Popper Péter idézet...

....Várj, amíg eljön az órád c. könyvéből.

"Egy ember megy a célja felé. Egy folyó partjához ér.
A folyó széles, zátonyos, örvényes, rejtett sziklák miatt veszélyes. Híd nincs, csónak nincs, gázló nincs.
Mit tesz ez az ember?
Fatörzseket vág ki, összeköti őket, tutajt formál, és átkel vele a folyón. Ez okos dolog.
De nagy szamárság lenne, ha ezt mondaná:
- Milyen jó szolgálatot tett nekem ez a tutaj. Soha meg nem válok tőle. A vállára veszi és a tutajt cipelve halad tovább a szárazon.

Észre kellene venni hogy az én tanításom is csak arra való, - mondja Buddha - hogy átsegítsen az élet akadályain. Nehogy magatokkal cipeljétek, amikor már nincs rá szükségetek."

Mostanában ilyen zenére vágyom...

Reklám Máriakéméndnek

Felhívjuk az iskolák és pedagógusok (osztályfőnökök) figyelmét, hogy szívesen látjuk a máriakéméndi kegyhelyen a diákcsoportokat is, mely autóbusszal is könnyen megközelíthető.

A kegyhely látogatása előre megbeszélten történhet, mely általában az alábbiakat szokta tartalmazni: templom bemutatása idegenvezetéssel, Kegyhely-történeti Múzeum bemutatása, műemléki kolostorépület (benne zarándokszállás), föld alatti pince bejárása, parkséta valamint kegytárgy vásárlási lehetőség. A látogatás során a templomban mindenki ideje, kedve szerint tölthet el időt énekkel, imával, elcsendesedéssel.

Kedvező időjárás esetén a környékbeli túra- és zarándokutakon kellemes séta vagy akár hosszabb túra és zarándoklat is tehető. Az év során bármikor van lehetőség a kegyhely látogatásra, melyet, Biki Endre Gáborral, a templom gondnokával előzetesen egyeztetni szükséges a 06-30-452-4579-es telefonszámon.

Kérjük, hogy akinek módjában áll, felhívásunkat terjessze a közösségi oldalakon és az iskolákban a pedagógusok körében. Köszönjük.

Várunk mindenkit nagy szeretettel.

https://www.facebook.com/groups/733121794105678

Igaz szavak - levegőbe kiáltva

A FB-ról hoztam, hátha nem olvasta mindenki:

Részletek Szent Györgyi Albert szegedi beszédéből (1930 !)

"Mi nem embereket nevelünk, hanem a tudálékosság mázával megkent féltudósokat, akik a közéletre alkalmatlanok s a tudományhoz nem értenek." 

Megalkották azt az iskolai rendszert, ahogy az "ördög" parancsolta.

A gyermek szereti a természetet, ezért négy fal közé zárták.

Nem tud órákig ülni mozgás nélkül, ezért csökkentették a mozgásterét.

Szeret a kezével matatni, ezért elkezdtek nekik, elméleteket tanítani.

Szeret sokat, őszintén beszélni - hallgatásra kényszerítették órákra.

Próbál logikusan értelmezni - ehelyett megtanítják memorizálni, magolni.

Szeretné felfedezni és felhasználni saját (lelki) tudását - de mindent előrecsomagolva kapott több tucat feladat lapon.

Mindezek révén a gyerekek megtanulták azt, amit más körülmények között soha: megtanultak nem kérdőjelezni semmit és alkalmazkodni.

/Adolphe Ferrière (1879. - 1960. ), svájci pedagógus volt és a ~ New Education ~ egyik alapítója/

Szentgyörgyi Albert az oktatási rendszerről:

„ (...) Az iskolában a gyermeki lélek minden erénye, a pajkosság, a vidámság, elevenség bűn. A gyermeki lélek tudásra való szomját magolással és fenyegetéssel, élettelen tanítással elégítik ki.

És mikor 12 év után ilyen előkészítéssel a serdülő ifjút hozzánk küldik az egyetemre, mi azután tanítjuk, tanítjuk, tanítjuk és tanítjuk őket. És amikor azután további öt év alatt végleg megfosztottuk őket a szabad cselekvés és gondolkozás minden képességétől, akkor hirtelenül kilökjük őket az életbe és még a végén azon csodálkozunk, hogy ott nem tudnak a saját lábukon megállani és hogy ez a szegény ország nem tud a maga nyomorúságából kivergődni.

(...)

Iskoláink első és fő feladata, hogy a hazának embereket neveljen, derék, tetterős embereket. Súlyos válságunkban minden csepp akaraterőre, minden csepp jellemszilárdságra, minden csepp önállóságra, minden csepp tettrekészségre szükségünk van s ezekből nem adhatunk oda egy jottányit sem a rendhagyó igék egész tömegéért, a történelmi évszámok egész gyűjteményéért vagy a kémiai képletek legbonyolultabb halmazáért.

(...)

„Az operáció sikerült, a beteg meghalt”.

A tanítás jó volt, a gyermeket megölték. Abból a 12 évi magolás és drukkolás kivert, kigyilkolt minden eredetiséget, minden érdeklődést; azt már semmi más nem érdekli, minthogy hányadik lap aljától hányadik lap tetejéig kell a leckét megtanulni, hogy a vizsgán átcsúszhasson.

(...)

Hogy csak az lehet igazán ember, aki igazán gyermek is tudott lenni, az régi igazság.

Hogy csak az egészséges ember lehet igazán hasznos tagja a társadalomnak, ahhoz kétség nem fér.

És mi kikergetjük hideg, sötét téli reggelen fél hét órakor kis gyermekeinket meleg ágyukból, hogy elzavarjuk őket az iskolába, ahol mozdulatlanul, rettegésben töltik el zsenge éveik nagy részét, ahol egészségtelen, félénk, 10 éves felnőtteket faragnak belőlük

Ami pedig az öt órai oktatást illeti, én magam ugyancsak szellemi munkához szokott tudós ember vagyok, de én képtelen vagyok tovább, mint két óra hosszat előadásra figyelni, még akkor is, ha az előadás érdekes (ami pedig előadásban ugyancsak ritka). És akkor mi 10-12 éves kis gyermekek fejének beszélünk öt óra hosszat? Én nem értek pedagógiához, de ha ez nem ellenkezik a pedagógia elveivel, úgy ezt a tudományt sem emberi lényeknek találták ki. Így uraim, nem embereket nevelünk, de lelkeket, de nemzetet gyilkolunk meg legválságosabb óráiban.

Mi nem embereket nevelünk, hanem a tudálékosság mázával megkent féltudósokat, akik a közéletre alkalmatlanok s a tudományhoz nem értenek.

Az államnak pedig elsősorban tetterős polgárokra van szüksége és ezeket kell az iskolának nevelnie és ez fontosabb, mint az összes rendhagyó igék, évszámok és képletek együttvéve.

Hogy az iskola mit ad a mi elvett, drága kincseinkért, a kivert érdeklődésért, a megcsonkított egészségért, az elnyomott szabadságért és önállóságért, azt nekem sok érdeklődésem ellenére sem sikerült kinyomoznom...“

Négy kisiskolás van a családomban...Nem irigylem őket...

A faliórám története

Ez az óra gyerekkorom óta hűséges kísérőm.

Bár eredetileg nálunk a (ma azt mondanám lakó-) konyhában lógott a falon, a két nagy tálalószekrény között, pont a varrógép fölött, de már régóta  a szobámban a helye.

Kezdettől fogva tudtam, hogy Nagymamám „családi öröksége” – és egész életemben nagy becsben tartottam. Mióta nálam van, csak a láncát kellett cserélni, illetve arra ügyelni, hogy egyenesen (függőlegesen) álljon. Egy ideje nem jár, mert a drágalátos macskáim a lelógó láncával kezdtek játszani és féltettem, hogy lerántják egy óvatlan pillanatban…De bármikor újraindítható lenne. Kellemes ketyegő hangjával  engem nem zavart, ütni félkor egyet szokott és egészkor annyit, ahány óra van.

Tudtam, hogy a hátán van valami évszám, de nem emlékeztem rá pontosan, milyen. Most, hogy lefotózzam szétszedtem,  eléggé meglepve számoltam utána, hogy bizony ez  biztos öregebb a dédapámnál is. Ő ugyanis 1873-ban született, ezt az órát pedig valószínű 1888-ban  javították,  a hátlapján található „jótállási dokumentum” tanúsága szerint. Márpedig dédpapa 15 évesen biztos se nem vett, se nem javíttatott faliórát.

Az 1888. 6/7 dátum mellett az szerepel, hogy „Egy évi jótálás” . A tisztességes órás, akinek elég nehézkesen olvasható ki a neve, meglehetősen eredeti módon írta meg a jótállási igazolását. (Töpisulka Golimár Mór  ? - én ezt a nevet olvasom ki, persze meglehet, nem ez a jó olvasat....)

Az óra hátlapján a felirat:  „Pete Ferencz 40…ko.  súly, inga, vám”  talán arra utal, hogy  ez az óra később, már amikor dédapám  tulajdonában volt, akkor is javításra szorult ? (P.F. dédapám neve) Talán a fent említett fém részeket kellett cserélni/javítani/netán pótolni ? Vagy talán utaztatták valahová, s mint törékeny árúért, vámot kellet fizetni ? És hogy nem csomagban utazott, csak kézen-közön hozta el valami vasutas annak oka lehetne az is, hogy dédapám a vasútnál dolgozott.... Vagy mint manapság, a csomagban belül, akkor is fel kell tüntetni, kinek, mit küld az ember ?  

Ez már mindörökre rejtély marad…

Bizony, ha  tudna beszélni ez az óra, lenne miről regéljen, a felette elmúlt százakárhány év alatti történésekről. Csoda, hogy ilyen épségben megmaradt.

Felhívom a figyelmet.....

...hogy akinek nem tetszik életem és gondolataim "kiteregetése", ilyen-olyan érzéseim és véleményem  közzététele, annak NEM kötelező a blogomat olvasni, és még kevésbé kötelező kommentelni. Úgy tudom, ma még (nagyjából) szólásszabadság van  és amíg államilag nem törlik a bejegyzéseimet, azt írok, amit gondolok. És nem szoktam hazudni, vagy álarcot húzva ennek ezt, annak azt mondani. 

Aki pedig ronda, kínos témát feszegető, avagy egyszerűen számára csak érdektelen  bejegyzéseim dacára velem marad továbbra is, annak küldöm ezt a léleksimogató, negatív gondolatokat elűző zenét, szeretettel és köszönettel: 

NEM ! NEM ! ÉN SOHA !

Legyen mára, sőt az egész hét végére  elég ennyi.....

https://www.facebook.com/reel/576153531860753 

https://www.facebook.com/reel/1146564380392422

...bár szerintem  ez már több is a szükségesnél...

És a  birkák meg hallgatnak.

Tragédia.

Csillagos

https://www.facebook.com/reel/908502214819204

18-án kezdődik:
https://ng.24.hu/fold/2025/01/12/egi-jelensegek-2025-januar-venusz-hold-egyuttallas/
Csak legalább ma éjjel felhőtlen lenne az a kis darab ég, ami fölöttem van....
Közben el lehet gondolkodni...Mekkora is az univerzum?

A Napunknak 250 millió évbe telik, hogy keringjen a Tejút körül.
A Tejút körülbelül 100 000 fényév átmérőjű és 1000 fényév vastag. Naprendszerünk mintegy 26 000 fényévre található a galaxis központjától.
Ha ez nem elég lenyűgöző, csillagunk csak egy a Tejút 200 milliárd csillagából. A tudósok úgy becslik, hogy galaxisunkban akár 3,2 trillió bolygó is lehet.
És ne feledjétek, ezek csak a számok a mi kis galaxisunkhoz. A NASA szerint körülbelül 2 trillió galaxis létezik a megfigyelhető univerzumban.




Néha elkezdek gondolkodni azon, hogy a 2x2 tényleg 4-e ? - az én agyam ugyanis erre a "méretre" van beállítva... Vagy még erről is kiderül majd valami...?

Egyszer volt, hol nem volt....

Annyira értékelem, amikor valamit keresek és azt ugyan nem dobja fel a gép,  de valami mást  mutat, ami totál beindítja az agyamat…

Ma véletlenül régimódi szekrények bukkantak fel hirtelen – és mondhatnám ugyanilyen hirtelenséggel az agyam is bekattant, ugyanis én régi bútorok közé születtem, nem ilyen vacak, modern izék között éltem életem első két évtizedét, mint amilyenek ma vannak körülöttem. (Nem is szeretem igazán egyik darabot sem…)

Négy csoda-szekrényünk is volt…. Ebből három tükrös, és a negyedik az u.n. „ebédlő-szekrény” (vagy azt hiszem ezt hívják tálaló szekrénynek) – ez volt ugyanis a konyhában. De ennek nem volt tükre.

A másik három fent volt az emeleten. A két kisebb  csak olyan „piperézkedős” kisebb tükrös szekrény volt, a harmadik a nagy szobában állt, amit ebédlőnek hívtunk dacára, hogy  életemben valószínű tízszer nem ebédeltünk ott....Ezért ezt is "ebédlő szekrénynek" hívtuk, viszont mindig hozzá kellett tenni, hogy az "emeleti" - mert hát a másik lent a konyhában volt...

Ezek az emeletiek mindhárman tükrös szekrények voltak, próbáltam a neten keresgélni hasonlókat – hát „csak távoli rokonságot” fedeztem fel a mieinkkel, de azért a semminél ez is több…

Na, csak a játék kedvéért, és picikét visszaidézve megboldogult gyerekkoromat megmutatom ezeket a képeket, kiemelve, hogy NEM egészen ilyenek voltak a mi szekrényeink, csak hasonlók…

Szerettem őket….

Ez volt a konyhában:

Nem ! Nem ilyen csicsásan faragott volt, de nem is teljesen sima. Volt díszítése, de nagyon szolid.De az elrendezése pontosan ilyen volt. Fent 3 ajtós szekrényke, akkor alatt a tálaló-rész, majd két fiók és alul újabb két polcos-rakodós szekrényrész.(Istenem, még arra is emlékszem, miket tartottunk a fiókokban, szekrény-részekben....őrület...mire képes az agy...) 

Az emeleti ebédlőszekrény ilyesféle volt:

És a két másik  - sajnos nem tudom, mi a hivatalos neve, valami "piperéző-fésülködő" szekrény féleség lehetett, nem sok mindent lehetett abban tárolni, viszont elég nagy tükreik voltak...Egyik a szüleim, másik a nagyszüleim hálószobájában állt...

Eltűntek, elvesztek az életemből...mint olyan sok sok más is....

De voltak.

Gomb-fóbia

Láttam ma egy kisfilmet, ami gomb-fóbiásokról (!nem viccelek!) szólt. Nem hogy hozzáérni, jóformán ránézni se tudtak/nak a gombokra. A gyöngyház, négy lyukú állítólag a legundorítóbb. Aminek alul van a felvarró-kampója (hogy a csudába hívják ezt ? – nem is tudom) – az elviselhetőbb, azt egy ujjal képesek megérinteni, de ez a max.

Nos, ilyent én még nem láttam/hallottam – de ennek kapcsán elgondolkodtam, milyen rettentő lehet, ha valakinek kényszerképzete van. Láttam már máskor is filmeket hasonló problémával küzdőkről, sőt egyszer-egyszer még a film azt is végigkövette, hogy egy pszichoterapeuta miképp segíti ki őket ebből a rémes helyzetből. És ehhez bizony több hónapos  kemény munka és nem kevés pénz szükséges.

Rákerestem a neten erre a témára (Fóbiák)

és ezt találtam: 

https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%B3bi%C3%A1k_list%C3%A1ja

No, csak tátottam a számat, mert én erről, vagyis az itt felsoroltak zöméről még sosem hallottam. Jutott is rögtön eszembe, hogy panaszra semmi okom. Így a vége felé kiderül, hogy egy maximálisan szerencsés és boldog ember voltam – csak nem vettem észre…..(Fóbiám max  1-2 embertől van csak, azok se a közelemben élnek...)

A tejjegy...

 

Rendezgetem a "papírjaimat"...és ezt (is) találtam...

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen privilegizált helyzetben voltunk anno, hogy háború ide, meg oda, anyu kapott tejet. Vagy legalábbis tejjeggyel vehetett tejet - ha volt.... (Esetleg mindezt "csak nekem" köszönhette ??? Akkoriban készültem világra jönni...) 

Néha megkísért a gondolat, hogy közreadjam-e anyu naplóját, melyet 44 novemberétől írt, majdnem addig, míg apu hazajött a hadifogságból, 1946 tavaszáig. De eddig csak kis részleteket közöltem itt a blogban belőle... 

Érdekes olvasmány, fantasztikus kor-dokumentum. Három asszony a háborúban…lehetne a cím, hiszen ómamám, nagymamám és édesanyám egyedül vészelte át a háború legnehezebb időszakát egy Mecsek-oldali családi házban….Nem tudom, nekem ma lenne-e hozzá merszem. Bár, hát a kényszer beleviszi az embert sok mindenbe. 

Na, csak egy picuri részlet:  

1944.nov.29. szerda. Már hétfő óta nincs kenyér a városban. Szerencsére tudtunk sütni itthon és így van nekünk. Szerdán egész csönd van. Délután ágyúval, kocsival, autóval jöttek az első oroszok. Itt mentek fel a mi utcánkban. Felülről elkezdték a házkutatást minden házban, de közben a Molnárékhoz értek, s ott ragadtak a bor mellett….

Az ágyúzás egyre halkul, már alig alig hallani. Körülöttünk már mindenhol voltak oroszok. Józsáéknál egész nap, lóval együtt ki-be járnak. Ahol nyitva a kapu oda bemennek. Így jött be az udvarra 3 orosz hozzánk. Mindenhol be volt zárva a kapu, nálunk nem, hát bejöttek. Leültek a homokrakásra és ettek. De fel nem jöttek….

….Ma reggel megjelentek az első falragaszok, hogy a rádiókat mindenkinek le kell adni 24 órán belül. Szinte megindult a hegy, mindenki vitte a rádióját, mi is. Kezdődik - gondoltuk. Ez volt az első alkalom, hogy kiléptünk a kapun. Gondolom szombat lehetett. Rossz kabátba, ócska cipőbe, fejkendőbe mindenki. A városban mindenhol rombolás, piszok, döglött lovak, betört ablakok, letört járdaszegélyek mindenfelé. Király utcán, Petrezselyem, Makár utcán Ferenciek u. nem szólva a Rákóczi útról, összelövöldözött házak /puskagolyó nyom/ feltört üres üzletek. Nagy félve elmerészkedtünk a füstölőhöz s egy fekete kosárral hazahoztuk ami ott volt. Persze segítség senki, munkást nem lehet kapni, mert az most nincs. Villamosok  nem járnak, gázt kikapcsolták….”

Hát ilyen körülmények közé készültem én világra jönni…

Ez az egész meg azért jutott (valószínű) eszembe, mert a családom tegnap szaporodott egy személlyel. Hála Istennek az anyukája nem ilyen memoárt fog írni... ha ugyan ír valami... (amit mellesleg nem hiszek...Nem divat ma már írni.Olvasni se nagyon.)