2012. november 3., szombat

Összevissza képek



A pénteki esős nap után nem reméltem, hogy  a mai ilyen csodálatos lesz. Akárhogy is vesszük, a november már téli hónap…És  ma reggel ugyan orromig se láttam, amikor felébredtem és kinéztem az udvarba, de aztán egy varázsütésre felszállt a köd,  és szikrázva kisütött a nap.
Nekiindultam egy „kálvária-fotózós” körútra, mely nagyszerűen sikerült.
276 db. fotó készült, hét településen jártam… Nem mindenütt sikerrel – de majd beszámolok a másik blogban részletesen mindenről. Itt és most csak azt szeretném megírni, hogy  egy ilyen út  hetekre, vagy ki tudja, hónapokra feltölt. Ami nem is baj. Jön a tél, a bezárkózás ideje...

Semmi „különös” nem történt és semmi extrát nem láttam, de a lakás-város-szomszéd-bolt-ismerős „kockából” kicsit kikukkantottam.  Elámultam (nem először, hanem százezredszerre) azokon a csodás őszi színeken, amit ilyenkor produkálni tud a természet. A festők csak utánozni tudják(ha egyáltalán) – de igaziból „kikeverni” csak a természet tud színeket.
Nem fotóztam őszi fát, pedig volt rengeteg csodaszép. Aranysárga, zöldesbarna, vöröses. Nem álltam meg a zöld-selymű búzatábláknál, ahol a tavaszi búza már ott mutogatja picuri kis hajtását, a hatalmas zöld tábla pedig egyszercsak átmegy égkékbe ott, ahol a kettő összeér. 100 méterenként meg kellett volna állnom – de ehhez nem volt időm. Elég nagy területet jártam be,  7 kálváriát fotóztam végig – épp elég volt ez is egy napra.

Amiket menetközben láttam, s ami miatt mégis csak egy kattintás erejére megálltam, azokat itt alább láthatod. Sajnos a „beteg” fényképezőgépemmel készültek a képek. Nem tudom érdemes-e javíttatni, ha ugyan egyáltalán lehet, de ha lehet, az is 6 ezerbe kerülne..

 Ez még csütörtöki kép, és ráadásul a teljes szivárványnak csak a fele, sőt a vékonyabb második csík itt alig látszik -  pedig volt ! Nagyon rég nem láttam ilyen szépséget és sajnálom, hogy csak ennyit tudott a gépem "befogni" az egészből. Pedig gyönyörű volt...



 Ez valami hihetetlen kép volt... Ahogy felszállt a köd, és kisütött a nap, mintha a földből a víz, gyorsan párává alakulva, a felhő után akarna szállni...vagy nem is tudom. Lenyűgöző látvány volt. Lehet persze, hogy ez a képen nem "jön át"...Csak pár percig tartott, s nekem sikerült ezen pillanatok egyikét megörökíteni. Feledhetetlen.

Különféle katicák találkozója a bólyi szentháromság szobron...

Kedvencem, egy keresztes - végre nem a hasát mutatta !



Ki gondolná, hogy november  3-án pillangót, szabadon repkedő legyet, méhecskét lehet virágokon fotózni ? 
Rettentően sajnálom, de egerészölyvet egyet sem sikerült "lekapnom". Legalább tízet láttam - de ahányszor megálltam, elmenekültek. Pedig nem puskával mentem...

4 megjegyzés:

  1. Csak nem elkeseredni ! ( ha nem "szidnád" annyit a gépedet, tán' észre sem lehetne venni a "hibákat." ) Tipp : Hibaizmus és pixelszag
    Más nov.5-én 18:00 óra A Fókusz csoport kiállítása + könyvük ! (Pécs) stb.

    VálaszTörlés
  2. A katicatalálkozó tetszik a legjobban, a párás leheletű föld fantasztikus lehetett élőben.

    Kompakt géped van? Mert az az általános tapasztalat, ha megjelenik a fotókon egy elég nagy homályos folt (és nem a lencse szennyeződése)akkor sajnos tényleg a végét járja. Reméljük, nem!

    VálaszTörlés
  3. Azt hiszem Cirip, hogy az van, de nem esküszöm rá...Nagyon béna vagyok etéren. FUJIFILM van ráírva, 8.1 MP és olyan 20 ezer körül volt az ára. Szóval egyszerű gép, ezért is nagyon bizonytalan vagyok, érdemes-e 6 ezerért esetleg javítgatni ? Venni kell egy másikat majd....

    Az a párolgó föld, az valami leírhatatlan volt. Már már misztikus ! Sosem láttam még ilyent.

    VálaszTörlés