyezete több mint 3 m), konyhákat (a füsttől feketék), sajtolókat (bornak és olajnak), raktárakat, tárházakat, egy iskolát, sok szobát és egy kocsmát. A városon áthaladt egy folyó is; voltak kutak is és egy fenséges szellőztető rendszer (52 szellőztető lyukat találtak) ami bámulatba ejti a mai mérnököket is.