Takarékosság

Olvasom, ma – október utolsó munkanapján – van a takarékosság világnapja.
A világ takarékpénztárainak 1924 októberében Milánóban rendezett nemzetközi konferenciáján Európa, Ázsia, Ausztrália 28 országa takarékpénztárainak küldöttei fordultak a világ takarékpénztáraihoz, hogy ünnepeljék a jövőben október utolsó munkanapján A TAKARÉKOSSÁG VILÁGNAPJÁ-t. A Takarékbankok Világszervezetének legfőbb célja a tagok képviselete a nemzetközi szervezeteknél, mint a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, az Európai Unió. A nemzetközi szervezetnek jelenleg több mint 80 országban vannak tagszervezetei. /Neumann-ház Irod.Szerk./  

Nos, úgy gondolom, - ahogy a dolgok jelenleg állnak, a jövőben takarékoskodnunk NEM csak ezen a napon kell majd… /Ám én nem felejtettem el az ötvenes éveket, tehát azt mondom, semmi vész, még tudom a kiadásaimat csökkenteni. Az egyetlen „gondom” az, hogy akkoriban mindenki egyformán szegény volt, ma pedig… na ugye. Itt a bibi…/ Amúgy meg talán az se lenne baj, ha a gyerekek újra megismerkedhetnének a takarékbélyeggel, és átalakulna a "vásárolok hitelre/kártyáról" szemlélet az "előbb takarékoskodom, aztán vásárolok" szemléletre...

 

Petőfi Sándor: Takarékosság

Akármikép csűrjük, csavarjuk,
Szép, aki gazdálkodni tud;
Ilyennek aztán az adósság
Nem köt nyakába háborut;

Nem szurkol, ha bizonyos utcán
Világos nappal menni kell,
Hetykén tekinthet jobbra-balra,
Találkozzék akárkivel;

Nem mondja, amidőn javában
Cseng a kocsmában a pohár:
"Barátim, megbocsássatok, de
Mennem kell, otthon munka vár"...

S a többi! - - szóval, mátul fogva
Takarékos fiú leszek,
Minden garast úgy megbecsűlök,
Miként apám, a jó öreg.

Hej, csakhogy én az efféléket
Mindig pénz fogytán fogadom;
S amint pénzem jön: akkor ismét
Hegyen-völgyön lakodalom.

Pest, 1844. szeptember

 

Október végén

Olvasom, látom, közeleg a tél. Éreztem is az éjjel - ám ha nem azt, akkor fogalmam nincs, miért volt ilyen vacak éjszakám...Szinte félóránként forgolódtam, arról meg, hogy mi minden fáj rajtam/bennem, már szót se. Mondhatom egyszerűen és összefoglalva: minden. Tán most "jön ki" rajtam a pofára-esés traumája ? Tudja manó...
Akkor maradjunk annyiban, hogy mára csak egy verset teszek be ide - úgyis rég olvastunk már.

Tóth Árpád: Október   

A levegő hideg, kék és merev
S sziszegve metszi éles cirpelés
Mint bánya mélyén a kék érceret
A zengő fúró. Már a fény kevés.
A sötét ég tisztára van seperve,
A láthatár fakó vonal, üres, -
Vízszintes közönyét ezüst s veres
Tornyok nem gyujtják fel már. Komor este.

Október. Pompa és szín nincs tovább.
Oh, mikor még arany fény lihegett
S tömör bibor és roskadó brokát
Fedte a kéjes, ájult ligetet...
Már meztelen az erdő. Végesvégig
A züllött úton roncs, bú és szemét.
Korhadó tönkök. Egy nyirkos, setét
Kórón vén varjú hamvas hasa kéklik.

Ősz, fáradt isten! - csendes és unott,
Kinek halavány ujjaid közűl
Arany hullt s már aranyaid unod,
Szeretsz-e? - lelkem hozzád menekűl.
Szemed sárga, hűvös nézését küldd le
A szívemig a hervadt végtelenből,
Im hozzád búsan és keserűn leng föl
Eltűnődésem lassú tömjénfüstje...

Mért élek én? - s boldog mért nem vagyok?
Mért fáj ez örök, tűnődve kuporgó
Magány? - és máskor mégis mért sajog
Magányért lelkem? Oh, lélek, te forró
Tropikus homok! mért hajtasz virágot:
Gyönyörü vágyat s jaj, gyökértelent?
Arany gyümölcsöt a nagy őszi csend
Nekünk nem hoz, csak bút, beteg sirámot...

Oh, ez a vak, szeszélyes földi élet
Adott-e kincset, mely ma is enyém?
Vagy, mit ha bús szemem vizsgálva nézett,
Nem halt el róla szomorún a fény?
Mily szent iramban nyargalnak a lázak
S mily sánta mind a beteljesedés...
Ez hát az élet-lecke? - e kevés
Bölcseség? - ez a lemondó alázat?...

És mégis, míg elnézem csendesen
A vízesést, mely mint roppant szalag,
Ezüst gépszíj egy örök kereken,
Az esti sziklán zúgva leszalad,
- Kitárja újra, reszketőn, sután
Kelyhét a vágy, a lélek bús virága,
Az árva, bíbor kelyhet minden drága
Nagyszerüségek napfénye után...

És fáj az elmulás... mint egykor, régen,
Mikor még mint gyerek, szelíd, zömök,
Ebéd után, kora őszi sötétben
Ültem az elhagyott asztal mögött.
Szomorkodtak a félbehagyott étkek...
Poharak alján tompa tűz... a torta
A halvány tálcán búsan bújt csoportba...
S egyszerre, furcsán, szememben könny égett...

Amikor a vágyak valóra válnak

Előre kell bocsátanom, nem „cicás” hanem „kutyás” vagyok. Életem első cicája, akit az egyik szomszédtól rábeszélésére fogadtam el – Grau – rövid nálam-tartózkodás után eltűnt. Gyönyörű, grafitszürke cica volt, de mivel volt kutyám – ráadásul épp egy kis fiatal kölyök, volt nekem elég gondom-dolgom vele. Nem akartam én macskát.  
Több év telt el csak kutyával, aztán a macskás barátnőm – aki a B.út környékének jólelkű macskavédője, rámbeszélte Schumit. Még fél éves se volt, amikor elütötte egy autó. Megint azt mondtam, nem kell nekem macska. Aztán egy újabb rábeszélésnek engedve 8 éve - ugyancsak ettől a macskás barátnőtől – hozzám került Bandi, a vörös kandúr. Ő volt 7 évig az én „tanuló-macskám”, rajta, vele-általa ismertem meg a macskák macskaságát, különbözőségüket a kutyáktól. /Ugyanis gyerekkoromban se volt cicánk, mert Édesanyám nem szerette…/  
No, Bandi tavaly húsvétkor súlyos szívbetegségben elhunyt. /Aki olvassa a blogot, tudja, kiről van szó./ Csoda volt, hogy megélte ezt a kort, mert őt kétszer is elütötte autó, az első műtéte 15 ezerbe került, a második csak 7-be…  
Újra azt mondtam, nem kell cica – hacsak…hacsak valaki nem talál egy Grau-szerű szürkeséget. A mintát, hogy milyen legyen, kirajzszögeztem az íróasztalomra:
 

Az egész család mozgósítva volt, a szürke macskák viszont eltűntek a föld színéről. Aztán jött Bercike, akit csak úgy becézek, hogy „Drágám” – mert hátra van még az ivartalanítása, ugyanis /azt hiszem már írtam róla/ fiúnak kaptam, de aztán kiderült, hogy lány és egy ivartalanítás ez esetben 15 ezer /egy fiúé „csak” 5 ezer/… Na jó. Van megint macska – láthattátok a képeket. És akkor tegnapelőtt este „találtak” nekem egy csodálatos szürkét. Aki ráadásul garantáltan fiú. Bevallom, csak 30mp-ig vacilláltam. Így hát beköltözött hozzánk Samu, a hamuszürke csoda….

 Az első nap elég izgalmas volt, mert Berci rettentően utálta az új kis jövevényt, hiába volt ő az okosabb/idősebb = 6 hónapos, a pici meg csak 2 hónapos./Vagy épp azért ? Nem nagyon ismerem a macskák lelkét.../ Mára alakult a helyzet. Íme a bizonyíték:

Amúgy meg a Lili egy csoda-kutya. Kétségtelen, a Samu is aranyosan viselkedett, egyet se fújt a kutyára, a macska is első perctől elfogadta az öreglányt. Így hát megszaporodott a család. Most már csak rá kell szoktatnom a macsokat arra, hogy megegyék azt, amit a Lili /hús+zöldség házilag készítve/. És érdekes módon úgy tűnik, a picivel e téren semmi baj nem lesz, a Berci a válogatós. Na de majd ha jönnek a nehéz idők… Nekem meg most már 3 főről kell gondoskodnom...

 

Baleset

No, ez minden kétséget kizáróan nem a Szent Jobb – viszont nekem a legszentebb jobb kezem…. 4 hét forgalomból kivonás, ámbár csak úgy engedtem begipszelni, hogy a sz.gépet azért használni tudjam… Egyébként meg: tegnap este a Trabiból amikor ki akartam szállni, a bal lábam beleakadt a biztonsági övbe, én pedig semmi perc alatt a földhöz csapódtam, mint egy kóbor interkontinentális rakéta.
És igen, majdnem fel is robbantam – a fájdalmaktól. Mindkét térdem, mindkét csuklóm és a fejem érintkezett az édes anyafölddel, illetve annak aszfaltozott részével. Ennyi talán elég is.
Ma reggel sebészet, röntgen, kéztőcsont repedés, gipsz, 4 hét magánzárka /=vezetni egyáltalán nem tudok!!!/. Mivel ez az első törésem, még fogalmam nincs miképp fogom az életemet egyáltalán organizálni egyedül és fél kézzel…..
Mondtam Lilinek, hogy mosogasson el, de nem akart. Hát egyelőre ez van. Ne várjátok, hogy az elkövetkező hetekben túl sokat fogom verni a gépet, mert ezzel a vacak gipsszel bizony nem könnyű…
Amúgy meg van egy mondás, ismeritek ?
 "Az öregség az elesésekkel kezdődik..."
Hát akkor tényleg elkezdődött....

Csúcs-vasút

Szemem-szám tátva maradt a ma hajnali Tv-nézés /N24/ közben. Valahogy nekem eddig nem volt szerencsém filmet látni /habár valamit hallottam róla,/ a Kína és Tibet közt megépült vasútvonalról. Most aztán csodálkozhattam. Ha lehetőségetek lenne valamikor magyar adón ezt a filmet megnézni, nagyon ajánlom. Fantasztikus. Itt a wikiből egy rövid ismertető:  

A kínai vezetés már az ötvenes években elhatározta, hogy megépíti a vasutat Lhászáig. 1956-58 között történt meg a vasút nyomvonalának kijelölése, majd ezt követte a tervezés és az építkezés. A gazdasági problémák és a kulturális forradalom következtében a munkálatok nagyon lassan haladtak. A vasút első, Xiningtől Germuig tartó 814 km-es szakasza 1979-re készült el. A vonal második szakasza Germutól Lhászáig tart, összesen 1142 kilométer hosszú. 
Az átadás 2007 nyarán történt meg. A második szakaszon 960 kilométeren keresztül közel 4000 méter magasságban halad a vonal és 550 km hosszan fagyott altalajon fekszik. A legmagasabb pályaudvara a vonalnak Tang gu-la állomás, amely 5068 m magasan épült, a vasútvonal legmagasabb pontja a tengerszint fölött 5072 méteren, a Tagula-hágó. Az 1142 km hosszú vasútvonal jelentős része a 4000 méter fölé magasodó Tibeti-fennsíkon halad keresztül, ahol több mint ötven 7000 méter fölé tornyosuló hegycsúcs található.  
Ezzel új rekordot állítottak fel, hiszen hegyvidéki területen nem építettek ilyen hosszan vasutat. Hasonló módon egyedülálló a 4905 méter magasságban lévő Fenghuoshan-alagút is a maga 1329 méteres hosszával, amellyel a világ legmagasabban fekvő és leghosszabb vasúti alagútja. A vonalon a szerelvények 120-140 km/órával közlekednek. Ennek előfeltétele volt, hogy a sínek alapozásánál olyan terméskőágyat készítsenek, amely stabil alapokat képes biztosítani a vasútvonal számára. Az építkezés és az üzemfelvétel tervezett költsége 26,2 milliárd jüan, mintegy 3,3 milliárd euró volt.

 A vasút építésekor három fő kérdést kellett megoldani: - a fagyott talaj, - az ökológiai probléma, - a magas fennsík oxigénhiány kérdését. A Kínai Vasúti Minisztérium a fagyott talaj problémájának és az ökológiai kérdés megoldására az összes költség 8%-át fordította. A vasútvonalon a hidak tucatjai és alagutak épültek. A tizenegy állomás vágányhálózata, az üzemi épületek a jövő szállítási kapacitás igényének megfelelően kerültek kialakításra. Tibetben százhúsz ásványi anyag forrását valószínűsítik, emellett földgáz, kőolaj és szén is található. 
A vasútnak köszönhetően ezek szállítása is gazdaságosabbá válik. Nem véletlen, hogy Tibet kínai neve Hszicang, azaz „nyugati kincseskamra”. Az 550 km hosszan a fagyos talajon épült vasút alatt a föld 30 méteres mélységig fagyott. Ha a nyári hónapokban a talaj megolvad, nem tud elszivárogni az olvadékvíz, s így a felső réteg annyira fellazul, hogy a vasúti pálya, mint a mocsárban, egyszerűen elsüllyed. Sokáig ugyanis elsősorban éppen a permafroszt talaj miatt számított lehetetlennek a vasút megépítése. 
A megoldást a „hűtőszekrény” elv jelentette, ami a töltés alatti talaj felolvadását hivatott megakadályozni. A hosszú éveken át végzett kísérletek alapján találtak rá a kínai szakemberek a megfelelő „talajszilárdságot” biztosító megoldásra. 
A pálya mentén látható, a talajba süllyesztett acélcsövek adják a megoldást. A csövek mintegy öt méter mélyen nyúlnak le a talajfelszín alá. Ezek olyan hűtőanyaggal vannak feltöltve, amely jóval a fagypont alatti hőmérsékleten elpárolog. A halmazállapot változás köztudottan hőt von el a környezetéből, ami a nyári hónapokban is a fagypont alatt tartja a talaj hőmérsékletét. 
A pálya kritikus szakaszain több ezer ilyen csövet építettek be a talajba. Más talaj stabilizációs megoldást használnak az alépítmény töltés szilárdítására. Durván faragott köveket négyzetrács alakban egymás mellé helyezve, besüllyesztve mintegy 0,5 méterrel a talajba, a kiálló rész 20-30 cm. A fennsíkon végig söprő szelek hűtik a köveket, így a talajt is, valamint megakadályozzák a szelek talajbontó és elhordó hatását.

  Az ökológiai megóvásra is nagy gondot fordítottak. Az évente kétszer keletről nyugatra, majd vissza több tízezer tibeti antilop vonul. Az antiloptehenek a nyugati területek nyári legelőin hozzák világra a borjaikat. A hatalmas állatvonulás zavarásának elkerülésére építették meg például a Csing-Suj hidat, amely tizenkét kilométeren a síkság fölött vezeti át a vágányt. 
A hídszerkezet nem csak az antilopokat, hanem a kényes talajt borító fűtakarót is védi. Pekingből a néhány éve épült új vasúti pályaudvarról (mely Ázsia legnagyobbika) indul a vonat és negyvenhét óra múlva érkezik meg a jelenlegi végállomásra, a tibeti fővárosba, Lhaszába. A hosszúra nyúlt utazást kényelmessé tették azok a vasúti személykocsik, amelyeket kifejezetten erre a vasútvonalra gyártottak.
A kemény környezeti jellemzők, nagy földrajzi magasság, alacsony légköri nyomás, oxigénhiány, a szigorú hideg, a szélsőséges hőmérsékleti ingadozás, az erős ultraibolya sugárzás, viharos szelek és homokviharok szigorú feltételeket támasztanak az itt közlekedő vonatokkal szemben. A vonatokon állandó orvosi ügyelet és ingyenesen hozzáférhető oxigén-ellátás is van.

Álom-motorosok

Alább azt írtam "pallaci"-nak a sport-témákat hiányoló bejegyzésére, hogy nem szeretem a sportot, azért nem szerepel itt a blogban. Kivétel a lósportból a ló. Ez igaz is, de még valami eszembe jutott.
Bár pár nappal ezelőtt elég elítélően írtam a motorosokról, ám azért mégis van valami, ami érdekelne, ha egy újabb élet lehetőségét kapnám meg. 

Szeretnék egy olyan motoros bandához tartozni, akik friede-freude-eierkuchen / = béke-barátság/ – elvével motoroznak a világban. Ahányszor látok filmen ilyen motoros „bandákat”, valamiféle szabadság-függetlenség-végtelenség érzés bukkan fel az agytekervényeimből. Tegnap is volt a tv-ben egy meglepetés-műsor, ahol a legkülönfélébb embereket ajándékoztak meg a barátaik ezzel-azzal. 

Volt egy ilyen „vad-motoros” amúgy birkaszelíd fickó, aki a motoros csoport lelke volt, és barátai őt lepték meg azzal, hogy kedvenc zenekarát meghívva, egy élő adás részese lehetett, + megkapta a legújabb cd-jüket. Amúgy nekem a „Szelíd motorosok” c. siker-film nem tetszett. Számomra szomorú és értelmetlen sztori volt, nem tudom mitől lett annak akkora híre. Az én képzeletemben ezek a motorosok „szabad” emberek. 

Olyanok, mint az ősidőkben a lóháton vándorló kalandozó népek. És főleg békések, nem durvák. Tudom, persze, hogy tudom, a valóság nem ez, vannak ezek között is szélsőséges, vad palik, vannak esztelenek, akik gyorshajtással mások halálát okozzák. Sőt... Én azonban valami békés csoportosulásban lennék tag – legalább egy álom erejéig. Aztán más sport tényleg nem érdekel… Ez a zene viszont nagyszerű:

Apám kiszól a sírból...

/Bocsánat a kissé morbid címért…/

Hetek óta drága Apámat vélem hallani: ”Kislányom az egyetlen időtálló érték az arany.” Hányszor elmondta…”Vegyél aranyat, ha van megtakarított pénzed ! A háború volt a jó példa, emberek, gyerekek életét menthette meg az, aki pár gramm aranyért aszpirint vagy bármi fontos gyógyszer tudott vásárolni.”  

Legyek őszinte ? Nem nagyon hittem én ezt el, elfogadtam, meghallgattam, mint ahogy a többi, felnőttek által nagy igazságnak hirdetett mondást, de valahogy nem értettem. Egyrészt tán azért, mert nekünk se volt semmiféle „arany-tartalékunk” a nehéz időkre, akkor nekem miért kellett volna bármit is vásárolnom ? 

 Érdekes módon, az arany meg – érthetetlen okból – valahogy taszított. Sose voltam az a mindent-magára-rakó puccos nő, a legcsicsásabb alkalommal is elégséges volt egy szolid nyaklánc és a karika-meg a kísérő gyűrűm. Nem is gyűjtögettem, illetve ami mégis csak rám maradt, meg hozzám került, azoknak jelentős részét már tovább-ajándékoztam, mint olyasfajta értéket, amit az ember úgyse vihet a sírba. Örüljön hát neki az, aki szereti az ilyesmit.

És nem véletlen, hogy ez a fentebb idézett ősrégi – ám elég sokszor hallott szöveg most előjött az agyam legmélyéről. Tegnap a tv híradóban /németRTL/ láttam, ahogy Németországban már az utcára vonultak a kis pénzüket elvesztett, hozzám hasonló nyugdíjasok. Akik egy életen át kuporgatták össze azt. Amiről azt gondolták, nyugdíjas éveikben ha szükség lesz, akkor majd hozzá tudnak nyúlni. És most nincs. NINCS !! 

Csődbe ment a bank, s fordulhatnak bárhová, a pénzük elúszott. A hideg futkosott a hátamon, és bizony nagy nagy kétségeim vannak, hogy mi is lenne egy ilyen esten a követendő út ? És akkor ma reggel itt vár Szurikáta ajánlása http://nol.hu/lap/hetvege/lap-20081025-20081025hv-19  

Tanácstalan vagyok. Azt a nevetségesen kevés kis összeget, amit sikerült „vész idejére” megtakarítani, most egy másfajta vész idején elveszthetem… Elgondolkodtató, számomra ijesztő és mint minden rendes öregember, egyre nehezebben bírom a bizonytalanságokat a hirtelen változásokat. Mint a jó öreg medve, legszívesebben bebújnék egy meleg barlangba s átaludnám a viharos zimankót – de nincs ilyesféle csoda-barlangom.  
Ülök itt a gép előtt, töröm a fejem és hogy szabaduljak a gondolataim terhétől ? Hát legalább leírom… /Tudom, hát-tal nem kezdünk mondatot ! De. Kezdek./

 

Tudomány

A részecskegyorsító
Az elemi részecskék részletes vizsgálatához a tudomány eddigi legnagyobb berendezése szükséges. A Genf melletti kutatóközpontban a 27 kilométer hosszúságú köralagútban a világűr dermesztő hidege fogadja a csaknem a fény sebességével száguldó két protonnyalábot. Ezeket az alagút négy pontján ütköztetik a minden eddiginél hosszabb hadronütköztetőben. E pontokon négy óriásdetektort helyeztek el, amelyek figyelik az ütközés során keletkező részecskéket. 

A tudósok az ütköztetések ,,törmeléke" között új részecskéket remélnek felfedezni, amelynek révén alapvetően új információhoz juthatnak a világűr természetéről, s arról, hogy hogyan jött létre az Univerzum. Az ütközés energiája 14 terraelektronvolt, ami hétszer nagyobb, mint amit a világ jelenlegi legnagyobb gyorsítójában elértek. Ami különlegessé teszi a nagy hadronütköztetőt az az, hogy ez az energia a porszemnél ezermilliárdszor kisebb terültre összpontosul. Az energia ily nagyfokú koncentrációja révén újrateremtődnek az ősrobbanás után közvetlenül kialakuló feltételek. 

Az 1940-es évek végén az európai magfizikusok felismerték, hogy az alapkutatásokhoz olyan nagy részecskegyorsítókra lesz szükség, amelyeknek a méretei és a költségei meghaladják az egyes országok erejét. A tudósok összefogási szándéka támogatásra talált a politikusoknál, akik szívesen segítették a tervet mint az új (nyugat)európai egység szellemének szimbólumát. Az UNESCO is felkarolta a kezdeményezést. 1952 tavaszán 11 ország közös döntésével egy ideiglenes bizottság jött létre, a nukleáris kutatások európai tanácsa, más fordításban az európai atommag-kutatási tanács, francia nevén a Conseil Européen pour la Recherche Nucléaire. Ennek rövidítése a CERN, máig ez a betűszó a kutatóközpont világszerte ismert neve. 1952-ben fogadták el Svájc felajánlását, a Genf melletti területet a laboratórium számára. Az 1954-ben életbe lépett alapító okirat kimondta, hogy nem végeznek katonai célú kutatásokat, a kísérleti és elméleti kutatások eredményeit közzéteszik. 
 

A Large Hadron Collider, azaz a nagy hadron ütköztető neve a berendezés méretére utal: a gyorsítót magába fogadó föld alatti alagút kerülete 27 kilométer. Az alagút akkora, hogy akár metró is járhatna benne. A CERN eredeti svájci területe nem is volt elég a megépítéséhez, a gyorsító átnyúlik Franciaországba is. A hadron szó a részecskék egy családját jelöli, a gyorsítandó részecskék, a protonok ebbe a családba tartoznak. 
Az ütköztető a gyorsító típusára utal: két részecskenyaláb kering körpályán egymással szemben, ellentétes irányban, majd a gyorsító négy pontján összeütköznek, ezeken a pontokon zajlanak a tanulmányozandó részecskeátalakulások. A részecskék akkor tudnak egyre nagyobb sebességre szert tenni, ha útjuk során nem ütköznek akadályba, más atomokba, részecskékbe, ezért az LHC-ban a normál légköri nyomás tízbilliomod részét tartják fenn. 
A műszaki feladat nagyságát mutatja, hogy ezt a fantasztikus légritkítást hatalmas, kb. 6500 köbméter térfogatban kell elérni. A részecskék pályáját közel tízezer, különböző típusú mágnessel alakítják ki. Az LHC-ban szupravezető mágnesekkel hozzák létre a 8,3-8,4 tesla erősségű mágneses teret, ez a tér kétmilliószor erősebb a földmágneses térnél. A mágneseket szuperfolyékony héliummal hűtik 1,9 kelvinre, vagyis -271,4 °C-ra. A távoli világűr ennél melegebb, -270,5 Celsius-fokos. 

 

A részecskegyorsító révén minden eddiginél nagyobb energiájú fizikai folyamatokat tanulmányozhatnak, feltárulnak majd az anyag felépítésének legmélyebb rétegei, és közelebb juthatunk a világegyetem története kezdetének megismeréséhez is. A nagy hadronütköztető segítségével esetleg megfejthető az anyag és az antianyag közötti különbség. A létesítményben hatezernél több tudós dolgozik, s a kísérletek 10 milliárd dollárba kerülnek. Ma az ISS űrállomás az egyetlen, ennél drágább nemzetközi vállalkozás, és drágább lesz a most épülő nemzetközi termonukleáris reaktor is. 

Egyesek szerint ez a kísérlet világvégéhez vezethet. Egy nemzetközi tudóscsoport szerint, ha beüzemel ez az eddig még sosem tapasztalt energiájú rendszer, a rendszeren belül fekete lyukak keletkezhetnek. Ezek a fekete lyukak képesek elnyelni a Földet a kutatás ellenzői szerint. A tudósok, hogy a kísérletet megállítsák, több bírósághoz is beadvánnyal fordultak. Hozzáteszik, nem a kísérletek ellen vannak, csak szerintük még túl korai az időpont, még nem tudni, milyen konzekvenciái lehetnek a folyamatnak.
Fotók itt:

http://www.boston.com/bigpicture/2008/08/the_large_hadron_collider.html

További részletek itt: http://www.origo.hu/tudomany/20080824-indul-a-legnagyobb-reszecskegyorsito-nagy-hadron-utkozteto-az-lhc-.html http://itcafe.hu/hir/cern_lhc_hacker.html

Aranyos...

Varró Dániel: Őszi szonett

Fölkél a nap, az asztalon fanyúl.
Várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl,
de október van, nyirkos és sötét,
az Úr kihörpölé arany sörét.

Arany sörét kihörpölé az Úr,
várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl,
de október van, undok és vizes,
az asztalon fanyúl, leszáll az est.
Leszáll az est, az asztalon levél,
azt írja, vártalak, hova levél?
Várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl,
az asztalon pohár, levél, fanyúl.
Október van, se fény, se árpalé,
arany sörét az Úr kihörpölé.

Egyszer lenn, egyszer fenn

Nem is tudom hol kezdjem/folytassam a mesefolyamot…A keddi délután is elég izgalmasra sikerült, mert a /mostantól nevezzük a pártfogolt kislányomat Dettinek/ tehát bejött a Detti, hogy a hozzám leadott már használt, de kinőtt/megunt, s az ő méretének megfelelő ruhák közül válogasson. Ez afféle maszek turkálónak is nevezhető. Az első válogatást én már megcsináltan, véleményem szerint egész jó kis cuccokat szedtem össze, amit neki szántam. 6 helyett 5 után érkezett, kétségbeesett arccal, hogy elvesztette valahol a bérleteit. 

… Mit tehetem, kocsiba ültünk, le a buszpályaudvara, ott már este nincs olyan ügyelet, ahol le lehetne adni egy bérletet. Ezt ugyan nem értem, hiszen valami tudakozó féle is működik, meg a gépkocsivezetők pihenője is üzemel, de azt mondták, hogy ilyenkor már nem lehet leadni semmit. Akkor megpróbáltuk megkeresni a gk.vezetőt. Amikor elmondtam, mi után, miért érdeklődöm, az első kérdése az ügyeletesnek a volt, hogy és mégis miből gondolom, hogy a buszon veszett el, és hogy egyáltalán elveszett. Lehet, hogy kilopták a gyerek zsebéből. A támadó hangon úgy meglepődtem, hogy rögtön agresszívbe kapcsoltam én is. /El lehetne meditálni ennek lélektani okain is…/

No mindegy, annyit elértem, hogy megadta a gk. rendszámát, és a komlói iroda telefonszámért, mert a busz már sajnos visszament Komlóra. Hazajöttünk. Telefon Komlóra. A gk. vezető nem adott le semmit, de azért érdeklődjük a következő napon is, hátha reggel megtalálja a kocsi takarításakor. Ez után történt a ruhák szétválogatása. Csak csendben döbbengettem magamban, mert ez a kislánya, aki az általam ismert legmélyebb mocsokból és szegénységből jött / segítettem ki ?????/ úgy válogatott a cuccok között, mint egy kis hercegnő. Ez nem divatos, ez fekete, ez azért nem mert csíkos, ez bő, ez szűk……… 
Hát egy ici-picit elöntött a düh. De tartóztattam magam. Ez után – mit tehet az ember, megetettem, hiszen este volt, s mivel nem volt pénze, hogy visszamenjen Komlóra, adtam pénzt is neki, sőt elvittem a buszmegállóhoz, hiszen a busz indulásig alig 15 perc maradt. Vittük persze a ruhacsomagot is, ami max. 2 - de legyek nagyvonalú, mondjuk 3 kg. volt, egy nylon-szatyorban. Amikor a buszpályaudvaron kitettem a gyereket, egyszer csak azt mondja nekem: nem viszem el a ruhát …Azt hittem rosszul hallok… Miért ? – kérdem. Hát csak. Nem akarom. .. 
Pár perce miért-ezés és csak-ozás után úgy bepörögtem, hogy azt mondtam, ha Te nem vagy képes egy elfogadható indokot mondani nekem, hogy miért nem akarod elvinni a csomagot, akkor itt és most befejezzük /már másodszor/ a kapcsolatunkat. Nekem nincs türelmem és idegzetem ilyen értelmetlen dolgokkal foglalkozni. No, ekkor azért kézbe vette a szatyrot, és elment. Dühtől fortyogva jöttem haza, s később – nem bírtam ki – felhívtam az átmeneti otthont, és megkérdeztem, hogy egyáltalán haza vitte-e a csomagot, mert volt egy olyan érzésem, hogy valahol egy kukába behajította. Hát hazavitte….  
Nos, bocsánat, de ezt kénytelen voltam leírni, hogy a gondolati tehertől megszabaduljak. Igazából, a keddi szép nap ezzel a bosszúsággal fejeződött be. 
 

Aztán azért szerdán volt kárpótlás, mert az életünket igazgató angyalok, vagy tudoménkik elrendezik, hogy a csalódás után érje már valami öröm is az embert. Kissé váratlanul ugyan, de nagy-nagy örömömre testvéreméktől meghívást kaptam egy pécsváradi gesztenyesütögetésre, ami csodálatos volt. 

Írtam én már erről a pécsváradi kertről többször is, a paradicsom földi helye, csend, gyönyörű kilátás, nyugalom. Az ember szabályosan azt érzi, hogy városi, állandóan kissé görcsbe szorult lelke itt valahogy kioldódik, elcsitul, és innen hazajönni annyi, mint egy 3 napos wellness hétvégén résztvenni, s közben nem került egy fillérbe sem.

Most egyéb sokféle intézni valóm miatt abbahagyom ugyan az írást, de remélem este lesz még időm, hogy a mai nappal kapcsolatban is írjak valamit.