2017. március 27., hétfő

Misztikus történet

Jó régen írtam le ezt a történetet, ám mivel mostanában különösebb "események" nem történnek, se velem, se körülöttem, gondoltam elmesélem annak, aki nem ismeri...


Szeretem a köveket. Valami megnevezhetetlen vonzódásom van irányukba – nem tudom, miért. Megyek az úton, és egyszer csak „szól hozzám” egy kavics : „vegyél fel” – és én akkor felveszem. Néha „becsapnak”, nem is azok, aminek előre mutatták magukat, ilyenkor megbüntetem őket, és kiteszem a kertbe. De a szebbeket, a számomra értékesebbeket külön helyen tartom. Nézegetem és tisztán tartom őket, mert a kövek nem szeretnek mocskosak, porosak lenni.  

Néhány éve épp a születésnapomon, egy építkezés mellet mentem el, s a folyami kavicsból rámvillant egy kavicska-szem, s így szólt hozzám: 
- Kérlek, vegyél fel ! 
- Örömmel ! – válaszoltam, s máris lehajoltam érte. Ahogy a kezemben tartottam, rögtön éreztem, ő más mint az eddigiek. Már a tapintása is… olyan „bőrszerű” volt, mintha élő lenne. A színe tejeskávé barna, alakja ovális, lapos. Megnyerő külső…  

Évekig hurcoltam a zsebeimben, kivettem az egyik kabátból, betettem a másikba, s ha útközben belenyúltam a zsebembe, jólesett megsimogatni, olyan „nem-vagyok-egyedül” érzésem volt ettől. Egy idő után kiköltözött a kabátzsebeimből. Viszont beköltözött velem esténként az ágyba. El nem tudom mondani, milyen megnyugtató érzés volt a markomban tartva elaludni. Sokszor ébredtem úgy reggel, hogy a kezemben volt. Letettem amíg elmentem a fürdőszobába, de az ágy melegében nem hűlt ki hamar, s mire visszajöttem, őrzött még valamit az én melegemből /– vagy a sajátjából ?/ Mindig az volt az érzésem, hogy élő valamit fogok a kezembe, amikor ilyen testmeleg állapotban volt.  

Napközbeni állandó lakóhelye a kisszekrényen volt. Néha beszéltem hozzá, ha rávetődött a pillantásom.  
És akkor egy karácsonykor, a vendégsereg etetéséhez készülődve, egyszer csak eltűnt. Sehol se találtam, de tényleg sehol. 
Már-már őrületbe kergettem magam, hiszen csakis én lehettem a tettes, ő magától el nem mehetett…Hová tettem ? Hová esett ? 

Szétdúltam az ágyat nem is egyszer. Elhúztam a szekrényt, kerestem mindenütt. Keserű szemrehányásokat tettem magamnak, hogy bizonyára valami eszement pillanatomban figyelmetlenül összefogtam talán valamivel és kidobtam… a legvadabb önvádaskodásokkal gyötörtem magam…Nagyon el voltam keseredve, mintha valami családtagtól kellett volna hirtelen elválnom…  

Már jó egy hete kő nélkül éltem, amikor egy újbóli kutató-akció során csüggedten leültem az ágyamra és kétségbeesve hangosan mondtam: - Szóljál kicsi kövem, szólalj meg, hol vagy ? - (Aki akar, gondoljon csak most bolondnak, nem érdekel…) És abban a pillanatban, ahogy ezt kimondtam, a pillantásom arra a nylon-szatyorra esett, ami a kisszekrény előtt állt az ünnepek előtt. 
És tudtam. Abban a minutában tudtam, hogy ott a kő, beleesett valahogy. Elképzelni nem tudom miképp, de tényleg ez történt... Mert ha hiszed, ha nem, a kő tényleg ott volt a szatyorban.” 







No, ennyi a történet. …Gondoljon mindenki, amit akar…

12 megjegyzés:

  1. Kevésbé misztikus,de igaz. Több mint 20 éve, kisebb fiam (mint gimnazista) Angliából hazahozott egy eléggé nagy,(több mint 10 kg-os ?) tojás alakú követ,valamilyen vízpartról.Majd beledöglöttem, mikor segítettem a követ hazacipelni - az autóbusztól. A kő sokáig megvolt, majd 2003-ban (költözködéskor) akarva/akaratlanul nem hozta magával az új helyre. Később én találtam egy kísértetiesen arra hasonló követ, kb. ha 5 cm. (kisebb mint egy tojás) - azt én azóta is őrzöm és juttat eszembe sok mindent. (fekete színű és körben van rajta egy fehér csík - olyan volt a régi,nagy kő is. ) Kb. ennyi az én kövem története.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, hogy lehet szeretni, és "életre-kelteni" ezt a halottnak tűnő valamit ??? Jó lenne, ha mindenkinek lenne egy kedvenc köve. Tán a világ is jobb lenne tőle...

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Hja, mi kő-imádók - ebben egyetértünk....:-)

      Törlés
  3. Mar-mar azt gondoltam, addig melengetted,hogy eszrevetlen valami kikelt belole es elrepult. :) Viccen kivul,tenyleg nagyon izgalmasan irtad le a tortenetet. Egeszen biztosan van valami kisugarzasa a koveknek,kavicsoknak,ami itt-ott az utunkba akad. En is szoktam hazahozni egyet-egyet,de kulonos sztorim eddig meg egyikukhoz sem fuzodik. Az @x kovenek tortenete is nagyon erdekes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod, biztos meglepett volna (t.i. ha kikel belőle valami) - de majdnem azt mondom, nem lehetetlen semmiféle csoda.
      "Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes."

      Törlés
    2. Igen, es milyen szerencsesek vagyunk,akik e csodakat eszrevesszuk es orulni tudunk nekik.

      Törlés
    3. Az az érzésem, hogy már kihalófélben lévő fajhoz tartozunk és nem vagyunk túl sokan.

      Törlés
  4. Tetszik a történeted. Sok furcsaság történik velünk, amire nem könnyű magyarázatot találni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem nem is kell keresni semmiféle magyarázatot, el kell (tudni) fogadni és örülni kell annak, hogy ez velünk megtörtént. Ettől lesz szép, szebb, elviselhetőbb sok minden.

      Törlés
  5. Egy hasonló színű kedvenc kövem Nekem is van a könyvespolcomon. Nem kővel ugyan, de más elveszett tárggyal már jártam hasonlóan, mint Te. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És hiába keresed rá a magyarázatot... Én szeretek hinni a csodákban.

      Törlés