Utószó a zengővárkonyi kiránduláshoz: Dombay tó

Zengővárkonyból Pécsváradra, nem a jártabb főúton, hanem a szőlődomb felé indultunk haza. Egyrészt, mert nagyon szeretem az elhagyatottabb, kisebb forgalmú utakat, másrészt, mert volt valami emlékem, hogy itt van a közelben Rockenbauer Pál sírja is.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Rockenbauer_P%C3%A1l
És tényleg, egy kanyarban kis tábla jelzi a sírhoz vezető utat. Megálltunk,  öt perc se kellett és máris a sírnál voltunk:

A hajdanvolt csodaszép gesztenyést benőtték már a mindenféle egyéb fák, kár, hogy elpusztult, én még emlékszem rá, milyen volt régen. Most csak itt-ott mered az égre pár kopasz ág. Igaz, talán reményt-keltőnek lehet nevezni, hogy a természet varázslata segítségével, azért  néhol mégis csak előbújt egy-egy tüskésbugyrú gesztenyefácska…

Pécsváradon a főtér árnyas fagyizójában elképesztettük a pincérlányt, mert a gyümölcstorta mellé, a tányérra kértünk egy-egy gombóc eperfagyit is. Ilyent ő még sosem hallott, de elhitte nekünk, hogy nem rossz az !  Sajnos, előbb befaltuk, mintsem eszembe jutott volna lefotózni.

Hazafelé (szokás szerint) a belső, régi hatoson jöttünk. Egy helyen, ahonnan szépen rá lehet látni  a Szilágy puszta melletti halastavakra, megálltam fotózni – de azt sajnálom, hogy a gólya „kirepült” a képből. Épp akkor szállt fel, amikor fényképeztem, s el kellett döntenem, a tavakat, vagy őt akarom-e látni a képen ? Ez esetben a tavakat akartam. Szépek. Mint egy gyöngyfüzér, úgy sorjáznak egymás után.

A Dombay tónál is nagyon régen jártam  http://hu.wikipedia.org/wiki/Dombay-t%C3%B3  békés, szép hely, jó lehet itt pihenve eltölteni egy-két hetet. Szomorú szívvel fotóztam le a szétesőben lévő kicsi vasútállomását. Azt hiszem tán egy éve, hogy leállították az erre jövő vasútvonalat, és átadtak mindent az enyészetnek. Hát ez lett belőle:

Még egy megállás volt betervezve, nevezetesen a hirdi  öreg temető. Jó tíz éve egyszer én itt megtaláltam egy feltételezett ősöm sírját. Ük- és szépszüleim éltek itt, molnárok voltak Hirden. Akkor régen találtam egy Eilinsfeld Sára feliratú, nagyon nagyon régi, homokkőből készült sírkövet, melyen 18..  volt csak látható a  születési évszámból. Az volt az érzésem (a névazonosság alapján), hogy valamiféle rokonom lehetett.  Valahogy aztán mindig úgy alakult, hogy bár jártam erre, de a lefotózást csak halogattam. Majd legközelebb….

Hát most már erre nem kerülhet sor, mert egyrészt fel se ismertem100 %-os biztonsággal a sírkövet, s azon a helyen, ahol évekkel ezelőtt megtaláltam, állt ugyan egy sírkő, olyan sárgás homokkőből, mint az a bizonyos régi, de már semmi nem volt rajta olvasható…. Sajnálom.  A temető egyébként elhagyatott, már nem is temetkeznek ide. Valahogy szomorú és megható is volt egyben…