2010. június 9., szerda

Meglepetés a tűztoronyban.

Végre, végre egyszer már valami igazán pozitív élményről is be tudok számolni. Ez még hétfőn volt, de csak ma kerül sorra a nálam összetorlódott sokféle anyag miatt…
Szóval a Tűztorony Galériába mentem, mert olvastam, hogy pár nappal előbb ott egy új kiállítás nyílt. Itt is zárt kapu fogadott, s amikor meg akartam tudakolni a parkoló portásától, hogy mikor vannak nyitva, akkor azt mondta, menjek fel az épület másik végében lévő irodába, érdeklődjem ott.
Így is tettem, s találtam egy nagyon kedves fiatal hölgyet, aki elmondta, változott a nyitvatartásuk, ezentúl hétfő szünnap lesz, de ha kíváncsi vagyok a képekre, nagyon szívesen átjön velem és megmutatja. Hát a hálától és a meghatottságtól majd elolvadtam. Végre, végre valaki, aki a látogatót emberszámba veszi, aki még egy kis szívességet is hajlandó hozni csak azért, hogy egy művésztársa alkotásait megmutathassa, aki nem hajt el azzal, hogy ma a tárlat zárva van !!!! De szeretném, ha soraimat olvasná valaki aki megdicsérheti ezt a kislányt ! (Bocs, de hozzám képest igazán kislány volt…)

„Batykó Róbert témáit a hétköznapi életből veszi, kiragadja ezeket eredeti környezetükből, felnagyítja, montázsolja és monokróm felületre helyezi. Graffitisként kezdte és nem tett le erről a műfajról, elmondása szerint nem sok mindenben különböznek a vászonra rajzolt munkái az utcafalakétól, talán annyi, hogy ez utóbbihoz kevesebb az ideje. Mindenhova zománcfestékkel és más egyéb tartós festékkel alkot.” ( http://cotcot.hu/tag/ajanlo?page=6 )
Nekem kicsit túl modernek ezek a képek, de lefotóztam párat, hogy Ti is lássatok belőle valamennyit:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése