Márai Sándor:
VESZTESÉG
Néha megállok az utcán, zsebembe nyúlok, úgy érzem, el-
vesztettem valamit.
Otthon fiókokat nyitogatok, leveleket
olvasok, régi ruhák
zsebeit kutatom át. Máskor rajta-
kapom magam, hogy
felhívok telefonon embereket,
valamilyen ürüggyel
faggatom őket, másról beszélek.
Valamit elvesztettem.
Felébredek éjjel három
felé, s egyszerre megértem: az
álmot vesztettem el!
Nem az éjszaka álmát, az alvás
melléktermékét, azt a
zagyva, édes sületlenséget, amely a nap
hulladékaiból és eltemetett
vágyaim gőzéből sűrűsödik
tüneménnyé. Hanem azt
az álomszerű érzést, hogy a valóság
mögött van értelem,
melyet nem lehet szavakkal kifejezni.
Mi volt ez az álom?
Miért fáj úgy, hogy nincs már? Miért
kutatok utána? Az
ifjúság volt? Nem tudom.
Csak azt tudom, hogy
kiraboltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése