2013. december 27., péntek

Álmok




Csak egyszer, egyetlen egyszer szeretnék valami szakértő álomfejtővel beszélni ! Megkérdezni, hogy ez a sok-sok-sok álom, amivel a természet(em) megáldott/megvert, miért is arról szól, amiről….(Persze tudom, hogy a neten „álomfejtés” szóra félmillió találat van. Nem ilyesmire gondolok.)

Arra ugyanis már tudom a választ, hogy miért emlékezem rájuk kristálytisztán – hát mert épp ébredésem előtt láttam azokat a képeket. Sokat, sokszor álmodom és természetesen nagyon sok álmomnak a megfejtésére „magamtól” is rájöttem. Tudom, hogy pl. amikor a cigit abbahagyva felszedtem pár kilót, azért álmodtam folyton, hogy „beszorulok” valahová, mert féltem attól, hogy (túlságosan) elhízom. Egy ideig írtam is ezeket a fura álmokat – hihetetlen hányféle variációt dolgozott ki az agyam: ajtón nem fértem be, ablakon nem tudtam kimászni, a minaretben (ami valóban elég szűk, a valóságban is jártam benne) nem fértem el, beszorultam egy hajóba, amiből menekülni kellett volna, szűk várfolyóson nem tudtam tovább menni….stb…

Vannak pl. álom-városaim. Teljesen „ismerős” utcákkal, melyek (azt hiszem) sosem látott városokban vannak. Mindig csak este járok ott, az utcák, kirakatok kivilágítva – nappal még nem jártam ezeken a helyeken. Mondhatnám, ismerősként  vagyok ott,  kis boltokkal telezsúfolt folyosókon sétálok – de sosem vásárolok ! – csak nézelődöm és kifejezetten jól érzem magam. (Ezt egyébként a valós életben sosem teszem - utálok kirakatokat nézegetni.)

De vajon miért repülök ? És miért olyan jó ez és nem félelmetes ? Igaz, számtalanszor megtettem a valóságban is, hogy az olyannyira kedves, kutyasétáltató helyemen, a Gyükésben, amikor jó erős szél volt, kitártam a karom, behunytam a szemem és azt képzeltem, felemel a szél – és az valami leírhatatlanul csodás érzés volt.  Az "igazi" repülőgépes repülésekről, vagy egyetlen hőlégballonos felemelkedésemről már nem is beszélve.

Avagy mi lehet az oka, hogy valamiféle mélységek/szakadékok közelébe kerülök, akár magam, akár mással együtt és a szakadék legszélén veszem észre, hogy ott van előttem a feneketlen mélység, de az utolsó pillanatban még vissza tudok lépni. (vagyis eddig legalábbis megmenekültem.) Ez utóbbi nem jó érzés és most 2 egymás utáni napon is ilyesmire riadtam hajnalban.

Komolyan mondom, nagyon sokszor gondolok arra, hogy van egy evilági/földi életem és van egy másik, az álmaimban.
És itt a nagy kérdés:  álmodom az életem, vagy megélem az álmaimat ?
Ki tudja biztosan a választ ?

1 megjegyzés:

  1. Én csak ritkán álmodok, főleg olyat amire emlékszem is. Egyszer én is repültem gyönyörűséges zöld dombok fölött. Fantasztikus érzés volt.

    VálaszTörlés