2014. május 19., hétfő

Bányajárás=boldogság


Kb. 20 éve vártam erre a lehetőségre. Mert ennyi ideje egészen biztos, hogy foglalkoztat a Pécs határában lévő homokbánya. Valahogy talán nem „akartam” a dolgot eléggé, mert csak most jött össze. Idén ugyanis elhatároztam, hogy „bármi áron” bejutok. És teljesen hivatalosan, egy látogató csoporthoz csatlakozhattam is. A négy napos eső után tartottam tőle, hogy rossz lesz a terep (=pocsolyás, sáros) – de ebben tévedtem, mert ezt a rengeteg esőt a homok pompásan beszívta, és csak néhol csillant meg a gödör fenekén a víz. Meglehet, ott máskor is megáll, nem csak ilyen nagy esőkor. Mindenesetre gumicsizmában indultam neki a túrának.
Itt a térkép, ahol látható a bánya, ill. kb. az a hely, ahol a „kincseimet” találtam.








"A Pécs keleti határán, a 6-os főút mentén lévő Danitz-pusztai homokbánya pannon korú (kb.14 millió évvel ezelőtti) üledéket tár fel. A bányában jól tanulmányozhatók a pannon szerkezeti mozgásai és az akkori fauna nyomai. Bár a bánya elsősorban az őslénygyűjtőket vonzza, az ásványgyűjtő is találhat néhány érdekességet….." http://geomania.hu/lelohely.php?lelohely=222

- azoknak ajánlom, akik kicsit érdeklődnek a téma iránt. De itt van egy nagyon jó képes anyag is – ez segített nekem beazonosítani a kincseimet.
A köveket ugyan nem, de a fosszíliákat igen !
Ugyancsak ebben az anyagban találtam utalást (= „A szemcsealak-vizsgálatok alapján erős szerepe volt a közeli folyóvízi szállításnak is.” ) kedvenc teóriámra, nevezetesen annak a nagy folyónak a nyomára, melyről több helyen is írtam, melynek kavicsai a leglehetetlenebb és leghihetetlenebb helyeken bukkannak fel, (Árpád tető, Kozári kőbánya, Tripammer fa környéke, és a homokbányától  nem messze lévő lankásabb terület )

Nagy öröm volt nekem ez a mai nap. Ebből most eléldegélek egy ideig – és akárhányszor elégedetlenkedni kezdenék, remélem lesz annyi eszem, hogy kezembe veszem a 14 millió éves kis csigolyát és megkérdezem magamtól: mit is akarok  tulajdonképp ? Hiszen semmi sem fontos hozzá képest…és semmi se vagyok hozzá képest, mert belőlem még ennyi sem fog maradni 14 millió év múlva.

Indulás lefelé...
Meredek rézsűk
A képen látható részen keresgéltünk
A partoldal közelebbről
A bányán belüli autóút
Itt folyik jelenleg a kitermelés
Sárga és szürkésfehér rétegek váltakozása
A zsákmány
A Kincs:  14 millió éves delfincsigolya és tengeri keszeg (Sparus)metszőfoga (balra fent a kis fehéres, csúcsos). A két jobboldali is megkövesedett csont, de nem tudom mi.




Kövek, melyeket nem tudok meghatározni. Nagyon sajnálom...
A hangyák szeretnek itt élni...
Madár-lábnyomok a pocsolya vizében
Virág kevés van...

Kár, hogy befogadják az építési törmeléket....
...mert az emberek más szemetet is dobálnak bele...

  
Este aztán nehezen tudtam elaludni…Elképzeltem ezt a vidéket, amikor langyos, kristálytiszta, türkizkék tenger hullámozott itt, a sárga homokos partokon, a vízben pedig delfinek ugráltak. Ragyogott a nap, különös fák-virágok nőttek. Olyan hihetetlen, mégis szép lehetett.
És ehhez a  meseszép múlthoz mi annyit adunk hozzá, hogy közéborítjuk jelenünk mocskát. Ha ugyan 14 millió év múlva lesznek még emberek, ha ugyan áskálni fognak a földben, mit fognak rólunk gondolni, ha megtalálják a szemetünket  ?




             

7 megjegyzés:

  1. De jó! Te is fényképeztél pipacsot. A kincseid is érdekesek. Az szemét most tényleg csúnyán néz ott ki, de nem kell ahhoz 14 millió év, hogy kinccsé váljon. Abból a szemétből lakmároznak ott - többek között - a hangyák, és néhány évtized múlva nem szemét lesz az.

    VálaszTörlés
  2. Csodálatosak a leleteid!!!! Ez aztán igazán izgis kis út lehetett, és tök jó, hogy leltél ilyen remek csontokat és köveket!!! :-)))

    Mikor még oda jártam az egyetemre, és építették az autópályát arra Kozármisleny felé, kivitt minket egy tanár, és kicsit ott elrégészkedtünk :-) Találtunk mi is csontokat, konkrétan mamutcsontokra emlékszem. A sok apró darabka a múzeumnak nem kellett, úgyhogy egy dobozzal hazahoztam. És marha jó gondolat volt, hogy van otthon mamutcsontom :-))

    VálaszTörlés
  3. Múltmentő: hát legyen igazad, mert nagyon szégyellném magam ha a szemetünket megtalálnák az "utódok"...
    Gaia: a bánatom, hogy senki sincs (rajtad kívül)a környezetemben, sőt az ismerőseim között se, aki értékelné a kincsemet, megértené az örömömet, pedig az öröm akkor igazi, ha van hozzá valaki, akivel meg tudod osztani....

    VálaszTörlés
  4. (Olvasva)
    Szerintem (mindent idejében kell kezdeni ? ) - az én 3 éves unokám, minden létező "szép követ" összeszed, és minden bizonnyal az is "kialakítható" már gyermekkorban,- még akkor is ha kellően "macerás." ( a kövek gyűjtése,tárolása és ne bonyolítsam.)
    (sajnos,vagy szerencsére (?) nincs több időm most.)

    VálaszTörlés
  5. Fantasztikus programod volt! Micsoda zsákmány!:) Az a baj, hogy a 14 millió évet nehéz felfogni! :D Nekem is van ebből a korból gyönyörűségem és nagyon is tudom értékelni! Igazából elképeszt...Legyen sok örömöd bennük!

    VálaszTörlés
  6. Fantasztikus!!!!!!Nyáron valószínülg lesz lehetőségem hasonlókat gyűjteni a Balaton felvidéken.

    VálaszTörlés