Egybeesések

Pár napja, kora-hajnalban, egész véletlenül az egyik TVcsatornámra kattintva majdnem felkiáltottam, mert épp az Isonzó völgy, egy általam jól ismert szakaszát láttam. Igaz, nem elsősorban mint turisztikai látványosságot... de azért ettől függetlenül megdobbant a szívem. Aki régóta olvas, tudhatja miért.

A filmet azóta sajnos levették a netről, de csatolok helyette egy másikat:

Ugyanezen a napon aztán reggel, amikor kinyitottam a gépemet, láttam, hogy egyik kedvenc blogomban van új bejegyzés:

http://wangfolyo.blogspot.hu/2015/05/unholy-bread.html

Megnézegettem képeit (ó mennyire irigy vagyok rájuk, milyen fantasztikus helyeken járnak folyton!!! És milyen szerencse, hogy megosztják velem/lünk) – szóval itt a képek között az alábbira bukkantam:

Ez a wangfolyós kép

A két fent írt dolog azonnal egy harmadikat idézett meg a fejemben, azt a kicsiny kápolnát,  mely ott áll  magányosan a nagy hegyek közt, sűrű erdő szélén, a Vršič-hágóra felvezető úton. Az első világháborúban itt egy lavinaomlás miatt maghalt orosz katonák emlékére épült. (Ez az út valóban a hágó után, levezet az Isonzó völgybe – itt csatlakozik a gondolatom a filmhez.) 
Minden alkalommal megálltam itt. Régebbi útjaimkor még be lehetett menni a kápolnába. És ott bent minden cm2, minden kis résecske tele volt dugdosva cédulákkal. Nem szedtem ki egyet sem – tudtam, akik ide tették, kértek valamit és nincs jogom a kíváncsiskodáshoz. Természetesen én is írtam, mindkét esetben, és otthagytam kérésem beteljesülését kérve. 

Ez a kápolna a hágó felé vezető úton

Most, hogy láttam ezt  a wangfolyós fotót, az ajtó és a fal közötti résbe dugott papírral,  az jutott eszembe, vajon mi lehet az oka, eredete ennek a szokásnak ? Hogy egy földöntúli hatalomhoz fohászkodunk és nevetséges kis papírfecnikre leírjuk a kívánságainkat ? Hát, ha a földöntúli akar/tud segíteni, akkor nem azért, mert elolvasta a cédulát. Ha meg nem akar, akkor se az volt  a baj, hogy nem jó nyelven írtam a kérést…. 

Majdnem ugyanez a helyzet a templomi hálaadó táblákkal, útmenti keresztekkel kapcsolatban is, bár ezeknek azért van "kifelé" valami jelentősége. Meg akarom  mondani, mutatni másoknak, hogy rajtam segített az ima, a fohász, a fogadalom. Kértem és kaptam valamit és azért „hálából” valamiféle „áldozatot” hozok.

Aztán múlnak az évtizedek, néha akár század is, a történet néha elfelejtődik. Azt hiszem nagyon ritka az olyan eset, amit mostanában tapasztalok – legalábbis Baranyából ezek a hírek eljutnak hozzám, - hogy pl. Máriakéménd környékén a Mecsek Egyesület tagjainak és néhány falubelinek (szervezési, anyagi, fizikai) segítségével,  megújultak fogadalmi keresztek, képoszlopok (bildstock) sőt szobrok is.

Csak egy ezek közül: http://baranyaidombsag.ucoz.hu/news/2015_06_07_elkeszult_a_katolebergi_keposzlop_felujitasa/2015-06-07-528

….De elkalandoztam…Valójában csak azon meditáltam, vajon honnan erednek ezek a szokások ? Ki és miért kezdte el ? Mert bizonyára van valahol egy alap-sztori – csak én nem ismerem….Keresem, keresem a gyökereket, mi, honnan ered és miért van úgy, ahogy….de többnyire nem találom.

Kést ajándékba ?

Ha már a közelmúltban szóba hoztam néhány régi szokást, akkor  megemlítem ezt is, kíváncsi lennék, törődik-e ezzel még ma valaki ?

Szóval a kérdés úgy szól, ha kést, vagy ollót adsz ajándékba – kérsz-e cserébe jelképesen pénzt ?

Pár éve történt, hogy vettem ajándékba egy most olyan divatos kerámiakést valakinek, mert tudtam, hogy ácsingózik utána. Amikor átadtam, azt mondtam, hogy ez ugyan ajándék, de nincs ingyen, egy ötforintos az ára. (Tekintve, hogy jelenleg Magyarországon ez a legkisebb értékű pénz….)

Az illető – mivel fiatal volt - elcsodálkozott, hogy minek kellene ezért most neki 5 Ft-ot adni. És akkor megpróbáltam megmagyarázni – ami valójában feltehetőleg csak valamiféle babonaság, vagy nem is tudom minek nevezzem. Szóval az efféle veszélyes tárgyakat azért nem adjuk ajándékba, mert ha azzal bármiféle rossz történik, akkor ne lehessen ezt mondani, hogy tőlem kapta az illető, hogy valójában én vagyok a baj okozója. Nem. Azt ő „vette” saját magának. Mintegy ő a felelős a baj bekövetkezéséért, s nem én.

Most próbáltam a neten keresgélni ezen ősrégi szokás/babona után is, hát elég homályos leírásokat találtam csak – pedig biztos, jó régi dolog ez is, én legalábbis nem tegnap hallottam róla. Gyerekkorom óta tudom és alkalmaztam is már nem egyszer. A szúró eszközök haragot és harcot jelképeznek, ezért nem illik kést, ollót és hasonló vágó tárgyakat ajándékba adni.

És hogy nem én találtam ezt ki, itt egy érdekes mondat a  http://www.rostae-books.com/kes.html oldalról:

„Az azerbajdzsániak nem fogadnak el baráttól kést ajándékba, csak akkor, ha pár fémpénzt, jelképes összeget fizetnek a késért, egyébként a barátságuk hamarosan tönkremegy.”

Vagyis nem csak a magyarok hisznek ebben a babonában, máshol is  ismerik.

De szeretném tudni, mi lehetett eredendően az oka, hogy ez így, ilyen formában elterjedt és máig érvényben-maradt !? 

Kép: http://fjs.boltaneten.hu/kinalat/121_f_i_s_k_a_r_s_-9/

Ma reggel mondta be a tévé…

Tegnap óta már  ő is a másvilágot szórakoztatja…..Kár…..

Nagyon kedveltem őt is és azt a zenei stílust, amit ő képviselt.

http://hu.wikipedia.org/wiki/James_Last

http://hvg.hu/kultura/20150610_Meghalt_James_Last_a_vilag_egyik_legsiker

Még meddig ?

Függetlenül attól, hogy

- meg se tudom mondani, mikor ettem marhahúst utoljára, és

- egyébként is viszonylag alacsony szinten  áll nálam a húsfogyasztás,  továbbá, hogy

- voltak elképzeléseim a nagyüzemi állattartásról és hogy

- sosem felejtem látogatásomat a régi pécsi húskombinátban,

az alábbi cikkben látottaktól összeszorult a gyomrom és a szívem:

http://www.erdekesvilag.hu/hatborzongato-legi-felvetelek-a-husipar-pusztitasarol/

És mostanában nem először teszem fel a kérdés:

Meddig, édes jó Istenem meddig hagyod ezt még ?

Mert bizony megmérettünk és könnyűnek találtattunk.

(http://hu.wikipedia.org/wiki/Mene,_mene,_tekel,_ufarszin) 

Kép a fenti cikkből(Igen, azok tehenek!....)

Átverő-show

Egy cikk-ajánlatot kaptam @x-től, amihez különösebb kommentárt nem fűznék, max. két szót: Így igaz ! http://divany.hu/eletmod/2015/06/08/a_magyar_turista_hangos_slampos_es_szendvicsen_el

A másik témához viszont lenne mesélni-valóm: http://divany.hu/shopaholic/2015/06/06/agyonszivatja_a_gosser_az_embereket_az_uj_dobozaval

Pontosan tegnap hallottam a buszon két korombeli hölgy beszélgetését, melyből megtudtam, hogy az új „cselek” egyike a 8 db-os Maggi leveskocka – amit most akciósnak kínálnak a boltok !  (Eddig 10, vagy 12 volt egy dobozban és most ugyanilyen formátumú, de picit „rövidebb” kiszerelésben csak 8 van - a neten még nem is találtam fotót róla !)

Tény és való, ma egy kisebb bevásárlás is gyötrelem és/vagy pénzkidobás. Ha nincs rá időd, (és bizony a többségnek, a dolgozó embereknek erre nincs ideje) akkor biztos ráfizetsz. Ha nyugdíjas vagy, netán szabadságod egy napját áldozod erre, akkor is másfél óráig tart. És nem (csak) a pénztár előtt kígyózó végeláthatatlan sorok miatt, hanem azért, mert mindent alaposan meg kell nézni, mert a kereskedelmi átverő-show minden nap produkál valami újdonságot. Hogy ne mondjam a megnézéshez legjobb, ha nagyítót is viszel magaddal.

Feltétlenül figyelni kell pl. arra is, hogy – míg régebben gazdaságosabb volt 1 nagy poharas tejfölt venni – ma már a 4 kicsi olcsóbb….Érthetetlen, követhetetlen. Persze hozzáteszem, hogy ez utóbbi példa lehet, hogy csak ma érvényes, mert holnap megint valami mást találnak ki, átformázzák – csökkentve a térfogatot – a dobozokat, üvegeket, stb… Én már a legtöbb esetben a kilós, vagy literes árat nézem, nem a kisebb kiszerelés árát. És bizony sok esetben érdemes ezt is megnézni. Egyelőre ezt még  kötelesek az árcédulán feltüntetni.

Már piacra menni se öröm, pontosan ma hajnalban voltam lent, az eper  vagy 700 (ronda) vagy 900 (szép), a cseresznye egységesen 600. Vagyis  a ma divatozó szemét becsapós módszer szerint 599, 699, meg 899 Ft-os kiírásokat látsz – amitől nekem (pedig már nem új keletű dolog ez), mindig felmegy kissé a vérnyomásom.

És csak egyetlen lehetőséged lenne, hogy kibújj ebből a kényszerzubbonyos szorításból, az, hogy nem veszed meg. Amit néha megtehetsz, de mindig nem. Nincs mindenkinek kertje, tehene meg még kevésbé. Így hát egy csak a biztos: te sosem fogsz jól járni !

Kutyás

 http://index.hu/tudomany/2015/06/05/csanyi_vilmos_etolgus_interju_vizimajom_elmelet_agresszio_kutyaetologia_kutya_etologia_humanetologia/

Ezt az olvasnivaló ajánlatot kaptam @x-től. Csak tovább-ajánlani tudom mindenkinek, akár szereti Csányi Vilmost, akár nem – én mindenesetre az őt kedvelők táborába tartozom. Olvastam néhány könyvét is: Van ott valaki?/ Bukfenc és Jeromos/ Bukfenc mindent tud/ Malion és Thea, - de látom van egy csomó, amit nem ismerek, itt az ideje, hogy ezeket is kihozzam a könyvtárból.

Ízelítőül álljon itt egy kis részlet a cikkből:

„Az archaikus társadalmakban férfidominancia van. Ez nem azt jelenti, hogy a férfiaknak előjogaik vannak, hanem ez a rangsor miatt alakult így. A modern társadalomban rengeteg olyan probléma van, amelynél nagyon jó lenne, ha női részvétellel menne a megoldása. A férfiak a saját hatalmi játszmáikban érdekeltek, sok a tesztoszteron, és amikor iskoláról, bölcsődéről, elesettekről van szó, ezek nem különösebben rendítik meg őket.
A hölgyek érzékenyebbek, sokkal megegyezéspártibbak, jobban reagálnak a környezet részleteire. Ez hiányzik a modern döntéshozó intézményekből. Magyarországon ez különösen rossz, elég megnézni, hány nő van a Parlamentben. Ez meg is látszik a különböző intézkedésekben: milyen nehezen lehet átverni egy olyan dolgot, hogy segítsenek az éhező a gyerekeken. Ez hihetetlen szemétség a 21. században, hogy egy ország, amely szórja a pénzt különböző célokra, nem tudja megoldani, hogy az a néhány százezer gyerek minden nap kapjon meleg ételt. Erre nincs elfogadható magyarázat vagy védekezés. Az egyik ok, hogy a döntéshozók nem érzékenyek a gyerekproblémákra. Ha a döntéshozók fele nő lenne, akkor lehet, hogy kevesebb stadion és több bölcsőde épülne.”

Végül néhány elgondolkodtató idézet tőle: (innen: http://www.citatum.hu/szerzo/Csanyi_Vilmos/3 )

„A társadalom hihetetlen mennyiségű pénzt, energiát képes ölni erőművekbe, gátakba, fegyverekbe, de valamiért nem hajlandó az oktatásra, a nevelésre, a gyermekek kultúrájának felépítésére a szükséges rávalót biztosítani. Valószínűleg azért, mert ezek hosszú távú beruházások. Egy értelmes gyermekkort nyújtó drága iskolarendszer csak 20-30 év múlva szolgálná meg az árát az emberszerű, kiegyensúlyozott, kulturált felnőttekben. Ilyen hosszú távú, nem különösebben látványos célokat a politikusok nem szeretnek zászlójukra tűzni.”
„Az ember, aki szerényen sapiensnek, bölcsnek nevezi magát, noha bolondok bolondja, képtelen korlátozni populációjának méreteit, képtelen megakadályozni a haszontalannak vagy károsnak ítélt anyagok felhalmozódását, képtelen alacsony szinten tartani az energiafelhasználását és képtelen békésen együtt élni a bioszférával, amelyből vétetett.”

„Ez a végső mentőöv: mindenki vigyázzon arra, hogy a saját története szép legyen. És amikor az utolsó lélegzetét veszi, akkor úgy emlékezzen vissza, hogy ezt érdemes volt végigcsinálni.”

(Kép: http://konyves.blog.hu/2012/12/16/csanyi_a_kutyak_szoros_gyerekek )

Minden napra nem juthat öröm (kiegészítve!)

Azt mondta ma egy 3 éves:

„Nem szeretlek, mert öreg vagy.”

Kép: http://www.hotdog.hu/idezetek-versek-smsek

Tegnap, egy barátomtól - aki olvasta ezt a bejegyzést - (tán vigaszként) kaptam az alábbi szöveget, bizonyítva, hogy más gyerekek is mondanak ilyesmiket. Így hangzott a megállapítása egy 5 évesnek a 62 évesről:

- Néni te nagyon öreg vagy?

- Én? Miért lennék nagyon öreg?

- Mert olyan vagy, mint egy korhadt fa...

És már tudok is mosolyogni....

Végre egy jó hír !

Pécs és az ország leghíresebb orgonaépítője  egy, a réginél sokkal szebb  emlékművet kapott. Pár évvel ezelőtt ugyan már készült egy kisebb alkotás, az Északi várfalsétány csendes zugában – de ez megrongálódott és kissé eldugott helyen is volt. Itt írtam róla: http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2012/05/meg-egyszer-angster-jozsefrol.html
Most a nyugati várfalsétányon épült egy újabb, hatalmas és csodálatos emlékmű, az Esze Tamás utcai bejárat közelében. 
Bérczi Zsófia (a 2012-ben elhunyt Angster József unokája)  tervezte  az öt méter magas és másfél méter széles, 46 rozsdamentes orgonasípból álló emlékművet,  mely egy hatalmas hófehér talapzaton áll. Az orgonasípok körül öt pad van, melyek valójában szerves részei az emlékműnek. A padok karfájába épített „dobozkát” megérintve a szoborban lévő hangszórókból különböző orgonaművek hallhatók, illetve interjúk, az Angster család tagjaival, orgonaépítőkkel, orgonistákkal.
Ha Pécsett jársz, feltétlenül látogass el ide !

 

Eperfagyi

Nem kerestem rá, de valószínűnek tartom, hogy van a neten 1000 féle fagyirecept. Mivel nálunk pár napja kitört a kánikula, gondoltam, egy picinyke kényeztetést megengedhetek magamnak.

Egy doboz hulala, egy kis joghurt és eper (nem mértem, de kb.30 dk). Az epret összeturmixoltam, belekevertem a joghurtot. A hulalát felvertem, a kettőt meg összekevertem.

És délután, mire megfagy és megkóstolhatom, rátok fogok gondolni - meg arra, hogy EGY forintért ti ma már semmit se kaphattok, nemámhogy eperfagyit....

Máriakéménden újra...

Aki rendszeresen olvas, valószínű tudja, hogy némi titkos lelki vonzalmam van Máriakéménd falu iránt. Talán le is írtam már valahol, hogy nagyapám legjobb barátja Kékesden volt iskola igazgató, és sokszor jártak ők errefelé, bizonyára tőlük hallottam először ennek a helységnek a nevét.  Aztán amikor az „angyalaim” után nyomoztam, akkor már közelebbi ismeretségbe is kerültem a faluval, többször jártam, fotóztam itt. Ha „csak” keresztülutaztam rajta Szederkény és Pécsvárad közt, ebben a szépséges Karasica völgyben, akkor is megálltam hol ezért, hol azért.

Most egy kedves barátom könyvet írt  Máriakéménd története címmel:

  

Bár ennek pécsi bemutatóján is részt-vettem, de nem volt alkalmam dedikáltatni a könyvet, így hát, mert tudtam, hogy ezen a napon a Mecsek Egyesületnek nagy túrája van, s ő mint főszervező ott lesz, gondoltam kimegyek megint Kéméndre. Megtudtam, hogy kisbúcsú is lesz (ha jól értettem ez valami elmaradt búcsú, vagy eltolt időpontban rendezett német búcsú). Emellett összeszedtem azokat a régi, dédszüleim (vagy ki tudja, tán ük ?) idejéből megmaradt régiségeket, melyeket az ottani német nemzetiségi (=sváb) múzeumnak ajándékozni szándékoztam. Ráadásul kiderül, hogy egy közeli ismerősöm nagyszülei valamikor, nagyon rég ebben a faluban éltek – hát azt a házat is szerettem volna felkutatni. Mivel ennyiféle „feladattal” indultam, rászántam a vasárnap egész délutánomat, s jól tettem.

Csodás meleg nyári nap volt, az ég mintaszerű kék, a búzaföldek (vagy mik) már lassan sárgállnak, még van sok bodza, pirulnak az útszáli pipacsok, lilulnak a zsályák, minden üde zöld, mert volt elég eső  – vagyis egy színorgia már  csak az, ha az ember autót vezet, cél nélkül, csak azt nézve, milyen gyönyörű a világ körülöttünk (ha elhagyjuk a várost….)

 

Első célom a túrázók indulási ill. végpontja volt, a kultúrház. Akit érdekelne, a túráról itt láthatók fotók és olvasható leírás is: http://baranyaidombsag.ucoz.hu/news/2015_05_31_torokvar_teljesitmenyturak_kepekben/2015-05-31-526

(Csak zárójelben jegyzem meg, a 15 km-es túra legidősebb, már csodaszámba menő résztvevője a 88 éves Hering Györgyné Elli néni volt !!!!)

Innen elindultam megkeresni a múzeumot. Alig mentem 50 métert, látok a járdán gyalogolni egy asszonyt. Fékezek, de mire jobban megnézem, hát látom ám, hogy ő az én Kati barátnőm – akivel tavaly nyáron  olyan furcsamód összeismerkedtem. Akkor is őt szólítottam le, érdeklődve az aznap avatásra kerülő kereszt helyszíne után. Vele mentünk fel a Margaréta szoborhoz is. Végül majdnem az egész délutánt együtt töltöttük, nagyon nagyon kellemes hangulatban dacára, hogy soha nem ismertük egymást !

Eltelt egy év, nem találkoztunk – és megyek az utcán megintcsak segítséget, egy helyszínt keresve, s lám, ismét csak ő jön velem szembe !! (Fantasztikusak az efféle véletlenek és fel is teszem magamnak a kérdést, vajon tényleg véletlenek-e ?  Hát nem tudom….)

Együtt elmentünk aztán ahhoz a hölgyhöz, aki beengedett a múzeumba, és átvette amiket hoztam.  Örülök, hogy jó helyre került, ha nem is túl gazdag, de rendben-tartott szép kis múzeum. Bízom benne, hogy az őseim apróságai nem fognak itt elveszni (legalábbis egy ideig még).

 

 

 

Ezek az én ajándékaim a múzeumnak

A múzeum ablakában felfedeztem az ulmiak kicsiny hajójának mását, ahányszor ezt meglátom, felmerül bennem a kérdés, hogy "Ebben? Ilyenben ladikáztatok a messzi némethonból ide le Baranyába ?  Jaj, hát érdemes volt?...."

Próbáltam érdeklődni a keresett ház után, de senki sem tudta, hogy a rég elhalt családnak melyik lehetett 70 éve a háza. Mondták, ha valaki, hát az Ádám bácsi tud róla, aki tán a falu legöregebb lakója. Igenám, de ő meg kint volt a kegytemplomnál az ünnepi misén. Uccu, kimegyek én is, úgyse voltam még ilyenen.

Nem bent a templomban, hanem kint a hatalmas fák hűsében tartották a misét, melyen a volt pécsi püspök prédikált. A mise, az ének német nyelven szólt, de a beszéd, az magyarul. Dacára, hogy ez egy – mint említettem - időben is eltolt, kis búcsú, voltak vagy 300-an.

Megtaláltam Ádám bácsit, elmentünk először fel a Szt. Márton templomhoz, megnézni az ott lévő I-II. világháborús halottak emléktábláit, majd megmutatta a keresett házat, mert természetesen ő tudta, melyik volt az… Sajnos nagyon szomorú állapotban van, a kertben dolgozó tulajdonostól engedélyt kértem, hogy lefotózhassam – legalább kívülről, de hősiesen bevallom, bemenni nem mertem volna.

A kegytemplomnál a törtszárnyú angyalok őrzik az egyetlen mézeskalácsos sátrát meg az autókat

Szabadtéri mise

A Szt. Márton templom, ennek É-i falán vannak a háborús emléktáblák

Szemben az I. jobbról a II. háború halottainak neve olvasható

Miután ilyen ügyesen mindent, amit akartam elintéztem, visszamentem még kedves Kati ismerősömhöz, és egy jót beszélgettünk – kölcsönösen örülve annak, hogy a véletlen megint csak összesodort bennünket.

Estefelé, amikor már kicsit enyhült a forróság, lassan autóztam hazafelé – és nagyon jól éreztem magam. Szépeket láttam, szép helyen jártam, kedves emberekkel találkoztam, elintéztem mindent, amit akartam. Kell-e több a boldogsághoz ?