2018. július 15., vasárnap

A húsleves illata



Csendes szombat délután. Fontos feladatok elintézve, jöhet a készülődés a hét végére. Sokszor van, hogy előre elkészítek bizonyos ételeket – néha akár több napra is. Megsütök egy nagyobb adag húst, vagy pl. mint ma is, elkészítek egy nagy fazék levest, momentán húslevest…

Amikor minden benne volt és lassú tűzön bugyborgott, én meg bent ültem a szobában, (nem is értem az okát, hisz szellő sem rezdült, de)  egyszer csak a leves illatától, hajdanvolt vasárnapok illata jutott eszembe. 

A mai étel-kavalkádot tekintve mi nagyon is egyszerű konyhát vittünk. Hétfőn többnyire a vasárnapi maradékot ettük – ha volt. Ha nem, akkor a hétfő, szerda és a péntek tészta nap volt. Kedd, csütörtök főzelék, a szombat meg olyan se ez-se az. Mondjuk palacsinta/lángos bablevessel… A tészta többnyire kifőtt tészta volt  (mint nemrég emlegettem, friss, házi készítésű – boltban sosem vettünk tésztát, lehet, hogy akkoriban még nem is volt) …de sokszor sütött is a nagymamám buktákat, darázsfészket és ilyesmiket. A főzelék  afféle normális: kelkáposzta, krumpli, lencse, spenót, zöldbab, és igen kedveltek voltak a mártások: meggy, sóska, birsalma… ezek többsége inkább habarva, mert csak azt rántotta a nagymama, amibe nem került tejföl.
 



De a vasárnap ! A vasárnapi húsleves már szombaton megfőtt és illata betöltötte a konyhát !
Ha húsos csontból főtt, akkor öröm volt lepiszkálgatni a  puha húscafatkákat, picit sózva-paprikázva-borsozva  bekapni. Ha pedig velős volt a csont, akkor még a leves-evés előtt szabad volt pirított kenyérre kenve, a rezgő  (pfuj csupa koleszterin) velőt is befalni…Mennyei volt…
Nem tudnám megmondani, mikor ettem utoljára. Több évtizede nem, az biztos.

Az ételek egy részét – már amit lehetett – szombaton elkészítették, mert a vasárnap d.e. misére-menéssel telt, és kevés lett volna így a maradék idő, a 7 fős család ebédjének elkészítésére. Vasárnap mindig húsos étel volt, én nagyon szerettem a rántott húst, de a sült húsokra, a pörköltre, vagy pl. a vadasra  is  szívesen emlékszem. Sokan elcsodálkoztak, amikor meséltem, hogy nálunk a süt húshoz mindig volt valamiféle befőtt is, nem csak savanyúság.
És mindig volt süti, de torták  inkább csak különleges ünnepeken készülhettek, nincs is róluk emlékem.
A vasárnapi ebéd elmaradhatatlan kísérője volt a fröccs. Nem volt a családunkban rendszeres borivó, de a vasárnapi asztalról nem hiányzott sosem a fehérboros üveg meg a szódásszifon.
Mi – gyerekek – vizet ittunk, nem volt „szörpikézés” – és érdekes módon azért valahogy csak csak felnőttünk…

Ebéd után aztán az asszonyok egy-kettőre elmosogattak, és mindenki ledőlt egy kis sziesztázásra. Majd ha szép idő volt, akkor irány a Tettye vendéglő, vagy a Dömörkapu. Akármelyik helyre mentünk, a felnőttek mindig találkoztak ismerősökkel, és egy sör mellett megpihenve, elbeszélgettek egy-két órácskát. Mi gyerekek pedig rohangálhattunk és felfedezhettük a világot akár az erdőben, akár a parkban, s ha kifáradva visszaértünk, ott várt a piros bambi minket is az asztalon.

Ezeket az emlékeket idézte fel ma nekem a húslevesem illata….
Rég volt, tán igaz se volt…


2018. július 14., szombat

A harmadik


Meghalt Török Monika- ezzel a hírrel hívott fel barátnőm. Hirtelen nem is értettem, vagy az agyam nem akarta elfogadni, hiszen majdnem naponta benéztem a blogjába – ami egy ideje nem frissült. A gyerekek miatt – gondoltam én – és vártam.
Nem tudnék szebben megemlékezni róla, mint amit itt olvashat az, akit érdekel a szomorú hír:

Aki ismerte, annak nem kell bemutatnom, aki nem, annak úgyis mindegy.

A  „netes ismeretlen ismerőseim” közül ő a második, akitől véglegesen el kell búcsúznom. 8 éve Hawah volt az első, nagyon kedveltem a blogját, kár, hogy eltűnt a netről.  http://aranyosfodorka.blogspot.com/2010/06/bucsu.html

Aztán tavaly egy igazi, személyes barátsággá fejlődött kapcsolatom szállt az égbe. Az ő elvesztése nagyon fájt, hiszen olyan különös volt egymásra találásunk.  Tán egy szobában feküdtek anyáink, amikor születtünk, csak pár nap különbség volt köztünk… És majd 70 év után, a net segítségével egész véletlenül bukkantunk egymásra. Másfélezer km-re éltünk egymástól és mégis megtörtént ez a csoda. És már ő sincs itt.

Lassan mehetnék utánuk….

2018. július 13., péntek

Nekem öröm nézegetni őket...

Semmi extra, csak virág, ahová nézek. És én ettől igenis boldog vagyok. Szeretem őket, s valószínű ők is engem, ha ennyire igyekeznek elnyerni a tetszésemet:











„Az élet olyan, mint egy kert. A levelek elszáradnak és a virágok elhervadnak természetes módon. Csak ha ezeket eltávolítjuk, gyönyörködhetünk ismét új virágaink és leveleink szépségében. Ugyanígy el kell távolítanunk tudatunkból a rossz tapasztalatokat, a múlt árnyait. Élni annyi, mint emlékezni a felejtésre. Bocsásd meg, amit meg kell bocsátani. Felejtsd el, amit el kell felejteni. Öleld át az életet megújult erővel. Az élet minden pillanatát olyan friss tekintettel kellene fogadnunk, mint egy nemrégen nyílt virág.”

Máta Amritánandamaji   
https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1ta_Amrit%C3%A1nandamaji

„A kert a mi saját világunk, egy általunk teremtett és általunk ellenőrzött világ. Rendezett és harmonikus univerzum, szemben a rendezetlen és diszharmonikus külső világgal. A kert egyike annak a ritka pontnak az életünkben és az univerzumban, amelyeket valóban rendben és ellenőrzésünk alatt tudunk tartani.” 
Hankiss Elemér



2018. július 12., csütörtök

Ilyen volt - ilyen lett

https://interaktiv.morgenpost.de/berliner-mauer-damals-heute/

Ezen a fenti linken látható  egy érdekes képsor Berlin anno és ma.
Érdemes megnézni. (...Mármint annak,  akit érdekel az ilyesmi....)



A képet innen hoztam -  sok más, különös fotó is látható itt:
http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2014/11/10/a_berlini_fal_625




2018. július 11., szerda

Óraátállítás - szavazás (EU.)


Kérlek, szavazz !!!!!!!!!!!!!  (arra, hogy szűnjön meg ez az évek óta tartó őrület) Név nélkül, vagyis neved eltitkolását kérve is  lehet, magyar nyelven.
ITT:








2018. július 10., kedd

Gondolataim a thaiföldi barlangi mentés kapcsán






Vajon a napokban hányan kerestek rá Thaiföldre, vagy legalább a „Thaiföldi gyerekek barlangi mentésére” ?
Minden híradó (az én hírtv-csatornámon) ezzel kezdődött/végződött – külön a témával foglalkozó riportok voltak – mi sem természetesebb, minthogy első perctől kezdve követtem az eseményeket.

Számtalan cikk közül ez egy, épp 3 órája íródott. Az egész világ odafigyelt, segíteni próbált  ezen a pár fiún és tanárukon. Nemes, szép gesztus volt az oda érkezett sok külföldi barlangi merülő segítő.
Hála Istennek, Buddhának és mindenkinek, aki közreműködött, sikerült mindet kihozni. Ha valaki, hát én tudom, vagy nagyjából el tudom képzelni a helyzetet. Nem csak képekben, hanem fizikai valójában is.
(Csak zárójelben az egyik barlangos emlékem: http://aranyosfodorka.blogspot.com/2016/12/kalandozas-emlekek-szarnyan.html )

De…

Már megint csak én vagyok az, akinek a fejében az örömhír hallatán azonnal felmerül a kérdés, hogy és a sok száz/ezer/nemtudomhány ilyen-olyan nemzetiségű és bőrszínű „egyéb”,  önhibáján kívül  bajba jutott kisgyereken, (anyán és apán és akár nagyszülőn) és mindegyhogykin – is kell(ene)  segíteni. Nem, nem úgy, hogy a lélekmentőkön és sivatagon, erdőkön és határokon  át ide érkezetteket itt megpróbáljuk befogadni. Normális ember már az elején tudta, hogy ez nem jó megoldás, a végtelenségig nem is alkalmazható. (Igaz, az államok vezető pozícióban és ott, ahol a hatalom van, ott nem normális emberek vannak.)
És most lassan tényleg elértünk oda, hogy mindenkinek tele a hócipője a témával.

Kérdezem én: a nagy okos és segítő szívű fehér emberek miért nem OTT SEGÍTENEK, ahol a menekültek élnek/tek ? Jó, nem a lakhatatlanná vált sivatagra gondolok…. De a háborúktól feldúlt és tönkretett országokra és egyéb, még esetleg lakható helyekre, ahonnan csak azért menekülnek el, mert a növényeken és állatokon kívül ott már semmi sincs.

Örülök, őszinte szívemből örülök a 11 kisfiú és a bennük lelket tartó tanár (volt buddhista szerzetes) megmenekülésének.
De mi lesz a többivel ? Akik nem a barlangban várják a halált ? 




A témától ugyan független, de egy érdekes cikket találtam még, akinek kedve van ezt is elolvashatja:
http://utazohm.blog.hu/2016/02/18/hazikok_ahol_szellemek_elnek_szellemhazak_thaifoldon




Egyszerű, gyors, nagyszerű


Felszeletelt, főtt krumpli, sült bacon, reszelt sajt, tejföl és frissen szedett borsikafű (csombor) pici só, bors kell hozzá.

Sütés előtt/után
          
Nem írok arányokat. A kis jénaiban itt 4 közepes krumpli van, kb. 1/3 poharas tejföl, 10 dk reszelt sajt, és nemtudommennyi sült szalonna (10 dk ?) só, bors. De ha nem lenne a kertemben a borsika, hát semmit se érne. Ez a vacak kis fű annyira feldobja ezt az ételt, hogy nem lehet eleget enni belőle. Alul a krumpli, rajta a sült szalonna, azon terpeszkedik a sajtos, borsikás tejföl. Kész.
És ha van hozzá kovászos uborka - hát akkor semmiféle királyi ebéddel el nem cserélhető ! 

Próbáld ki !!! Csoda finom !

A borsikafűről ezt elolvasásra ajánlom: 
http://www.mindmegette.hu/csombor-borsfu-borsikafu-47242/