2019. január 8., kedd

Itt élünk.... Egy kép sok gondolat



Nem is nagyon fűznék hozzá kommentárt. Félelmetesen gyönyörű, lenyűgöző, néhol érthetetlen, vagy álomszerű, nem-evilági döbbenetes fotók.
Én nagy élvezettel többször is végignéztem, talán lesz más is, aki még nem látta, s csodálkozva, vagy elámulva megnézi ezeket a képeket.


Ez egy a sok közül:

A Vezúv

Gondolataim a képet nézve: Mit tennék, ha egy Vezúv lábához épült városban jöttem volna világra ? Nem félnék ? Vagy azt mondanám, amit a Sors megírt számomra, azt úgyse tudom megváltoztatni/elkerülni ? Emberek ezrei élnek mindennapos életveszélyben. Miképp lehet azt elviselni ? Vagy nem is foglalkoznak vele ?
Kétségtelen, katasztrófák bárhol és bármikor történhetnek, ki meri azt mondani, hogy nem ? Hogy a Földközi tengerben egy tektonikai lemez durván elcsúszik és  víz önti el Európa egy részét - akár még Pécs neves városát is beleértve ? Mert mondjuk itt a közelemben vulkánról nem tudok, habár a magyaregregyi völgyben vannak vulkáni eredetre utaló kőzetek....

És a "bizonytalanság" szóra keresve találtam két idézetet, amiben (tetszik, nem tetszik) van igazság:

Az élet lényegében nem más, mint merő bizonytalanság. Bizonytalan a jövő. Anélkül, hogy bármi előjele volna, egyik napról a másikra előre nem látható fordulatot vehet az életünk, autóbalesetet szenvedhetünk, elveszíthetjük az állásunkat, a szerelmünket, a barátainkat... Összeomolhat a gazdaság, természeti csapás érheti országunkat, és hajléktalanná válhatunk. Mindig fennáll a lehetősége, hogy hirtelen meghal az ember, csak úgy, egy szempillantás alatt, minden előzmény nélkül, mintha a semmiből jönne. Nem az élete "végén", szó sincs egy élet szükségszerű lezárásáról vagy befejezéséről, bevégzéséről. Ez a bizonytalanság legfőbb, mindig jelenvaló forrása.

Mi, emberek, természettől fogva szorongó lények vagyunk. És mit teszünk, hogy kompenzáljuk a bizonytalan jövő miatt érzett szorongásunkat? Mit teszünk, hogy úgy érezhessük: mi magunk irányítjuk az életünket? Tárgyak felé fordulunk, megvásárolható vagy magunknak elkészíthető alkalmatosságokhoz, használható és birtokolható dolgokhoz. Ezek a holmik, nem úgy, mint a szerelem, a boldogság, a nekünk kiszabott rövidke idő, maradandónak, ellenőrizhetőnek, szabadon alakíthatónak és uralhatónak tűnnek, ennélfogva biztonságérzettel ajándékoznak meg bennünket. A tárgyak. Ők a mi fogódzóink.

Ahhoz képest, hogy az idézetek írója Jannah Loontjens holland író, költő és filozófus csak 45 éves, elég magvas gondolatok.





6 megjegyzés:

  1. Megnéztem mindet, hihetetlen szép és érdekes fotók. Meghökkentem Velence fotóját látva, egyből az jutott eszembe az igen sűrű beépítettség láttán, hogy nem süllyedt még el az a város?...
    De a folyók deltája, a sivatag rajzolatai, a mezőgazdasági területek "kockái" - szenzációs felvételek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Különlegesen szép képek, azért ajánlgattam, hogy érdemes megnézni. Örülök, ha tetszett.

      Törlés
  2. Még férjemmel jártam Itáliában hajdanán 1975-ben. Azt hiszem, kevés embernek adatik meg, hogy 24 napig barangolhat ebben az országban, melynek a természeti és ember által alkotott szépségeire tán egy élet is kevés.
    Így jutottunk el Nápolyba, a sorrentói öbölbe, Pompejibe és sorolhatnám, de nem dicsekedni akarok. Szóval megnézzük közelebbről is a Vezúvot, hoztuk meg a döntést.
    Már messziről is látható volt, hogy a hegy "pipál", tehát ez nem egy kialudt, hanem pusztán egy nyugvó vulkán. Ami még érdekes volt számomra, hogy oldalsó kúpjai is vannak, bár kisebbek, de azok is eregetnek gázokat. Közelről már nem tűnt számomra annyira kellemes , laza sétának az út felfelé a kráterhez. Eleve nyomasztott a hegy kopár szürkesége, amilyen nyuszi tudok lenni, biz"Isten" azon morfondíroztam, hogy nehogy most jusson eszébe elkezdeni működni.
    Felérve a kráterhez, tudtam, hogy nem lesz ahhoz bátorságom, hogy a keskeny peremen körbe menjek, mint azt jó pár turista megtette. Lenézni is alig mertem, hisz semmihez sem fogható teljes közelségből nézni bele a mélységbe, ahol a tűz, a kitörések nyomai, a kőzetek közül kiszivárgó füst és mindenhol a hamu látványa fogadott.
    Lehet, hogy nem volt semmiféle hang, de ott fent fújt a szél és nyilván, ahogy az emberek csúszkáltak kissé a peremen a köveken, törmelékeken, én még valami morgás félét is hallani véltem, szóval nem hatott rám üdítőleg ez a kirándulás. Az ilyen helyeken, és a filmeken látott természeti katasztrófák nézése közben eszmél rá az ember sokadszorra, hogy mennyire esetleges az életünk, és mennyire picinyke lények vagyunk a Földünkhöz képest is, hát még a világ-mindenséghez képest.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a beszámolót ! Egy kicsit irigykedem ezért az útért. Hegy is, ráadásul vulkán - ez hiányzik a "listámról" - de (gyanítom) ez a lista már csak ilyen hiányos marad.
      Egyébként minden "csúcs"-ra feljutás fontos pillanata az életnek. Legyen az hegy, vagy valami komoly feladat megoldása. Bizonyítéka, hogy mertünk - valamikor, valamit megtenni.És az ilyenre mindig nagyon jó visszaemlékezni.
      Amit pedig a "ráeszmélésről" írsz - bizony az is igaz. Néha a hétköznapok gondjai között elfelejtjük, hogy az élet - minden nehézségével együtt - csodálatos ajándék és rettentően rövid.

      Törlés
  3. Csodás felvételek! Épp az imént olvastam egy ott élőtől, hogy ébredezik a Vezúv...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Többekkel beszéltem a témáról, milyen lehet ott élni - és mindig oda jutottunk, hogy "de hol vagy abszolút biztonságban ?"........
      Hát bizony sehol.

      Törlés