2012. január 8., vasárnap

Tettye, új kilátó

Nagyon megoszlanak a vélemények a tettyei  új „kilátó”-ról, valami olyasmit is hallottam, hogy mára (vasárnap, jan.8.) valami tiltakozó összejövetelt is szerveznek a „förmedvény” elbontásáért…
Tegnap gyönyörű napsütés volt, gondoltam, elmegyek és alaposabban szemügyre veszem a helyszínt.Körbefotóztam, alább meg is mutatok néhány képet, és bevallom azzal a szokatlanul bizonytalan érzéssel jöttem el, hogy én „annyira” nem utálom ezt a vasszerkezetet.

Egyébként (szerintem) az egész tettyei parkot valójában már tavaly tönkretették, kiirtották a bokrokat, fákat is kivágtak, „levegősebb” lett, ez tény, de nekem azért a zöld nagyon hiányzik…Főleg a romok mellől. Fák, bokrok ölelték körül ezeket a több száz éves falakat. Nagy valószínűséggel ezek is tartották meg épségben, hiszen a fák kivágása után csúszott meg a föld és roggyant meg az egyik fal – aki rendszeres olvasóm, talán még emlékszik is felháborodott blog-bejegyzésemre ez ügyben. Szóval az egész „park” nekem üres lett a növények nélkül, teljesen átalakult, semmi sem emlékeztet szinte arra, amilyen régen volt, ahogy nekem kedves és emlékeket-ébresztő volt -  leszámítva persze a megmaradt romokat.

Most ezeknek a romoknak az egyik sarkába emelték vaslemezekből a már most rozsdásodó kilátót. Kíváncsi lennék, ha egy ugyanekkora tornyot terméskőből (a romokhoz hasonlóan) építettek volna, akkor is ennyire idegenkednének tőle mások ? Még az is megfordult a fejemben, hogy ha nem ez a lyukacsos, rozsdás vas látszana, hanem valami „fal-szerű” tapétával lenne beburkolva, az milyen lenne ? Ugyanis a hajdani nyaralóból akár több is megmaradhatott volna, pl. mondjuk ez a falsarok  is…

Nagyon érdekes, de én csak egész közelről találom rondának. Kicsit távolabbról nézve, egészen jól illeszkedik a romos falakhoz. Csodálkozom kissé, én ugyanis egy nagyon konzervatív embernek tartom magam, de ezzel valahogy viszonylag megbékéltem. Hangsúlyozom, az egész tér totálisan át lett alakítva. Ha megmarad a régi, s oda építik ezt a kilátót, nagy valószínűséggel más lenne a reakcióm. De így….
Ez már nem a Reéh Gyuri Tettyéje, sőt nem is az én gyerekkori Tettyém, de ennyi erővel írhatnám azt is, hogy ez már nem a Szatmáry püspök nyaralója.  Ez valami új, ami a mai gyerekeknek 10-20 év múlva egészen természetes és megszokott lesz. Mi meg hol leszünk már akkor ? 

Fotóimból:

 Innen nézve, nem tűnik annyira "idegen test"-nek
Közelről azért kicsit más...


 Nem tudom, a rozsdás vas marad-e, vagy lefestik még ?


Ez az új szürke "izé" van a hajdani Zsolnay szökőkút helyett...
Hiányoznak a romok mellől kiirtott fák, bokrok...
 Ennyi maradt Reéh Gyuri Tettyéjéből...

 Az alsó tér modern berendezései
 A "sóhajok hídja"(aki nem ismerős errefelé: a havihegyi kereszt felé vezető út mellett épített gyalogjáró hídról van szó)
Életfogytig tartó börtönnel büntetném azt, aki az undorító 10 emeletes irodaház-monstrumot anno a Tettye-völgybe építette....

Aki múltkorjában látta ezeket a videókat, azoktól bocsánat, de beteszem újra, mert nekem tetszenek és hátha akad olyan olvasó is, aki még nem látta.



A Tettyéről itt a wiki ismertetője:  http://hu.wikipedia.org/wiki/Tettye_v%C3%A1rosr%C3%A9sz

Ez a kép pedig a sétám végén, már hazafelé jövet készült, bal oldalon a Kodály központ,  jobb szélen pedig imádott „Kaptáram” (=Tudásközpont, könyvtár) látható:




2012. január 6., péntek

Komment


Becsületemre, nem dicsekedni akarok, vagy ha mégis annak számítana, hát nézzétek el ! Mint a jobb felső sarokban olvasható, 2 napnál régebbi bejegyzéshez a blog nem fogad el kommentet, csak ellenőrzés után. Meglepően sok idegen nyelvű komment érkezik, én ezt nem is értem, miképp bukkannak „rám” – és azt se értem, amit lengyelül, oroszul, sőt valami kínai-vagy távolkeleti írásjelekkel írt nyelven írnak be az olvasók. Ezeket kegyetlenül törlöm. Néha azonban érkezik régebbi post-hoz is komment, ezeket egyrészt mindig engedélyezem, másrészt mindig válaszolok is rá. Az már egy más kérdés, hogy a kommentelő elolvassa-e az én reagálásomat ?
Na, ennyi szöveg elég is elöljáróban…
Tegnap az ellenőrzésre váró kommentek között a követezőt találtam, itt:


Sajnos a blogspot variált valamit a beilleszthető linkekkel. Ráklikkelve nem lehet megnyitni az oldalt. Ha mégis meg akarod nézni, jelöld ki, másold be a címet, akkor működik. Bocs, nem az én hibám....


Nagy dolgok az Ön aranyosfodorka.blogspot.com, ember. Ive olvassa el a dolgok előtt és te túl félelmetes. Imádom, amit youve van itt, a szeretet, amit te mond, és ahogy mondod. Ön teszik szórakoztató, és még mindig sikerül tartani okos. Én vidám várom, hogy tovább tőled. Ez tényleg egy nagy blog.”

Hát ez olyan aranyos, hogy nem bírtam ellenállni és megmutattam most nektek. Talán valami távolba szakadt hazánkfia írta, vagy fordítóprogramot hívott segítségül  ? – nem tudom….
Az se derül ki, a világ mely részéből jött az üzenet – ezt sajnálom, mert milyen mókás lenne tudni, hogy  mi az a távoli pont, ahová eljutnak gondolataim…

Kép: http://kathybackus.wordpress.com

2012. január 5., csütörtök

Sáska

Lenyűgöző természetfilmet láttam ! A sáskákról – azon kívül, hogy kinézetre hasonlítanak a nálunk is honos szöcskére, meg hogy a tíz  csapás egyikének számítanak, - nem sokat tudtam.

Az – elsősorban Afrikában – óriási veszteségeket okozó állatok életét a kezdettől (peterakás a jól kiválasztott, megfelelő nedvességtartalmú homokba) a csodás, többszöri átalakulásukon keresztül a végükig (permetezőszerrel való kiirtás) követte végig a film. Ez utóbbi miatt azt nem tudtam meg, hogy mennyi ideig él egy sáska, ill. mibe pusztul(hat) még bele.
Nagyon sokáig azt hitték, hogy a katasztrofális pusztítást egy külön faj egyedei viszik végbe, és a többi, más színű, másféle sáskaszerűség nem azonos velük. Mostanra azonban kiderült sok minden, s a film elejétől végéig bemutatta csodálatos átváltozásukat. 

Az anyasáska 60-80 petét rak a megfelelő nedvességű homokba. Ezek megint csak megfelelő időjárási viszonyok hatására kikelnek. Átlátszó kis lények, formájuk már sáska, de nincsenek szárnyaik. Pár óra alatt sötétbarnás-szürkévé „fejlődnek” és szinte szemlátomást nőnek.  A következő vedlés után sárgák, sárgás-zöldek lesznek, és az utolsó vedlés után nyerik el vöröses-barna színüket.
Az első két állapotban nem tudnak repülni, csak mászni, illetve ugrani, és csak a végső formájukban rendelkeznek szárnnyal. És akkortól válnak igazán veszélyessé. Amíg a nap fent van az égen, hatalmas felhőkben, rajokban repülnek, és estére valósággal  megszállnak egy-egy fát, bokrot.
Korábbi életszakaikban is pusztítanak mindent (nincs növény, ami ellen tudna állni nekik), de legalább napi 2 km-nél nagyobb távolságot (így „gyalogosan”) nem tudnak megtenni. Szárnyra-kapva azonban  képesek országhatárokon, óriási területeken átrepülni, miközben eszméletlen pusztítást végeznek.  Keresték a kutatók azt is, hogy miképp „cserélnek” gondolatot – és arra jöttek rá, hogy valami módon testi érintéssel adják a másik tudtára „gondolataikat” ill. lehet, hogy valamiféle illatanyagokkal is kommunikálnak.

Ha érdekel a téma, itt két igen jó cikket olvashatsz még róla:
http://ismeret.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=40475
http://criticalbiomass.freeblog.hu/archives/2009/01/31/Saskajaras
Szenzációs fotókat láthatsz még itt: http://flickrhivemind.net/Tags/caelifera/Interesting



(Mellesleg a  bibliai tíz csapás: Nílus vérré válása, békák, tetvek, bogarak áradata, dögvész, fekélyes betegség, jégeső pusztítása, sáskák, elsötétülő nap, nem zsidó elsőszülöttek halála. Ez is megérne egy külön bejegyzést…)

2012. január 3., kedd

A természet hatalma

2008 karácsonyán számoltam be arról a barbár cselekedetről,  (http://aranyosfodorka.blogspot.com/2008/12/vasarnapi-kepdomping.html )
hogy a Búza téri rendelőintézet mellett, egy szép kis fenyőnek valaki levágta a csúcsát. Akkor még Lilikémmel együtt sétáltunk arra…

Most, hogy arra jártam,  és épp nálam volt a fényképezőm, újra lefényképeztem. 3 év alatt kialakította a fa saját magának az új csúcsot ! Nemrég épp Múltmentő írt  egy hibás kis fenyőről  ( http://multmento.blog.hu/2011/12/30/leharapta_a_szarvas_nekije ) Ott is megemlítettem, hogy bizony a fenyők képesek oldalágukból új csúcsot nevelni.
Örömvolt számomra látni, hogy  - persze ha le nem vágják újra - mégis csak lesz ebből a kis fából igazi fenyőfa !





2012. január 2., hétfő

Egy újságcikk, egy tv-hír, meg egy vers

Semmi közük egymáshoz.
Vagy mégis ?

Olvasásra ajánlom: http://nepszava.com/2011/12/magyarorszag/letrejott-az-unio-elso-fasiszta-allama.html/print

A  hír pedig ez volt (az én egyik német Tv-csatornámon):  A Maldív szigeteken (aki nem tudná, az idegenforgalomból élnek!) bevezetik az alkohol és masszázs-tilalmat.

Komolyan mondom, várom a 2012.12.21-et.
Hátha….



Komjáthy Jenő:   Télen

Nyár vigalma, ősz siralma,
Minden eltűnt, oda van ma,
Tél ez, néma dermedet.
Megfagyott a könny szememben,
Mint a harmat rózsakelyhen
A kiszáradt lomb felett.

A Természet holtra bágyadt,
Hűlt szerelmek, béna vágyak
Zizegnek a hó alatt.
A táj mint egy hulla fekszik,
Istenekkel nem vetekszik
A kifáradt gondolat.

Fönt az ormon gondok ülnek,
Rém a rémmel elegyülnek,
Köztük átok a viszony.
Lent az aljba, vad kacajba
Tör a szélvész; vérbe, fagyba
Véti vemhét az iszony.

Ki van mondva az itélet:
Sírgödörbe hull az élet! -
Van-e még, ki ellenáll?
Az Enyészet dala harsog,
Jégvirágok, hideg arcok,
Amit alkot a Halál.

Mért nem üt már a nagy óra?!
Megállott a mutatója,
Nincs jövendő, sem jelen;
Lesem, várom: hátha perceg,
Mindhiába azt a percet, -
Múltja van csak, végtelen.

Híja esett az időnek.
A jelennek, jövendőnek
Édes álma megszakadt;
Csak az emlék, csak a bánat,
Temetőkben, sírva támadt,
Vet rám kétes árnyakat.

Mikor üt az örök óra?
Virradóra! Virradóra!
Mikor hangzik már a dal?
Már megállott, semmi kétség,
Néma árnyak, vaksötétség...
Készen áll a ravatal.
……

- Szenic, 1889. dec. 20. -



2012. január 1., vasárnap

Séta január elsején

Rémes szilveszter-éjszaka és nagyon rossz álom után hirtelen ébredve nem sok jót vártam az év első napjától. Próbáltam elterelni figyelmemet a bennem gyülekező gyanúsan sötét felhőkről, nekiültem hát és megcsináltam a szokásos éves pénztár-zárásomat. Amikor az átlagolt adatokat bevezettem a 15  megelőző év adatai alá – kissé visszahőköltem a számoktól – de nem, nem tévedtem…
Ettől függetlenül (vagy épp ezért) megettem a lencselevest, a disznósültet és mert olyan szépen sütött a nap, gondoltam megpróbálok kimenni a Gyükésbe. Rég nem jártam kint, kíváncsi voltam, mennyire fáj még. (én, kis mazohista…)
Hát fáj még…

De nagyon igyekeztem keresni a szépet, ami nem egyszerű egy virág- és lombtalan téli délutánon, pláne, ha mire a terepre érsz még a nap is elbújik a felhők mögé. De mégis csak volt azért valami varázslat a sétámban – mert mire  végére értem, akkor jöttem rá, hogy én nem is ma, és nem is itt sétáltam. Én az emlékeimet jártam be, én azokat a helyeket, fákat, sziklákat, ösvényeket láttam, melyek már rég nincsenek is… Különös volt nézni egy pontra, és nem azt látni, ami ott van, hanem ami ott volt….
Csináltam fényképeket is, párat megmutatok, bár tudom, semmitmondó képek ezek nektek – hiszen nem azt fényképeztem, ami ti láttok rajta…Értitek ugye ?

Mindegy. Jó volt, szép volt, nem bántam meg, hogy erőt vettem magamon és elmentem.
Eredetileg a szeméthegyek fotóit is be akartam tenni, hogy lássátok, Pécs nem is igazán külvárosában ilyen emberek élnek – de semmi értelme nem lett volna, semmit nem érnék el vele, legfeljebb belerondítanék abba a szép emlékbe, amit mégis csak adott nekem ez a délután. Így hát ezek a képek most hiányoznak innen. Nem hiszem, hogy baj.




A felhagyott bánya...



 Az adótorony és a lezárt kútfej...

 


Pécsbányatelep, gesztenyési templom  a messzeségben...



A középen látható kis ház előtt álló fenyőt én ültettem kb. 20 éve egy agyonvert kutya sírjára




Lovak, vaddisznók is járnak errefelé... 


 
Jégtükörben nézik magukat az ágak...



Szépségek



Szétesés



2011. december 31., szombat

B.Ú.É.K.

2007-ben, a Musikantenstadl (=Zeneistálló) című, német nyelvterületen rendkívül népszerű zenés műsorban bemutatkozott egy 6 tagú svájci család. Nagyapa, fia, menye, 3 unokája. A két (unoka)fiú mellett a harmadik egy csodálatos torokkal megáldott lányka – én még nem hallottam így jódlizni senkit. Sikerük azóta töretlen, szinte minden népzenei műsorban hallható az általuk előadott dalok valamelyike. Én itt most a „bemutatkozó” számot, a kakukk-jódlit mutatom meg azoknak, aki kedvelik az efféle zenéket.



Boldog új esztendőt kívánok – de bevallom, egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy kívánságom teljesülni fog.
Vigyázzatok magatokra, törődjetek a családotokkal – legalább a kis közösségek tartsanak össze és segítsék egymást ! És néha nézzetek be ide hozzám, igyekezni fogok észrevenni és megmutatni azt a szépet, ami azért minden rossz ellenére – remélem - megmarad.