Ahol én születtem és majd 30 évig éltem, ott volt - bár sajnos csak az első kb.15 évemben - egy hatalmas diófa. Papírhéjú diófa volt - nem nagyon ismert ez, nem tudom az okát, miért...Pedig könnyen feltörhető volt a héja, és igen szép diók voltak belül...Gyanítom akkoriban ültették, amikor a ház épült (1935).
Mert az én gyerekkoromban már hatalmas fa volt, öcsémmel ketten alig értük át a törzsét. A körtefa után ez volt a legpompásabb "mászófa"...Már többször írtam, nagyon szerettem és tudtam is fára mászni, és széttekintve a "másik" világba, fütyörészve ültem hosszú ideig valamelyik ágon, miközben "odalent" nagymamám mondogatta, "Ne fütyülj, mert sír a Szűzmária" ...(azóta se tudtam rájönni, hogy ennek a két dolognak mi köze van egymáshoz...)
Ha bármikor a dió kerül szóba, nekem azonnal ez a fa, ezek a csodás gyerekkori élményeim jutnak eszembe. Annyira szeretném tudni, miképp is működik az agy, hogy a megszámlálhatatlan emlék, történés és mindenféle közül EGY szót hallva MINDIG UGYANAZ a dolog jut az ember eszembe. Tényleg, mintha belevésték volna az agyamba...
Persze nem baj. Ha megkérdené valaki, miről szeretek legjobban álmodni, hát akkor is csak a gyerekkorom jut eszembe...Talán mert szép volt, talán mert akkor gondtalanul boldog voltam...(Mondjuk 10 évig...) De a dióról/diófáról mindenképp csak boldogságos emlékeim vannak..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése