2011. augusztus 14., vasárnap

Zengővárkony 3. A Tájház


Valójában a Tojásmúzeum udvarában álló, régi építésű, tipikus, tornácos falusi ház a „Tájház”. Természetesen a belső szépségek annyira elvarázsoltak, meg a múzeumvezetővel olyan mélységekig menően elbeszélgettünk, mintha 50 éve ismernénk egymást, s eközben  magáról a tornácos házról meg elfelejtettem képet készíteni. Belül azonban valóban meghatóan szépséges anyag vár bemutatkozásra.  Egy hajdanvolt szoba ősrégi berendezései, nagyon jó állapotban. A fotók sajnos szokás szerintiek  :- (    

Az ember csak áll és csendben elnézi a 100 évnél idősebb bútorokat, nemes egyszerűségüket, mégis faragásában-festésében a szépre törekvést. Két szövőszék is van. Mindegyiken rajt a tulajdonos neve. A magasra vetett ágyról is leolvasható, kik háltak 1903-ban benne.

A kiállításon szép háziszőttes terítők is vásárolhatók és vannak fazekas alkotások is – majdnem vettem egy méztartó köcsögöcskét – de aztán lebeszéltem magam, hát egy már van, kettő meg minek ? Pedig nagyon aranyos, marokba-illő volt….
Az ágyon is, egy másik széken is – mintha viselője épp most tette volna le – ott pihent puhán egy-egy berliner…
Mai napig sajnálom, hogy (a hülye jó szívemmel) elajándékoztam az enyémet, ami pedig olyan különös módon jutott hozzám. (A szomszédban meghalt egy sváb néni, a gyerekei mindent, de a szó szoros értelmében mindenét egy hatalmas konténerbe bedobáltak és üresen eladták a házat. Szívet szomorító volt látni…Még ma is arra gondolok, lehet, hogy egy megfelelő tulajdonos/vásárló akár még többet is adott volna, ha a bent-lévőkkel együtt kapja meg a házat. Én akkor még dolgoztam, későn értem haza.  Addigra a cigányok elvitték azt, ami vasból meg fából volt. De egy  hordott/használt berlinerkendő úgy látszik, senkinek se kellet. Azt hazahoztam, a belekapaszkodott fűszálakat, faágacskákat kioperáltam belőle, egy helyen megstoppoltam, kimostam – és volt egy IGAZI berlinerem. Aztán egyszer nagyon kérte valaki – hát odaadtam. Sajnálom  ma már….)

Szóval a tájházat is megnézésre ajánlom !





















4 megjegyzés:

  1. Ez aztán igen ! (Főleg azért, mert erről nem is tudtam ?- ne részletezzem most, (ismétlés) hogy jártam az udvaron.)
    Szokás szerint nem kisebbítve "munkádat"! Tájház
    Bár nem néztem végig (még) de benne a kendő is. (?)
    Csak-csak megjegyzem (bár más is kikeresheti) a gyűjtést kezdte Császár János tanító.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Fodorka!
    Elöljároban nagyon köszönöm hogy feltetted a Zengővárkony. 1.2.3. írásodat. feledésbe merült, unokám volt a tavasszal, , mesélte milyen szép minden, neki a tojás muzeum tetszett a legjobban.. Akkor megfogadtam elmegyünk megnézni... és elfejtettük.... jó volt olvasni.
    egyébként is várom minden alkalommal írásodat kíváncsian várom, mivel rukkolsz elő
    Szép estét!

    VálaszTörlés
  3. Szép kirándulás volt.Úgy látom ezzel nem vagyok egyedül.Olvasni olvastam a tojásmúzeumról,de sem a tájházról,sem a szalmaházról nem tudtam.
    Nekem nincs bajom a fotókkal:)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Vera, még nem késő, előttünk a - remélhetőleg - szép ősz. feltétlenül látogassatok el Zengővárkonyba, tényleg megéri !

    VálaszTörlés