2018. március 5., hétfő

Meglepetés




Nem tudom, mennyit kellene fizetnie valakinek azért a munkáért, mellyel napok óta (mióta leesett a hó és zárkában vagyok)  foglalkozom. Ha másnak csinálnám, sokba kerülne.
Ugyanis kigondoltam, hogy a kálváriás blogot „egységesítem” – megformázom és megreformálom, hiszen már hatodik éve foglalkozom a témával. Amikor elindultam, nem is egészen ez volt a tervem – ami végülis (nagy örömömre ) lett belőle. Igenám, de akkor másképp gondoltam/próbáltam írni, szerkeszteni a bejegyzéseket, s főleg a képeket feldolgozni. Azóta az elképzeléseim igencsak megváltoztak, és most, hogy a hó miatt sehová se mertem elmenni, gondoltam, felfrissítem az anyagot.

Be kell valljam, igen lassan haladok, van tennivalóm bőven, nem kis feladat 395 komplett bejegyzést átvizsgálni, ezt szorozd be a kálváriaképekkel (átlagosan mondjuk tízzel) és akkor kb. látható, hogy mekkora mennyiség az, amivel szeretnék megbirkózni.
No de nem panasznapot akarok itt tartani, hanem – hát hogy is mondjam, hogy ne tűnjek nagyképűnek – dicsekedni szeretnék valamivel.

Miközben ezen a nagy feladaton ügyködtem, egyszer csak levelet kaptam a Civertan Stúdió vezetőjétől, László Jánostól
https://hu.wikipedia.org/wiki/L%C3%A1szl%C3%B3_J%C3%A1nos_(fotogr%C3%A1fus)  azzal az ajánlattal, hogy a Csendhegyek blog számára átadná a kálváriákról készült légifotóit.

A cégről itt olvashatsz: 
(meg még lehet, hogy máshol is, de nem kerestem tovább…)

Én a „céget” nagyon régóta „ismerem” – természetesen úgy, mint a sok csodáló és irigykedő egyike – aki a fantasztikus légi-felvételeiket gyakran nézegette. Aki olvassa a blogomat, tudhat arról, hogy nincs ellenemre a repülés, és minden légi utam nagy élmény volt számomra.

Töredelmesen bevallom, megilletődtem – az én kis gyűjteményembe felajánlja munkái egy részét egy neves fotós cég ? …Hát, ahogy ma mondani szokás „Nem semmi”….

Természetesen örömmel elfogadtam, s ahogy érkeztek a légifotók, fel is tettem a megfelelő helyekre.
Menet közben leveket váltottunk, s egyszer kaptam egy olyan hírt, 
hogy először el se akartam hinni. (Nem vagyok ilyesmihez „szoktatva”.)  Szóval a kedves ajánlat úgy szólt, hogy László János küld nekem néhány térképet a sorozatukból.

Nos, ma megérkezett a levél. Izgatottan bontottam ki a borítékot, s az alábbiak voltak benne:  



Árpád-kori templomok


Kegyhelyek és búcsújáróhelyek











Elfeledett váraink




Híres magyarok

Ezek (és még más, hasonló térkép is) megvásárolhatók, megrendelhetők itt:
Civertan Bt.   1064 Bp. Izabella u. 69. fszt. 2.
Telefon: 36 1 332 32 61   E-mail: civertan@civertan.hu
A  látványtérképek itt megtekinthetőek https://www.varos-terkep.hu/  illetve  megvásárolhatóak   https://www.var-webaruhaz.hu/ 

Ha valaki csak kicsit is érdeklődik a téma iránt, nagyon ajánlom ezeknek a térképeknek a beszerzését, hiszen ez alapján kirándulás, nyaralási program is tervezhető.

Lehet, ezzel sem kellene büszkélkednem, de a Pécs-közeli Árpád-korabeli templomokat  és búcsújáró kegyhelyeket mindet  ismertem. De pl. meglepett, hogy ilyen  az elhelyezkedésük, hogy hatalmas „üres terek” vannak az országban, ahol alig, vagy semmi ilyesmi nem található.
Igaz, a kálvária-gyűjtés közben is derült ki hasonló, ha valaki megnézi a magyarországi térképet, ott is valami ilyesmi látszik. http://csendhegyek.blogspot.hu/search/label/A%20k%C3%A1lv%C3%A1ri%C3%A1k%20gyorskeres%C5%91je

Nos, akinek van ideje, kattintson ide:
és nézegesse kis hazánk gyönyörű tájait – magasból, meleg szobában, kényelmes fotelban ülve.

Kedves Civertan Stúdió és László János, ezúton is köszönöm a segítséget és az ajándékot !

 Utólag kaptam még térképeket, ezeket is megmutatom:

Magyarországi kastélyok

Börzsöny és Nógrád kincsei

Nemzeti és történelmi emlékhelyek

Paks

Pannonhalma

Magyarországi várak

Velencei tó

Zirci apátság
Súr - Magyarország legszebb fekvésű falva


6 megjegyzés:

  1. Micsoda szerencse! És még Máriakéméndet, sőt a turbéki kegytemplomot sem felejtették ki a felsorolásból.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan mondom, a meglepetéstő még most se tértem egészen magamhoz.Majd megmutatom Neked ezeket a térképeket, csodálatosak !

      Törlés
  2. Gratulálok és kellemes időtöltést kívánok! Látod vannak még csodák és kedves emberek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meglepett és őszinte örömöt okozott ez a nagyvonalú kedvesség. Érdekesek a térképek, el is gondolkodtam, talán lenne még mód/alkalom/idő egyik-másik felkeresésére.

      Törlés
  3. Gratulálok, nagyszerű a gyűjteményed és nagyon jó helyre került az anyag, amivel bővítheted azt!!! Mennyi szép térkép, leírás, útmutató, információ!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tegnap este is, ma is nézegettem e térképeket, igazán mondhatom, nívós, értékes, szép kiadványok. Örülök és büszke vagyok hogy én is bemutathattam párat közülük.

      Törlés