2015. március 30., hétfő

Sírjak, vagy nevessek ? (Kiegészítve !!!)

Eszem megáll.
Először azt hittem, valami vicc lesz ebből. 
De nem. 
Ez HALÁLOSAN komoly (volt).
Magyarország 2015.

Idáig jutottam a bejegyzésemmel, ami után be akartam másolni a kérdéses videót, amit 10 perccel ezelőtt megnéztem.
És láss csodát ÉPP EBBEN A 10 PERCBEN már le is vették a netről. Sajnos nem tudjátok megnézni. 
Katasztrófa. Komolyan mondom, katasztrófa. Attól, hogy XY valamit letilt a netről, a tény még tény. A 4-5 éves óvodásokkal "kormányablakosdit" játszattak. Ésszel fel nem foghatom. S aki levette, nyilván igencsak szégyellte a dolgot - de eltitkolni nem lehet.

http://hvg.hu/itthon/20150330_Hatborzongato_video_Ovodasokkal_avattak_k
Itt is szó van róla, de természetesen a videó innen sem nézhető már meg....Viszont a szöveg, a mit a kicsikkel betaníttattak, az most még elolvasható. Ám mielőtt innen is törölnék, gyorsan bemásolom, megjegyezve, hogy remélem Kovács Katalint ki fogják tüntetni valamilyen magas magyar irodalmi díjjal:

Mi is az a kormányablak?
(Kovács Katalin verse)
Nem tudtam, mit jelent az a kormányablak,
Nálam nagyobbak és okosabbak is vannak.
Megkérdeztem apát, ő csak annyit mondott:
"Egy hely, mely levesz a vállunkról sok gondot."
Nem értettem, milyen gondot, és milyen vállakról,
Odamentem anyához, biztosan válaszol.
"Anyakönyvi kivonat van minden babának,
a lakcímekhez pedig lakcímkártyák járnak.
Ha nagy leszel, és majd saját autót vásárolsz,
az átiratás miatt mehetsz az ablakhoz.
A forgalmi, jogosítvány mind fontos irat,
a beszerzése mind az emberre marad."
Még sok dolog lehet, de nekem elég ennyi.
A kormányablak munkája biztosan nem semmi.
Nem tudtam, mit jelent az a kormányablak,
nálam okosabbak és nagyobbak is vannak.
Mégis úgy gondolom, egy nagyon fontos dolog,
Szükség lesz rá addig, amíg a föld forog.
******************
Drága Rákosi Mátyás elvtárs látod mi van itt ? Épül a te országod !

Folytatás másnap (március 31) reggel: Voltak, akik nálam sokkal ügyesebbek, valamiképp el tudták menteni az utókor számára az anyagot. Itt megnézhető. Komolyan mondom, élmény, ne hagyjátok ki !!!!
http://444.hu/2015/03/30/ovodas-kisgyerekeknek-kellett-versben-dicsoiteniuk-a-kormanyablakokat http://cub-knight3.tumblr.com/post/115049114882/mi-is-az-a-kormanyablak-rakosi-restauracio 
 



7 megjegyzés:

  1. Aranyos, a belinkelt oldalról meg tudtam nézni a videót, amint a gyerekek elszavalják KK versét...
    A Youtube-ról leszedték, de az oldalon fenn van (még)...
    No comment...

    VálaszTörlés
  2. Szégyellem magam a pályatársaim miatt! Hova tart ez az ország ha ilyen pedagógusai vannak, akik felhasználják gyerekeket mindenre nyitottságát, saját önös céljaikra!Fújjjjjjj! azt hittem ezen már rég túl vagyunk! A fenét most jött csak el az ideje, köszönjük Hoffman Rózsána és a "kdmp"-eknek, no meg az illeberális izének...

    VálaszTörlés
  3. Megnéztem én is a videót. Azt hittem az alaptörvényt illusztráló alkotásoknál, és az egyéb köztéri alkotásoknál már nincs lejjebb, és rosszabb. Úgy látszik az álláspontom most mégis meg kell változtatnom :-(

    VálaszTörlés
  4. Nem tudom mit nézhettél ?...Vagy,hogy honnan vették le ? - mert a "főbb helyeken" ott volt és ott is van. Pl. a cink.hu <<<
    (Most,hogy írom ezt, jutott eszembe, vajon megtalálták-e már a szerzőt ? - mert keresik.)

    VálaszTörlés
  5. - az egyik csatornán a háromnegyed hetes híradóban lejátszották !
    Tudjátok mi a szomorú, hogy az a gyerek aki ezt jól megtanulta , még nagymama korában is emlékezni fog erre a minősíthetetlen szövegre, mint ahogy én is emlékszem a Rákosi pajtás c. nótára :-(

    VálaszTörlés
  6. Bocsánat , nem írtam alá a fentieket! mmama

    VálaszTörlés