2018. július 31., kedd

Hétköznapi örömeim

Már számtalanszor elfecsegtem, hogy minden évben teszek el paradicsomot. Idén is, itt a doku-fotó: 
 



A paradicsom és a gulyáskrém még évszámos címke nélkül...


De nincs, nem volt paradicsom passzírozóm - minden alkalommal a szomszédból kértem kölcsön. Most - valami belső kényszer (?) hatására úgy döntöttem vasárnap reggel, lemegyek a vásárba, körülnézek a zsibin, hátha találok olcsón valami használhatót - mert az én hátralévő paradicsombefőzéseim számára már luxus lenne egy több ezer Ft-os új gép vásárlása.
És már indulnék,  amikor nem találom a lakáskulcsot.... Aki járt már így (remélem, gondolom nem vagyok egyedüli eset) - szóval, aki járt már így tudja, hogy ez mekkora stressz. Nem részletezem, sírva vetkőztem vissza itthoni cuccaimban, s döntöttem el, a Sors nem akarja, hogy nekem paradicsom passzírozóm legyen. Nincs kulcs, nem tudok elmenni. Slussz....

(A kulcs egyébként kb. egy óra múlva meglett.)

Ültem a számítógép előtt és egyszer csak bevillant az agyamba, hogy mi is volt rajtam, amikor kinyitottam a kaput reggel a macskának? Na, hát annak a ruhának a zsebében volt az a fránya kulcs. Pedig hányszor, de hányszor megfogadtam, MINDIG a helyére teszem....
De a vásárba már nem mentem le....

Délután "beszaladt" hozzám a barátnőm,  és az ő szaladozásai mindig valahogy úgy történnek, hogy üres kézzel ide még nem jött. Mert épp valamiből túl sok termett, vagy erre-arra "már nincs szüksége" - ezek a leggyakoribb mondásai. Mielőtt jött, felhívott telefonon. Elfecsegtem neki a reggeli bánatomat, hozzátéve, hogy már milyen szenilis vagyok és emiatt milyen szomorú. Nem szólt ő akkor erre semmit....
....de aztán fél óra múlva beállított azzal, amit eredetileg is hozni akart: a zöldbab, cukkini, uborka felhasználni, eltenni nem tudott halmával és.....és.....és... igen.... egy paradicsompasszírozóval.
Merthogy neki évek óta a pincében állt, és másfajta gépet használ és akkor ezt elhozta most nekem....



 
Hát ilyen az a nap, amikor örömömben is, bánatomban is tudok sírni.

Másnap pedig megvettem a "fütyülős" kulcstartót. Aki nem tudná, mi ez, milyen ez, íme:
 


Csak fütyülni kell neki és ő villogni kezd, meg muzsikálni. Igaz, kicsit halk a hangja, de majd meglátom, kisegít-e egy következő  kulcselveszésnél ?



16 megjegyzés:

  1. Örülök hogy végül minden a helyére került. Szépek lettek a paradicsomjaid a passzírozódra vigyázzál, aranyos barátnőd van!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy megörültem ennek a saját passzírozónak, hogy gondolkodóba estem, nem kellene-e még pár üveggel eltennem ?
      De a viccet félretéve - tényleg nagyon jól sikerült ez a meglepetés.

      Törlés
  2. Ilyen az igazi barátnő!!!!! nekem is ilyen passzírozóm van, a jó régi. Ez az igazi, de gondolom most már drága.
    Fütyülős kulcstartó? Kellene venni a férjemnek.:) Aztán meg nekem.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem véletlenül gondoltam arra, hogy a vásárban, a használt-árú piacon (=zsibi) kellene venni. Na de most már van SAJÁT ! És ugyan van nekem másféle (olyan "tekerős" - de azzal nem lehet ilyen minőségűt készíteni.
      A kulcstartó majd kiderül, jól szolgál-e ? De őszintén szólva 560.- Ft volt, ennyit nem sajnáltam rá kiadni. És hátha mégiscsak segít egyszer....

      Törlés
  3. A sors akarta, hogy ne találd meg a kulcsodat!
    PZs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan mondom, néha hiszek az ilyesféle érthetetlennek tűnő - dolgokban. Csak később kezdek el gondolkodni...
      Akármi is lehet.

      Törlés
  4. nekem is pont ilyen paradicsompasszírozóm van:) az idén nem teszek el... Minimálisat használok paradicsomlevet, csak a szabolcsi töltött káposztához, annyi meg még van tavalyról.

    Előttem vannak a régi nagy paradicsom eltevések még otthon, gyerekkoromban. Akkor még nem is volt ilyen tekerős szerkezet, hanem a mellékelt linken látható passzírozó:

    http://www.bercsekonyha.hu/images/watermark.php?image=teknos-fa-paradicsompasszirozo.jpg

    úszott minden a paradicsomlében, máig érzem az illatát, ahogy fő a tűzhelyen, szeretem mai napig is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És meginni sem szereted ? - ha már nem főzöl belőle...Én egy pici sóval, borssal imádom inni is, ezermilliószor jobb mint akármilyen drága üdítőital.
      Igen, anno gyerekoromban nekünk is olyan passzírozónk volt, mint azon a képen.

      Törlés
    2. Fodorka, ha én meginnám a paradicsomlevet, kiöntene a gyomorsavam :) az a baj, hogy nagyon savasít, de érdekes mert nyersen meg akármennyit megehetek belőle. Most nagyon rákattantam a koktélparadicsomra, van most jó sok nekem belőle, imádom.

      Törlés
    3. Ebben igazad van - mert én se literszám iszom, de egy-egy pohárnyi nem okoz problémát.Amúgy a kertemben nekem 6 tő koktélparadicsomom van (kb, 1,5 m-re nőnek)és ezek engem egész nyáron át ellátnak paradicsommal. Egy véletlenül tavaly lehullott meg meg már magasabb (lenne) mint 2 m. Azt most lugas-szerűen ide-oda elvezetem, ezen még novemberben is lesz pari. (Megjegyzem, nem is értem, hogy ami "csak úgy magától" kikel miért sokkal erősebb, mint a "nevelgetett" ?)

      Törlés
    4. Épp azért nőnek erősebben a vadon keltek, mert nekik meg kell kűzdeni, csak az erőse éli túl.

      Törlés
    5. No, - sajnos - csak az a párhuzam jut eszembe, ami most zajlik a világon. Mi vagyunk a "nemesítettek" - és jönnek a "vadon nőttek". Nem kétséges ki fog fennmaradni.

      Törlés
  5. Úgy szeretem az ilyen hétköznapi csodákat. :-) A nénijeim még mindig az Orsi által belinkeltet használják, és megmondom őszintén én is olyanra vágyom. Mert nekem sincs passzírozóm. :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek a csodák adnak erőt az élethez - így érzem...
      Ha látok valahol olyan régimódit, elküldöm neked :-)
      Egyébként - úgy látom (pl. Vatera), hogy ilyen fazont most is készítenek, csak nem fáből, hanem fémből.

      Törlés
  6. Utólag olvasva válik átláthatóvá, hogy ennek így kellett lennie.
    Lehet potyára mentél volna a vásárba, lehet drága lett volna, lehet... Így lett tökéletes a gondviselés, no és a jó barátnőd. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak tudod, amikor az ember kétségbeesve keres valamit (vagy más szituációban tesz, ill. nem tesz valamit) - akkor nem sejlik fel benne, hogy léteznek csodák. Az, hogy csoda történt, arra mindig csak utólag jövünk rá - nem előlegezzük meg magunknak a benne való hitet.

      Törlés