2015. június 6., szombat

Végre egy jó hír !





Pécs és az ország leghíresebb orgonaépítője  egy, a réginél sokkal szebb  emlékművet kapott. Pár évvel ezelőtt ugyan már készült egy kisebb alkotás, az Északi várfalsétány csendes zugában – de ez megrongálódott és kissé eldugott helyen is volt. Itt írtam róla: http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2012/05/meg-egyszer-angster-jozsefrol.html
Most a nyugati várfalsétányon épült egy újabb, hatalmas és csodálatos emlékmű, az Esze Tamás utcai bejárat közelében. 
Bérczi Zsófia (a 2012-ben elhunyt Angster József unokája)  tervezte  az öt méter magas és másfél méter széles, 46 rozsdamentes orgonasípból álló emlékművet,  mely egy hatalmas hófehér talapzaton áll. Az orgonasípok körül öt pad van, melyek valójában szerves részei az emlékműnek. A padok karfájába épített „dobozkát” megérintve a szoborban lévő hangszórókból különböző orgonaművek hallhatók, illetve interjúk, az Angster család tagjaival, orgonaépítőkkel, orgonistákkal.
Ha Pécsett jársz, feltétlenül látogass el ide !









 

14 megjegyzés:

  1. Kérlek, majd javíts ki ! Eszék utca Kertvárosban van, ez az emlékmű pedig az Esze Tamás u. 5. épület felől közelíthető meg,- olvastam a meghívóban. ( Facebookon ) Úgy emlékszem az ünnepélyes "avatása" (átadása) 06/11-én (csütörtök) 11:00 órakor lesz. majd pontosítsátok !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, hát persze, hogy Esze Tamás utca ! Máris javítottam. a dátumot jól tudod, majd meglátom, milyen idő lesz....

      Törlés
  2. Sztem is Esze T. u.-t akartál írni, de ez részlet kérdés. Köszi, hogy írtál róla, nem tudtam, megnézem, mert nagyon szép és ki is próbálom, ha majd lehet! Tényleg jó hír!:)
    Megkapó, hogy az unokája készítette! Kár, hogy nem érte meg az átadást szegény!:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Utcanév javítva. Az unoka egy csodálatos teremtés, és boldog vagyok, hogy ismerhetem személyesen is őket. Jóska bácsi 95 évig élt, nem volt könnyű élete, de lám, a neve, híre fennmarad, méghozzá - szerintem - nagyon szép formában !

      Törlés
  3. 2010-ben jártam Pécset, és akkor "kóborlásom" során az Északi várfalsétányon belebotlottam az Angster emlékműbe. Nagyon tetszett és most ez is tetszik. Ha legközelebb arra járok, meg fogom keresni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még nem tudtam kideríteni, azzal mi van/lesz. De ez gyönyörű, tényleg érdemes lesz felkeresned !

      Törlés
  4. Nagyon szép, szívesen elüldögélnék ott. :-)

    VálaszTörlés
  5. Hogy mi lett a régivel én sem tudom. Viszont itt van az újnak az ára... ( a barom rongálók miatt ) Angster-emlékmű

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mivel már régen elvesztetem tájékozódó és érzékelő képességemet az élet dolgainak ára terén - fogalmam nincs, hogy ez most sok, vagy kevés.Egy biztos, nekem nagyon tetszik, nemesen egyszerű, mégis impozáns és technikai megoldásában/működésében abszolút modern. Csak dicsérni tudom.

      Törlés
  6. Ha jól értem @X által belinkelt cikket, akkor azt az Angster emlékművet, amit láttam és ami annyira tetszett, megrongálták, és ez a mostani annak újjászületése?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, arról van szó, csak még azt nem sikerült kiderítenem, hogy azt elbontják (elbontották-e), vagy mi lesz a sorsa. De ennek az újnak az elkészültével, annak , ott semmi jelentősége, funkciója, tehát én biztos vagyok a bontásban. Ez azonban - nyilván látod a képeken - sokkal, de sokkal szebb !

      Törlés