Jövő

Ha ma még nem is kapható - de errefelé megy a világ. És még mi mindenről nincs is tudomásom/sunk....
Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni.

Hankiss is elment....

http://nol.hu/kultura/hankiss-elemer-halalara-1509113

„Nem tudjuk, kik vagyunk, nem tudjuk, honnan jövünk, nem tudjuk, hova megyünk; nem tudjuk, hogy végső fokon milyen erők mozgatják az univerzumot és az életet; nem tudjuk, hogy miért kell szenvednünk, és miért kell meghalnunk; nem tudjuk, hogy mi életünk értelme és célja; és így tovább. Az ezekre a kérdésekre adott válaszokat és a velük kapcsolatos feltételezéseket és elméleteket nem lehet bizonyítani, sem cáfolni. Nem tudjuk bizonyítani vagy cáfolni Isten létét; nem tudjuk bizonyítani vagy cáfolni, hogy van-e élet a halál után; nem tudjuk bizonyítani vagy cáfolni, hogy van-e vagy nincs célja, értelme az univerzumnak és az életnek; nem tudjuk, hogy szabadok vagyunk-e, hogy szabadon tudunk-e dönteni önmagunk sorsáról; nem tudjuk, hogy vajon működik-e vagy sem valamilyen morális princípium az univerzumban…..”

„Csak az az ember lehet szabad, akinek van bátorsága arra, hogy hiteles választások során át maga teremtse meg a maga világát. Aki nem vállalkozik erre, vagy kudarcot vall, azt leigázzák a mindennapi élet rutinjai.”

„A halál abszurditása, a halál tökéletes értelmetlensége csak akkor győzhető le, ha van valami az ember létezésén túl. Valami, ami az egyéni élet elkerülhetetlen végessége, megtörése, megsemmisülése ellenére is értelmessé teszi ezt az életet. Egy tágabb keret, amelyen belül értelme, célja, feladata, haszna van a véges emberi életnek.”

Kép: http://lh4.ggpht.com

Kórházban Magyarországon 2015-ben 2.rész

Harmadik bejegyzés - szombat este

Jelentem épségben itt vagyok ! (Azért ez is valami, 70 évesen életben kijönni – műtét után – egy kórházból !)

Szóval az úgy volt….

Úgy volt, hogy valami miatt, én hülye, reménykedtem, hogy a kicsi műtétemet hátha mégis átteszik esetleg péntek  reggelre, vagy délelőttre – hogy gyorsan meglegyenek és aztán ráérnek szöszmötölni az órákig tartó nagyobbakkal. (Hiszen ugye, a volt szobatársam ezt csak csak ki tudta bulizni magának…..) Hát pont fordítva működik a dolog, délutánra, mikorra már jól elfáradtak az orvosok, akkorra tettek minden hozzám hasonló „kis” műtétet. Jó, ők tudják az okát….Mi voltunk a levezető kör….

Megjegyzem nagy élmény volt. (A műtét.)

Már csak maga az új épületszárny is, én ebben még nem jártam. (Hála Istennek 30 éve nem jártam műtőben….) Ugyan nem voltam külföldön kórházban, de egészen biztos vagyok benne hogy ez a műtő (és nyilván a többi is) nyugati színvonalat képvisel. Már attól is elájultam (félig), hogy a műtősnők pont úgy néztek ki, mint az űrhajósok, épp csak a szkafander sisakja hiányzott a fejükről. 
Valamiképp az egész testük be volt bugyolálva s csak a szemük látszott ki. Azt nem tudom, hogy az az orvos műtött-e, akivel a dolog meg volt beszélve, mert semmit se láttam belőle. Ezen az emberen szemüveg volt – „az én orvosomnak” – legalábbis nem láttam még, hogy szemüvege lenne – a hangját meg nem ismerem, ugyanis nem mondhatnám, hogy elkényeztetett és sokat beszélt volna velem. Szóval csak gondolom, hogy az az orvos műtött, akire gondolok…

15.00-kor tettek fel a műtőasztalra, 15.10-kor már le voltam szíjazva és fátyolozva. Mondtam is az egyik ilyen segéderőnek, hogy jaj de kár, hogy nincs a plafonon monitor, mennyivel jobban telne az időm… 
Ekkor kaptam a bokámba az első injekciót – ami pont olyan volt, mintha izzó parazsat görgettek volna végig a lábfejemen – azután innen kezdve ugyan érzékeltem, hogy még párszor megböktek, de már nem éreztem fájdalmat. Pedig még valamit flex-szel fűrészeltek is…nem tudom mit, mert emberfia ezt nekem meg nem mondta. Az orvos se. Senki se….

15.30-kor leszedték a kötelékeket, fátylakat és már toltak is kifelé. Az egész művelet cakk und pakk 20 percig tartott.  Az orvos(om?) egy jó félóra múlva bejött a szobába (először találkoztam vele ilyeténképp személyesen, mert különben ugye csak a vizitelőkkel járt ott) – kérdezte, hogy minden rendben van-e?

Mondtam igen, erre azt mondta, hogy akkor estefelé akár már ki is sétálhatok a WC-re. Az a folyosó túlsó végén van (6 szobával arrébb, nem is tudom megsaccolni, de mondjuk kb. 30 m) szóval odáig meg vissza már a műtét után azonnal elmehettem. Nagyon óvatos voltam, (hiszen azt hittem még akkor ) kímélni kell a talpamat – hiszen ott vágtak….

(Másnap, a kötözés cseréjekor derült ki, hogy nem, nem a talpamat vágták fel, hanem a lábfej felső részén a 4 ujjam előtti kb. 5-6 cm-es részt. Most aztán vagyok frászban, hogy egyáltalán azzal a bajjal operáltak-e, amivel odamentem ? Nehogymár kiderüljön, hogy tévedésből valami mást csináltak, mint amit kellett volna.)

Amikor a műtőből visszaértem, a nővérke, - felmelegítve !!! - már hozta is az ebédemet. Hát életemben rég esett ilyen jól étel, már majdnem kilukadt a gyomrom…Akkor már 16 órája nem ettem-ittam….Ez is finom volt és NEM csak azért mert éhes voltam. Gyümölcsleves, resztelt máj, tarhonya, savanyú uborka, alma. Bőséges - és miután itthonról bevittem a sótartót és használtam is - jó ízű volt. Nemsokára aztán már a vacsora is jött: 2 hatalmas szelt (fehér) friss kenyér, 1 kicsi vaj (1 dk) és 2 szép nagy szelet sajt (Trappista-féle)

(Itt teszek még egy kis kitérőt a 16 órás – nem könnyű - koplalás miatt. Előző nap du. 3-kor jön a nővér, s kérdezi: Ebédeltem-e ? D.u. 3-kor ??? Hát persze… Miért ? Mert ha nem evett volna, akkor most megcsinálták volna a műtétet… Ezt én nem értem. Akkor most kell éjféltől a koplalás vagy se ??? Mindegy. Ettem, tehát várhattam még egy napot…)

Eljött az este és eljött a második vérhígító injekció beadásának ideje. Kértem a nővért engedje meg, hogy kipróbáljam magam. És sikerült. Elsőre. Életemben először ! Nagyon büszke voltam magamra – ugyanis ezt még 8 napig itthon is kell alkalmaznom.

Valójában örültem, hogy pénteken már nincs betegfelvétel, mert ez azt jelentette, hogy egyedül maradok a kétágyas szobában. Tiszta haváj. A radiátort teljesen elzártam, jól kiszellőztettem. Nem mentem zuhanyozni, csak bent a szobában mosdottam és rövid kis olvasás után leoltottam a villanyt – sok volt nekem ennyi esemény egy napra. El is aludtam valószínű perceken belül, de aztán felébredtem, mert olyan hangoskodás volt a folyosón, hogy azt hittem, valami baj történt. Hát nem, semmi baj, de megjött az éjszakai műszak. 
Nos, a délelőttös és a délutános lányokra csak jót tudok mondani – de ezek ketten akkora ricsajt csináltak, hogy a csukott ajtón keresztül hallottam, hogy két szobával odább mit mondanak a betegeknek. Én ezt nem is értem – erre a bunkóság szó nem is alkalmazható, ez lelketlenség…

Berobban az egyik a szobámba, „Megmérem a vérnyomását” – de se jónapot, jóestét, nénikérem – szóval kissé zordan néztem erre a kis bunkócskára, de hát jól van – nem lehet mindenki kultúrlény. Csak azt nem értem, a másik két műszakban dolgozók miért nem ordibáltak ? Holott nappal akár ezt is tehették volna… No, mindegy, a villanyt égve hagyta, az ajtót nyitva… Feltápászkodtam, ajtót becsuktam, villanyt leoltottam és visszaaludtam perceken belül.

4-kor ébredtem, kimentem (? vánszorogtam) a világvégi mosdóba – olyan halkan, mint egy pók – láttam a lányok alszanak bent a nővérszobában – vagy legalábbis az ágyon fekszenek. Nem hinném, hogy észrevettek. Szép csendben aztán megmosakodtam – már a szobámban, ettem a kis elemózsiámból pár falatot, bevettem, az illegálisan kiváltott fájdalomcsillapítóból egyet – és visszatértem ahhoz a tevékenységhez, amit egész bent-létem alatt csináltam: vagyis olvastam. Öt után jöttek meghint a kápólányok, felverték az egész folyosót,  megint felgyújtották a villanyt, megmérték a vérnyomásomat és nyitva hagyták az ajtót. Megint becsuktam, megint leoltottam és olvastam tovább.

8 körül vizit. Az osztályvezető főorvos úr (róla majd a végén még írok egy szépet) – szóval nézi az ágy végében lévő szinte semmiféle adatot nem tartalmazó lapot – és kérdezi, hogy vagyok, de meg se várva a választ már hadarja tovább, hogy akkor hétfőn hazamehet. Hát majd leestem az ágyról, mert nekem szilárd meggyőződésem volt, hogy már ma (szombat) hazajöhetek. Mondom is neki, hogy de…. mire közbevág, hogy hétfőnél előbb nem engedhetjük el.

Belémfagyott a szó. 
Szerintem látta az az orvos, aki műtött, a megdöbbenésemet, és mondta, hogy majd visszajön átkötözni… És ugyan nem mondta, de sejteni engedte, hogy majd ezt még megbeszéljük. 
Jó. Vizit el. Várom kötözésre az orvosomat. Múlnak a percek, félórák, majd órák. 11 után kérdem a nővért, hogy egyáltalán meg tudja nézni, itt van-e az orvos, aki operált, nem feledkezett meg rólam ? Mindjárt utánanéz – és próbálja hívni telefonon. Kb. negyed óra múlva (már dél van) meg is jelenik az orvos, meg a nővér a tolókocsijával, leszedi a kötést, döbbenten látom, nem a talpamat, hanem felül a lábfejemet, közvetlenül az ujjaim alatt vágták el, varrták össze. 
Naivan megkérdezem: Hát felül is elvágták, nem csak alul ? Mire az orvos: csak felül vágtuk el… De se szó, se magyarázat több….

Itt állok(ülök) tehát ebben a pillanatban (is) és lila gőzöm nincs róla, hogy mivel is műtöttek ? Azzal amivel oda mentem ? Vagy netán pár hónap múlva kiderül, hogy mégse ? És ugyanúgy fog fájni a lábam mint eddig ? De hogy egy magyarázó, megnyugtató, mondatot mondott volna az öregasszonynak (=nekem) – nem, no nem, az már túlórába ment volna.

Átkötött és azt mondta, hazamehetek most, de hétfő reggelre legyek itt.

Kezdek öltözni, jön be a nővér: kérdezem, hogy akkor most hagyjam itt a cuccaimat „álcának” ? - a nővér mondja: á, dehogy, vigyen haza nyugodtan mindent. És hová jöjjek vissza hétfőn ? Ide, vagy az ambuláns rendelőbe ? A nővér: hát az ambulanciára menjen, minek jönne ide fel ? Igaz is. Minek, ha minden cuccot hazaviszek….

Becsomagolok, szólok a sógoromnak, jöhet értem. Már felöltözve ülök az ágyamon, kávésbögrével kezében beront az orvos, aki operált, hogy „Hát megbeszéltük, hogy ide jöjjön hétfőn, ne az ambulanciára menjen!” – mintha én találtam volna ki… Jó, mondtam, ide fogok visszajönni. Aztán kiviharzott az ajtón …

Még hétfőn fogunk találkozni – sőt talán még a varratokat is ő fogja kiszedni – de ezek után még a nevét is elfelejtem. És megnyugtatok mindenkit egy rohadt fillér parát tőlem nem kap ezek után.
  
                                  *****************

Kedves olvasó ! Itt a mese vége. Remélem túlzottan nem unatkoztál, remélem nem lesz szükséged mostanában az eddig olvasott  ismeretekre, vagyis nem kerülsz Magyarországon kórházba. Avagy ha mégis, jó alaposan járd körül, zsírozd le a témát, hogy ki, hogyan, miként(mennyiért) áll veled szóba – és a műtét napjáig szorgalmasan imádkozz, hogy a dolgok úgy is sikerüljenek, amint azt eltervezted.

Csak a mennyeiekben bízhatsz.

És a végére a beígért kis sztori: Remélem nem ismert fel az osztályos főorvos. Ugyanis ő az, aki három évvel ezelőtt a képembe vágta: „Én már magát nem vállalnám műtétre”…..

És ehhez talán különösebb kommentárt már nem is fűznék.

Jó éjszakát gyerekek ! Álmodjatok szépeket!


                            *******************

És ezúton köszönöm mindenkinek, aki írt, telefonált, kommentelt, E-mailozott és SMS-ezett, hogy lélekben velem volt. 
Tán ezért sikerült a műtétem, tán ezért vagyok ma itt a gép előtt. 

Kórházban Magyarországon 2015-ben 1.rész

Első bejegyzés – szerda este

Akik kíváncsiak  és esetleg nem ismerik a magyarországi egészségügyi helyzetet, tanácsolom, ezt a bejegyzést pár napig kövessék figyelemmel…kapnak egy kis ízelítőt Magyarország eü.helyzetéről.

A történet eleje: Úgy 10 éve fájlalom a bal talpamat. Eleinte kevéssé, majd egyre jobban fájt, már a végén ott tartottam, hogy fél óránál többet nem bírtam járni fájdalom nélkül. Szégyenszemre számtalanszor előfordult, hogy az utcán kellett levetnem a cipőmet, majd kérgét megtörve visszabújnom…szóval fájdalmas és kínos volt a dolog.

Minden évben mentem az ortopédiára azzal a panasszal, hogy fáj a talpam – felírtak 10 év alatt két méretre készített gyógycipőt, ( 20 ezer/db) évente egy lúdtalpbetétet, de vásároltam  spéci, drága, talpbetéteket is, ( 5 db volt a 10.-ezer Ft-osból !) vettem zselés talpbetétet, sarok emelőt, lábpárnát – szóval amit csak el tudtok képzelni, mindent kipróbáltam. 

Tavaly, az év vége felé kínomban, a bajomra valami írt, vagy segítséget keresve, szörfölve a neten, rátaláltam az alábbi bajra: FÁJDALOM A TALP ELÜLSŐ, PÁRNÁZOTT RÉSZÉBEN. Majdnem felkiáltottam, mert a leírásban pontosan az én tüneteim szerepeltek.

http://drinfo.eum.hu/drinfo/pid/0/betegsegKonyvProperties/oid/0/KonyvReszegyseg.4_1543;jsessionid=1D3D627DFD31B83042AA168825746C1C

A kulcs-mondat ez volt: „A beteg úgy érzi, mintha golyó vagy kavics lenne a talp párnázott részében.”

Kép Innen: http://www.kintec.net/forefoot_pain.php

Nos, amikor legközelebb ortopédus közelébe jutottam, azonnal ezt a varázsmondatot mondtam el – és nem azt, hogy fáj a talpam ! (Amit eddig már már mantraszerűen mondogattam….) És láss csodát, azonnal azt mondta a doki, hogy van erre megoldás, ezt az ideget el kell vágni és akkor megszűnik a fájdalom.

Hát vágjuk ! Nosza ! – mondtam.

(Csak zárójelben: ha nem használok internetet, nem adom a doki szájába a varázs-mondattal a diagnózist, akkor ezzel a fájdalommal temetnek el !!!!!!!!)

Megbeszéltük, hogy jan.7-én reggel bemegyek, jó esetben délelőtt megoperál, estére haza is mehetek. (Csak helyi érzéstelenítés kell hozzá.) Viszont ha  délután kerülne rám a sor, akkor ott kell aludnom. Jó. Kibírom. Egy éjszaka, a macseszok ellesznek valahogy....

Ma bementem.

Az orvos sehol. ½ 8-tól ¾ 10-ig ültem egy váróban, ahol az aznapi felvételre berendelteket „szortírozták”, töltettek ki velünk az altatással kapcsolatos papírokat. TUDTAM !! Mert az orvosom megmondta, hogy helyi érzéstelenítéssel csinálja – de várnom kellett a soromra, ki kellett töltenem a több oldalas adatlapot, elbeszélgetett velem az altatóorvos – s és csak ez után mehettem fel az osztályra.

Ahol kiderült: a doktor, aki azt ígérte, megműt, ma nincs bent és azt se tudják, holnap bent lesz-e ?

Hogyan tovább ? Mi lesz akkor velem ?

Mondták, várjam meg a délutáni vizitet. Jó, várom.

Akik bejöttek – fogalmam nincs orvosnők voltak-e vagy ápolónők – túl sok időt nem vesztegettek ránk – megnézték a kórlapot, mintha csak azt akarták volna ellenőrizni, hogy a két beteg megvan-e még – már vonultak is kifelé – mindenféle velünk való beszélgetés nélkül. Mintha két fadarab lettünk volna….Egyikünk se tudta mi lesz a sorsa, mikor operálnak bennünket ? (Egy kétágyas szobában voltam, egy kedves, kellemes hölggyel.)

Lassan múlt az idő. Aztán jött a szobatársamnak egy (kórházi írnok) ismerőse, akivel ő seperc alatt elintézte, hogy neki, akinek semmiféle időpontja nem volt, és csak pár napja jelentkezett be, holnap reggel azonnal, mindjárt elsőnek megcsinálják a műtétjét. (kb. az enyémhez hasonló méretű). Jaj, de kötszert nem hoztam ám, - mondja a kis szobatársam. Mire a barátnő: nem baj, hozok én neked…

Nekem azt se mondta meg senki, hogy ezeket fel lehetett volna íratni a körzetivel, így hát én teljes áron vásároltam meg a patikában. (Természetesen  a napi gyógyszereimet is bevittem és természetesen wc papírt is és mindent, amire csak szüksége lehet az embernek, pohártól a kanálig.)

Miután kiderült, hogy a kis protekciós barátnőmet holnapra ilyen előnyös helyre tették, merészeltem kérdezni, hogy és én mikor kerülök sorra? Hát maga, holnap nem és lehet, hogy pénteken sem. Nincs itt a XY doktorúr és nem tudjuk, jön-e holnap…..

Hát mit mondjak most erre ? Egyáltalán, mit mondjak ???? A zsebemben a húszezer forintos boríték és a dokim szarban hagy….Fogalmam nincs, mi lesz velem, mikor kerülhetek sorra….

Azt is megkérdeztem, hogy adnak-e olyan „topánkát” ami egy ilyen műtét után a járást segíti, a műtött lábat kíméli ? Erre az volt a válasz, hogy nem adnak és „majd el tetszik bicegni óvatosan, egy lábon….”

Kép: http://szepseg-egeszseg.teszvesz.hu

A szobatársamnak a barátnője mondta, hogy menjen csak haza, és jöjjön vissza reggel…. Ezek után hason-csúszva, nyáladzva, mosolyogva, megalázkodva megkérdeztem, hogy ha már holnap úgyse operálnak meg, hát hazamehetek-e esetleg netalántán én is ? S mintha a Kohinoor gyémántot kértem volna, olyan égre-fordított szemekkel, kiváró válasszal, aggódó tekintettel, mindenféle papír aláíratásával nagy kegyesen elengedtek, azzal, hogy de holnap 7-re legyek itt  !!! Igaz, hogy nem operálnak, de legyek itt.

Hát kedveskéim, eddig a mai nap története. Nem tudom, részesülök-e holnap is abban a kegyben, hogy hazaengednek este, de ha igen, akkor jelenkezem. Addig is gondoljatok rám részvéttel és csak a legvégső esetben menjetek Magyarországon kórházba.

Második bejegyzés - csütörtök este

Végre, végre találkoztam ma az orvosommal ! Igaz, a reggeli vizit után nem jött be hozzám, mert valami értekezletre (!!!) kellett mennie, de délutánra megérkezett, amikor a nagyvizit volt a proffal. A vizit után mondta, hogy holnap lesz a műtétem. Később volt lehetőségem megjegyezni, hogy de hát arról volt szó, hogy „bejövök, délelőtt ha lehet megoperál, és délután mehetek haza. Ha nem jönne össze a délelőtt, akkor délután műt és egy éjjelt bent kell maradni.” Mert ezt mondta egy hónapja nekem…..

Igaz, ez így volt, de  a „Bejövök” szó után pont volt és a „másnap” szó meg „kimaradt”. 

Így kellett volna értelemeznem: "Bejön.......(Másnap)  délelőtt, ha lehet, megoperálom és délután mehet haza."  Hát igen.  Vagyis nyilván én vagyok (megint) a hülye, mert ő elmondott mindent, csak én nem értettem meg. Azt hittem, ez egy normális világ, bejövök időre, megoperálnak és hazamehetek. Hát nem így van ez. Akkor az egy órás műtétemből nem húzhatnának sápot, mert így bizony a TB (vagy mi) minimum öt azaz 5 napra fog utánam fizetni. Ágyukban nem aludtam, enni alig ettem, gyógyszert nem kaptam, stb…de ketyeg a forintom a kórháznak. Egyszerűen már nincs is erőm ezt a csontot tovább rágni….

Ma megint eleresztettek a délutáni vizit után, azzal, hogy éjféltől se inni, se enni nem szabad. A műtétem holnap délután 3-ra van kitűzve. 70 éves vagyok. Hát ha ájulás nélkül kibírom azt a 15-6-7 órát, akkor én egy klassz csaj vagyok.

Protekciós kis fiatal szobatársamat ma reggel elsőnek vitték a műtőbe, jó egy óra múlva már hozták is vissza. Jeges borogatás, 2 óra múlva injekció, majd kb.4 óra múlva ismét, s mielőtt eljöttem, jött a barátnő – hozva a jó hírt,  hogy este hazaengedik,  s hogy  legyen otthon gyógyszer (fájdalomcsillapító) – már hozta is a (bontatlan)  dobozt. Bátorkodtam megkérdezni, hogy milyen gyógyszer ez, mert nekem is szükségem lesz holnap ilyesmire, lehet-e a gyógyszertárban kapni ? Mert ugye azt mégse kérdezhettem, hogy aranyoskám lop-e nekem is egy dobozzal belőle ????? Gondoltam ma, hazafelé jövet megveszem. Megmondta mi az, kétszer is megkérdeztem, hogy recept nélküli-e ? Igen, az – volt a válasz.

Hazafelé bementem a patikába. Nem mondom melyikbe, mert CSAK azért kaptam meg az egyébként cseppet sem olcsó gyógyszert recept nélkül – mert 1. senki nem volt a boltban rajtam kívül és 2. mert megesketett a patikus, hogy nem árulom el…..Ugyanis ez vényköteles !!! Tehát igencsak félretájékoztattak. Ismét.

Mindegy, gyógyszer már van. De nem fogom ezt bevallani, majd megpróbálok kérni, legalább a bent-tartózkodásom idejére… Azt ugyan nem tudom, hogy mennyire fogja őket meghatni egy öregasszony „Fáj a lábam” jajgatása….

Persze nem mondhatom, hogy undokok lennének a nővérek. Tulajdonképpen semmi bajom velük – igaz, eddig semmit nem kellett csinálniuk velem/nekem.  Reggel, meg délután a fülembe dugták a hőmérőt.  (Igen, már így mérnek lázat !!! és nincs lázlap, mert gondolom, digitálisan rögzítik az adatokat. Azt most tán ne elemezzük, miképp lehetett nekem a jó meleg szobában, kisebb izgalmakkal a lelkemben, három alkalommal is 35,2 !!! a hőmérsékletem.....)  

Majd meglátjuk mi lesz holnap. Mindenesetre a nővérszobába ma beadtam – a fáradt nappali és éjszakás nővérek részére – egy  EGY kg-os csomag kávét. Hülye vagyok ? Lehet. Majd kiderül holnap, elég volt-e ez a paraszolvencia nekik ? Egyébként bizonyára sokan adnak nekik kávét, mert ki van írva a nővérszobában, hogy „kávé kapható”. Kész röhej. Viszi a beteg a kávét, ők meg eladják a betegeknek…. Vagy hát nem is tudom. Mert végülis mit csináljanak, ha minden hülye beteg kávét visz nekik ? Belefulladnak. Akkor már tényleg jobb, ha el (tudják) adni.

Mielőtt eljöttem, beadták a hasamba azt a vérhígító injekciót, amit mostantól 10 vagy hány napon át kapnom kell. Ki fogja beadni, képes leszek-e én önmagamat injekciózni - egyelőre nem tudom. Ma este tudtam meg egy ismerősömtől, hogy van már ma erre tabletta is – NEM KELL mindenkinek a hasát szurkálnia. Erről se esett szó….

Na panasznak/morgásnak legyen mára ennyi elég.

De hogy jót is írjak: az ételek meglehetősen jók.

Tegnap ebéd: igen finom húsos, zöldséges, gombás leves, grízes tészta, alma

Reggeli: tejeskávé vagy tea és egy elég tisztességes darab kakaós kalács.

(nem ettem, hiszen itthon indulás előtt reggeliztem)

Ebéd: ismét csak finom brokkoli krémleves, rakott krumpli, (volt benne kolbász és nyomokban főt tojás is !), alma

Vacsora: nem ettem.

A mosdó-WC, a szobák tiszták, naponta többször elviszik a szemetet, igaz WC papír itt sincs. Hozza mindenki a hóna alatt….A fűtés jó, sőt túl meleg, viszont a radiátorok szabályozhatók. Mi óránként egy jó nagyot szellőztettünk is. Az ablakok jól záródnak, a lift működik, az első emeleten és a földszinten van ital- és kávé-automata.

Na, most éjfélig még vacakolok itt a géppel, vagy tévézek, akkor még eszem valami rendeset, hogy kibírjam az elkövetkezendő, meglehetősen nehéz 15 órát. De tán túlélem valahogy….

Holnap nem, de szombaton szétfűrészelt, szétcincált lábbal itthon leszek már.

(Hja ez is ma derült ki, hogy nem csak az ideget vágják el, hanem szét is fűrészelnek valamit ???!!!???  Nem is igazán értettem, amit az orvos mondott, de már minden mindegy, csak legyen vége ennek az egésznek.)

Folyt.köv.   de csak szombaton !!!!

  

Kályha-mese….

Bár igencsak hűvösek a hajnalok - de szavunk nem lehet, eddig még megkímélt bennünket a tél a nagy hótól, nagy hidegtől.

Azt ne kérdezze senki, hogy miért pattant ki épp most a fejemből ez a mai téma – ugyanis nem tudom pontosan megmondani. Az se kizárt, hogy, láttam, vagy olvastam valamit, amiről a kalorkályha eszembe jutott, aztán ha már eszembe jutott, a következő kérdésként az merült fel, mit is jelent a „Kalor”. Hála a mindentudó internetnek – vénségemre ezt is megtudtam:  a „Calor” melegedést, meleg tapintást  jelent. Én – ha valaki megkérdezte volna – a kalóriával hoztam volna összefüggésbe bár hát végülis azt hiszem összefüggenek ezek a szavak. (A kalória (cal) az energia mértékegysége: egy kalória egy gramm víz hőmérsékletét egy °C-kal emeli meg. Gyanús nekem, hogy ezt mintha tanultuk volna még a suliban is....)

A szén-fafűtéses kályhák végigkísérték gyerek-és ifjú koromat. 20 éves voltam, amikor 3 hónapra központi fűtéses lakásba kerültem, (nagyon utáltam, s utálom azóta is) aztán olyan helyen laktam, ahol olajkályha volt, 74-87 között koksz tüzelésű kazánnal fűtöttem, és csak ez után kerültem gázkonvektoros lakásba. Ami – bevallom nagyon kényelmes, de itt áll a szobám sarkában a mai napig, a széntüzelésre is alkalmas kályha, amit semmi pénzért oda nem adnék senkinek, mert ugye ki tudja ? Ha egyszer elzárják a gázcsapot, akkor nekem lesz hol megfőznöm a rántott levesemet. Emiatt a kéményt is rendben tartom és bár sosem használom, fizetem a kéményseprő díjat….

  

Ugyanilyen volt a mi öreg kalor kályhánk is. Kép innen: http://img31.olx.hu/images_aprodhu/14910263_2_1000x700_kalyha-tolts-fel-fenykepeket.jpg

„A Wamsler ZRt. a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár jogutódjaként 1992-től a németországi (müncheni) Wamsler GmbH-val egyesülve több mint 100 éve (1894-óta) gyárt háztartási sütő-, főző-, fűtőkészülékeket. Az elmúlt években az Iparfém Kft.-vel és a Mátrafűtőber Kft.-vel kibővülve ma Közép Európa legnagyobb, 100%-ban magyar magántulajdonban lévő "tűzhelygyára". Termékeik nagyobb részét exportálják főleg német, osztrák, holland piacra, de jelentős részesedést foglalnak el a magyar piacon is.” (http://gravitacio.hu/termekek/reszletek/79_svt-wamsler ) Azt hiszem, aki központi– olaj- vagy gázfűtéses lakásba született, valami olyasféle élménnyel szegényebb, amilyentől én náluk gazdagabbnak érzem magam.  A tűz „létrehozása” valami atavisztikus dolog. Az ősemberrel köt össze engem, a 21. szd. gyermekét. Aki nem rakott tüzet (akár szabadban, akár kályhában) az bizony valami nagyon fontosat nem tud, nem tapasztalt meg.

A gyerekkorom téli napjai ekörül a kalorkályha körül teltek, vagyis pontosítok, a délutánjaim teltek „vele”.  Délelőtt a ház földszintjén voltunk, s 11 óra előtt fönt sosem gyújtották be a kályhát. Aztán már jó meleg volt, és rakták is rendesen estig, de este hagyták elaludni a tüzet – s bizony hidegebb téli reggeleken nem volt kellemes a jó meleg ágyból kikelni, s lemenni a konyhába. Igaz, ott már ismét meleg várt minket.

Sosem fogom elfelejteni azokat a téli estéket, melyeken nem gyújtottunk lámpát, csak kinyitottuk picit a  kalor alsó ajtaját – s ott varázslott–parázslott ki a fény, a meleg. Ilyen helyzetben a mese  minden szava igaz lett, azzá varázsolódhattam, amivé/akivé akartam. Hányszor csináltunk forgó papírkígyót is ! Csinál-e ma valaki is ?  Egy almát félbevágtunk, beletűztünk egy kötőtűt, s ennek hegyére kellett ügyesen rászúrni egy kígyó módon felvágott papírkört – ami kissé a súlyától megnyúlt, s a tűz felfelé áradó melegétől lassan forogni kezdett. Istenem, és az a csodás sült almaillat ! Betöltötte az egész szobát…

Persze a kályha nem csak örömteli perceket adott – azt minden áldott nap ki kellett hamuzni, a hamut lehordani a szemetesbe – vagy télen ki az utcára – a szenet (értsd slamm!!! - Tudja-e mindenki, mi az ?) először a kaputól a fáskamráig ( 12+8+17 lépcső – nem semmiség ám!) fel kellett cipelni – azt hiszem ehhez néha volt segítségünk - később egy szinttel lejjebb került a fáskamra, de akkor is maradt még 20 megmászandó lépcső…. (A hegyoldalba épült ház nagy hátránya…)

A reggeli kihamuzást követően meg kellett rakni ügyesen a kályhát – persze ehhez kellett a gyújtós (=aprófa) meg vastagabb fák is, és csak amikor már jól égett a fa, akkor lehetett a szenet rátenni. Aztán volt olyan is, hogy „Nem kell papír, nem kell gyújtós, itt a TÜKER alágyújtós”…Ismerős-e ez a név?  Pár évvel ezelőtt  még lehetett kapni akkor már  „pirolux” volt a neve…. (Megnéztem a neten, most is van !)

Néha rossz volt a szén, összetapadt, nehéz volt szétturkálni, füstölt alul-fölül… Nem mindig szerettem ezt a kalort… bár hát nem a kályha, hanem a silány minőségű szén volt a hibás. Na és a kormolás… Hát aki ilyent nem csinált, annak miképp magyarázzam el ? Aki még életében kormot nem látott/tapintott, hogy is tudhatná, hogy milyen egy szörnyűséges anyag ez ?! Zsíros, tapadós, de mégis porszerű – és a kéménypucoló seprővel, a kisebb és nagyobb kefékkel  milyen nehéz volt rendesen kitisztítani a csöveket ?? Volt valami libaszárnyunk (vagy mi) amivel eredetileg  a kislapátra sepertük fel a szemetet/port, de aztán valami miatt „más besorolásba került” és a kályhacsövek finom-pucolására használtuk. Amikor jött a kéményseprő, fel kellett vele menni  a padlásra, megnézni, hogy rendesen pucolt-e, lent a kályhánál az alsó kis kormoló-szekrényt kinyitni, alá a vödör, s óvatosan – hogy ne terítse be az ember a szobai bútorokat – kiszedni az oda lehullott kormot….

Igen, bizony a kályhával fűtés egy tudomány – aki nem ismeri csínját-bínját – annak meg kell tanulni, mert „csak úgy magától” ez se megy…

A kétszintes családi házban ahol laktunk, napközben a földszinti konyhában (ma lakókonyhának mondanám) voltunk – itt zajlott minden. Itt varrt anyu az öreg (de általam most is használt) Singer varrógépén, itt játszottunk, itt szerelt öregapám, itt olvasott apu, de talán fáradhatatlan drága nagymamámat kellett volna legislegelőször említenem, ő itt főzött az egész családra. Itt gyúrta a hajszálvékony tésztákat, itt darálta tekerős darálóban az árpakávét, itt sült a rétes, a palacsinta. Volt itt lent egy u.n. sparhelt-ünk itt lehet olvasni róla: http://magyarno.com/sparherd-a-mult-visszahozhatatlan-resze  a képet is innen hoztam, pontosan ilyen volt a miénk is. 

 

Ősztől tavaszig a főzést-fűtést egyaránt szolgálta ez a sparhelt. Nyáron azonban – hogy ne melegedjen a konyha – a gáztűzhelyet használtuk – ami nagyon sok szempontból praktikusabb volt. (Nem tudom pontosan mikor vezették be a gázt, de 1945-ben nálunk már vezetékes gáz volt.) Mivel  azonban az emeleten a kalorral fűtöttünk, hát mindig volt tűzifa és szén (=slamm) is – bár emlékeim szerint  a konyhában csak fát használtunk.

Úgy emlékszem a hatalmas, vagy 20 literes nagy bádogfazékra, ebben forralták a vizet a kéthetenkénti nagymosáshoz, és ebben melegítették az esti mosdáshoz vizet, mert az ugyancsak fatüzeléses rézhengeres fürdőkályhába csak szombaton gyújtottak be. 
Érdekes, hogy gáz milyen korán volt az utcánkban, a vizet-csatornát meg csak jóval később, a hatvanas évek elején csinálták meg. (Talán a Tüdőszanatórium építésével egyidejűleg, mert a mi utcánkon vitték fel a vizet és le a szennyvizet....)

Hej, de más világ is volt az…

Akkor egy nap 24 órájába olyan sok minden belefért – most meg szinte úgy tűnik, megrövidültek a napok…

Persze nem a kályhák tehetnek erről….

            ***************************

Ezt meg most találtam:
http://www.sokszinuvidek.hu/Kiemelt-cikkeink/4240-%C3%9Ajra-megszerett%C3%BCk-a-sparheltet-Vajon-mi%C3%A9rt

Mont Saint Michel

Soha nem vágytam Franciaországba - egyetlen helyszínét kivéve... És most eljutottam ide, Mont Saint Michelbe....egy drónnak a segítségével. Kár, hogy csak 3 percet kaptam. 
Jó leírást, sok képpel  találtok itt:
http://vilagutazo.blog.hu/2012/04/30/mont_saint_michel_az_ocean_piramisa 

Ezeket a fenti képeket http://en.wikipedia.org/wiki/Mont_Saint-Michel   innen hoztam

A drón-videó, amit a barátnőm küldött:


És a térkép, ha esetleg ezen is meg szeretné nézni valaki:

Tiltsák be a tűzijátékokat !!!

Zsaci blogjában http://nagyberki-zsarolta-vakkantasai.webnode.hu/blog/olvastam:

http://www.peticiok.com/tiltsak_be_a_tzijatekok_lakossagi_hasznalatat

Kérlek írd alá !!! Én megtettem. 
Ha valamit, hát a tűzijátékozást én is nagyon utálom - pedig nem is vagyok kutya ! Annyi más szépség, érdekesség van a világon, aminek örülni lehetne, amiben gyönyörködni lehetne - s ráadásul bizonyos kultúrnépeknél (pl. Párizsban) már tilos is. Hát akkor nálunk is betilthatnák. 
Köszönöm a kutyák nevében is, ha aláírod !

A net erre is jó - tévé és rádióműsorok

Kavics blogbarátném egyik bejegyzésében bukkantam az http://antennetirol.radio.at/  rádióadóra - azóta semmi más nem szól nálam, szégyenszemre még a kedvencemet, az Eviva rádiót is hanyagoltam kissé. Itt, ezen az oldalon ugyanis 40 német rádióadó között válogathatsz - egyik sem mond magyar híreket és 90 %-ban csak zenét sugároznak. Pompásnál pompásabb  műsorok - naná, hogy én a népi zenénél ragadok le mindig, de sokat hallgattam mostanában a karácsonyi dalokat is.
Ha valaki csak zenét szeretne, jó szívvel ajánlom ezt az adót !



Nem tudom - rajtam kívül - néz-e olvasóim közül valaki is német TV adókat, de ha igen, akkor ehhez is ajánlok valami igen ötleteset: http://www.tvinfo.de/tv-programm/suche  
Ezen az oldalon több szempont szerint lehet műsorokat keresni, nekem azonban a kedvencem a "20.15"  erre kattintva  egymás alatt szépen felsorolva látod az összes adót, és azt, hogy este 8.15-kor melyiken, milyen műsor kezdődik. Nem kell nekem rádióújság, se az egyes adók műsorában való kutogatás, itt szempillantás alatt az egész átlátható. 
Német TV adót nézőknek melegen ajánlom !

Újév - új év

Ha az amcsik, az oroszok, vagy más őrült arab ország fel nem robbantja a Földet - a kínaiak lesznek a Világ Urai. Ebben biztos vagyok. No nem csak az alábbi videón látottak miatt....




(Köszi Margó, hogy elküldted !)

Új évre: Everybody wants to be in love

Lehet, hogy lesz, akinek számára ez a kisfilm túl érzelgős, vagy megjátszott.

Mégis úgy gondolom, érdemes elgondolkodni rajta.

Figyeljetek egymásra, nem csak süketek és vakok élnek köztünk, hanem gyakran olyanok mellett is elmegyünk, (süketen és vakon) akikhez szólhatnánk, akiket észrevehetnénk.

De csak rohanunk – rohanunk.

Legyetek, legyünk jobbak az új esztendőben – ha lehetséges. Mert mindenki azt akarja, hogy szeressék. (Everybody wants to be in love.)

Végülis kin múlik ?

Csak rajtunk.