2017. április 21., péntek

Ezo...

http://buddhizmus-gyongyos.blogspot.hu/2013_09_01_archive.html

"A kihasználás az ezoterikus nézetek szerint nem olyan egyszerűen magyarázható…
Amikor tisztán érezzük, hogy valaki kihasznál bennünket, és ezt mégis hagyjuk, ennek általában karmikus oka is van. Erre mondják azt, hogy adósok vagyunk, és engedjük, hogy a másik elvegye tőlünk azt, amit korábban nem adtunk oda. Vagyis nem kihasználnak bennünket, hanem a szabad akaratunkból döntünk úgy, hogy a másiknak önként adunk.
Gyakran előfordul ez a viselkedés párkapcsolatokban vagy barátságokban, amikor az egyik fél a lehető legtöbbet adja, minden érdek nélkül, amire a magyarázatot ő sem tudja. Csak érzi, sejti, hogy ezt az előző inkarnációk során talán elmulasztotta.
A külvilág ilyenkor sajnálkozik, és a kihasznált személy áldozatnak tartja, az pedig eszébe sem jut, hogy mindezt többnyire saját akaratából teszi. A lelke legmélyén nem szenved ettől, egyszerűen jólesik a másiknak adni.
Az adó ilyenkor nagy lépést tesz előre a lelki fejlődés útján, és előfordulhat, hogy a kapcsolatot éppen ezzel a cselekedettel zárja le végérvényesen. A két embernek a következő inkarnációkban nagy valószínűséggel már nem lesz dolga egymással…"


Szeretek ilyesmiken elgondolkodni.....
Mert van, aki nem érti, hogy miért vagyok olyan, amilyen ? 
Én már  nem akarok/fogok megváltozni, sőt talán nem is tudnék. 
A kérdésre nincs  nekem sem igazán pontos válaszom, de egyszerűen nem tudok más lenni....
Aki "igényt tart rám", fogadjon el ilyennek.


2 megjegyzés:

  1. Bár én nem kedvelem az "Ezo"-val kezdődő dolgokat. Elgondolkodni természetesen mindenen lehet, csak ne nagyon akarjuk a neten található "adathalmazból" azt kiválasztani, ami épp' "beleillik" a saját gondolatunkba. (?) - mert lehetséges,hogy az sem igaz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ja, meglepődtem volna, ha te egyetértesz velem....

      Törlés