Barcson jártam

Természetesen kálváriázni. Ám kivételesen vonattal !Nem is tudom pontosan mikor ültem utoljára vonaton, tán már 2 éve is van. Az azonban biztos, hogy bár Barcson igen sokszor jártam, átutazóban főképp, de ide még egyetlen egyszer sem vonattal, hanem csak és kizárólag autóval érkeztem.

Hajnalban indultam a 6.15-ös szombathelyi sebessel, ami 1óra 10 perc alatt ér le. A pécsi állomáson volt pár percnyi zavarom, mert én úgy emlékeztem, hogy a 4-es szám után az 5-ös következik, nos nem, tévedés, a pécsi állomáson a negyedik vágány után jön a hatodik – innen indult a vonatom… Kevesen voltak, az én vonat-részemben senki, csak Szigetváron szállt fel  két fiatal srác, akik  Középrigócon leszálltak – habár a menetrendben ilyen állomás nem is szerepel…

Barcsra beérve tudtam, van a városon belül valami lehetőség, hogy a kb. 4 km-re lévő kálváriához ne kelljen végig gyalog mennem, így hát a vasút épületében lakozó buszirodában érdeklődtem. Mondták, hogy menjek oda az egyik buszhoz, melyben épp pakolászott a sofőr és kérdezzem meg, hogy hol is kell pontosan leszállnom.

Odamentem, megkérdeztem. És amilyen kis fecsegő vagyok, rögtön el is mondtam, hogy ugyan Barcson és a Dráva vidékén szakmámból kifolyólag sokszor megfordultam, de városi busszal itt még nem jártam. Mire a sofőr megkérdezte, hogy ismerem-e XY-t. Mondom, hogy hát persze, kollégám volt, na  jó, mert akkor ő meg A.B.  és akkor én kizárólagos alapon csak  C.D. lehetek és mi ismerjük is egymást, bár nagyon régen találkoztunk, még az 1972-es árvíznél !!!! Ő az én akkori drávasztárai szállásadóm rokona……..

Most mit lehet erre mondani….. Álltunk, vihogtunk, összeölelkeztünk és azonnal azt mondta, hogy úgyis tankolni megy, elvisz a temetőig. Addig meg is beszéltük gyorsan a családi események egy részét, kivel mi történt – aztán nagy mosolyogva elbúcsúztunk egymástól s én leszálltam.

A temetőnél…

…de nem annál, ahol a kálvária van, hanem épp a város másik felében lévőnél…

Hát ez elég kemény csapás volt, de kihevertem, és nem is estem kétségbe, mert itthon én kinyomtattam egy térképet Barcsnak arról a részéről, ahová készültem, s az alapján el is indultam a végcél felé, amitől úgy saccolom, úgy 3 km-re lehettem…

Végülis persze megtaláltam, lefotóztam, akit érdekel részleteiben,  a „csendhegyekben” megnézheti. 

Innen azonban újabb túra következett – egy másik buszállomásig – hát bevallom, addigra mire azt elértem, eléggé megfáradtak öreg lábaim. Itt ugyan várni kellett jó fél órát a buszra, de egyszerűen nem éreztem magamban lelki erőt, hogy begyalogoljak a központba, kicsit nézelődni. Túl sok érdekesség ebben a városban amúgy sincs. Andalogtam hát a megálló felé, és épp megállapítottam, hogy milyen falusias város ez, a Mező utcában fantasztikusan szép, modern, nagy kertes családi házak vannak, a rá merőleges, befelé tartó Munkácsy utcában meg hosszabb, befelé nyúló házak, egyértelmű tehén- és disznótrágya illatárral, kutyával, macskával, kakaskukorékolással.  Ja és ki ne feledjem, az útszéli fűben sok lóherével, melyek közt - idén először – végre két db. ötlevelűt találtam.

  

   

A Pieta szobrot csak a buszból láttam, a képet a neten itt találtam: 
http://www.turizmusbarcs.hu/hosok-napja

Az állomásra érve volt időm a vonat indulásig, gondoltam megkényeztetem magam egy kávéval. Kétségtelen, az állomás totál lepusztult, mondhatni félelmetes és este nem mernék ide kijönni, olyan kísértet-járta helynek tűnt – szóval itt semmiféle evő-ivó lehetőség nincs. Pisilni csak a kulcs elkunyerálásával lehet, mert a nyilvános WC is zárva van. Az állomással szemben volt azonban egy büfécske, terasz is volt, gondoltam, ott elücsörgöm az indulásig visszalévő ¾ órát. Könyvet vittem – anélkül sehová nem megyek, ahol várni kell. Nos belépek a bódéba, ahol a kiszolgálónő telefonál, és szerintem, ha svábbogár képében jöttem volna be, nagyobb undorral akkor  sem nézhetett volna rám. Félig abbahagyva a szövegelést „kiszól” nekem: „Tessék” – mondom kávét szeretnék, ha lehet, meg esetleg a wc-t használni. „A WC-t nem lehet, mert olyan ronda, azt férfiak használják. Kér azért kávét ?”  Most mit mondjak erre ? Majdnem visszakérdeztem, hogy miért ? A kávét is csak férfiak képesek itt meginni ??? Mindegy, gondoltam, megpróbálkozom legalább a kávéval, s ha olyan, mint a környezet, akkor legfeljebb otthagyom. Nos, a kávé iható volt. A hölgy – még mindig telefonnal a fülén – egyszerűen kisétált a boltból – engem meg a kávét ott hagyva. Kiszóltam utána, hogy „Mennyi ?”   „250.-„  …….hát mit mondjak, ilyen lepra helyen elég jól megkérték az árát.

 A krimó...meg a telefonos kiszolgáló, mobilját szorongatva...

Namármost ez egy határszéli és ezen felül állítólag fürdő-város. Én nem tudom, külföldről jön-e ide valaki vonattal (nem hiszem), de komolyan mondom, a nyolcvanas évek Bulgáriájának egy városperemi részén éreztem magam…

Mivel bent a városban nem volt lehetőségem fotózni, csak itt kint az állomásnál csináltam pár képet, ill. útközben ahol a hazajövő vonat megállt.

Siralom. Tényleg, komolyan mondom, ezek a helyet a 2.VH után biztos jobban karban voltak tartva. Egyáltalán az egész MÁV…katasztrófa…holott ugye, talán előbb utóbb mi is rá kell, hogy jöjjünk, nem járhat mindenki mindig és mindenhová autóval. Na de akkor mivel ? A vasutat megölték, ami van belőle, az már csak valami bűzlő hulla-maradék.

A barcsi állomás, aminek lepusztulását a lila akác szemérmesen elrejti...

 Egy a sok kicsi haldokló közül...

Kéretik nem felemlegetni az internet-kapcsolatos halálba-fullasztó IC-ket. Azzal nem lehet Darányba elmenni…..

Fracking (palagáz)

Tanulj meg egy  új szót: fracking/palagáz – és kezdj el rettegni, vagy imádkozni, hogy agyament őrültek kezébe ne kerüljön (még több) hatalom.

Komoly félelmeim vannak, ugyanis az elmúlt évezredekben  mindig ők tűntek erősebbnek, dacára, hogy ők vannak kevesebben….

Fogalmam nincs, a magyar tévé bemutatta-e már a 2011-ben Oscar-díjat nyert legjobb dokumentumfilmet,  Josh Fox írta, rendezte és Gasland a címe. ( Nem próbáltam, de talán itt le lehet tölteni ? http://www.filmespolc-letoltes.com/gaslandgasland2010/  )

http://itthon.transindex.ro/index.php?cikk=17003   ebben a cikkben elég jól le van írva, ami a film témája.

Nagyon röviden a frackingról: „Az eljárás lehetővé teszi, hogy a Föld mélyében, 1500-6000 méteren található földgáztartalékokat a felszínre hozzák. Mivel ilyen mélységekben már nem léteznek hagyományos gázmezők, az ásványi mikroüregekben levő gáztartalékokat a kőzet megrepesztésével lehet kinyerni. Így miután függőleges fúrással elérik a gázt tartalmazó kőzetet, azon kisebb robbantásokkal repedéseket hoznak létre. Ezután nagy mennyiségű, több millió liternyi vízzel tágítják tovább a repedéseket – a víz homokot, illetve 1-2 százaléknyi „egyéb” kémiai adalékot tartalmaz. A következő lépésben a vizet kiszivattyúzzák, és a gáz így a felszínre kerülhet. A folyamatot akár 14-szer lehet megismételni……….a (kitermelés során) földbe juttatott 750 kémiai anyag közül 650 az egészségre káros, rákkeltő vagy szennyező lehet. Köztük olyan vegyszerek és anyagok vannak, mint a benzén (rákkeltő), ólom (agykárosodást okozhat), etilén glikol (a fagyálló alapanyaga, mérgező), metanol (nagyon mérgező), bórsav (veseelégtelenséget okozhat), radioaktív izotópok mellett.”

http://en.wikipedia.org/wiki/Hydraulic_fracturing  ez egy fordított anyag.

A „megdolgozott” területeken már soha többet nem lesz iható minőségű víz, lassan megbetegszik, majd elpusztul minden állat, növény és hát igen, az emberek is egy idő után…. Rosszabb, mint az atombomba, mert az egy szempillantás alatt végez az áldozatával, ez viszont lassú halál….

Komolyan mondom, a film hátborzongató, félelmetes és fel nem foghatom, hogy miképp is történhet/történhetett ez meg Amerikában ! S ha ott megtörtént, semmi akadálya, hogy átjöjjön a módszer máshová is.

Nézd meg ezt a térképet:

Már felderítették (vajon hogyan? miképp?), hogy geológiailag hol érdemes kutakodni – és ha tervbe vettek a világhatalmak valamit, akkor azt meg is teszik. Ha belepusztul a Föld népességének egy része, az csak jó, hiszen úgy is sokan vagyunk.

Mi pedig, a birka nép, szó nélkül tűrünk és tűrünk. Meddig ?

                       

                                     *********************************

Igen, igen kedves most nekem ellentmondani akarók: én is gázzal fűtök és főzök – de csak azért mert nem nagyon van más lehetőség. (Az erdők kiirtása sem lenne jó, a szén meg már nagyjából elfogyott.) Ha kitalálna valaki MEGFIZETHETŐ és környezetkímélőbb megoldást, én is azt választanám, mint ahogy embertársaim zöme ugyanezt tenné. De egyelőre itt még nem tartunk. A cél még (mindig) a nagyvállalatok nyeresége – bármi áron – és  sajnos  mi is részesei vagyunk ennek a végenincs körforgásnak.

2007.03.04. óta ez a 2850. bejegyzésem.

1990-ben került számítógép a közelembe, a munkahelyemen bevezették az elektronikus nyilvántartó rendszert. 1991-ben láttam először, hogy mi is az Internet, a Google keresőben az első szó, amit megkerestem, a Triglav  volt, a második a saját nevem. :-) A munkahelyemen nem nagyon volt idő a szörfölésre, de végül is ott kezdődött a dolog. 2004-ben kaptam meg az első, családi-ifjak által „levetett” használt felszerelést és fizettem elő az Internetre. Intenzíven kb. 10 éve használom, többnyire áldom, néha átkozom. Voltam nagy bajban, amikor a nevemmel visszaéltek és voltak apróbb bosszúságaim is. Tán köztudott, nem vagyok semmiféle net-közösségnek tagja, hacsak nem számít annak a blogspot – ahol két blogommal szereplek, immáron nem a valós nevemmel, okulva a kellemetlenségeimen.

De mindezek a dolgok mellékesek ahhoz képes, hogy milyen sok pozitívumot kaptam, milyen hihetetlen mennyiségű információhoz jutottam, amihez amúgy nem fértem volna hozzá, és legfőképp, hány emberrel kötöttem „netes” ismeretséget – közülük néhánnyal pedig már személyes, élő kapcsolat is létrejött. Óvatos vagyok a „barát” szó használatával, nem is tudom mit kellene használni helyette, hiszen X-Y-Z-vel levelet váltunk, néha-néha találkozunk, egymás blogjába írkálunk, ismerjük életének egyes részeit, gondolatait – szóval ez is valamiféle barátság, még ha a virtuális oldala erősebb is, mint a valóságos.

És mindezen tapasztalatok birtokában egy egy személyes találkozás valósággal megdöbbent. Hozzá kell tegyem, SOHA nem magam-korúakkal „jövök össze” (okát nem tudom), hanem mindig nálam fiatalabbakkal. És a beszélgetések kapcsán egymás után jönnek elő a közös vonások, érdeklődési körök, események, emberek, amik/akik az én hetven évemet az ő harminc évükkel valami varázslatos módon összefonják, egybekovácsolják, vagy nem is tudom miképp fejezzem ki magam.  Az egyik hegyrajongó, a másik fotó-bolond, a harmadikkal kiderül, hogy közös ismerőseink vannak, de 40 évnyi különbséggel, a negyediknek pont az a véleménye valamiről, ami az enyém, stb… a végtelenségig sorolhatnám.

Valahogy olyan fura déjà vu  érzésem van: ki is vagyok én ? A hetvenéves öregasszony, a mázsányi tapasztalatot, élményt a hátán  cipelő, vagy a harmincéves, aki ezeket épp most éli/élvezi ?

Az alábbi zene sem véletlenül került ide. Állítsd halkra, hunyd be a szemed. Én úgy érzem, közben valamiképp eltűnik az idő – és lebegek a „semmiben”. Kaptam egy ilyen CD-t, csodálatos zenékkel. Vég nélkül lehet hallgatni. Ezúton is köszönöm.

Buszon, melegben

...kissé kapcsolódva a tegnapi témához....

Nagyon meleg volt a buszban, s nem hiszem, hogy csak én akartam elolvadni a zárt, kicsi térben. Ezek az új buszok, mintha sokkal kisebbek, szűkebbek lennének, mint a régiek. (Ja, ja, tudom, az öregnek semmi se jó… de nekem akkor is ez az  érzésem…)

Szóval ülök a buszon, mellettem hasonló korú „nénike”. Kivételes pillanat: valami jó, jókor jut eszembe: tehát belefötrök a táskámba, és előveszem a kis kínai legyezőmet, amit még tavaly kaptam a barátnőmtől, s amit annyira megszerettem, hogy még kettőt vásároltam, egyet a konyhában, egyet itt a számgép mellett tartok.

Legyezni kezdem magam – s a hűs légből jut a szomszédomnak is. Mire a „néni”: „Aj de jó, hűccsön már picit engem is, mer megfővök” …

Hát hűtöttem őt is. Nem tudom, persze nem is érdekel, hogy a többi utas mit gondolt rólam/rólunk, lehet, hogy az első pillanatban hülyének néztek, de az az érzésem, a második pillanatban már irigyeltek bennünket.

Aztán eszembe jutott az a kissé agyament Karl Lagerfeld (aki nem tudja ki ő, nézzen utána) – nos, ő is gyakran használ legyezőt. Hát ha neki lehet, akkor nekem is… már csak egy ujjvég nélküli kesztyű kellene  :- )

Kép: http://goldenapple.blog.hu/2007/10/30/legyezo

Melegszik...

Nem fogom – szerencsére és remélem – megélni, hogy olyan fokú legyen a globális felmelegedés – amit jósolnak a tudósok. De azért egy-egy film láttán bizony elgondolkodom, miképp is fog változni a világ. Mert fog. Eddig is tette. Épp arról láttam egy filmet, hogy különféle helyszíneken különféle nemzetiségű tudósok azt vizsgálják, miképp változik az állatok élettere a melegedés miatt. Pl. egyes békák, kis rágcsálók, sőt egy bizonyos medvefajta is már magasabbra „költözött” mint ami azelőtt a megszokott területe volt. A jegesmedvék és fókák, pingvinek, sarki-rókák bizonytalan jövőjéről a jég eltűnését követően, már sokat hallottunk.

De a meleg nem csak a jég elolvadását jelenti, hanem világviszonylatban a hőmérséklet emelkedését is és az elsivatagosodást is. Szeretem is az olyan filmeket, ahol felgyorsítva mutatják azt a változást, ami évmilliók alatt történt. Tényleg, mintha Isten labdája lenne a földgolyó, amire ilyen-olyan ábrákat fest, majd összemaszatolja az egészet, vagy ide-oda tologatja a kontinenseket. Kétségtelen, fennállása óta rengeteget változott már a bolygónk. Nem sorolom, mindenki tudja – csak abban nem  vagyok egészen biztos, hogy miképp fog a következő "átrendezés" minket, embereket érinteni ?

Azon is szoktam töprengeni, hogy vajon igaz-e, hogy az én vacak öreg autóm kipufogógáza, miatt fog egyszer tönkremenni itt minden ? Nem csak az a helyzet, hogy  nagyzási mániánkban azt hisszük, hogy még a Földet is képesek lennénk tönkretenni ? Elnézem néha hajnalok hajnalán a BR.tvadón az ISS képeit a Földről. Ember sehol se látszik. Nyomai se nagyon – talán ha kicsit bezoomol a fényképező, akkor a brazíliai őserdőpusztítás, vagy pl. a spanyol, netán holland hatalmas kiterjedésű melegházak csillanása látható. Na jó, megengedem, éjszaka látszanak a fények….De mi, emberek, vagy  (maradjunk ennél) az én öreg autóm  sehol se látszik.

Sokszor gondolom, könnyen lehet, hogy nélkülünk is megtörténnek a változások, mint ahogy meg is történtek már a Föld fennállása óta sokszor. Legfeljebb mi tűnünk el. Nem lenne nagy kár. Hiszen ha a semmiből egyszer létrejöhettünk, akkor – ha lesz elég idő rá – akár másodszor is „megteremtődhetünk”. Sőt… ki tudja, hátha nem is mi vagyunk az első „széria” ??

Néha gondolkodom ilyesmiken – akkor is, ha nincs túl sok értelme.

Kép: http://kacaj.eu/tag/fail/page/3  (Bocs, de olyan jót mosolyogtam rajta, azért került ide….)

Vasárnap a Balaton környékén

Szeretek alaposan nekikészülni egy-egy utazásnak. Kézi GPS-szel dolgozom, egy papírlapra egymás után felírom a felkeresni szándékozott településeket, a pontos útvonalat, néha kisebb megjegyzéssel, s azt a kocsi műszerfalára teszem.  Évtizedek óta bevált, olcsó megoldás. Nem szoktam eltévedni. Az egyéb szükséges tudnivalók is feljegyezve, kaja-pija bekészítve, pótcipő, esernyő – szóval mindenre számítottam.

Tegnap négy messzi kálvária és a barátnőm felkeresése  volt a cél, reggel 7-től este 8-ig mindez belefért a napba, napsütéssel, jó nagy záporral, Balaton-víz-locsogás-hallgatással, fagyizással együtt.

Ha jól számoltam, akkor a 96-97-98-99. kálváriák kerültek fel a blogba.  Magam is csodálkozom, hogy ennyi van már készen. Egyáltalán nem biztos persze, hogy jó/pontos/teljes az adatsorom, de én 236 kálváriáról tudok (eddig) – s ennek ezek szerint majdnem a fele kész – hozzáteszem persze azonnal, hogy köszönet és hála a segítőimnek – hisz egymagam sehol se lennék. De azért én is igyekszem.

Nem lenne semmi gond, ha ingyen adnák a benzint – de valahogy ezt még nem tudtam elintézni…

Tegnap Lad – Marcali – Lengyeltóti és Somogyvár kálváriái voltak a célkeresztben. Mindegyik szép, ápolt, gondozott, a Marcaliban lévő különösen kedves (ha lehet ilyen mondani egy kálváriára) – de talán érthető, ha azonnal hozzáteszem, hogy azért kedves, mert Zsolnay mázas pirogránitból készültek a képek.

Délután lementünk a Balcsi-partra, jó magas a víz, tavaly a strandnál alig pár centi locsogott a homok fölött, most legalább 60-70 cm a kőpartnál.

Hazafelé elkapott minket egy jó nagy eső – csodálatos volt látni a meleg erdőből és úttestről felszálló párát, olyan volt, mintha trópusi őserdőben jártunk volna. És a levegő csodálatosan üde, friss lett.

Jó nap volt.

 A bátrabbak fürödtek....

 Lad kálvária

 Lengyeltóti kálvária

 Marcali kálvária

 Somogyvár kálvária

Öt kép macskásoknak....

Nem mama és fia ! Csak egy ivartalanított nőstény és egy kandúrka, akik együtt nőttek fel.

Valahol máskor már írtam, de megismétlem: annyira szeretnék itt nálunk macska lenni....

Sor

Nem csodálkozom, nem kesergek, csak úgy egyszerűen, csendben elgondolkodva, megírom.

Kedden (tegnap) az uránSZTK-ban voltam laborban. Hozzá kell tegyem, előtte nap, hétfőn a közalkalmazottak napja volt s zárva volt minden gyógyszertár, meg orvosi rendelő. 

7.15-re értem oda, készakarva nem korábban, gondolván, addigra beindul a sor  és gyorsabban haladok majd. Nos, aki itt ismerős, annak azt mondom, a sor vége a recepciónál állt, aki meg sosem járt itt, annak azt, hogy kb.80-an álltak előttem.

Nem, most nem nyafogni akarok, hogy lassan  haladt a sor, mert ez nem lenne igaz. Hanem ahogy végre a folyosóról beértem a labor előterébe, ahol a székek vannak – körülpillantottam ott is.  És csak azt akarnám elmondani, hogy egyetlen ember kezében nem láttam könyvet, vagy újságot. Igaz persze, máskor, más orvosi váróban sem. De arra lehet azt mondani, időre mentek, tudták, nem kell (túl) sokat várni. De itt garantált a várakozás még a tegnapinál jobb napon is. 

Én mindenhová viszek könyvet. Most is volt velem, észre se vettem és már szólították a számomat. Meglepően gyorsan végeztem.

Persze, nem is tudom, miért is csodálkozom, hiszen azt hiszem ma már a nyilvános helyen olvasás nem is „divat”. Nem szokás. Van helyette a füldugó – de nem hinném, hogy abból valaki pl. az „Utas és a holdvilág” c. Szerb Antal könyv szövegét hallgatná.

Kép: http://www.fitway.hu/index.php?module=e_h_all&tid=115










 

Tűnődés estefelé

Ülök itt este a gép előtt – és kényszerítem magam, hogy meditáljak. A meditálás arról kell szóljon: mi volt jó ma ? Kénytelen leszek bevezetni ezt – mert különben egészen elsötétednek a napjaim, annyi apró bosszúságfelhő úszik fölém, hogy nem is látom már, süt-e a nap, vagy vihar közeleg…

Tehát: hajnali ötig aludtam (este 11-től) és ez elég jónak mondható – a mostanság szokásos 3- fél4 körüli ébredésekhez képest.

Nem tornáztam, viszont hosszan meditáltam és beszélgettem a Jóistennel, javaslatokat adva és bizonyos dolgokat kérve – melyekre (szerintem) nekem szükségem lenne. Fogalmam nincs, hallja–e, de reménykedem, hogy igen.

Reggelire vajas-fokhagymás pirítóst ettem  – ez piros-pontos, nagyon szeretem.

Meglocsoltam a kertemet – ebben a friss föld illata volt csodálatos.

Észrevettem, hogy az egyik virágomon (nem tudom a nevét, hasonlít az őszi kikericshez – de nem az!) megjelent 3 új bimbó, mi több az egyik már majdnem kinyílt. Meglep, mert egyszer már virágzott, s nem reméltem, hogy lesz még rajta, hisz tavaly mindössze 2 kis virágját mutatta meg.

Aztán intéztem a dolgaimat a városban. Piros pontot kapott az is, hogy véletlenül hazafelé jövet épp elértem a buszomat.

Ebédet nem kellett főznöm, csak a mélyhűtőből előszedni – ez is jó dolog, szeretem a praktikus megoldásokat. És szeretem a saját főztömet.

Délután megkívántam egy kis Szabó Lőrincet. Szeretem a verseit. Pl. ezt:

Fényszárnyú szó

A tűnődés, mely fájt, vagy jólesett,
s mert segítette az emlékezet,
kezdte szavakká alakítani
a világomat. Mihelyt valami
rajz őrizte, kép, megfogalmazás,
rabom maradt az illanó varázs,
és arany lett a nap boldogtalan
bánata, boldog, teltfényű arany.

Ezért szerettem meg a verseket,
ezért aggattam tele csüggeteg
lelkemet mások örömeivel:
s hogy én is írtam, így vesztette el
különbségét jó és rossz: gyönyörű
lehet a kín, s nem én vagyok - a mű,
a vers a fontos! És ez, ez nevelt
félre: lassankint jobban érdekelt
az életnél a róla mondható,
a fényes Napnál a fényszárnyu szó.

Aztán valahogy elmúlt a délután, nekilódultam sétálni egyet. Olyan „jó üres” volt a fejem (néha nem baj) csak tettem egyik lábam a másik után, nem nézve szinte semmire/senkire. Bejártam a „szokásos” útvonalat, arra figyeltem csak fel, hogy a hárs már szinte teljesen levirágozott. Hiszen csak most volt bimbós !!! De valami maradék kis illat azért ott bujkált még a levelek között. Anyám egyszer azt mondta, ha a hárs levelei „megfordulnak” (nem a fényes, hanem a matt oldalukat mutatják), akkor fordul az év is, onnan már a tél felé megyünk, még ha nyár van is.
Este még egy kis tévézés lesz és vége a napnak. Talán nem is baj, hogy nem történnek „nagy események” – de arra tényleg szükségem lenne, hogy valami „napi pozitív egyenleget” készítsek minden este, kihangsúlyozva benne a jelentéktelen, apró, de jó dolgokat. Mert ugye, látjátok, a fenti sorokban nincs semmi „rossz”. 

Azokat kihagytam.

 Fogalmam nincs, honnan van a kép... régóta őrzöm, helyét nem tudom. Sorry....

Titok

Stephen King: Állj ki mellettem! 

„A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.”

Szeretek elgondolkodni ilyesmiken....

 

Sajnos nem tudom, honnan van a kép, nagyon régóta őrizgetem...