A boldogság kék madarai
2007.08.13.hétfő
Ma
kora reggel – amikor Lilivel sétánkról hazafelé tartottunk – váratlanul
egy ölyv „kiő”-zött valahol a közelünkben. /Aki nem tudná: az
egerészölyv „mondja” hogy „kiő-kiő”/
Meglepődtem,
hisz nem mondható természetesnek, hogy az ölyv lakott területek fölött
vadásszon – ámbár megeshet. Amikor észrevettem a tettest, jót nevettem:
mert már megint átvert egy szajkó /Mátyásmadár/. Csodás bolondos madarak
ők, képesek más madarak hangját is utánozni. Ezt a „kiő”-zést nem
először hallottam, már a Gyükésben is becsaptak egyszer…
A
Mátyás kék szárnytollairól jutott eszembe, egy 1975 májusi emlék. Nem
véletlen, hogy ilyen pontosan emlékszem. Hosszú táppénzes időszak után
első vidéki kiszállásra mentem, Drávaszabolcsra. És akkor, ott a rét
mellet futó villanyvezetéken valami csodás világoskék madarak ültek. Se
azelőtt, se azóta nem láttam: Szalakóták voltak. Íme egy kép róla is:
Nagyon szép szajkó és szalakóta fotók. Mind a két madarat nagyon szeretem (bár azt se tudom, melyiket nem?) És igen, a szajkó igazi mókamester, mert rengeteg hangot tud utánozni...
VálaszTörlésBe kell valljam, nem saját fotók... Régen még nem voltam olyan rendes, mint manapság, újabban a kép alá írom, hogy honnan hoztam, ha nem én készítettem. Mert ezek bizony nem saját felvételek voltak...
TörlésBocsánat...