2019. január 20., vasárnap

„Houston, itt a Nyugalom Bázis. A Sas leszállt.”



Tegnap estére 7 csatornát jelöltem be – szombat lévén igen sok jó műsorból válogathatok.
Aztán az ARTE csatornáján azonnal „leragadtam”. Im_Schatten_des_Mondes – (A Hold árnyékában) ez volt a film címe….
Sajnos teljes egészében a neten sehol sem látható….
Az első pár percben nem is értettem, hogy miért is erről van ma egy hosszú film – aztán szép lassan rájöttem, hogy (Te jóságos ég!!!) hát idén már ÖTVEN éve lesz, hogy a Holdra leszálltak azok hárman….(vagyis ketten...)

Először kellett pár pillanat, hogy ebből a sokkból magamhoz térjek – de aztán nagy élvezettel néztem a műsort, a fantasztikus esemény előkészületeire, az űrutazásra és a Holdra-szállásra visszaemlékező riportokat. Szenzációs műsor volt.
És felidéződött bennem az a reggel, amikor a munkahelyemről átszöktem a (közelben lakó) Apámék lakására, mert ott közvetítette a magyar tévé a Holdra-szállást. Nagyon vacak képek voltak – erre emlékszem - de arra is, hogy valami fura, torokszorító  érzés volt bennem. És pár nappal később – egy másik szituációban – álltam a nyomorúságos kis albérleti szobám ajtajában, este, láttam a Holdat és újra csak valami elmondhatatlan érzés volt bennem: OTT emberek vannak - olyanok, mint én.... Szinte hihetetlen…

Különös, hogy bizonyos helyzetek sok sok évtized távolából milyen fantasztikus élességgel tudnak az emberi elmében megmaradni…

Ma reggel – természetesen – a neten rákerestem s kissé megdöbbenve láttam, hogy ez a film immáron 12 éve készült…Csak picit voltam csalódott, mert összességét tekintve nagyon jó volt, érdekes, a Holdra-leszálltak visszaemlékezései néhol meghatóak voltak…

Armstrong, Collins, Aldrin



Sok érdekességet találtam, pl. ezt is :
 „A rádió hívójelek kiválasztása – amelyek a parancsnoki űrhajó és a holdkomp nevével megegyeznek – hagyományosan a legénység privilégiuma volt. A gyakorlások során az Armstrong-féle csapat a Jégkása és a Szénakazal neveket választotta, ám amikor a hivatalos jelölés megtörtént, lecserélték a kissé komolytalan neveket a történelmi küldetéshez illőkre. Így kapta a parancsnoki űrhajó a Columbia nevet, amelyet elsősorban Jules Verne Utazás a Holdba és Utazás a Hold körül című regényei cselekményével és a Columbiad ágyúval meglevő asszociáció ihletett. De a szónak további jelentései is voltak, mint például a hasonló nevű 18. századi legendás amerikai hajó, amely az északnyugati ismeretlen tengeri területeket kutatta. Magára az Egyesült Államokra is utalhatott a név, hisz Columbia Amerika nőnemű költői neve is egyben a kultúrában. A holdkompot pedig az Eagle névre keresztelték (pontosabban a különválást követően ezen a hívójelen kommunikáltak az utasaival), amely egyértelmű hazafias utalás Amerikára, amelynek a címermadara a fehérfejű rétisas.

Szintén az űrhajósok dolga volt legénységi emblémát tervezni. A legénység az egész program legminimalistább logóját tervezte, elhagyva belőle minden sallangot – még a saját nevüket is – hogy egyértelműen szimbolizálják az üzenetet: az Egyesült Államok békével érkezett a Föld lakóinak nevében a Holdra. A szimbólumrendszerben egy fehérfejű rétisas száll le egy kráter-szaggatta holdi tájon, karmai között – a béke jeleként – olajágat szorítva, háttérben a Földdel és az Apollo–11 felirattal.”

Akit esetleg érdekelne, az alábbi táblázaton láthatja, kik, mikor jártak ott. (Esküszöm, nem tudtam – bár nem szégyellem – hogy ennyien voltak már fent, sőt van, aki kétszer is járt ott….)



Ez egy nagyszerű térkép, akit a téma érdekel, érdemes ezt is megnézni !


Nem tudom, ki miképp élte meg a Holdra történt első leszállást – de nekem ilyen sok évtized múltán is valahogy elszorul a torkom és valami fura meghatottságot érzek…
Mi mindenre képes az ember !!!
Micsoda tudása, akarata van ……..és milyen tragikus, hogy nem csak jóra használja….



2 megjegyzés:

  1. Az általad elsőnek említett doku-film itt található meg (rossz hangminőséggel): https://www.youtube.com/watch?v=zKEQRFgFwSI

    Megélni nem élhettem meg (jobb is), viszont mint utólag sok-sok dolog kiderült, nem olyan szép és nemes, ahogy gondolod. Számomra pont annyi a valóságalapja, mint a Loch Ness-i szörnynek.
    Megvezették az egész világot, (leadtak egy show-műsort, "sikerrel") sokakat a mai napig is. Hogy miért? Hatalom, pénz, politika... stb. a szokásos.
    Szakértők bebizonyították, hogy a Holdon nem fúj a szél (lobogott a zászló a felvételeken), a lábnyomatok sem lehetnek olyan mélyek a Holdon, mint a Földön (fizika), az operatőr kamerája sem volt képes azon felvételeket elkészíteni a Holdon lévő körülményekhez. Ezeken túl sántít a fény-árnyék a felvételeken stb. ,stb.
    Az egészet egy filmstúdióban vették fel szigorú titoktartásban. Na de amit 2 ember tud, az már nem titok!
    Azt tudod-e, hogy készült egy felvétel a "Holdra lépés" előtt, pontosabban a rakéta fellövése előtt, miszerint Nixon megdöbbenve és szomorúan közli a világgal, hogy meghaltak az űrhajósok. Arra az esetre, ha valóban bekövetkezne? Ugyanis igen csak bizonytalanul/felkészületlenül állt minden, de időhiányban voltak, nem várhattak. (Milyen hülyeség!) Mert hát az oroszok már jártak az űrben... egy "big Amerika" hogy engedheti ezt meg....
    Á, hazúgság-show, ha nem is az egész világ, de hogy ott (is) sántít sok dolog az biztos. Ezek tudatában igen csak nehéz később is elhinni dolgokat.
    Az is felettébb érdekes és sokat elárul mi lett az akkori űrhajósokból... no és a rejtélyes halálesetek a téma éritettjei körül. (Nincs is kedvem mélyebbre ásni, mert csak kétségbeejtőbb dolgok derül(het)nek ki.)

    A publikumnak készült "happy and amerikai film" után nézd meg ezt az igen érdekes filmet e témában, de biztos van több oknyomozó film is a neten ez ügyben: https://www.arte.tv/de/videos/025816-000-A/kubrick-nixon-und-der-mann-im-mond/
    (Elnézést, ha elvettem a kedves a mázasnak hitt sztoritól! A szép piros külsejű alma közepe sajnos romlott.)
    A USA ha valamiben nagyon jó és sikeres, akkor az a film, a SHOW-ipar... a mai napig is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. https://aranyosfodorka.blogspot.com/2019/01/mai-koltoi-kerdesem.html

      Törlés