Vannak
napok, amikor kifejezett kényszert érzek, hogy a hétköznapi hírek, gondok elől
elbújjak. Olvasok/látok/hallok dolgokat, melyek miatt minimum felmegy a
vérnyomásom, hányingerrel kísérve - pedig se változtatni nem tudok rajta, se a
"bűvös körből" kiszabadulni. Én nem is értem némelyik blogtársamat,
akik folyton csak "pozitívak".
Náluk mindig süt a nap - vagy ha nem, akkor arról nem írnak. Pedig a
fény akkor igazi, ha van mögötte/mellette árnyék is. Szerintem akkor lehet
igazán élvezni, értékelni.
No,
mindegy. Ma nem vagyok hajlandó azokról
a gondolatokról írni, melyek felingereltek...
Ezért aztán
néha, mint most is, szeretek a
buddhizmus tanai között kutakodni. Sokszor találtam már nekem tetsző
megfogalmazásokat. Most az mutatom meg, amire nemrég bukkantam. Nem is nagyon
fűznék én ehhez megjegyzést. Érdemes kicsit elgondolkodni ezeken a sorokon –
elég hamar rájön az ember, hogy mélységes igazság van bennük. Lecsendesül tőlük
a lelkem.
Négy nemes
igazság
1. Van
szenvedés – a szenvedés az elégedetlenséget jelenti, azt, hogy valamilyen
tapasztalat, élmény, számunkra nem kielégítő. Élvezetes és fájdalmas élmények
egyaránt megjelennek és elmúlnak, egyik követi a másikat. Ezért nem találunk
soha egy kielégítő, biztonságos állapotot. Ezért szenvedünk akkor is, ha valami
élvezetes, s akkor is, ha valami fájdalmas.
2. A
szenvedésnek van oka – az oka a vágy, a sóvárgás arra, hogy találjunk egy
szilárd pontot, ami örömteli és biztonságos. Törekszünk egy tökéletes
állapotra, még ha nem is gondolunk így rá, s amit soha nem kapunk meg.
3. A
szenvedésnek van vége – a megszűnése nem más, mint a vágyakozás kialvása. Annak
a törekvésnek, hogy elérjünk egy örökkévaló tökéletes állapotot. Ezért a
szenvedéstől megszabadulás, a nirvána, az nem egy hely, nem egy állapot, nem
egy létforma, hanem a sóvárgás megszűnése.
4. Van egy
út, ami a szenvedés végéhez visz – a szenvedés megszüntetésének az útja az,
amit nemes nyolcrétű ösvénynek neveznek. Ez három fő részt tartalmaz: az
erényességet, az elmélyülést és a bölcsességet.
Az
erényesség lényege külsőleg a helytelen tettek elkerülése, amivel magunknak és
másoknak a kárára vagyunk, belsőleg pedig minden rossz elkerülése.
Az erényes
tettekkel, szavakkal és gondolatokkal békét és nyugalmat hozunk létre, mely jó
következményekkel jár.
Az
elmélyedés a tudat finomabb ragaszkodásait kezeli, aminek következtében
nyugalmunk és örömünk mélységesebbé válik úgy, hogy nem alávetett különféle
külső körülményeknek.
Ha
ilyesmiket olvasok, úgy sajnálom, hogy nincs kivel ezeket a gondolatokat
megbeszélni....Aláhúztam fentebb 3 mondatot
- mennyit lehetne erről
beszélgetni....ha lenne kivel. Így hát csak leírom, mert szeretem legalább jól
megfogalmazva látni a gondolataimat.
Nem ismerem annyira a buddhismust, de ebböl a szövegböl teljesen kihagyták a fizikai fájdalmat.
VálaszTörlésHa valakinek krónikus , erös fájdalma van, sem az erényesség, sem az elmélyülés sem más "szellemi" orvosság nem hat. Ha nem akarunk gyógyszeres kezelést, akkor csak kibirni lehet !
Nagy valószínűséggel ha beleásná magát az ember a buddhista tanokba, találna arra is valamit.(t.i. a fájdalomra) De az is lehet, hogy ahányan vagyunk annyiféleképp gondolkodunk - és talán a buddhistáknak van valami jó módszerük a fájdalom enyhítésére (is).
TörlésEgyébként ebben a pár sorban - szerintem - nem a testi, hanem csak a lelki szenvedésről van szó.
A fizikai fájdalom témakörében csatlakozom piroshoz.
VálaszTörlésÉn az a fajta blogtárs vagyok, aki nem túl sűrűn ír arról, ha rosszkedvű, haragos, szenved. Ez nem direkt van így, avagy hősködésből, vagy azért mert én mindig vidám vagyok, hanem azért mert élőben is ilyen a természetem. Sokszor körülöttem észre sem veszik az emberek, milyen dolgokon megyek keresztül mert befelé gyűröm le. S ha élőben ezt csinálom, természetes, hogy írásban is. Ezt csak azért írtam le, hogy hátha egy szempontból legalább magyarázatot kapsz a kérdésedre. Hogy mások miért szinte csak pozitívat írnak, azt nem tudom. Egészségesebb lenne "kikiabálni" időnként magam, néha próbálom, de csak ritkán sikerül. :-)
Másrészt ha épp valami negatívról lenne óhajtásom írni, végül azt tart vissza, hogy van elég rossz a világban, legalább a blogomra járók inkább mosolyogjanak, és jó érzéssel távozzanak onnan. Ebben is hasonlóan viselkedem élőben. Szeretem az öregecskéimet megkacagtatni, elfeledtetni velük amennyire lehet a rosszat, a fájdalmat, a nyomorúságot. Közben lehet belül én is sebzett vagyok, de akik rám várnak egész nap, nem a bajomra kíváncsiak, hanem segítséget várnak tőlem, merthogy én vagyok a gondozó, ő meg a gondozott. :-) Így hát inkább mosolygok, az engem is gyógyít, mert leveszem a szemem a saját gondomról.
Neked is azt írom Pipulka - ez a pár sor a lelki szenvedésről szól (szerintem) és nem a fizikairól.
TörlésAmit a blogokkal kapcsolatban írsz: - azt gondolom, az nem lehet, hogy akiket olvasok, azoknak soha nincs fájdalmuk, bánatuk, hogy sosem szomorúak, elkeseredettek – csak azért, mert ilyesmit ritkán lehet olvasni. Hanem csak nem mutatják (nyilván nem is akarják) megmutatni önmagukat, vagy a sérülékenyebb, gyengébb oldalukat.
Nem tudom miért szégyellnivaló a gyengeség ? EMBEREK vagyunk, elég komplikált lények. Néha nevetünk, néha sírunk. MINDENKI.
Az viszont kétségtelen, nem feltétlenül muszáj „le/kivetkőzve” a lelkünket mutogatni…ez nem kötelező, csak az orvosnál. És nem kötelező sírás-fakasztó posztokat irkálni sem.
Jó régóta írom ezt a blogot, egy jó pszichológus ki tudná mazsolázni belőle a "depis" időszakaimat. Mert én akkor is írok. És igen, a kiválasztott idézetek is sokat árulkodnak a gondolataimról. Én a blogot használom idegorvos, nyugtató és altató helyet. (Lehet nem kéne…?)
Nekem a macskáimon kívül kevés olyan ismerősöm/barátom van, akivel a blogban leírt gondolataimat megoszt(hat)nám. Szoktam nekik is beszélni. - mármint a macskáknak. De kommentelni ők sem szoktak és én ezért nem haragszom rájuk. Mint ahogy senkire se, akinek nem tetszik, amiről írok és akkor ő se ír – avagy leírja őszintén a véleményt. Nem baj egyik se.
Ami itt nem látszik, néha kapok leveleket a blogban leírtakkal kapcsolatban – és ezeknek örülök – de ez is azt mutatja, hogy nem mindenki akarja elmondani a véleményét egy témáról nyilvánosan, még álnevet használva se.
Hát a világ már csak így működik. Sokan, sokfélék vagyunk. Én ilyen.
Nem biztos, hogy szégyelli valaki leírni a fájdalmát, ezért is hoztam fel magam példának. Így van, sokfélék vagyunk és így van ez jól.Így kerek a világ. :-)
TörlésAz utolsó mondatát ragadnám meg Pipulkának "sokfélék vagyunk ... így kerek a világ". Mindenki másként reagálja le a jó és nem jó élményeit. Van aki azonnal ki/elmondja, van aki magában tartja/folytja és van, aki csak bizonyos emberekkel szemben nyílik meg. Én az utóbbiakhoz tartozom.
VálaszTörlésSzámomra a blog (internet) nem az a hely, ahol ezt teszem. Ennek több oka is van, 1 - a "vonal" túlsó végén az olvasók nem ismernek, max. felületesen és ebből az "ismeretségből" előreláthatóan félreértelmeznék a helyzetem, a szituációm, az esetem. 2 - Mindenki magából kiindulva, egy rólam alkotott (vélt) kép alapján próbálna a szituációhoz hozzászólni, akarva-akaratlan tanácsot adni. Megtanultam, ezt nem szabad. 3 - számomra csak a hozzám közelálló (lásd jól ismert) embereknek nyílok meg ilyen téren.
A blogom témája nem kifejezetten személyes blog volt, noha sok személyes dolog is belekerült. Azt hiszem ez semmiképp sem elkerülhető. A sorok között is mindig lehet olvasni.
Aranyos, Te egyértelműen személyes blogot vezetsz, így egyértelműen olvashatunk nálad jóról, kevésbé jóról és érdekesről. Mint a hétköznapjainkban. :-) Mások más témákkal foglalkoznak, van aki a kézimunkáit ossza meg, van aki a főztjeit, süteményeit van aki a kirándulásait - de ezek nem hétköznapi témájú blogok, csak egy szelet a mindennapjainkból, ezért nem is szabad összevetni magadat ezekkel. Nekik is vannak szürke hétköznapjaik, problémáik, megoldásra váró nehéz feladataik, de ők ezt más portálon kommunikálják.
Talán azért is olvassák olyan sokan a blogod, mert valahol igazolást/megoldást/alátámasztást kapnak nálad, lám mást is foglalkoztat a dolog, a probléma. :-)
Ezért csak írd meg, ami éppen foglalkoztat! Sokfélék vagyunk és mégis sok hasonlóság is van bennünk.
Visszakanyarodva az eredeti témához. Nagyon szívesen olvasok a buddhizmus, sintoizmus (konfucianizmus) gondolataiból. Azon vallások -olykor életfelfogások - egyikei, melyekben találok igazságosságot és értelmet.
Amiket kiragadtál is számomra teljesen logikus és segít abban, hogy tudjunk magunkon dolgozni. Hisz minden először a fejben dől el. Ahogy a lelki szenvedés is. Igen, a kiemelt rész épp erről szól nem pedig a fizikai fájdalomról. Meggyőződésem, hogy a legtöbb fizikai fájdalmat egy-egy lelki fájdalom előz meg. Így alakul ki a legtöbb betegség is, melyhez adódnak a táplálkozás, testi mozgás és külső környezeti hatások. De ez már egy másik, összetettebb téma.
Örültem minden sorodnak, minden mondatodnak. Igen, ilyen vagyok, így írok, így gondolkodom - ahogy az a blogból kiolvasható. Ami nem azt jelenti, hogy az életem intim részeit is kitálalom, de aminek a leírása könnyít a lelkemen (és másnak nem ártok vele), hát azt én bizony leírom. 12 éve csinálom, és jót tesz nekem. Átsegít a nehéz napjaimon. És tényleg nem fájlalom, ha senki se szól hozzá - bár természetesen minden kommentnek nagyon örülök.
TörlésHát kérem, ez van... Lehet a blogomat (engemet) szeretni, nem szeretni. Megváltozni már valószínű nem fogok.