2010. június 14., hétfő

Mahler + Klimt = Salzkammergut

Nem lettem kész a mára tervezett anyaghoz tartozó fotókkal, most el kell mennem meggyet szedni, kedves kis barátnőmhöz, aztán úgy tervezem, még ma feldolgozom amit szedtem, mert holnap is velük van randevúm – „cukorborsó aratási kisegítőként” :- ) és akkor azt is el kell majd rakni. Szerdára is van már program szóval, ez a hét, de legalábbis az első fele jó rendesen tele van pakolva feladatokkal.
Így hát olyasmiről írok, amihez máshonnan is tudok képet szerezni és amúgy érdekesnek tartom. Vagyis számomra az volt, ugyanis ilyen összefüggésben nem tudtam róla.

Két rendszeresen olvasott blogomban is divatba jött a „találós-kérdésezés” – én ugyan ebben nem vagyok nagy, de megfordult egy másodpercig a fejemben, fel kellene tennem a kérdést, milyen összekötő kapcsot tudtok mondani a két Gustav, Mahler és Klimt között ? De aztán rájöttem, hogy az egy dolog, hogy én épp véletlenül láttam ezt a filmet, és talán annyira nem is köztudott az, amiről írni akarok.
Aki akar, a gugliban utánanézhet a festő és a zeneszerző életrajzának, műveinek, de az említett film azt emelte ki, hogy a Salzkammerguti tavak környékén, miután Ferenc József édesanyja, Zsófia főhercegné a Bad Ischl-i gyógyfürdőkúrák után három fiúgyermeket is sikeresen a világra hozott, hirtelen fellendült az idegenforgalom. A varázslatos szépségű tavak (sok van) partján sorra épültek a mondén és nem-mondén üdülőhelyek, sikk lett ezen a környéken nyaralni. Volt, aki parasztházakat bérelt, de a tehetősebbek természetesen saját nyaralót építettek, majd hamarosan a szállodák száma is megszaporodott.
Végül is a két híres ember közti összefüggés annyi (lett volna), hogy mindketten örömmel, és sokszor nyaraltak a tavak partján, s mindkettejüket megihlette a csodálatos tóvidék.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Gustav_Mahler



http://hu.wikipedia.org/wiki/Gustav_Klimt


Mahler zenéjét nem nagyon ismerem (a „valkűröst” leszámítva), Klimt képeit viszont annál inkább imádom. Van bennük valami mesebeli varázslat – legalábbis számomra.
Nos, akit érdekelt a két nagy művész olvashat/hallgathat/nézegethet róluk/tőlük a guglin keresztül rengeteget.
(A csatolt kép innen: http://www.leninimports.com/gustav_klimt_gallery_12.jpg)

9 megjegyzés:

  1. Másodszor is eltévesztettem!
    Törölni meg nem tudok ? (...)
    Időpont változás (remélem...) :-(

    VálaszTörlés
  2. A hibásakat töröltem. (Fogalmam nincs, hogy időnként miért tűnik el a kuka.)

    VálaszTörlés
  3. "Találós kérdéshez" Itt van egy cikk:
    Képtelen kérdések(?) (megjelent egy könyv ?) - és benne a "tévhitek". (meg a hülyeségek)- ill. abban említik még :
    urbanlegends
    Ehhez csak annyit, gogy az én könyvem : Szuhay-Havas Ervin : Meglepetések enciklopédiája [ Képtelen kérdések-különös válaszok] Kossuth K./1988/332 old./80 Ft (!)- (megjegyzem Szuhay-Havas E. meghalt 1998.)- Na, abból a kedvelt témám : Miért látjuk a kígyójelet a gyógyszertárakon ?- és ilyesmik.
    (hamisan rögzült mondások) -
    Na, lássam,jó linket írtam-e ma ?

    VálaszTörlés
  4. Beírtam az első hozzászólást. Majd elküldtem. Akkor ott volt a kuka ! - leellenőriztem,hogy a linkek jók-e ? (jók) - na, azután meg el is tűnt a kuka! - Lehet,hogy "teljesen" el kell hagyni a blogot ?- és azután újra előjönne ?- (hát, nem tudom)
    Mellesleg :
    Szúnyogirtásról Azt tapasztaltam (estére) valamelyest (?) hatott a nikotinos (!) permetezésem. (Jó kérdés, elküldtem-e a fotókat?)
    *******************************

    VálaszTörlés
  5. Bocs'
    szúnyogirtásról (remélem) - benne lehet szavazni!

    VálaszTörlés
  6. Klimt rajongók közé tartozom!

    VálaszTörlés
  7. @Aranyosfodorkának 8elsősorban)
    Készülj! (...)
    kezdődik(!)
    (fotókat nem várnak ! (?) ...)
    :-) :-) :-)
    Más : (bár én végigaludtam) gratulálok a VB-n első alkalommal szereplő szlovén csapatnak!
    (pontosítandó) - ma volt ez ?- (...)
    ************************************

    VálaszTörlés
  8. Nem, - vasárnap játszottak ( Algéria ellen - 2:0) - a többi nagyjából OK! :-)

    VálaszTörlés
  9. Klimt nagyon felkapott lett! Én is imádom és mindig azon ábrándoztam, ha új házunk lesz, megcsinálom üvegből "A csók"c. festményét /csak egy részletét!/, milyen jól fog mutatni a hálóban... De miután azt tapasztaltam, hogy már mindenki, mindenből megcsinálta, nekünk meg "elúszott" az új házunk, hát nem fogok hozzá!
    Klimt apró, fantasztikusan színes, mozaik-szerű ecsetvonásai teszik számomra csodálatossá az alkotásait! Nem tudok betelni vele! Mahler-rel előbb...Bár zenekedvelő vagyok, de kevés művére mondanám, hogy kifejezetten szeretem. Bocs, Gusztáv!:)

    VálaszTörlés