2008. február 29., péntek

Rómeó és Júlia

2008.02.29.péntek
Hallgassunk bele kicsit kedvenc mjuzikelembe ! A képek nem a legtökéletesebbek, de a zene az jó ! /Mellesleg a szövegre érdemes odafigyelni, néha az az érzésen, hogy nem is Veronáról van itt szó.../
Tavaly láttam, a szegedi szabadtérin, egy életre szóló, fantasztikus élmény volt !


"..Az vagy, akinek képzeled magad..."



2008.02.29.péntek
Nemrég fedeztem fel Kamarás Klárát, illetve a verseit. 
Most találtam egy újabb gyöngyszemet, olvassátok ! /Szörnyen sajnálom, hogy nem én írtam, annyira a lelkemből szól !/  
Az álom és a költészet szabad.  
Az vagy, akinek képzeled magad: 
lehetsz király, vagy koldus, egyre megy,  
anyja után vágyódó kisgyerek... 
Elestél? Hagyd, hogy felemeljelek, 
s ha dalolok... hidd azt, hogy csak neked...!






Gyükési leletek

2008.02.29.péntek

Próbálgattam a mai post címét, mi lenne jó ? „A dög” ? „A tetem” ? Vagy csak egyszerűen „Sir /ejtsd: szőr/” Tán az utolsó a leginkább passzoló, hiszen a szőrben már nincs tetem. Na jó, félre a szójátékokkal: a Gyükésben megint kint hever egy vaddisznó lenyúzott szőre. Minden alkalommal felháborít /nem először látok ilyent/, mert tudom, orvvadászok zsákmányának maradéka, és gyűlölöm az orvvadászokat. Úgy emlékszem, írtam már erről: hurokkal őzet fogni, reflektorral megzavarva a szerencsétlen állatokat, éjszaka a városszéli réten lövöldözni ……hát az az érzésem, büntetlenül ez is csak nálunk lehetséges. Na jó, de a dögtetemnél undorítóbb politikába ne menjünk bele… Igazából nem is értem, hirtelenjében miért erről a rondaságról kezdtem írni, hiszen mást akartam én !  

Azt szerettem volna elmesélni, hogy ma ismét megérintett a múlt, az évezredek szele, mert a palásodott szénrétegek között egy valamilyen fa /tán szil?/ termését, ill. két picike kagylót találtam. Úgy tudok ürülni az ilyen felfedezéseknek ! Rögtön beindul az agyam, itt a Gyükiben sokszor történt már meg velem, hogy elkalandozom gondolatban és elképzelem a másfél millió évvel ezelőtti tengeröblöt, vagy - jelen esetben - a már mocsaras vidéket, vagy akár azt a szitut, amikor a rét egyik fele egyszer csak 1700 m. mélyre lefordulva „fejreállt”. /Ezeket nem én találtam ám ki, ez geológiai tény !/ A tengeröbölből sok csiga, kagyló kövületem van – ezekről még tavaly írtam, és a mocsaras időből is mutattam már be képeket, de ezeket a felfedezéseket nem lehet se megszokni, se megunni, vagy legalábbis én nem tudom. Nem beszéltem senkivel még, aki beszámolt volna az enyémhez hasonló „felfedezés-érzés”-ről, ezért nem ismerem mások ilyesféle gondolatait. Ám valamit látni, ami létezik évezredek, vagy ki tudja mekkora idő-intervallum óta, s azt először én láthatom, érinthetem…hát az valami különös érzés. A sok évvel ezelőtti, ismeretlen barlang-feltárás és ezek az ősrégi leletek mind ezt váltották, váltják ki belőlem: „Uram nem vagyok méltó…” Hát nem csodálatos ajándéka a Sorsomnak, hogy ilyesmikkel jutalmaz ?


 

2008. február 28., csütörtök

Mandulavirág

2008.02.28.csütörtök

A Lánc utcai SZTK mögött kinyílt a mandula !Persze lehet, hogy máshol is, csak én ott láttam idén először. Ma megint szobor-ügyben futkostam, kénytelenek lesztek - legalábbis egyelőre megelégedni egy verssel: /Remélem nem gondoltad, hogy mást teszek ide ? :-)/


JANUS PANNONIUS :
EGY DUNÁNTÚLI MANDULAFÁRÓL


Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe' se látott,
Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.
Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,
Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein.
S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben,
Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?

2008. február 27., szerda

Az út

2008.02.27.szerda

Kölcsönkaptam, s egyszuszra elolvastam Popper Péter ”A belső utak könyvé” -t.
Szeretem Poppert, ebben is találtam, nem is egy olyan bekezdést, amin érdemes elmeditálni. Ide másolom az egyiket:
 „Minden út - jó út, ami elvezet valahová.” A hegycsúcsra sokféle út vezet. Vannak meredekebbek és kényelmesebbek. S a táj is különböző, ami a szemedbe tűnik, de azért ugyanazt a hegyet látod különböző oldalairól. Ezért hát légy türelmes önmagaddal szemben. Találd meg a neked legmegfelelőbb utat. De légy türelmes másokkal szemben is, akik más ösvényt választottak. Se a te utad, se a másoké nem az egyedül üdvözítő út. Aki felfelé kapaszkodik, sokszor meghorzsolja magát, időnként elesik. Fel kell állni, ne maradj fekve. Amíg úton vagy, nincs veled semmi baj. A belső halál akkor kezdődik, amikor véglegesen letáboroztál a hegyoldalon. .




2008. február 25., hétfő

Henri Michaux: Bohóc

2008.02.25.hétfő
Kedves kommentelőm @m, megérkezet a vers, köszönöm ! És mivel a Googleban nem találtam /bár nem néztem végig mind a 472 találatot/, gondoltam felteszem ide. Annyit azért hozzáfűzök, hogy rá kell erre a versre hangolódni, nem könnyű olvasmány, de azért nem is lehetetlen feladat !


.  
 Henri Michaux: Bohóc Egy nap. Egy nap, talán nem is sokára. Egy nap felszedem a horgonyt, mely távol tartja hajóm a tengerektől. Merészen vállalva, hogy semmi, de semmi ne legyek, eldobok mindent ami elválaszthatatlanul egynek látszott lenni velem. Széttépem, kiborítom, összetöröm, lehajítom a magasból. Egy csapásra kiokádva nyomorúságos szemérmemet, nyomorúságos terveimet és kapcsolataimat, amikben „szó szót követ”. Megtisztulva a fekélytől, hogy valaki legyek, újra iszom a tér anyatejéből. Nevetségesség és veszteség árán, de mi az, hogy veszteség ? robbanással, ürességgel, teljes pazarlással, megsemmisítő gúnnyal és tisztulással kivetem magamból ezt az alakot amely oly jól látszott alkalmazkodni, hasonulni környezetemhez és a többiekhez, egybehangolódni velük, kiegészíteni őket, oly méltónak, oly méltónak látszott lenni hozzájuk, a többiekhez. Katasztrófák utáni alázatra zsugorodva, ama teljes egyenlőségre, amely a nagy ijedségeket követi. Visszatérve valódi rangomhoz, mely minden mértéken aluli, ahhoz a legalacsonyabb ranghoz, amit, nem is tudom, milyen esztelen becsvágy hagyatott el velem. Büszkeségben és elismerésben megsemmisülve. Elveszve egy távoli /vagy nem is oly távoli/ tájon, névtelenül, személyazonosság nélkül. BOHÓCKÉNT, gúnykacajban, groteszkbe, röhögésbe fojtva az elképzelést, amelyet minden józan ész ellenére, a saját fontosságomról tápláltam. Alámerülök. Nincstelenül a végtelen alanti szellemben, mely nyitva áll mindenki előtt, megnyitva magamat valami új és hihetetlen harmat cseppjeinek, míg végre semmi leszek és üres… és nevetséges…

2008. február 24., vasárnap

Barna lepke

2008.02.24.vasárnap


Tegnap a gyükési sétámon a következőkkel találkoztam: méhek, 2 barna lepke, ibolya, martilapu, pitypang s ezek után azt akartam írni, milyen korán megjelentek, hiszem még csak február 23 van. És akkor elővettem kisokos természettudományos feljegyzéseimet, és a következőket olvastam ki belőle:

1974.febr.3 - sárga lepke
1998.febr.10 - sárga lepke
2002.febr.12 - virágzó mandula
2001.febr.18 - virágzó mandula
2006.febr.19 - barna lepke - hát akkor kérem semmi újdonság nincs ebben a hírben.


J Ö N   A   T A V A SZ !


Álcázó-művész

2008.02.24.vasárnap

A pillangóról jutott eszembe, hogy olvastam ezt /is/:
Ez itt egy fecskefarkú lepke, róla lesz szó az alábbiakban.





A Japánban nagy számban előforduló ízeltlábú hernyója figyelemre méltó módon álcázza magát: kezdeti sötét színe a levélre tapadt madárpiszokra emlékeztet, később azonban levélzöldre vált. A felfedezésüket a Science magazinban publikáló japán kutatók rájöttek, hogy ezt az ifjúságinak elnevezett hormon teszi lehetővé: a kémiai anyag szintje visszaesik, amikor a hernyó eléri fejlődése utolsó stádiumát, ekkor vált az állat zöld színűre. A szakemberek eddig is tisztában voltak vele, hogy a hormon a rovar fejlődésének sok területét befolyásolja, egyebek mellett az átváltozást is, amikor a hernyóból pillangó lesz. A japán tudósok felfedezése abban áll, hogy rájöttek: a kétféle álcázási mód közötti váltást is a kémiai anyag szintje irányítja. /inforadio/

2008. február 23., szombat

Varrósdoboz

2008.02.23.szombat

Az alábbi képnél "vegyesebbet" nem találtam. S nem csak azért került ide, mert bennem azonnal Édesanyám varrósdobozát, s ezzel együtt a kisgyerek-koromat, földi létem legboldogabb idejét juttatta eszembe, hanem azért is, mert a kép alatt mindenféle javaslatot találhatsz, ahová érdemes bekukkantanod egy-egy cikk elolvasásának erejéig:


.
1. http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20080131-teljes-napfogyatkozas-2009ben-india-kina-csendesocean.html
2. http://www.tenyek-tevhitek.hu/d-vitamin-es-a-rak.htm 3. http://www.mixmagazin.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=6844&Itemid=21 4. http://www.salzburgerland.com/hu/tid_termszet_s_npszokskutat_tvonalak_17671/direktlink.html 5. http://www.straider.hu/index.php?id=0&s_id=11&pid=0

...Egyszer minden tűzhely kihűl...

2008.02.23.szombat
Rég olvastunk verset, nos itt van egy:
KAMARÁS KLÁRA:
KÉK CSEND
IMPRESSZIÓK EGY FOTÓKIÁLLÍTÁSON
I.
Álmomban kék a kék Duna. 
Ringat. Lágyan sodor tova... 
Árvult, üres tutaj vagyok, 
de várnak öblök, tárt karok, 
és partok várnak, zöld hegyek, 
barátok hívnak, intenek. 
Az álom persze mit sem ér, 
mert véget ér, ha véget ér... 
Közel s távolban semmi kék, 
csak szürkeség, csak szürkeség...
II.
Talán egy hegy... talán egy vár, 
de omladék már, rég nem áll. 
Csak szürke kőben barna ér, 
vagy ősi nyom, és rajta vér... 
Itt nincs virág, termő faág, 
csak gyom, bozót és pusztaság. 
Tüzes a nap, tüzes az ég, 
forró a szikla és a lég. 
Mondd mit remél, ki erre jár? 
Halálos csend... halálos nyár.
III.
Valahol messze rőt hegyek 
aranygyümölcsöt rejtenek, 
de addig hosszú még az út, 
elfárad mind, ki odajut. 
Itt komor zöldek hűvöse 
csak vágyat ébreszt, 
messzire futnék, arany ligetbe fel..., 
de már a visszhang sem felel, 
leszáll a köd... jaj, nincs tovább, 
nem jutok már a völgyön át.
IV.
Feljutni, fel a hegytetőre! 
Ne nézzünk hátra, csak előre... 
Míg tart az út, míg hajt a vágyunk, 
hiába sebzi kő a lábunk, 
téphet bogáncs, gáncsolhat bárki! 
Így lehet csak a csúcsra hágni. 
Hirtelen minden véget ér. 
Se út, se ösvény, sem remény. 
Felettünk trónol győztesen 
a hegytető..., a rejtelem.
V.
Egyszer minden tűzhely kihűl, 
az emberzsivaj csendesül, 
fű borít régmúlt lábnyomot, 
csak acélvázak állnak ott, 
hol volt egy ország, benne nép. 
Már ősvadon a messzeség... 
Még áll egy templom: 
kong fala, mert papja sincs, 
s ha egymaga ragaszkodik a régi ranghoz, 
az Isten magának harangoz.

2008. február 22., péntek

Színek és formák csodája - egy különös művész

2008.02.22.péntek
 


Hundertwasser 1928-ban Bécsben született Friedrich Stowasser néven. Egyévesen elveszteti apját; a második világháborút pedig csak édesanyjával éli túl. Húsz évesen beiratkozik a bécsi Képzőművészeti Akadémiára, tanulmányai azonban csak három hónapig tartanak, mivel „unja a tanmenetet". Autodidakta, majd René Bro francia festő párizsi műtermében dolgozik. Klimt, Schiele és Klee képi világa mellett a keleti miniatúrák, a japán fametszetek egyaránt hatottak rá. Első kiállítása 1952-ben nyílt meg Bécsben. Képei színesek, csillogók, főleg nonfiguratívak. Ő maga művészetét organikus festészetnek nevezi. A festészet mellett az építészet vonzza, képein is sokszor jelennek meg épületek, kupolák, emberi terek. Az építészet terén saját, csak rá jellemző megközelítését a hideg racionalitáson alapuló, funkcionális építészettel szemben határozza meg. Ausztriában már széles körben ismert, mikor első nemzetközi sikerét aratja 1962-ben a Velencei Biennálén. Ettől kezdve a világon mindenhol egyre ismertebbé válik, festőként, építészként és filozófusként is, köszönhetően különleges kezdeményezéseinek, megmozdulásainak is. 


 . .1958-ban Penészkiáltványt ír az építészeti racionalizmus ellen: a penész a merev formák feloldásának, a természetes belakottságnak a metaforája. 1967-ben Münchenben, meztelenül jelenik meg hallgatósága előtt, az épített környezet ellen felszólalva. 1972-ben mozgalmat indít „Jogod az ablakhoz – kötelességed a fa iránt” címmel, melyben az ablakok kötetlen elhelyezését és tetőkertek létrehozását hirdeti. 1981-ben „A szín az építészetben” című felhívásával a hivatalossággal száll szembe. Mindemellett, vagy mindezek ellenére a hivatalos elismerések sem kerülik el. 1981-ben Bécsben a Képzőművészeti Akadémia professzorává lett és megkapta az Osztrák Állami díjat. 


 Tíz évvel később szintén Bécsben megnyílt a Hundertwassermuseum.Hundertwasser mégis inkább különleges művész, mintsem exhibicionista különc. Polihisztor, aki a festészet mellett épületeket, falikárpitokat, zászlót, bélyeget, rendszámtáblát is tervez. Igazi egyéniség, aki filozófiájával és gondolkodásmódjával is maradandód alkot. Az emberi jogok és a világbéke elkötelezettje, s aktív környezetvédő már akkor, amikor ez még nem volt sem tömeg-, sem politikai mozgalom. Hitvallása, elkötelezettsége jelenik meg művészetében és akcióiban is, mellyel az embert vissza akarja téríteni a természethez. 2000-ben, a második hazájának tekintett Új-Zéland mellett egy hajón hal meg szívroham következtében. /baubid.hu/

2008. február 21., csütörtök

Angkor Vat tragédiája példa lehetne...

2008.02.21 csütörtök
A földjeiket övező őserdő jelentős részének kiirtásával Angkor Vat városának egykori lakói maguk gyújtották meg annak az ökológiai bombának a kanócát, amely lerombolta a világ egykor talán legnagyobb városi civilizációját - vélik azok a régészek, akik az elmúlt időszakban új módon kutatták ezt a térséget.

A múlt a jelen és a jövő fenyegetéseire is figyelmeztethet: a történelem a tudósok szerint megismételheti magát, ha folytatódik az Angkor Vat mesés romjainak megcsodálására tömegesen érkező turisták pénzének elnyeréséért kibontakozott féktelen hajsza. „Egyszerűen hibás körről van szó. Úgy tűnik, Angkor Vat önmagát ismétli” - figyelmeztetett Mitch Hendrickson, aki nemrég ásatásokat folytatott az ősi településen.

A szakértők már korábban aggodalmukat hangoztatták a műemlékek állapotával kapcsolatban, főleg a turistainvázió miatt. Figyelmeztettek arra is, hogy a talajvíz gátlástalan kiszivattyúzása abból a célból, hogy kielégítsék a szomszédos Sziemreapban épülő szállodák, vendégházak és a lakosság növekvő igényeit, destabilizálhatja a sokszázéves templomok alapzatát, emiatt azok megsüllyedhetnek és összeomolhatnak. „Nagyon sok építkezés folyik anélkül, hogy számba vennék a hosszútávú következményeket.

Sziemreap nagyon hamar felfalhatja önmagát és életképtelenné válhat” - jelentette ki Hendrickson, az ausztráliai Sydney-i Egyetem régésze. A 9. és a 14. század közötti aranykorban az angkori királyok uralkodtak Délkelet-Ázsia jelentős része fölött. Erre több olyan város emlékeztet, mint az egykori Angkor Vat, amelyet a vallási építészet csodájának tartanak. Az angkori civilizációnak a közfelfogás szerint egy 1431-ben, a mai Thaiföld felől indított támadás vetett véget, de az ausztráliai egyetem Nagy Angkor Projekt nevű kutatási programjában dolgozó tudósok szerint a város hanyatlását ennél korábbi ökológiai erők indították el.

Megállapításaik alátámasztják Bernard-Philippe Groslier francia régész korábban, az 1950-es években kifejtett elméletét, amely szerint Angkor összeomlása azért következett be, mert túlságosan kizsákmányolta a környezetet. A térség lakói először csak a Sziemreaptól délre lévő, alacsonyabban fekvő területeken termesztettek rizst, később azonban letarolták a környező őserdőt is és 80 kilométerrel északabbra, a Kulen hegy lejtőjét is művelni kezdték. Ettől azonban áradások keletkeztek, a hegyoldalról nagy mennyiségű talajt és homokot sodort le a víz, eltömítve a csatornákat, megbénítva a vízgazdálkodási rendszert.

A kutatók az amerikai űrhajózási hatóság, a NASA légi felvételeire és a 3100 négyzetkilométeres területen végzett helyszíni felmérésekre alapozva megállapították, hogy a mintegy 1 millió lakosú hajdani város sokkal nagyobb volt, mint korábban feltételezték - messze a legnagyobb a Földön az iparosítás előtti korban. Óriási öntözőrendszer tartozott hozzá, beleértve két hatalmas mesterséges víztározót - ezek talán nagyobbak is voltak, mint amit a tényleges szükséglet indokolt volna.

Erre az lehet az egyik magyarázat, hogy Angkor uralkodói elsősorban hatalmukat, erejüket kívánták bizonyítani megépítésükkel. Az egyik ilyen tározó a legnagyobb mérnöki műtárgy volt az iparosítás előtti világban, 50 millió köbméter víz tárolására lehetett képes. A tudósok vizsgálják, milyen erdőirtással járt ezeknek a terveknek a megvalósítása - mert ez lehet Angkor Vat pusztulásának kulcsa. Ma a turizmus idézhet elő hasonló veszélyt. A régészek szerint ugyanazok a jelenségek, amelyek a hajdani Angkor problémáit okozták, lényegében megismétlődnek napjainkban a térségben: Pedig lenne mit tanulni a múltból. /Nat.Geogr./  
Ezt is olvasd el : http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=3&id=9913



 

2008. február 20., szerda

Dödögés Ledina ürügyén /is/

2008.02.20.szerda
Az alábbi kép illusztrálja, hogy a ledinai kutyafuttatót rendbe tették, a szemét nagyját összeszedték, a pályára bekúszó bokrokat kiirtották. 


   Örül is neki mindenki, én is. ........................................................Csak – amilyen javíthatatlan vagyok, engem rettentően bosszant az a fajta „magyarosch” munkavégzés, amit ezen a területen /is/ - már nem először – tapasztalok. Pl. Nagy baj, ha pénteken jönnek a füvet kaszálni. Többnyire egy nap alatt nem végeznek vele, s hétfőn már nem jönnek vissza. Előfordult, hogy a terület ¼-e kaszálatlanul maradt, csak azért, mert lejárt a munkaidő, s hétfőn máshová mentek már, ide nem jöttek vissza rendesen befejezni a munkát.  

Most is ez történt. A bokrokat kivágták, de ahogy a kisebb képeken látható, a kupacba gyűjtött ágak egy részének elszállítására már nem futotta az aznapi munkaidőből, s másnap nem jöttek vissza, hogy befejezzék amit elkezdtek. Ez most a nyár-eleji kaszálásig /minimum/ itt marad. No nem mintha a kutyákat zavarná. Végül is engem sem zavar – kikerülöm. 

Csak azért elgondolkodtam, hogy miért is megy így nálunk /sok/ minden ? Persze, tudom én, részben felesleges ilyesmiken töprengeni, részben mondhatjátok, megeshet ez más országban is. O.K. Engem akkor is zavar. Egész életemben utáltam az ilyesféle nemtörődöm munkát. Az elvégzett munka igenis minősít. Embert, céget, országot.



 

2008. február 19., kedd

Velence

2008.02.19.kedd

Ma hajnalban Velencében jártam. Mondhatom érdekes látogatás volt. Itt van hozzá egy kis ismertető anyag:



A város folyamatosan süllyed: az elmúlt 200 év során Velence 12 centivel került alacsonyabbra, míg az Adria vízszintje ezalatt 10 centit emelkedett. Ennek köszönhetően míg a 20. század elején évente csak 7 napig borította víz az utcákat, ma Velence évente 200 napig van valamilyen mértékben víz alatt. Emellett a környezeti változások sem kímélik a gondolák városát: míg 1923 és 1932 között összesen 5 árhullám érte el a várost, addig 1993 és 2002 között ez a szám már 50-re nőtt. A várost védő gátak megépítéséről 1966-ban hoztak döntést, miután a lagúnában a november 3-i nagy árvíz 5000 ember számára tette lakhatatlanná otthonát. A helyzet 1973-ra annyira tarthatatlanná vált, hogy az olasz kormányzat Velencét nemzeti üggyé nyilvánította, ám a megvalósításhoz a további 30 év vitái, tanulmányai és politikai ütközetei kellettek. A tervek szerint a tengerfenéken 79, egyenként 250-350 tonna súlyú mozgatható hullámtörőt építenek, melyeket magas hullámok közeledtére levegővel megtöltve emelnek függőleges helyzetbe. A MOSE (Modulo Sperimentale Elettromeccanico, kísérleti elektromechanikus modul) azaz Mózes nevet viselő 4,5 milliárd eurós beruházás a tervek szerint 2011-re készül majd el, ám a költségek az első alapkő 2004 májusi letétele óta majdnem megduplázódtak: akkori becslések szerint ez "csak" 2,3 milliárd euróba került volna.


  A környezetvédők korábban többször is kritizálták a terveket, mert szerintük a 28 méter magas és 20 méter széles terelőlapok Velencét egy egyszerű tóvá változtatják. Ezek szerintük több kárt okozhatnak, mint az utcákat rendszeresen elöntő árhullámok, mivel a kapuk csapdába ejtik a város körüli szennyeződést, és lehetetlenné teszik a lagúna öntisztulását. A WWF véleménye szerint sokkal hatékonyabb védekezés lenne, ha a város teherkikötőjét bezárnák, és a személyszállító tengerjáró hajóknak sem engednék meg, hogy megközelítsék a várost. Kutatók egy csoportja szerint - akik Canaletto képeinek tanulmányozásával állapították meg a vízszint emelkedésének mértékét - az ideális helyzetet akkor lehetne csak elérni, ha a várost valahogy sikerülne megemelni 30 centivel. A helyzet – mint az már megszokott, politikai csatározásokkal tarkított…. /Forrás: mult-kor.hu/

 A Google térképen is láthatod: http://maps.google.com/maps?ll=45.432672,12.364426&spn=0.216062,0.426613&t=k&hl=en .

2008. február 18., hétfő

"Csak" egy vers

2008.02.18.hétfő
Őszintén szólva se időm, se erőm, se kedvem olvasnivalót keresgélni - kissé "túlvállaltam magam" ma, így hát meg kell elégedjetek egy verssel ...


Pilinszky János: Halak a hálóban  

 Csillaghálóban hányódunk 
partravont halak,
szánk a semmiségbe tátog,
száraz ûrt harap.
Suttogón hiába hív az
elveszett elem,
szúró kövek, kavicsok közt
fuldokolva kell
egymás ellen élnünk-halnunk!
Szívünk megremeg.
Vergõdésünk testvérünket
sebzi, fojtja meg.
Egymást túlkiáltó szónkra
visszhang sem felel;
öldökölnünk és csatáznunk
nincs miért, de kell.

Bûnhõdünk, de bûnhõdésünk
mégse büntetés,
nem válthat ki poklainkból
semmi szenvedés.
Roppant hálóban hányódunk
s éjfélkor talán
étek leszünk egy hatalmas
halász asztalán.




2008. február 17., vasárnap

Péter Gizi

2008.02.17.vasárnap

Ifjúságom nevetős-tapsolós, könnyed színházi élményeihez Ő is hozzátartozott. Nagyon régen nem láttam már, meglepett halálhíre. Szeretettel emlékezem rá és szomorkás derűvel, úgy, ahogy a korombéli ember gondol vissza mindenkire, aki kicsit is része volt életének, elmúlt napjainak.



Péter Gizi (Pécs, 1929. márc. 15.- 2008.február 15.) – színésznő. Magán balettiskolában tanult, majd 1945-ben szerződtette a Magyar Színház. 1947-ben elvégezte az Országos Színészegyesület Színészképző Iskoláját. Egy-egy évet töltött Szolnokon és Győrben, kettőt pedig Debrecenben. 1951-től 1959-ig, majd 1962-től a Pécsi Nemzeti Színház művésznője volt. Közben három évig a szolnoki Szigligeti Színházban szerepelt. Kitűnő tánctudással, kellemes hanggal és jó humorérzékkel alakított szubrett-szerepeket. 1990-ben a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja lett.

"...Nem a halottról, az élőről akarok beszélni. A lehető legelevenebb színész volt. Persze, előadás után is. Haza sem akart menni a színházból. Ott maradt, ontotta a kedélyt. Erre ugyan jó néhányan képesek a színésznépből. Gizi azonban nem a büfében, hanem a színpadon élte igazi életét…
…. szubrett volt. A legdinamikusabb, legszélesebb jókedvet árasztó. Ropogott a táncos lába alatt a színpad. Nemcsak temperamentuma, hanem súlya miatt is. Gizi fiatalon is töltött galamb volt, de mind vaskosabbá vált teste. És a közönség imádta az Egy bolond százat csinál zenés bohózatban, amikor a terebélyes, ezüstbevonatú kályhának öltöztetett szubrett táncba fogott, és úgy rúgta magasba a lábát, akárha szilaj bakfis volna….

Kijárt neki a forró köszöntés, mert nem úgy volt, mint a sajtóilag felfújt csillagocskák, akiket viharos taps fogad beléptükkor, de számuk végeztével úgy hagyják el a színt, hogy néhányan szánakozóan leporolják a tenyerüket. Péter Gizit száma végeztekor még viharosabban ünnepelték. Pontosabban valahányszor csak kitáncolt partnerével számai végén. Ugyanis nem egyszer táncolt ki a színpadról jobb egyen, hanem háromszor, vagy ötször is, ahányszor csak kedve tartotta és volt benne még szusz az ismétlésekhez. 

A közönség betelhetetlen volt vele. Újra-újra látni akarta. Megismételtetni vele a számot, a refrént, a táncokat, és kíváncsi volt rá, hogy az újabb abgangkor tud-e még meglepető ötlettel szolgálni. És tudott. És évtizedekig ő volt a tüzes és fiatal és szerelemvágyó táncos szubrett több vidéki városban, de leginkább és vissza-visszatérően szülő (és most már haló) városában, Pécsett. Péter Gizi szájából a legszakállasabb operett-vicc is őszinte rögtönzésnek hangzott. Szilaj volt. Magával sodró. Ellenállhatatlan. 

Mendelényi Vilmos vagy a kis-Latabár (régen elholt két pécsi táncoskomikus) már-már unokája lehetett volna anyakönyvileg, de a színpadon tüzes szerelmesükként letáncolta őket a deszkákról… …Hogy milyen színész volt valójában, meg nem mondhatom. De tudjuk-e egyáltalán, mi a színész? Péter Gizi színpadi dinamitként működött. Az előadás megfiatalodott tőle. A festék igazi pozsga lett az arcon. A markírozott csók szenvedélyes egymásba forrás. Az ócska vicc életbölcsesség. A föstölt kulissza hercegi kastély… …Valószínűleg, nem Péter Gizi volt a legnagyobb magyar operett szubrett. Mert a cím teljes jogon Fejes Terinek jár ki. Péter Gizi azonban mindenképp az utolsó nagy táncos szubrett volt. A kedvünk fagyott el, vagy a színésznépből kiszellőzött az a mindent elsöprő özönvízszerű vidámság? Nem tudom…. "

Teljes cikk itt: http://nol.hu/kultura/cikk/480823/

2008. február 15., péntek

Naiv töprengés

2008.02.15.péntek
Halaszthatatlan szobor-ügyi teendőim miatt mára csak két vers jut, de talán ezek is érnek annyit, mint egy könnyed kis szösszenet akármiről....
/A versben a kiemelések tőlem származnak/

Kamarás Klára: Naiv töprengés  

Mindig a régi pör: Ádám vagy Éva. 
Kinek a balgasága volt nagyobb? 
Mért nem a kígyót űzték ki a kertből  
lángpallossal a szorgos angyalok?!  
Ki kérdezte a tudás almafáját,  
kincseit kinek szánja ontani...?  
Most minden tudás préda e világon,  
így lettünk végül Isten barmai. 
Lapozz! Gondolj az evolúcióra! 
Lejött a fáról és követ fogott,  
kókuszdiót tört, aztán koponyát is,  
új volt e játék, s tán csodálkozott,  
hogy minden szerszám egyben harci fegyver: 
hatalmat ad, erőt, kincset talán...  
Már vérbe, szennybe fullad szép világunk...  
Ember, maradtál volna fenn a fán!  
Hallgassam hát papok szavát, vagy inkább  
olvassam bölcs tudósok könyveit? 
Az élet így is, úgy is gyorsan elszáll, 
és sem tudás, sem tömjén nem segít. 
Itt gyűlölet hajt embert ember ellen, 
s ha lángra gyúl a Föld s az égi tér, 
- vesztes vagy győztes? - 
együtt semmisül meg,  
s a komédia végleg véget ér.  


Baranyi Ferenc: Hol voltak ? 
Hol voltak akkor ezek, amikor zengett az ég? 
Amikor fogtuk az ásó - és nemcsak a zászló - nyelét  
s beszórtuk hit kölesével a földrész parlagait, 
hogy - miként ért mag a zsákba - 
lelkekbe peregjen a hit?  
Amikor B-t csakis A-ra mondott az írástudó  
és elvek szép fedezéke mögül tüzelt ki a szó,  
amely sosem lehet rab attól, hogy fegyelmezett -  
mikor a lét volt a tét, mondd: hol voltak akkor ezek ?


 

2008. február 14., csütörtök

Jól csináljuk ?

2008.02.14 csütörtök

„Közeli ismerősöm” egyik örökéletű mondása járt ma egész reggel a fejemben: „Megnéznélek én benneteket az új Ararát hegyén floppyval a kezetekben !” Arról láttam ugyanis filmet /s mindjárt kettőt is/ hogy az Afrikában élő - és a fehér ember által oly sokszor lenézett „feketék” - miképp is őrizték meg, s őrzik/adják tovább száz évekkel ezelőtt élt őseik tudását. Legyen szó a chaggák közt ma is jól ismert szisztémáról, a hegynek felfelé folyó vizű csatornák építéséről, vagy más törzsek kizárólag szájhagyomány útján terjedő tudásáról /hisz még írásuk sincs!/ : bizonyos növények hasznosságának ismeretéről. Megint beugrott a „kockatészta” esetében leírt gondolatom és ilyenkor úgy beindul az agyam…

Nem mintha nekem kellene a kérdést megoldanom…. De jól csináljuk-e ? Kell e sosem-használt-tudományokat tömni gyerekeink fejébe huszonéves korukig ? Az ész nélkül bemagolt anyagok jó részét soha nem fogják használni, tán már a következő vizsgaidőszakban sem emlékeznek arra, amire értékes idejüket „elvesztegették”. Ugyanakkor a „való-világ”-ból oly keveset ismernek ! Hányan tudják a szilt a bükktől megkülönböztetni ? Hány lány lenne képes fillérekből embereket etetni ? Hány fiú tudna nyíllal lelőni egy nyulat ? Stb…folytathatnám költői kérdéseimet. Bennem felmerül a kérdés /”Kövezzetek” csak meg nyugodtan érte, de ugyanakkor gondolkodjatok is el picit !/ : Mindig az előre haladás a legbiztosabb út a fennmaradáshoz ? Vagy hát jó, haladjunk a korral, de azért az ősök tudása se vesszen teljesen feledésbe…Azt szeretném, ha ez a tudás nem  csak tudósok fiókban porsodó kincse lenne.


A két képet csak azért csatoltam, mert a chaggak a Kilimandzsáró közelében élnek, a fotókon pedig jól látszik a világszerte észlelhető felmelegedés jele: eltűnik a csúcsról a hó. A további következményeken is gondolkodhattok. Talán a két mai gondolatom ily módon összefüggésben is van egymással.






2008. február 12., kedd

Égi szekerek



2008.02.13.szerda

Hideg, de szép, tiszta volt az este tegnap, jól látszottak a csillagok. Gondoltam írok egy kicsit róluk, hátha tudok olyant is mondani, amit nem hallottál eddig… .  

A görög monda szerint Lykaon, Árkádia királya az országba jövő minden idegent megöletett. E kegyetlenségéért Júnó istenasszony Lykaon leányát, Kallisztót és fiát, Arkaszt medvévé változtatta. Kallisztó a Nagy Medve, Arkasz a Kis Medve. Az istenek e büntetést azzal súlyosbították, hogy soha ne fürödhessenek meg az óceánban, ami azt jelképezi, hogy mindkét csillagkép cirkumpoláris, azaz soha nem buknak a látóhatár alá. Más változat szerint Kallisztó Diana vadásztársnője. Jupiter beleszeret Kallisztóba, s ezért Júnó, haragos féltékenységében, medvévé változtatja Kallisztót és fiát, Arkaszt.  

A magyar monda szerint Göncöl híres táltos volt, aki az emberek közt járva gyógyította a betegeket, beszélni tudott a fákkal és a madarakkal. Egyszer eltört szekerének rúdja, de senki nem segített neki. Haragjában a lovak közé csapott s felrepült az égbe. Azóta ott kocsizik görbe rúdú szekerén. Más változat szerint Göncöl nem más, mint Konrád császár, akit Lehel, mielőtt kivégezték volna, kürtjével agyonütött. A Göncölszekér rúdjának középső csillaga a Mizar. Mellette halvány csillag az Alcor, amit népünk Ostorosnak, Kocsisnak, Béresnek, Kisbéresnek nevez. Mondai eredete: Egyszer Jézus egy kocsin utazott. Kocsisának bérül az örök üdvösséget ajánlotta fel. A kocsis azt kérte, ha teljesülhet kívánsága, inkább azt szeretné, hogy az örökkévalóságig kocsijának bakján ülhessen. Jézus teljesítette a kérést, de mivel ily könnyelműen elutasította az örök üdvösséget, azzal a büntetéssel sújtotta, hogy kocsiján mindig visszafelé kell haladnia. (Égi útja során valóban a Göncölszekér a rúddal ellentétes irányban halad).

 A közhiedelem szerint a Nagy Medve másik magyar neve a Göncölszekér, ez azonban csak részben igaz: a Nagy Medve hét csillagából a középső, legfényesebb rész a Göncölszekér. Ezt a csillagkép-részletet nem csak Magyarországon illetik külön névvel. Észak-Amerikában Big Dipper, az Egyesült Királyságban Plough vagy Charles' Wain a neve, de ismerik Skandináviában (Karlavagnen), Németországban (Großer Wagen), Romániában (Carul Mare) és a hindu csillagászatban is, sőt már a Biblia is említi, mint a 'hét csillagot' (Ámosz 5:8). Az irokéz indiánok "Medvevadászat" néven ismerték. A "szekér" tengelyét alkotó három csillag volt a három vadász, a maradék négy a medvék. A "szekér" rúdjának három csillaga közül a középső a Mizar. Mellette látható az Alcor, mely olyan halvány, hogy csak nehezen lehet észrevenni a fényes Mizar mellett. (Az ókori Rómában azzal tesztelték az újoncjelöltek látását a hadseregben, hogy látják-e az Alcort. Aki nem látta, azt nem vették fel a légionáriusnak.)  

A Kis Medvét mint csillagképet minden bizonnyal Thalész vette át az egyiptomi csillagászatból a görög csillagképek közé. Számos nép körében Kis Göncölként ismerték: négy csillaga a kocsit, három csillaga a rudat alkotják. Ámde ez a hét csillag a Nagy Göncöl hét csillagával szemben meglehetősen halovány.[1] A rúd utolsó csillaga az Ursae Minoris, vagyis a Kis Medve legfényesebb csillaga, a Sarkcsillag (Polaris), amely mintegy 0,8 fok távolságra van a valódi Északi Égi Pólustól. Arab elnevezése Alrukaba (Térd).

2008. február 11., hétfő

Hortenzia és lilaakác

2008.02.12.kedd
Egyik kedvenc műsorom a Bayerische Rundfunk-on a Querbeet. Ez egy kertészeti műsor, melyben gyakran érdekes dolgokat lehet hallani és mindig csodálatos virágokat/növényeket lehet látni. A tegnap esti adásban többek között Philipp Franz von Siebold természettudós - orvosról /1796-1866/ volt szó. http://www.br-online.de/freizeit/querbeet/ratgeber/sonderausstellung-wuerzburg.html Bejárta Indiát és Japánt, sétabotjában magokat csempészett át Európába, de ott a távoli keleten betegeket is gyógyított. Híres gyűjtője és ismerője volt a japán állat és növényvilágnak, a nyelvnek és kultúrának.




A mai riportból tudtam meg, hogy neki köszönhetjük a hortenziát és a lilaakácot,
merthogy ő hozta el Európába.
Mindkettőt nagyon szeretem, így hát hála Néked kedves Siebold!
 







2008. február 10., vasárnap

Helmut Lotti

2008.02.10.vasárnap

"Hazámba vágyom..."



 Soha, sehova, ennyire és ennyiszer.....


Az első "túristaházam"




Télen, ha nincs friss gyümölcs, előveszem a nyár ízeit őrző eperdzsemes üveget. Milyen szerencsés is vagyok, hogy lelki-fagy esetén is van mit elővenni... . 




2008. február 8., péntek

Szomorú péntek

2008.02.08.péntek

Bocsánat, hogy ma is a „szobraim körül” kavarognak a gondolataim… A dolgok messze nem úgy haladnak, ahogy én szeretném. Több okból sem. Az egyik: megpróbáltam ma adatokat szerezni, és érdekes módon elutasításban volt részem. Jó. Tudomásul veszem, majd keresek másik /=nehezebb/ utat ahhoz, hogy a szükséges adatokat megtaláljam. Mint olyan sokszor már az életemben, most egymilliomodszor bizonyosodik be: mindenkinek a maga dolga/ügye a legfontosabb. Ja, hogy esetleg segíteni is lehetne a másiknak ? Nem divat az manapság…
Ettől függetlenül is szomorúra sikerült a mai napom, már a második blogtársam hagyta abba a blog írását. Nem akarom a gondolataimat itt most részletesebben kifejteni. Legyen elég annyi, hogy sajnálom - és nem is kicsit. Azt se mindegy /nekem/, hogy az összegyűjtött 149 békaképet is ki kell dobnom, hisz nem lesz rá már szükség… Persze néha tényleg elmegy az ember kedve sok mindentől /akár a blog írástól is/. Hát majd meglátjuk, nem jutok-e én is erre a sorsra…



 
József Attila: Egyedül  

Egyedül fogok én állni a világon. 
Egyedül, egyedül, nem lesz soha párom.  
Nem lesz soha párom, aki vigasztaljon,  
Aki szenvedésben csókot csókra adjon. 
Csókot csókra adjon s aki hű, nem álnok,  
Aki büszke arra, hogy mellette állok.  
Aki míg én alszom őrködik könnyezve,  
És, ha ébren vagyok, kacagó a kedve. 
Aki szeret engem, aki meghal értem  
S még akkor is szeret örök-visszatérten. 
S nem fog borulni le rám senkise sírva,  
Ha majd távozom az örök-néma sírba.

2008. február 7., csütörtök

Ne legyen nap vers nélkül ! /W.Blake/

2008.02.07.csütörtök

   

William Blake: Éj

Az alkonycsillag fellobog, 
Leáldozott a nap; 
Nem pittyen már madártorok. 
Hol lelem ágyamat?  
Mint rózsa az ágról, 
Az ég lugasáról 
Az éjbe ragyog 
A hold, s csak mosolyog. 
 
Zöld rét, édes liget, juhok 
Öröme, áldjon ég! 
Hol nyáj legelt, most angyalok 
Nesztelen talpa lép. 
  Megáldják özönnel 
Nem muló örömmel 
Valahány bimbó van, 
Valahány alvó van.  

Óvják a pihés fészkeket, 
Sok szeles madarat, 
A barlang-alvóhelyeket: 
Ne érjen vész vadat;  
És ha síróra lelnek, 
Kinek ágyban a helye 
Álomba ringatják, 
Szenderét virrasztják.  

Ha farkas prédáért üvölt, 
A könnyük csordogál, 
Úgy oltanák szomjú dühét, 
Csak élhessen a nyáj! 
 De ki nem kap kegyelmet, 
Fogadják a lelket, 
Kisérik sietve 
Rég igért egekbe.  

Ott az oroszlán rőt szeme  
Sír arany könnyeket,  
Ott meglágyul kemény szive, 
A nyáj közt lépeget,  
És szól: "Elmosta kórunk 
És a vérszomjat rólunk 
Az, ki kegyesség, Tökéletesség.  

Bárány, most itt legelhetek 
Veled, s szunnyadhatom, 
Sirhatok, emlegethetem, 
Ki neveddel rokon  
Mert az élet vizében 
Arany lett sörényem, 
S ragyognak a szálak, 
Míg őrzöm a nyájat."

Szobrok-bokrok

2008.02.07.csütörtök

Az egész mai napom a szobrokkal való vacakolással, kereséssel, ill. du. még fotózással telt. Remélem látszik már az eredményen ! És akkor azok, melyek még nálam vannak, nincsenek is bent a 81-ben ! Meg vagyok elégedve magammal.
Őszintén szólva nem gondoltam, hogy ez ekkora munka lesz - mert bizony a "vége" még nagyon messze van. Készítettem listát a felkeresendőkről, van még jó néhány hiányzó, és azt is tisztázni kell, mit is sorolunk pontosan a szobrokhoz / Pl. a kisplasztika micsoda ? vagy az épületszobor ?/ És persze akkor ez csak Pécs. A környező településeken is vannak szobrok, még ha kevesen is, és ugye azért az is Baranya megye. Hát majd meglátom, mert a benzint nem adják nekem ingyen...
Ma a mecseki utamon találtam ezt :


2008. február 6., szerda

A keresztekről

2008.02.06.szerda

Egy cikkajánlat alapján kóboroltam el, s bukkantam az alábbi kis ismertetőre – aminek persze az lett a következménye, hogy már másfél órája a keresztek témában kutakodom. Érdemes volt, sok olyasmit megtudtam, amit eddig nem is hallottam. Ha van kis időd, less bele ! A kereszténység jelképének, a keresztnek a Krisztus-monogram változatait nem számítva kilenc formája van.
 /Eszerint a kigyűjtés szerint – mondom én, mert majd meglátod, hogy sokkal több formájú/nevű kereszt létezik !/  

1. Görög- https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6r%C3%B6g_kereszt
2. Latin-, https://hu.wikipedia.org/wiki/Latin_kereszt 
3. Antonius-, vagy Antal-,https://hu.wikipedia.org/wiki/Antalkereszt  
ennek változatai:  Egyiptomi-, kopt-, Ank-, füles- https://hu.wikipedia.org/wiki/Ankh
4. Villás-, http://lexikon.katolikus.hu/V/vill%C3%A1s%20kereszt.html
5. András-https://hu.wikipedia.org/wiki/Andr%C3%A1skereszt  
6. Kettős-, https://hu.wikipedia.org/wiki/Kett%C5%91s_kereszt_%28heraldika%29
7. Ortodox-, vagy bizánci-, vagy orosz-,  https://hu.wikipedia.org/wiki/Orthodox_kereszt
8. Hármas-, vagy pápai  https://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%A1rmas_kereszt 9.Talpas: https://hu.wikipedia.org/wiki/Talpas_kereszt

Hihetetlen mennyiségű, érdekes adat van itt: http://lexikon.katolikus.hu/ /felső sorban, betűk alapján keresgélhetsz napokig…/ 

Itt a keresztet használó zászlókról olvashatsz: http://hu.wikipedia.org/wiki/Keresztet_haszn%C3%A1l%C3%B3_z%C3%A1szl%C3%B3k_k%C3%A9pt%C3%A1ra

2008. február 4., hétfő

A szépség trükkjei

2008.02.05.kedd

Találtam egy „lányos” szöveget, laza kis időtöltésnek ajánlanám – semmi komolyság nincs benne :-) A történelem legszebb nőinek - Kleopátrának, Marie Antoinette-nek és Sissinek - legtitkosabb trükkjei Gyönyörűek voltak és híresek. Férfiak ezrei imádták őket, legtöbbször persze hiába, ezek a nők ugyanis elérhetetlenek voltak a ,,pórnép" számára. Kleopátra, Marie Antoinette és Erzsébet királyné azonban sokat harcoltak azért, hogy külsejük olyan legyen, hogy mindenki elámuljon. Nézzük, milyen szépségápolási 
titkaik voltak!


  Kleopátráról ma már szinte mindenki tudja, hogy tejben és mézben fürdött. Azt a tényt azonban már jóval kevesebben ismerik, hogy az a bizonyos tej csakis szamártól származhatott. Hogy miért, az a mai napig titok, de a tehéntejes változatot mi is kipróbálhatjuk: a fürdőkádba szórjunk két-három marék tengeri sót! Keverjünk össze két deciliter mézet egy liter tejjel, illetve egy kis búzacsíra olajjal. Mindezt öntsük bele a vízbe, és már kezdődhet is a szépülés! Az egyiptomi uralkodónőnek azonban volt más receptje is arra, hogyan tartsa karban bőrét! Kedvenc gyümölcse a gránátalma volt, mert rájött arra, hogy a benne lévő hatóanyagok táplálják bőrét, erősítik haját és körmét is! 
Emellett arcára pakolást készített tejszínből  és illóolajokból. 



  
Marie Antoinette hatalmas szépségápolási utazótáskája is óriási titkokat rejtegetett, míg ki nem állították a nemzetközi parfümmúzeumban. Hogy miért pont ott? Mert a receptek alapján sikerült újra előállítani a francia királyné legkedvesebb parfümjét. A kölni többek között rózsát, íriszt, narancsvirágot és szantált tartalmazott. Ez a korszak egyébként is a parfüm forradalma volt, az erős illatokkal próbálták ugyanis elfedni a hiányos tisztálkodásból adódó szagokat. Marie Antoinette-nél nem találunk olyan sok szépségreceptet, mint Kleopátránál, ő ugyanis két dologra esküdött: a púderre és a parókára. Ezek pedig elfedtek minden
 szépséghibát. 
 

 Magyarország egykori leghiúbb asszonyának pedig Erzsébet királynét lehetne megválasztani, bár oka is volt rá: férjhez menése után ugyanis Európa legszebb császárnéjának kiáltották ki. De mi is volt a titka? Sissi óriási hajkoronáját ápolta a legnagyobb gondossággal, hajmosáshoz például pálinka és nyers tojás keverékét használta, amit egy ecetes öblítés követett. A királyné rendkívül kényes volt az alakjára is. Amikor speciális fűzőivel már nem tudott megfelelő látványt elérni, kíméletlen diétába fogott. A kúrák során volt nap, hogy mindössze hat narancsot evett meg, ha azonban olyan napja volt, hogy ,,bőséges ételt" vett magához, akkor is csak egy teát ivott meg reggelire egy aprósüteménnyel, esetleg néhány gyümölccsel. Ez az aprósütemény sem tartalmazhatott sok kalóriát, ezt Sissi nem is engedte volna meg szakácsnőjének. Így mindössze 90 g vaj, 250 g liszt, 30 g cukor és víz alkotta a tésztát. Ebédre egy darab párolt marhahúst és egy pohár vörösbort kért, vacsorára pedig erőlevest. Ezek az erőlevesek szinte koncentrátumok voltak, egyik-másik hat kilogramm marhahúsból készült. A tej volt az egyetlen, amelyet folyamatosan fogyasztott a császárné, ezért kecskéi és marhái még útjaira is elkísérték, hogy mindig frisset ihasson. /Itt találtam, s érdemes ellátogatnod ide !: http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=bulac57 /

Öregbetű

2008.02.04.hétfő

A könyvtárból – többek között – kihoztam Krúdy Gyula: „N.N. Egy szerelemgyerek regénye” című könyvet is. Tegnap délután kezdtem bele az olvasásba, s mindjárt a könyv borítólapján ezt látom: „Öregbetűs könyvek” – hát majdnem kiejtettem a kezemből. Mi több, a felirat mellett /a gyengébbek kedvéért/ mindjárt ott egy szemüveg rajza is. Ahogy kinyitom, látom, hogy legalább 20-as méretű betűkkel van írva az egész könyv. Engem spec. nagyon zavar az olvasásban. Még lefekvés után is azon morfondíroztam, hogy most morogjak, vagy nevessek ezen a dolgon ? Mert egyrészt valahogy kicsit sértőnek /na jó, bántónak/ érzem, másrészt meg talán vannak emberek, akiket ez az felirat cseppet sem zavar, és boldogan olvassák a számukra még látható méretű betűket. Aztán eljátszottam a gondolattal, mi is lenne, ha az „öreg” szót használnánk minden olyan szöveg-környezetben, ahol valami módon utalni kell arra, kik azok, akikkel kapcsolatos… Aztán végül hagytam az egészet….Hát nem mindegy ??? .





 

Kosztolányi Dezső: Intés az öregebbek tiszteletére



Bizony hajoljatok meg az öregebbek előtt,
akár utcaseprők, akár miniszterek.
Nem oly tiszteletet prédikálok én tinektek,
mint a papok s az iskolai olvasókönyvek.
De vegyétek számba, mily nehezen mentitek át ti is
évek veszedelmén törékeny szívverésteket
ezen az embernek ellenséges földgolyón,
s ők, kik negyven, ötven, hatvan évet éltek,
hány téli reggelen, hány tüdőgyulladáson
gázoltak át, hány folyó mellett haladtak el éjjel,
s hány gépkocsitól ugrottak el az utcasarkokon,
míg váratlanul éltetek állanak, időtől koszorúzva,
mint a csodák, mint akik háborúból jönnek,
egyenesen, mint a zászlórúdak, s egyszerre kibontják,
hogy ámuljatok, vihar-csapott, de visszahozott életüknek
méltóságosan lebegő, békét hirdető, diadalmi lobogóját.

 És valahogy ide-tartozónak érzem ezt a versét is:

Ha játszanak a gyermekek...

Ha játszanak a gyermekek, órákig készülődnek,
rakosgatnak, tanácskoznak, majd hirtelenül
végeszakad az egésznek. Nincs ennek közepe,
csak eleje és vége. Mondd, nem ilyen-e éppen
az ember élete is, mely elkezdődik,
aztán gyorsan befejeződik? S a közepe, mint a semmi.

2008. február 3., vasárnap

Vörösmarty vers

2008.02.02.vasárnap

Kerestem egy verset – persze azt nem találtam meg, de a véletlen elém sodorta az alábbit, amitől /megint csak/ gyerekkori emlékek bukkantak fel bennem – épp úgy, mint tegnap, amikor egyszuszra elolvastam Tatár Rózsa „Az Úri utca 5 lakói” c. könyvet. Hiába no, ha az ember a gyermekkorát látja viszont valamilyen írásműben, rögtön megkedveli. Na, akkor olvassátok azt, amit nekünk oly sokszor felolvasott az Édesanyánk. /Olvasnak ma a mamák verset a gyerekeiknek ? Remélem…/ /Mellesleg, hát nem fura, hogy „egy Vörösmarty” ilyen verset is írt ?/  

Vörösmarty Mihály: Petike  

Bús mogorván ül Petike,
Ha ha ha!
Péter és bú! a mennykőbe,
Mi baja?
Anyja kémli hű szemekkel -
Jó öreg!
Azt gondolja, fiacskája
Tán beteg.
"Kell galuska, Peti fiam,
Eszel-e?"
"Dehogy eszem, dehogy eszem,
Ki vele."
"Kell bor, édes szép fiacskám,
Iszol-e?"
"Dehogy iszom, dehogy iszom,
El vele."
"Kell-e sarkantyú csizmádra,
Petikém!
Kalpagodra toll s mentédre
Rókaprém?"
"Mit nekem toll, mit nekem prém,
Sarkantyú!
Ha szivemben, mint a róka,
Rág a bú!"
"Kell-e könyv, a szomszéd könyve,
Biblia?"
"Mit nekem könyv, a beszéd mind
Szó fia.
Egy barátom van nekem csak,
A halál;
Az, tudom, hogy innen-onnan
Lekaszál."
"Az egekre! Peti fiam,
Meg ne halj:
Annyi benned a sohajtás,
Mint a raj.
Átidézzem tán Juliskát?
Láthatnád?"
Szól mogorván Péter úrfi:
"Hol van hát?"
Ármány-adta Péterkéje!
Még mi nem volt a bibéje!
Sem kalapja, sem mentéje,
Sem a sarkantyú zenéje,
Nem kell neki róka málja,
Sem a szomszéd bibliája;
Nem kell neki bor, galuska,
De bezzeg kell a Juliska,
Bár negédes és hamiska,
De vidor, szép és piroska.
Sem ehetnék, sem ihatnék,
Csak Julcsával nyájaskodnék.
"Ej Petikém, szép fiam, hát
Ez a baj!
Gondom lesz rá, hogy nagyot nőj
S meg ne halj.
Most takarodj iskolába,
Rosz fiú!
Meg ne lássam, hogy pityergesz.
Félre bú!
Iskolában a Juliskát
Elfeledd:
Isten éltet, tíz év mulva
Elvehet'd."



 

Csányi Vilmos : Evolúciós bolondságok

2008.02.03.vasárnap
Ne haragudjatok, ha ma kicsit hosszabb anyagot másolok be ide, de minden sora pompás, kár let volna belőle bármit is törölni. Szeretem Csányi szövegeit...

Az Anyatermészet igencsak flúgos némber, ezt minden biológus igazolhatja. Itt vannak például különös gyermekei, a paradicsommadarak, amelyek hímjei csodálatosan nagy, színes tollbokrétákat fejlesztenek ki, hogy a nőstények kegyeit elnyerjék, valamint, és itt jön a bolondság, hogy felhívják magukra a kisragadozók figyelmét, és ezzel jól megnehezítsék saját menekülésüket. 
Így azután nem csoda, hogy a pompás hímeknek mindössze egy százaléka lesz a következő generáció létrehozója, a többiek csupán a ragadozók étvágyát elégíthetik ki. A zsiráfot mindenki ismeri. Hát nem röhejes azzal a mértéktelenül hosszú nyakával? Még inni sem tud rendesen, mert alig tud lehajolni a vízhez. Az alacsony növésű, finom réti füvekről meg talán nem is hallott. 
Arról az ormótlan, bár nagyon kedves valakiről, aki valamiféle elmebeteg ötlet folytán az irdatlanul kinyújtott orrával kénytelen a lombot a fákról letépni, már nem is beszélek. Az evolúciós folyamatok minden józan megfontolást nélkülöző, szertelen és néha kimondottan rosszindulatú természetét bizonyára sikerült a fenti néhány példa segítségével igazolnom. .

A legnagyobb ászomat azonban azoknak tartogatom, akiket a biológia talán nem érdekli annyira, mint engem, és az állatkertben is ritkán látott vendégek. Az evolúció legképtelenebb, sületlen, hagymázos ötlete minden kétséget kizáróan az ember, becenevén a Homo sapiens volt. Öt-hat millió éve a bioszféra üde színfolt volt a bolygón sokféle állattal és növénnyel, amelyek között persze szép számmal voltak mulatságosak, netán bolondosak is, mint azt példáim is igazolták, de az ökológiai rendszer kiegyensúlyozott volt, és úgy látszhatott, hogy tartós, szép jövője sok százmillió évre biztosítva van. És ekkor a rendszer finom, olajozott kerekei közé por, homok, öklömnyi kövek, kátrány, mindent feloldó savak és lúgos mosópor került. Recsegés, ropogás, pattognak a fogaskerekek, égett fémszag, füst és korom. 

Mi is történt? . Egy derék, csimpánzméretű, a fák ágai között kiegyensúlyozottan élő majom megőrült. Őrületének első, még biológiainak tekinthető hullámaiban gyorsan ledobta kellemes, szigetelő, eső, szél, hideg és tűző nap ellen védő bundáját, és teljesen csupaszon kezdett szaladgálni, méghozzá a talajon, ahol ezernyi veszély leselkedett rá. Miután csupasz teste sokat didergett, gyorsan finom hájréteget növesztett a bőre alá, hogy a hideg ellen védve legyen. Ekkor persze nagyon melege lett, és mivel a hájat nem lehet felborzolni, és így szigetelő hatását csökkenteni, izzadságmirigyeket növesztett, és a melegben napi sok liter víz kiizzadásával állította helyre hőmérsékleti egyensúlyát. Ennyi vizet persze tápláléka nem tartalmazott, ezért a majmok számára különösen veszélyes tavak és folyók partja mellé igyekezett települni, ahol a legnagyobb ragadozók szokták esti vacsorájukat megszerezni. Tiszteletre méltó majomősei forogtak sírjukban. .  

Még úgy-ahogy elviselhető lett volna mindez, ha mint a rendes állatok, kis létszámban, egyedül, legfeljebb családi kötelékben vetélkedik fajtársaival, és védekezik a nagyobb ragadozók ellen, mert így elméjét az állandó harc lefoglalta volna, és további őrültségei talán eszébe sem jutnak. Sajnos nem így történt. Fittyet hányva a természetes szelekció mindenkire érvényes szabályainak, újabb, különös, felháborító, bolond akciókba kezdett. Nagy csapatokba állt össze, és egy biológus számára szinte elképzelhetetlen módon – a szakma egy része még ma sem hiszi el –, elborult elmével a saját egyéni, jól felfogott érdekeit a csapat érdekei mögé sorolta. Ugye, minden normális állat tudja, hogy leszármazási sorát utódai csak akkor folytathatják, ha az éppen élő láncszem, vagyis ő maga, mindent megtesz annak érdekében, hogy fajtársait a háttérbe szorítva mindenből neki jusson a legtöbb. A legnagyobb cupák, a legjobb búvóhely, a legszebb nőstény, a legtöbb utód. 
Nem így a csupasz majom. Zárt csapatai elosztották egymás között a megszerzett erőforrásokat, így mindenkinek jutott, még annak a színvak, gyenge hallású, meglehetősen vézna egyednek is, aki később unalmában, mert már arra sem volt szüksége, hogy maga járjon el vadászni, hiszen a csoport erősebb tagjai minden jót a helyébe hoztak, szóval unalmában feltalálta a távolba ható nyilat. Ez az első pillantásra is elmebeteg ötlet azután sok egyéb marhasághoz vezetett. Kiderült, hogy néhány ügyes majom képes halomra lődözni a közelben sétáló, érdeklődő állatokat, és a szerencsétlen prédának már csak a legízletesebb részeit fogyasztották el, otthagyván a hús és a csontok nagyobb részét, maguk köré csalogatva ezáltal a hulladékra éhes fenevadakat. Továbbá lehetővé vált, hogy csupasz, hájas és izzadó testük köré az állatbőrökből egy újabb nevetséges réteget kerítsenek, amit később ruhának neveztek el. 
Minden biológus igazolhatja, hogy nincsen még egy tisztességes állata a földnek, amely ezt megtenné. A ruha nemcsak fölösleges, kényelmetlen, nehéz, és megszerzéséért más élőlényeket kell elpusztítani, hanem még azzal a hátránnyal is jár, hogy viselője a jól megszokott, saját tulajdonságaira méretezett szülőhelyéről képes elvándorolni, kietlen, hideg tájakra, ahova értelmes majom soha be nem tette volna a lábát vagy a kezét. Így a csupasz majom az egész bolygót elfoglalta, ami eleve felborítja a bioszféra viszonylagosan elszigetelt részek korlátozó kölcsönhatásán nyugvó kényes egyensúlyát. . Liberálisabb iskolához tartozó elmeorvosok talán még képesek lennének némi logikát csempészni a vadászatra alkalmas fegyverek és a ruházkodás excentrikus használatába, de a legparányibb racionalitás sem lelhető fel az ember speciális bolondériájában, az állandó konstrukciós szenvedélyben. 

A konstrukció sokféleképpen megnyilvánul, például a nyelvhasználatban, a szabálykövetésben vagy a tárgykészítésben. Az állatok között is előfordulnak alkalmi konstruktőrök, gátat építenek a hódok, várat a termeszek, fészket a madarak. De náluk a konstrukció mindig hasznos célokat szolgál, és nem hatalmasodik értelmetlen, pusztító szenvedéllyé. . A legmindennapibb konstrukciós tevékenysége az embernek a bolond beszéd. Köztudott, hogy az állatok nem beszélgetnek. Ugyan miről is kéne beszélgetniük? Állandó versenyben élnek fajtársaikkal, és ha értesüléseket szereznének arról, hogy a másik egyed éppen mit tervez, mi a közvetlen szándéka, hogyan érzi magát, akkor ezt az információt azonnal a saját hasznukra fordítanák, és az efféle cserfesség hordozója nem sok nyomot hagyhatna az utánuk következő generációkban. Nem így az ember, aki idejének nagy részét fecsegéssel tölti, és számára a másik elmétől származó információ sokszor fontosabb, mint a kenyér. És persze mindent megtesz azért, hogy a saját képtelen elmeszüleményeit másokkal közölje, elemezze, terjessze. 

A nyelv segítségével elképesztő történeteket lehet kitalálni és elmesélni, amelyek se ételnek, se takarónak nem jók, igaz, a szaporodásban néha segítenek, de minden más szempontból az értelmetlen pazarlás fő forrásai. Ahelyett, hogy az ember a környezetében lévő érdekes állatokat, növényeket figyelné, és vigyázna rá, hogy ezek a saját érdekében mindig megtalálhatóak legyenek, történeteivel elképzelt világokat teremt angyalokkal, démonokkal, képletekkel, imaginárius számokkal, kicsi atomokkal és nagy bummal. A legőrültebb dolog azonban az, hogy a kitalációkkal nem elégszik meg, hanem mindjárt meg is akarja csinálni. Különböző anyagokból tárgyakat, szerszámokat, gépeket hoz létre elképzelhetetlen mennyiségben, és azután ezekről is mindenféle eszébe jut, amit szívesen elmesél. 
A legtöbb tárgynak csupán az az egyedüli értelme, ha ezt a szót szabad a tárgyakkal kapcsolatban használni, hogy valakié legyen, hogy birtokolni lehessen, legfőképpen gyűjteni, mutogatni, venni, eladni, cserélni. A beszéd és a tárgy konstrukciók egymást serkentő körfolyamatának az lett az eredménye, hogy a tárgyak mint új, képtelen fajok egyedei benépesítették a földet, kiszorították jó részéről a bioszférát és lakóit, sőt ma már az embernek magának is csak pici lyukak jutnak egy-egy rosszul konstruált betontákolmányban. .


   

Hova vezet ez? Súlyosbítja a helyzetet a szabálykövetés esztelen tulajdonsága. Az állat mindig érzi, tudja, hogy számára mi a jó, és cselekedeteit ez határozza meg. Nem így az ember. Kitalál valami baromságot arról, hogy egy adott esetben hogyan kell eljárni, ami esetleg akkor és éppen ott némi hasznot hajt egy csoportnak, vagy talán csak lehet róla beszélni, és a többi bolond ezt azonnal szabálynak tekinti, lehet, hogy ők maguk sohasem jöttek volna rá a kitalációra, de ész nélkül másolják, a szabály utasításait megtartják. Szabály szerint élik életüket, építik házukat, nevelik gyermekeiket, még akkor is, ha a körülmények már rég megváltoztak. Valaki például istent talált ki, amit senki se látott, és még sok száz generációval utána is azt hiszik, hogy van isten, vannak ördögök, van kezdet és van vég, mert a régi szabályok ezt állítják. 

A sok régi, elavult szabályt pedig tradíciónak tekintik, és gondosan őrzik, nehogy véletlenül megváltozzék. Ez a tradíciókövetés legalább akkora bolondéria, mint az ellenkezője, amikor új, kipróbálatlan haszontalanságokat gondolnak ki, és azonnal alkalmazni kezdik. Ezt nevezik reformnak, haladásnak, modernnek. “Ami új, az jobb”, hirdetik ezt az evolúciós és logikai képtelenséget. Képtelenek belátni, hogy mindkét bolondéria pusztulásukhoz vezet, vagy azért, mert a régi szabályok az új helyzetben már nem megfelelőek, vagy azért, mert a hirtelenében kigondolt új nem biztos, hogy beválik. Az ember, aki szerényen sapiensnek, bölcsnek nevezi magát, noha bolondok bolondja, képtelen korlátozni populációjának méreteit, képtelen megakadályozni a haszontalannak ítélt anyagok felhalmozódását, képtelen alacsony szinten tartani az energiafelhasználását, és képtelen békésen együtt élni a bioszférával, amelyből vétetett. Ki fogja ráhúzni a jól megérdemelt kényszerzubbonyt? És mikor? /Mozgó Világ/