2015. december 17., csütörtök

Nem mese ez gyermek....





Nem akarnék túlzottan belebonyolódni a dologba – de hogy én már nem erre a világra való vagyok, azt az alábbi esettel szeretném bizonyítani. Még akkor is, ha esetleg többen összecsapjátok most a tenyereteket, s felkiáltotok: - Hát hol élt ez a nő eddig ?
De vajon mindannyian tudtátok ezt, amiről írok ???

Meg nem fordult a fejemben, hogy mint magyar állampolgárnak a zenei jogdíjakhoz bármiféle közöm is kéne, hogy legyen. A zenét megírta valaki, a lejátszás jogát (nyilván) eladta a rádiónak/tv-nek/lemezgyárnak. Én megvettem a CD-t.
Mondjuk fodrász vagyok, bevittem a boltomba, és munka közben hallgatom a zenét.
Megjelenik egy ismeretlen hölgy, vágást, mosást, dauert kér. Megcsinálom. Kifizeti. Végül megkérdezi, hogy rendszeresen hallgatok-e munka közben zenét ? Természetesen igen a válaszom.
- És fizetem-e a szerzői jogdíjat ?
- Micsodát ?
- Hát a szerzői jogdíjat.
- Az én cd-mről lejátszott zene után ?
- Igen.
Nos, ha nem fizettem, akkor most fizessek 100.000.- írd és mondd, egyszázezer forint büntetést.

Ha azt hiszitek, ezt én most kitaláltam, tévedtek.
Nem fűzök hozzá semmit. Vagy csak annyit, hogy legalább megértettem, miért 3000.- Ft egy hajvágás mosással. És jó tudni, hogy a bevásárlóközpontokban a wcpapír árában  benne foglaltatik lejátszott a zenék szerzői díja is.
                                                        *****
Aki a fizetendő összegekre kíváncsi itt megnézheti: http://www.artisjus.hu/wp-content/uploads/2013/04/aktualis_jogdijkozlemeny_k.pdf
                                                         ******
Annyira felzaklatott a téma, hogy bár a fenti szöveget tegnap este írtam, de még ma hajnalban is erről a frissen hallott  hírről gondolkodtam. És pl. ilyesmik jutottak az eszembe: J.S.Bach művei után ki kapja a jogdíjat ? Az utódai ? Vagy mi a helyzet akkor, ha  valaki a szocotthonban (mint  ahogy ezt teszik is) hetente zongorál és énekel az öregeknek, akik néha együtt dalolnak vele ?  Ők is fizetnek szerzői jogdíjat ? És ha az ablakomba kiteszek egy posztert, mondjuk amin egy festő képe látható...az is jogdíj-köteles ? És ha holnap a nyugdíjas ház karácsonyi ünnepén felolvasok egy verset ? Az után is fizetnem kell ?
Nem, nem fogom ától zéig átolvasni ezt a törvényt és végiggondolni a lehetséges variációkat....vagy a jogdíjbefizetés alóli kibújás lehetőségét - mert bizonyára van ilyen is. Valójában egyet kéne tennem: szépen a „Feledés” c. szemetesbe dobni az egész témát. De elég nehezemre fog esni….




2015. december 14., hétfő

Forgalmazó: Apis Logistic Kft. Budapest Származási hely: EU.

Ez ugyan nem karácsony-hangulatú téma, de az élet már csak ilyen. Egyszer fenn, máskor lenn....
Nem a kereskedők ünnep előtti "évi legnagyobb átverősó"-járól akarok írni, csak egy egészen egyszerű, hétköznapi kis ügyről. Mert minden nap valahol átvernek kicsit. Csak kicsit, hogy ne fájjon. 
Mikor gyűlik az emberben össze annyi keserűség, hogy ordítva az asztalra csap ?

Vettem két füzetet. Nem a világ pénze, 300.- Ft volt darabja.
Beszámoztam az oldalait, mert erre volt szükségem.
És amikor a végére értem, konstatáltam, hogy itt is, ebben is, így is át vagyok megint verve.
A füzet hátsó borítóján ez áll: 70 lap.
Az egyik füzetben 63, a másikban 68 lap volt.
Nem is mondok én erről többet.



2015. december 12., szombat

Karácsony illat


Mottó: „Ki mondja meg, hogy mikor lehet örülni a karácsonyfának ?”

Felhoztam a pincéből. Kibogoztam zsákjából, ágait „tüskéit” elsimogattam-igazgattam és feldíszítettem. És este meggyújtottam a kis lámpásait és egyből olyan jó melegség áradt szét a lakásban.  (Érdekes, hogy a kis lámpákra sosem azt mondom, hogy „be- vagy felkapcsolom”  - a meggyújtás  valamiért jobban illik a hangulathoz. Tán mert az emlékeztet a gyertyákra, amit csak meggyújtani lehetett és bekapcsolni nem….)
Alatta az ezeréves kis betlehemi-figurák, szép, kedves és emlékeket-idéző régi képeslapok.

És ahogy álltam tegnap este előtte, valamiképp eszembe jutott a csillagszóró. Ezer éve nem vettem, nem tudnám megmondani, miért….De idén fogok. Ha hihető, ha nem,  „megkívántam” az illatát. Mert van neki. Nem parfüm és mégis valami ünnepi, megmagyarázhatatlan. (Bár nem tudom, a mostaniaknak is van-e olyan fura kesernyés-kénes-füstös „illatuk” mint a régi csillagszóróknak volt. Nagy csalódás lesz, ha már azok sem a régiek…) 

Gyerekkoromban gyertya égett a fenyőn és nem lámpa, és mindig volt csillagszóró és mindig volt a fára akasztva vaníliás-karika. Ezeknek együtt volt valami elmondhatatlanul jellegzetes „karácsony” illatuk.
Volt valami titok, valami izgalmas a csillagszóró gyújtásban – tán az is, hogy nekünk gyerekeknek nem volt szabad „gyújtogatni” – habár azért sok sok évvel, évtizeddel később kiderült, tényleg nem gyerekjáték a csillagszórózás, mert egy szép karácsonyi ajándékot, a fa alá tett csomagban lévő drága inget égetett ki, egy lehullott szikra. No azt a karácsonyestet sem felejtem el…
Akkoriban nem volt divat sem a szilveszteri petárdázás, sem az esztelen, félméteres csillagszóró, vagy a születésnapi tortadíszként használt változat. Volt a karácsonyi, kis, tán 10 centis füstös csillagszóró és slussz. Talán azért is volt olyan nagy értéke, jelentősége számunkra.

Milyen fura esetek adódnak néha. Évtizedek múltán az ember „megkíván” valami nagyon régi dolgot… Honnan a csodából és miért jönnek elő ezek az ezeréves érzések, gondolatok, emlékek ?  Remélem, nem fogok csalódni benne…Néha ugyanis a múlt dolgait jobb nyugodni hagyni, hogy mindörökre szépnek őrződjenek meg.

2015. december 11., péntek

Máriakéménd segítséget kér !





Ma hivatalosan is megjelent a felhívás,  én csak "bemásolom" ide – mert ha egyszer történt csoda Máriakéménden, hátha másodszor is történik ! Itt is megköszönöm Biki Endre Gábor nagyvonalú felajánlását és minden segítségét, igyekezetét ez ügyben !


A máriakéméndi kegytemplom előtt két igen értékes pirogránit angyalszobor áll, melyek 1890 körül készültek a pécsi Zsolnay gyárban. 1987 óta a szobrok törötten és egyre rosszabb állapotban dacolnak az időjárással. Már sokan felfigyeltek rá, akik az ország különböző részeiből erre jártak és megcsodálták. Ilyenkor mindig felteszik a kérdést: miért nem törődik velük senki. Mivel nagyon kevés a hívő és a templomba járók száma, ezért olyan kevés perselypénz jön össze, hogy az egyház nem tudja önerőből vállalni a felújítást, mivel a templom is igen rossz állapotban van. Már körüljártuk a kérdést, így csak egyetlen megoldás marad, ha összegyűjtjük a felújításhoz szükséges 4 millió forintot. Itt a lehetőség, hogy a Máriakéméndiek és a környéken élők megmutassák, hogy van összefogás a faluban és nem hagyják a végletekig tönkremenni a messzeföldön híres angyalszobrokat, melyek már számtalan kiadványban, TV műsorban is szerepeltek. Tervben van a továbbiakban maga a kegytemplom a hozzá tartozó plébániaépület valamint a Szent Márton templom felújítása is, melyet az egyház pályázatokból szeretne finanszírozni. A pályázatok beadása 2016-ban várható, nyertes pályázat esetén a tényleges munka 2017-re várható. Kérünk mindenkit, aki teheti, támogassa értékvédő akciónkat és segítse, hogy első körben az angyalokat megmenthessük.


Adományokat a máriakéméndi székhelyű
Környezetvédelmi és Közösségi Értékadó Egyesület
50100026-12002762
számlaszámára várunk.

Van lehetőség az idén megjelent Máriakéménd története című könyvvel is támogatni a felújítást. A könyv ez esetben 3000 Ft-ért megvásárolható Biki Endre Gábornál (06-30-452-4579, bienga38@gmail.com) vagy Máriakéménden Mester Ferencnél, melyből 1200 Ft-ot a szobor-felújítási gyűjtéshez ajánlunk fel. Az adományokat névre szólóan egy füzetben vezetjük összeggel feltüntetve. Kérésre név nélkül is szívesen fogadunk adományokat. A gyűjtés ideje alatt a kapott pénzről folyamatosan tájékoztatást teszünk közzé.
Tisztelettel:
Fábiánné Mester Rita és Biki Endre Gábor
Telefon: 06-30-852-6650 (Fné Rita)



2015. december 8., kedd

Gyertyák




Szívesen és gyakran gyújtok gyertyát, mécsest, elég rendes „készletem” van belőlük itthon. Néha, adott napokon, emlékezve valakire, néha „csak úgy”.
Ám gyertyát gyújtani decemberben – egészen más, mint egyébként. Valahogy azonnal az ünnep melegét hozza közel, tudja az ember, hogy már csak pár hét, vagy nap, de itt a karácsony, halk zenéjével, múltidéző illataival, csendjével. (Persze mindez csak akkor, ha szerencsés vagy….)

Nem tudnám megmagyarázni, hogy a júniusban fellobbanó lángocska miért nem olyan, mint a mai….Pedig nem olyan. Most korán sötétedik. Az árnyékok a szobában is másak, elbágyaszt és elringat a meleg…. Az én fantáziámban megvannak azok a személyes emlékek, melyek ilyenkor felbukkannak s melyekért hálás vagyok. A vaníliás-keksz illatú konyha, a kisgyerekkori izgatott, félelemmel vegyes várakozás, a hit csodája az angyalokban (be kár, hogy elveszett) a csengő szinte földöntúli, s sokáig számomra érthetetlen helyről felhangzó csilingelése... Ez mind, és még oly sok szép emlék  benne van az én decemberi gyertyáimban. 
Szeretem őket.

2015. december 6., vasárnap

Máriakéménd új csodára vár




Visszakerestem azokat a bejegyzéseimet, melyekben Máriakéménd szerencsétlen-sorsú angyalaival foglalkoztam. Megdöbbenve tapasztaltam: immáron negyedik éve, hogy a témát felvetettem, hogy az angyalaimat „felfedeztem” – és hogy megőrzésük, javításuk ügyében próbálkozom - eredménytelenül.

Mennyi víz folyt le a Dunán azóta – mondhatnám, ha viccelődni akarnék, de ha komolyra fordítom a szót, akkor azt mondom: hány millió és milliárd forintot szórtak el kis hazánkban ez alatt a négy év alatt a lehető legnagyobb hülyeségekre ?
De az angyalok ügyében semmi nem történt….

Az egyházat nem érdekli, a helyi vezetők nem törődnek a dologgal – egyre inkább úgy érzem, csak pár embernek fontos ez az egész….
Segítőtársamul szegődött a mentőakcióban a Mecsek Egyesület Természetjáró Osztályának vezetője és egy két kéméndi lakos, de pillanatnyilag ott tartunk, hogy meglehet, fel kell adnunk azt a szép célt, melyet magunk elé tűztünk: nevezetesen ennek a két angyalszobornak a megmentését. 4 millió kellene – és nem tudjuk előteremteni. Pedig manapság ez azért már „nem a világ pénze”….És persze, - mivel az álmodozás pénzbe nem kerül - jó lenne akkor már nem csak az angyalokkal törődni. Meg van repedve több helyen is a kegytemplom fala, és a zarándokszállás is elkeserítő állapotban van. Püspökszentlászlóra, Máriagyűdre (és bizonyára még sok más helyre is) súlyos százmilliók jutottak, de Máriakéménd rajtunk kívül úgy látszik senkinek sem fontos.

Legelőször megkerestem a pécsi püspökség Kulturális, Tudományos és Kommunikációs Irodáját, ahonnan elutasító választ kaptunk, melynek elsődleges indoka az alábbi volt: „A máriakéméndi és kishajmási épületeknek jelenleg nincsen funkciója, és ha felújítanánk, sem lenne…”   (!!!???)   (Levelemben ugyanis megemlítettem a kéméndi angyalok Kishajmáson található „testvéreit” is.) Ez sajnos olyan „verdikt” mellyel nem áll módomban vitába szállni és rákérdezni, hogy „Na de miért van így, ha – valóban - így van ??? Kinek kellene mégis tennie azért, hogy a hely ismert és kedvelt legyen ????”

Pedig a kéméndi zarándokszállást belülről látva igencsak elámultam: egyrészt azon, hogy milyen csodálatos az épület, s hogy milyen komfortos a berendezése,  (vadonatúj zuhanyzók, mellékhelyiségek, barátságos, felszerelt konyha - talán a szobák felszereltsége lehetne jobb kicsit) másrészt azon, hogy egy ilyen csodás helyen lévő „gyöngyszem” senkinek nem kell ! Ha nem kap a ház rövid időn belül segítséget, előbb utóbb össze fog dőlni… Nem is tudom, az angyalaim elveszése, vagy most már a zarándokszállás falainak leomlása fájna jobban…

Az angyalok ügyében megkerestük természetesen egyenesen a pécsi püspökséget is – a levelet  a püspöknek írtuk. Csak arra adódott lehetőség, hogy egyik beosztottjával és a szobrok restaurálását esetleg elvállaló szobrásszal beszéljünk a dologról. E megbeszélés eredménye az lett, hogy megtudtuk, kb. 4 millió lenne a javítási költség. A püspökségtől semmiféle hivatalos választ, írásos reagálást megkeresésünkre nem kaptunk. 

Próbálkoztunk a pécstévénél, hogy talán, ha a nagyhatalmú média  beszélne róla, akkor felfigyelnének rá (ámbár kinek kellene felfigyelni, ha a püspökséget az ügy nem érdekli ?) – de ahhoz nem volt elég protekciónk, hogy ott foglalkozzanak érdemben a kérésünkkel: nevezetesen, hogy beszéljenek róla.

Pedig szerintem, amiről senki sem beszél az olyan, mintha nem is létezne.

Megkerestük a Zsolnay gyárat – még csak ködös ígéretet sem kaptunk, hanem egy elég furcsa, aláírás nélküli „levélben” közölték, hogy ők ilyesmivel nem foglalkoznak. Én szégyelltem magam helyettük….Szegény Zsolnay...forog a sírjában.

Az utolsó próbálkozásunk egy helyszíni beszélgetés volt, a helyi plébánossal, a Mecsek Egyesület munkatársával és két kéméndi lelkes lakossal – de más dolog valamiről (álmodozva és vágyakozva) beszélgetni és megint más dolog valamit tenni is egy ügy érdekében.

Megpróbálkoznak most  adomány-gyűjtéssel a faluban – de sajnos amennyit én eddig megtudtam erről a nyomorult, szerencsétlen, szétzilált és már már mondhatnám lezüllesztett faluról – hát az nem sok jóval kecsegtet. Ahány ember – annyi felé húz. Klikkek és ellen-klikkek vannak, mindenki utál és kibeszél (a háta mögött mindenkit) mint a gazdátlan nyáj, lézengenek az emberek, nincs, aki összefogja és legfőképp aki vezesse, irányítsa  őket egy értelmes, szép cél/élet felé.
Már nincs iskolája, már nincs semmi olyan üzeme, mely munkát adna  a lakosoknak. Fáj az ember szíve, ha látja a hajdanvolt gazdag és jól prosperáló sváb-lakosú falu lepusztultságát, elhanyagoltságát, gazdátlanságát. Megközelítés egyre nehezebb, nem tudom miképp gazdálkodik a falu, de jobb helyeken legalább egy falusi kisbusz van, ami az önkormányzaté (s rajta keresztül is szolgálja a lakosokat) – itt azt se tudták összehozni. Valahogy semmire sincs soha pénz….
Mint megtudtam, most ismét „elvettek” egy buszjáratot a falutól. A jól prosperáló és kiváló vezetőkkel rendelkező Szederkény 4 km-re van, de – mivel a buszjáratok jegyváltási határértéke megváltozott, a 4 km-re is 10 km árú jegyet kell váltani - tehát vagy fizet valaki, vagy már Szederkényig sem megy el. Netán egy kg. kenyérért gyalogolhat 8 km-t. (Magyarország jobban teljesít 2015.)

Nem, Máriakéménden nem csak az angyalokkal és a kegytemplommal van baj…
Sem a falu vezetőinek, sem az egyháznak nem fontos a falu felvirágoztatása – s nem értem miért ? Olyan szép, békés, csendes, jó levegőjű hely ! A megzakkant és örökké rohanó városi embereknek pont ilyen kellene kikapcsolódásra, pihenésre. Ezt a megfizethetetlen értékét, egyik fenti „cég” sem tudja, vagy akarja ügyesen, okosan hasznosítani. Ha én milliomos lennék, egészen biztos, hogy „kezdenék valamit” Máriakéménddel – van benne fantázia: a természeti környezete egyre inkább megfizethetetlen értékű, normálisabb országban egyre felkapottabbá válnak az ilyen helyek, ide menekül a városi ember….No persze, „normális országban”…

Nem tudom, mi lesz Máriakéménd és ezen belül az angyalaim sorsa. Összejön-e valaha is annyi pénz, hogy legalább ez utóbbiakat megjavítsák. Történik-e olyan csoda még egyszer, mint aminek a kegyhely eredetét köszöni: valaki felfedezhetné már újra  és akkor talán életre kelne.
De csoda kell hozzá.
„Magától” semmi sem fog történni.

Néhány kép a zarándokszállásból és –ról („Bienga” fotói, köszönet érte!):








  
Máriakéménddel foglalkozó régebbi bejegyzéseim a "Címkék" között külön megtalálhatók !

2015. december 5., szombat

Utazás fotelban..




Sajnálom, hogy a videó német nyelvű – de talán néhányan így is megnézik.
Nagyon szeretem ezeket az úti filmeket, háromnegyed órába bele van sűrítve egy ország számtalan szépsége, múltja, jelene, kulturális értékei.
Most visszakerestem, évekkel ezelőtt már  egyszer írtam Lalibeláról, (http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2012/10/lalibela.html ) de megér egy második megemlékezést is. A sziklába vájt templomokról itt olvashatsz: https://hu.wikipedia.org/wiki/Lalibela_szikl%C3%A1ba_v%C3%A1jt_templomai

(Talán azért is néztem ezt a videót irigykedve, meg olvastam vissza a régi anyagomat, mert a napokban én is egy "régi templom" ügyével foglalkoztam igencsak intenzíven gondolatban - habár tény, nem ilyen régi és nyilván nem is ekkora építészeti/történelmi értékű - de nekem azért fontos.  Ha megemésztettem az én templomom történéseit, majd beszámolok róla, egyelőre igen vegyesek az érzések bennem....)

Egyébként csodálom ezeket a számomra annyira idegen, vad, de mégis szép tájakat. (Igyekszem a természet és a régmúlt történelem eseményeit függetleníteni a ma problémáitól, nehézségeitől - van ugyanis bennem valami olyan gondolat, hogy Etiópiában nem fenékig tejföl az élet - de ezzel most nem akarnék foglalkozni....)
Nem véletlen, hogy a lehetőségekhez képes „lecsapok” minden ilyen jellegű filmre és az se véletlen, hogy http://wangfolyo.blogspot.hu álomszerű, ismeretlen, vad vidékekről szóló postjait szívesen és picit mindig irigykedve  olvasom. Soha az életben én ilyen helyekre nem juthatok el és mégis, a filmeket nézve, részesülök az élmény egy részében. Megtudok dolgokat, melyekről soha nem hallottam. Lehet szidni a tévét, netet, de az azért tény: hihetetlen lehetőségek tárháza, és már már határtalanok a lehetőségei. (Sajnos nem csak pozitív, hanem negatív értelemben is…)




2015. december 4., péntek

Az első két bekezdés kapcsán…






 


Kiemelve a tegnapi szövegből: 
„Tégy rendet az életedben. Igazi inspiráció rohamot fogsz érezni, miután kitakarítottad az életedből mindazokat a dolgokat, melyeknek már nem veszed hasznát.
Ha nem kellett valami az elmúlt egy-két évben, add oda valakinek, aki használni tudja. Szabadulj meg a régi iratoktól, papíroktól, amik csak a helyet foglalják, és csak ritkán van rá szükség. Ajándékozd el a nem használt játékokat, szerszámokat, könyveket, bicikliket, vagy akár konyhai eszközöket egy jótékony szervezet számára.
Szabadulj meg mindentől, ami csupán a vagyongyűjtést szolgálja, és egyébként csak zűrzavarossá teszik az életedet. Szókratész szavaival élve: Az az ember van legközelebb Istenhez, akinek a legkevesebbje van. Tehát minél kevesebb dolgot kell biztosítanod, megvédened, leporolnod, újrarendezned és arrébb tenned, annál közelebb leszel ahhoz, hogy meghalld az inspiráció hívását.”

Ha hisztek, ha nem, az itt bepirosozottakat egyre intenzívebben csinálom, mondhatnám, rendszeresen….Nem mondom, hogy „rendmániás vagyok” – de szeretem magam körül az átláthatóságot. Szeretem a dolgaimat gyorsan és könnyen megtalálni. 70 év alatt az ember felhalmoz sok mindent – „majd jó lesz valamire” jeligével.
Voltak az életemben „hétszűkesztendők” – meg tudom becsülni amim van, és előrelátóan sok mindenből van pótlás is arra az esetre, ha a most épp használt tönkremegy.

Megszállottan  igyekszem a hatalmat megtartani a tárgyaim fölött, igyekszem valamiféle rendszert vinni a tárolásba. Ész nélkül nem „spájzolok” és egyre jobban érzem, hogy  „edzéssel” a dolgok továbbadása is elősegíthető.
Eleinte nehezen váltam meg ettől-attól. Természetesen még most is messze vagyok a kitűzött célomtól, de igen nagy erőt ad az a tudat, hogy halálom esetén a családomból ezekre a dolgokra SENKI nem tartana igényt. Akkor miért is őrizgetem ? Miért nem adom oda valakinek, akinek MOST örömöt okoznék  vele ?
Könyvtáramnak és kőgyűjteményemnek már évekkel ezelőtt kerestem és találtam „befogadót” – egy iskolába kerülnek.
Egy egész élet van mögöttem, bár gazdag sosem voltam, de értékelni és megőrizni a dolgaimat, avagy a megörökölt dolgokat nagyon jól tudtam. Most kezdem érezni, hogy elvinni magammal ezeket nem tudom. Szeretném látni (önzés?) mások arcán az általam okozott örömöt.     

Valójában egy fájdalmam van, nevezetesen ha valami családi „értéket” szeretnék továbbadni és a családom fiatal tagjai azt ócskaságnak, semmire-se-jó kacatnak érzik. Max. udvariasan megköszönik (jól neveltek) de soha nem használják, nem tartják látható helyen – én pedig ugyancsak jól nevelten sosem kérdezek rá, hogy hol van az az izé ??? 
De – elhihetitek – lassan már ez sem fáj. Igyekszem más megoldásokat találni – és néha sikerül is másoknak örömöt okozni olyasmivel, amivel én a családtagjaimnak szerettem volna… hát nem jöhet minden össze….

És van még egy igen lényeges részlete az életemnek. Írtam már róla többször. Gyűlölöm a pazarlást. Élelmiszert sosem dobok ki – minden előrelátás és precizitás kérdése, ami ugyan kicsit több energiát igényel, mint a felelőtlen vásárolgatás, de megvan az a jó érzés bennem, hogy én semmi, más számára használhatót a szemétbe nem  dobtam. A legutolsó állomás a környék macskái, vagy a nemszeretem cigánykutyák – de még inkább ezeknek adom, semmint a kukába teszem, vagy lehúzom a WC-n.

És hadd ejtsek szót a „maritász”-omról itt is…(bár már ez is volt téma a blogban...)
Mindenkitől elfogadok használt ruhákat - persze mást is, - de főleg ruha kerül hozzám. Csak annyi 50 Ft-osom lenne, ahány zsák ruhát az elmúlt kb. 20 évben szétosztottam, lenne most egy kis pénzem… Még dolgozós koromban kezdtem, de sajnos a munkatársaim a munkahelyemmel együtt elmaradtak mellőlem. Nagyon sajnálom, de erőszakos „kéregető” azért nem leszek. Szerencsére  azért még mindig vannak fix adakozók, akik egy-egy alkalommal, amikor rendezgetik szekrényeiket, avagy felszámolják hozzátartozójuk ruhatárát  – rám gondolnak. Igen sok gyerekruha is kerül hozzám, egy közeli gyerekotthon kis lakóinak okozva örömöt. De ment ám már oda megunt vízfesték, meg filctoll, gyerekkönyvek és játékok – szóval sok minden. 

Gondol-e bárki is arra, a mikor a feleslegessé vált kötő-/hímzőfonalait rendezgeti, hogy mielőtt megenné a moly, odaajándékozza egy bölcsinek, vagy a nyugdíjasházba ?
Kevés dolog tud annyira bosszantani és fájni, mint amikor látom a szemetes-edények mellé leszórt, arra járó  kukázócigányok által szétdúlt/dobált, már sáros és így senkinek nem kellő ruhákat, melyeket a jobb lelkű kukás a kukába dob és a szeméttelepre szállít, a nem jó lelkű kukás meg hagyja ott heverni. És nem szedi fel senki ! Aki kivitte az se, más meg hát ugye… minek szedne fel valami mocskot… Komolyan mondom, fáj a szívem – de hát oda azért még nem jutottam, hogy  én szedjem fel ezeket….
És igen, ez itt egyben a reklám helye is – ha van felesleges megunt cuccod, szólj, elhozom és továbbadom olyan helyre, ahol örömöt okoz, vagy hiányt pótol.

Hát így, valahogy így próbálok én a tegnap írt szövegnek megfelelni, az ott olvasottakkal azonosulni.

Mire megöregszik az ember, tán még okosan élni is megtanul.

(Kép:http://www.evamagazin.hu/data/cikk/59/59540.veradas-jotekony-hatasai.w.jpg)

2015. december 3., csütörtök

Egy kis „ezo” – mert ez is az élet része….




Találtam egy szöveget, ami – szerintem -  érthető, hétköznapi nyelven fogalmaz meg fontos dolgokat, melyekkel foglalkoznunk kellene. Látom, igen sokan rábukkantak már és átvették, bemásolták blogjukba, elnézést, ha most én is ezt teszem, de hátha van olvasóim közt olyan, aki  nem találkozott még ezzel az írással.

A szöveg írója egész hétköznapi, normálisan megfogalmazott mondatokkal mond el fontos, lényeges dolgokat, melyekkel sokkal többet kellene foglalkoznunk, mint amennyit minden más egyéb marhasággal foglalkozunk. Nincsenek benne hókusz-pókuszok, kivitelezhetetlen gyakorlatok és feladatok. Egész egyszerűen csak csend kell hozzá és az, hogy kezdj el gondolkodni….

Bepirosoztam a – szerintem -  leglényegesebb mondatokat. Ha nincs türelmed az egészet végigböngészni – akkor legalább ezek átolvasását ajánlom.
Holnapra pedig már megírtam az 1. és 2. bekezdésben olvashatókkal kapcsolatos tapasztalataimat, gondolataimat – habár akár mindegyik megjelölt szöveggel  tudnék egy egy post erejéig foglalkozni, mert érdemes ilyesmin is gondolkodni néha – szerintem.
                                                                       ********
Ezoterika, ezotéria: A kifejezés a görög εσωτερική, eszóteriké („belső”) szóból ered, ami ezen tanok követőire, a „belső körre” utal, azokra, akik felismerni voltak képesek a tanok összefüggéseit, szemben a „külső körrel” (exoteros), ami a közönséges embereket jelölte.
Bővebb értelemben a lélek belseje felé irányuló utazást, szűkebb értelemben pedig csak a beavatottak számára elérhető misztikus tudást jelent. Az ezotéria az emberiséggel egyidős jelenség, mivel az ember az idők kezdete óta választ keres élete „nagy kérdéseire”. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ezoterika)


Dr. Wayne W. Dyer 12 lépésből álló programja

Tégy rendet az életedben. Igazi inspiráció rohamot fogsz érezni, miután kitakarítottad az életedből mindazokat a dolgokat, melyeknek már nem veszed hasznát.
Ha nem kellett valami az elmúlt egy-két évben, add oda valakinek, aki használni tudja. Szabadulj meg a régi iratoktól, papíroktól, amik csak a helyet foglalják, és csak ritkán van rá szükség. Ajándékozd el a nem használt játékokat, szerszámokat, könyveket, bicikliket, vagy akár konyhai eszközöket egy jótékony szervezet számára.

 
Szabadulj meg mindentől, ami csupán a vagyongyűjtést szolgálja, és egyébként csak zűrzavarossá teszik az életedet. Szókratész szavaival élve: Az az ember van legközelebb Istenhez, akinek a legkevesebbje van. Tehát minél kevesebb dolgot kell biztosítanod, megvédened, leporolnod, újrarendezned és arrébb tenned, annál közelebb leszel ahhoz, hogy meghalld az inspiráció hívását.

Töröld ki a naptáradból a nemkívánatos vagy szükségtelen tevékenységeket és elkötelezettségeket. Ha nem vagy elérhető a Szellem számára, akkor nem fogod megismerni az inspiráció ragyogását. Isten valóban veled fog dolgozni, és útmutatást ad neked – és azoknak az embereknek, akiknek még szüksége van rá – de ha túlságosan be vagy táblázva, el fogod szalasztani ezt a változást hozó ajándékot. Tehát gyakorold, hogy néha nemet tudj mondani az eltúlzott kérésekre anélkül, hogy bűntudatod lenne, hogy egy kis adag szabadidőt fecskendeztél a mindennapi életedbe. 

Gondoskodj arról, hogy a szabadidőt tényleg szabad legyen. Vigyázz az olyan meghívásokra, lehetőségekre, melyek segítenek, hogy a társadalmi piramis tetején maradhass, de amik egyben elnyomják az inspirációhoz való hozzáférésedet. Ha az idődet nem partikkal, társadalmi összejövetelekkel, adománygyűjtő eseményekkel, vagy akár ivászattal és pletykálkodással akarod tölteni, akkor egyszerűen ne tedd. Ne fogadj el olyan meghívásokat, amik nem aktiválják az inspiráció érzését.
Én úgy gondolom, hogy egy este, amit olvasással, írással, esetleg egy kedves barátommal való közös filmnézéssel, vagy a családi vacsorával, netán egy kis testedzéssel tölthetek, sokkal inspirálóbb számomra, mint hogy kiöltözzek egy nívós eseményre, ahol valószínűleg sok jelentéktelen csevegést kell majd megejtenem. Megtanultam, hogyan maradjak ki ezekből az eseményekből anélkül, hogy szabadkoznék, és ezáltal sokkal több inspiráló pillanatom szabadul fel.


Fordíts időt a meditációra és a jógára. Naponta szánj legalább 20 percet arra, hogy csendben ülsz, és tudatos kapcsolatot alakítasz ki Istennel. Bátorítalak arra is, hogy keress egy jóga központot az otthonod közelében, és kezdj el rendszeresen részt venni az alkalmaikon. A jutalom pedig nagy lesz: egészségesebbnek érzed majd magad, kevésbé feszültnek, emellett pedig inspirálni fog az, hogy rövid időn belül mire lehetsz majd képes a testeddel és a testedért.

Térj vissza a természet egyszerűségéhez. Nincs semmi lenyűgözőbb és inspirálóbb a természetnél. Az a fantázia, hogy visszatérjünk egy kevésbe zajos, zsúfolt világba, szinte mindig együtt jár azzal, hogy pompás hegyek között éljünk, vagy erdőkben, vagy a tundrán; egy szigeten; az óceán közelében; vagy egy tó partján. Ezek egyetemes késztetések, hiszen a természet ugyanabból a forrásból keletkezett, amelyből mi magunk is, és a testünket alkotó anyagok mind ugyanúgy megtalálhatóak a természetben is (hiszen csillagporból vagyunk, emlékszel?)

A késztetésed, hogy egyszerűsíts, és inspirálva légy, abból a vágyadból fakad, hogy újra természetes önmagad lehess – ami pedig, a természeti magad. Szóval engedd meg magadnak, hogy utazz vagy az erdőben táborozz; ússz a folyóban vagy az óceánban; ülj egy tábortűz mellé; lovagolj erdei csapásokon; vagy síelj le egy magas hegytetőről. Ez nem kell, hogy hosszú, részletesen megtervezett vakáció legyen, ami csak hónapok múlva lesz – nem számít hol élsz, csupán néhány órára vagy percre vagy egy parktól, táborhelytől, vagy egy ösvénytől, ami lehetővé teszi számodra, hogy érezd, és élvezd, hogy az egész univerzumhoz kapcsolódsz.

Távolodj el a kritikusaidtól. Vedd magad körül olyan emberekkel, akik hasonlóan hozzád, az egyszerűsítés inspirációját keresik. Add néma áldásodat azokra, akik kifogásolnak, vagy konfrontálódnak, és távolítsd el magad az energiáiktól amilyen gyorsan csak tudod. Az életed nagyságrendekkel egyszerűbbé válik, ha nem kell magad senkivel szemben megvédeni, és inkább támogatást kapsz a kritizálás helyett. A kritikákat nem kell többre méltatni egy egyszerű köszönömön, és azon felül, hogy megígéred, megfogadod a hallottakat – ennél bármi több csupán megalapozza a konfliktust, és megvon attól, hogy inspirálva légy. Soha nem kell magadat, vagy a vágyaidat megvédened mások előtt, hiszen azokon a belső érzéseken keresztül szól hozzád a Szellem. Azok a gondolatok szentek, tehát még véletlenül se engedd bárkinek, hogy beletiporjon.

Fordíts időt az egészségedre. Hogyan érezhetnél inspirációt és élhetnél egyszerűségben, ha óriási adag ételeket tömsz magadba, és elzárod a testedet a testmozgástól, amire olyan nagy szüksége van? Emlékezz arra, hogy a tested egy szent templom, amiben az egész életedet töltöd, szóval fordíts minden nap arra időt, hogy formában tartsd. Még akkor is, ha csupán egy háztömbnyi sétára vagy képes, csináld. Hasonlóan, tartsd mindig észben az adagok szabályozását – a gyomrod akkora méretű, mint az öklöd, nem mint egy hordó! Tiszteld a szent templomodat, és egyszerűsíts azáltal, hogy testmozgást végzel, és mértékkel eszel. Szavamat adom, hogy érezni fogod az inspirációt, ha ezeket a tanácsokat szem előtt tartod!

Játssz, játssz, játssz! Leegyszerűsíted az életedet és inspirálod magad, ha megtanulod, hogy játszva, és ne dolgozva haladj végig az életen. Szeretek gyerekek között lenni, mert inspirálnak engem a nevetésükkel és könnyelműségükkel. Igazság szerint, ha nem hallottam már ezerszer, akkor egyszer sem: „Wayne, te sosem fogsz felnőni – mindig csak játszol.” És erre nagyon büszke vagyok! Játszom, amikor a színpadon állva beszédet mondok, és most is játszom, miközben írok.
Kérlek, lépj újra kapcsolatba a benned rejlő igazi, játékos önmagaddal, és ragadj meg minden pillanatot a játékra! És majd észreveszed, hogy tesz ez minden édessé és egyszerűvé.


Lassíts le. Gandhi egyik leginkább megvilágító gondolata emlékeztet minket, hogy többről szól az élet, mint a felgyorsításáról. Ez egy nagyszerű tanács az életed egyszerűsítéséhez – tulajdonképpen lassíts le mindent itt és most néhány pillanat erejéig. Lassan olvasd ezeket a szavakat. Lassítsd le a légzésedet, légy tudatában minden be- és kilégzésnek…
Amikor az autódban ülsz, tedd az autót üresbe, és lazíts. Beszélj lassabban, lassítsd le a belső gondolataidat, és az őrült tempót, amivel éled az életed. Tölts több időt azzal, hogy másokat hallgatsz. Figyeld meg a hajlamodat, hogy közbeszólj és átvedd a beszélgetés irányítását, aztán pedig inkább válaszd a hallgatást. Állj meg, és gyönyörködj a csillagokban egy tiszta éjszakán, és a felhők formájában egy borús napon. Ülj le egy plázában, és csak figyeld meg, hogy siet mindenki, és közben nem tart sehova.
Azáltal, hogy lelassítasz, egyszerűsítesz, és visszatérsz ahhoz a tökéletes tempóhoz, amiben a teremtés is működik. Képzeld el, milyen lenne a természetet siettetni azáltal, hogy kihúzol a földből egy éppen csak kibújó paradicsom palántát – te is olyan természetes vagy, mint az a növény, tehát békélj meg a természet tervének tökéletességével.


Tégy meg mindent, hogy elkerüld az adósságot. Hiszen arra törekszel, hogy leegyszerűsítsd az életedet, szóval szükségtelen, hogy többet vásárolj olyan holmikból, amik csak rendetlenebbé teszik az életedet. Ha nem engedheted meg magadnak, akkor inkább várj addig, amíg már igen. Azzal, hogy adósságba sodrod magad, csak annyit érsz el, hogy egyre több aggodalommal töltöd meg az életed. Ez az aggodalom pedig átveszi a békesség helyét, ahol akkor lehetsz, amikor a Szellemben vagy. Amikor kifejezetten sokat kell dolgoznod, hogy visszafizesd az adósságaidat, a jelen pillanatai sokkal kevésbé élvezhetőek számodra; ennek következtében pedig távolabb vagy az örömtől és békétől, amik az inspiráció védjegyei. Sokkal jobban jársz, ha kevesebbet birtokolsz, és élvezed az életed napjait, mint hogy adósságba hajtod magad, beinvitálva a stresszt és aggodalmat az életedbe, amik mellett nem uralkodhat a nyugalom és béke. És ne feledd, hogy az a pénz, amit birtokolsz, nem más, mint energia – szóval ne csatlakozz rá egy olyan energiaforrásra, ami nincs is ott.
Felejtsd el a készpénz értékét. Próbálok nem túl gyakran gondolni a pénzre, mert úgy vettem észre, hogy akik sokat beszélnek róla, szinte semmi másról nem tudnak beszélni. Tehát tedd azt, amit a szíved élvezetesnek és örömtelinek ítél, és ne azt, amit költséghatékonynak. Ha például te egy bálnavadászatot élveznél igazán, - nem, nem a gyilkolásról van szó, egyszerűen a meglesésükről - akkor határozd el magad, és tedd meg – ne tagadd meg magadtól az élet élvezetét némi pénzügyi részlet miatt. Ne akciókra alapozd a vásárlásaidat, és ne vond meg magadtól az egyszerű örömet, csak azért, mert nem találtál elég jó árat. Megengedheted magadnak a boldog, kielégítő életet; és ha most éppen arra gondolsz, hogy én aztán beszélhetek, ha mégis kopár a pénzügyi helyzeted, akkor te magad állítasz ellenállást magad elé.
Próbáld meg visszafogni magad attól, hogy mindenre árcédulát akassz – hiszen a Szellem világában nincsenek árcédulák. Ne a pénz legyen a vezérelv arra vonatkozóan, hogy mid van, vagy mit csinálsz; inkább egyszerűsítsd le az életedet, térj vissza a Szellemhez, és találd meg mindenben a benne rejlő értéket. Egy dollár nem határoz meg értéket, még akkor sem ha olyan világban élünk, ahol meg akarnak győzni ennek az ellenkezőjéről.


Emlékezz a te szellemedre. Amikor az élet túl bonyolulttá válik, túl gyorssá, túl rendetlenné, túl határidő-orientálttá, akkor emlékezz a saját szellemedre. Az inspiráció felé tartasz, egy egyszerű, békés helyre, ahol harmóniában lehetsz minden teremtmény tökéletes időzítésével. Menj oda az elmédben, rendszeresen állj meg, és emlékezz, mit is szeretnél igazán.
Talán furcsának hathat egy olyan embert idézni az élet egyszerűsítésével kapcsolatban, aki a sikert a legmagasabb intellektuális és társadalmi szinteken személyesíti meg, mégis lássuk, mit mond Albert Einstein a témával kapcsolatban: „Birtoklás, külső siker, ismertség, fényűzés – számomra ezek mindig megvetendőek. Úgy vélem, hogy az egyszerű és szerény életvitel a legjobb mindenki számára, a legjobb mind a testnek, mind az elmének.”  Úgy vélem, ez egy elég jó tanács. Nem gondolod?”


                                                            **************
És aki ezo-témában még olvasgatni szeretne, ajánlom Eckhart Tolle szövegeit. https://hu.wikipedia.org/wiki/Eckhart_Tolle
Itt olvasható tőle pár igencsak elgondolkodtató idézet:  http://www.citatum.hu/szerzo/Eckhart_Tolle
Csak egy  az idézetekből (Elsősorban talán épp önmagamnak ajánlva...):
„Gyakran bármilyen lépés jobb, mint a nem lépés, különösen, ha már hosszú ideje élsz egy boldogtalan helyzetbe ragadva…. Ha pedig valóban nem tehetsz semmit az itt és most megváltoztatására, és nem is tudsz kilépni a helyzetből, akkor minden belső ellenállásodat szélnek eresztve fogadd el a szituációt teljesen! (...) Ezt nevezik megadásnak. A megadás nem gyöngeség! Hatalmas erő van benne!”

Kép: http://members.chello.hu/pubi5605/fraktal07.jpg

2015. december 2., szerda

Kép-nézegető


Ma csak nézegetni- ill. részben ámulni-valót kínálok. Olyan fantasztikus ma már a technika, hogy akár ki sem kell lépned az utcára, mégis gyönyörű dolgokat láthatsz. Sőt, olyasmit is, amit ha kimennél se látnál. Nekem nagyon tetszettek az alábbi linken látható,  pazirik.kft által készített képek, mert szívesen eljátszottam a gondolattal, hogy milyen is lett volna abban a korban élni, amikor a városom így nézett ki.Az alábbi egy a sorozatból: 

Felismered-e hol állt ez az épület ?


Persze lehet, hogy nem  mindenki tölti az (amúgy is kevés) idejét ilyesféle képnézegetéssel, de néha szabad kicsit a kötelezőktől elrugaszkodni és álmodozni. Azt ugyan nem mondanám, hogy bugyogós, turbános törököket szeretnék látni a Széchenyi téren, (sőt farmereseket se túl sokat…) de el kell ismerjem, ha  valóban olyasmi lehetett a dzsámijuk, mint az egyik  képen látható, akkor az szép volt, szebb, mint most. Egyébként is nagyon szívesen nézegetem városom régi képeit, több százas gyűjteményem van a képeslapokból a gépemen, mert nehogymá’ egyszer csak valaki letörölje a netről és akkor én elveszítsem őket (egyszer ilyesmi már történt) !
Én szívesen emlékszem vissza ifjúkorom városára, még akkor is, ha látom ezeken a fekete-fehér fotókon, hogy igencsak lepusztult volt itt akkoriban minden.
Hát igen, igaz a mondás, az idő megszépíti az emlékeket….  

Nem ez az alábbi a kedvenc képem, csak betettem ide, mert  "emlékébresztő" ez is rendesen...Igen, ilyen képek is vannak,  melyek nem a szépségükért fontosak. 70 éve élek itt, van mire emlékeznem...

 


Pécsi képek (fenti fotó innen)
 
8 makett szétválasztós vonalas

Gyönyörű panorámafotók Pécsről:

Öt templom panorámafotói

Pécs története több részes, nagy anyag