Hogy az
előző napi hegyeimre való visszaemlékezés, s az utánuk való mérhetetlen
vágyakozás, vagy valami front okozta a
rosszkedvemet vasárnap – nem tudom. Tény, hogy nagyon nem bírtam magammal, s el
KELLETT mennem már valahová – ahol nem félek. (Tekintve, hogy a fóbiám miatt
egyedül már nem merek a Mecsekbe felmenni…)
Szóval
beültem az autóba, s elmentem Óbányára, http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93b%C3%A1nya
mert halottam, hogy ott nemrégiben átadtak egy szobrot – gondoltam ideje, hogy
megnézzem. Amúgy is több évtized elmúlt már azóta, hogy ott jártam….
Már
Hirdnél éreztem a várostól (és bezárt önmagamtól) való távolság áldásos
hatását. Hiába no, imádok vezetni, ha ingyen lenne a benzin én valószínű ki se
szállnék az autómból tán még abban is aludnék…
Pécsváradon
már dudorásztam, a viaduktoknál mosolyogtam, Mecseknádasdon meg tudtam: EZ a
gyógyszerem: menni…menni….menni….
Óbányán
nagyon régen jártam, de kellemes emlékek kötnek ide. Egyszer rég, még öcsémmel
is megjártuk a Magyaregregy-Mecseknádas közti – nem is csekélyke – utat. A falu rengeteget változott, elsősorban ma
már üdülőfalu – és hát a környezete pompás! Ahogy lekanyarodtam a mecseknádasdi
temetőnél a hatosról, pár perc múlva már egy szűk úton, sűrű erőben jártam, s
azonnal meg is álltam, mert a letekert ablakomon át isteni erdőillat áradt
befelé – és miután leállítottam a motort, rögtön hallottam azt a semmivel fel
nem cserélhető csodás hangot, amit egy sietős patak a köveken szökdécselve
hallat. Jó kis esők voltak mostanában, bő vízzel folyik az Öreg patak.
És máris,
máris ott voltam a „hegyeim között” – egyszerűen nem is tudok másra gondolni
csak az „én hegyeimre” – ha valami hasonló környezetbe kerülök. Most is ez
történt – és máris boldog voltam.
A faluban
nem lehet autóval végigmenni, a templomnál kell hagyni a kocsit és egy keveset
(kb. 1 km) gyalogolni kell, míg kiér az ember a pisztrángos tavakhoz. A falu
egy utcás, kedves kis sváb-házak sorakoznak szorosan egymás mellett, szinte
kivétel nélkül szépen karbantartva. Több házon panzió felirat, virágok,
zöld fű és a házak kertjének végében ott az erdő, tehát erdőillat van mindenütt.
A
patakmeder – számolva a nagy esőzések utáni áradással - praktikusan burkolva
van, az árokfal magasan kővel van kirakva, hogy a felhőszakadások vize még csak
véletlenül se okozhasson árvizet a faluban. Olvastam egyik ismertetőben, hogy a
faluban minden van, gáz, víz, villany, szennyvízhálózat, telefon, Internet – mostanában
talán csak a fizetőképes kereslet esett kissé vissza. A turistaházra is ki van
írva, hogy eladó – ezt nem is értem, de biztos oka van….
Miután a
házak elmaradnak mellőlem, máris elértem a hajdani strandot – amikor én itt
jártam, a patakvíz be volt vezetve ebbe a kicsi medencébe és nyáron lehetett
itt fürdeni. Azóta – gondolom az eü. szabványok szigorodása miatt – max. a
kacsák fürödhetnek a patak vizében, a medence is tönkrement. Igaz, egy strand üzemeltetése nem is olcsó
– a vízellátás sem folyamatos…szóval a strand megszűnt. A mellette lévő kis
étterem/bisztró viszont még üzemel. A neve most „Falánk pisztráng” – és a pár
lépésre lévő tóból fogják a friss pisztrángokat a kedves vendég
igénye szerint….
És máris
a tavaknál vagyunk, ezeket a Kisújbánya felől érkező patak látja el
folyamatosan friss, tiszta, hűvös vízzel, mely egy mókás kis vízikeréken át
csobogva frissíti a halak lakását.
A tavak
mellett sétálva bekukkantottam az erdőbe, s bár a sötét és a távolság miatt nem
valami jól sikerültek a képek, de bizony gombákat láttam, őzlábat és keserű
gombát. Eszembe is jutott, hogy most ha kimelegszik az idő, érdemes lenne
elmenni gombát keresni – aztán rögtön le is beszéltem magam, mert ugye, kivel
menjek ????
Nagy
örömömre őszi kikericset is találtam – el kellene mennem Magyaregregyre is,
mert arrafelé ilyenkor tele vannak a rétek ezzel a kedves kis lila virággal.
Természetesen
felszedtem kb. 2 kg. követ, melyeket itthon megmostam, és kiválogattam, de
szokás szerint a "kevésbé jókat" se volt szívem kidobni – vagyis megint
szaporodott a kő- és kavicsgyűjteményem…
Visszatérve
a faluba, megérdeklődtem, hogy a falumúzeum mikor van nyitva, s azt a választ
kaptam, hogy akármikor, ha bemegyek a szembe-házba és megkérem a nénit, hogy
nyissa ki nekem. No, ezt is tettem és tényleg kinyitotta ! Kicsi múzeum ez, de
amit tudtak, összeszedtek, a régi üveghuták csekélyke maradékát, az agyagozás
kellékeit, s mert sváb falu, a jellegzetes ruhákat, edényeket, textíliákat. A
néni egyébként csuhé-figurákat is készít és képzeljétek, amikor megköszöntem a
kedvességét, hogy csak nekem kinyitotta a kiállítást, akkor még én kaptam
ajándékot, egy aranyos, karácsonyfára akasztható csuhé-harangot ! Egészen
meghatódtam…
Hazafelé
egy rét szélén megálltam, szedtem egy
nagy csokor mindenféle virágot, seprencét, borsmentát, féregűző varádicsot –
most itt állnak a vázámban, s ha rájuk nézek elmosolyodom….
 |
Szlovéniában is lehetne...
|
 |
Tehenek nincsenek - vagy csak nem láttam...
|
 |
Egy nagyon öreg vízimalom, amit még laknak, de már kereke sincs és egy még öregebb elhagyott ház
|
 |
Házak....
|
 |
Nem dekoráció - használják !
|
 |
A kikövezett patakmeder
|
 |
| Panziók.... |
 |
| A fazekas kertje |
 |
A templom
|
 |
| A hagyományőrző múzeum |
 |
Először azt hittem, őzek, aztán láttam "csak" kecskék...
|
 |
A patakmeder ez erdő szélén is rendben
|
 |
Vendéglő a tavak közelében
|
 |
Túristaház
|
 |
A két tó közül a nagyobb, alsó
|
 |
| A csobogó, meg a pisztrángok |
 |
Gombák - messziről
|
 |
| Szt. Margit szobra |
 |
A boldog délután emléke itthon...
|
